Mellényméretben továbbra is verhetetlen a Momentum. Minap a főváros fejlesztéséért felelős államtitkárt kóstolgatta Hajnal Miklós atléta, a párt tenyérbemászó megmondóembere. Hajnal szerint az ATV-nek nyilatkozó Fürjes Balázs megpróbálta mosdatni „a kormány brutális intézkedéseit”, holott pontosan tudja, hogy a fővárost és az önkormányzatokat érő elvonások nem jelentenek válságkezelést. „A valódi kormányzás nem ilyen” – üzente az államtitkárnak közösségi oldalán az ifjú szakértő nem kevés éllel. (Jóllehet Hajnal Miklós még nem készített Liget-projektet, nem vezényelt le Puskás Aréna-építést. Talán még egy fürdőszoba-felújítás megszervezésén sincs túl.) Hogy milyen a valódi kormányzás, arról sejtelmesen csak annyit közölt: „Mi a Momentumban azon dolgozunk, hogy ezt minél előbb megmutathassuk.”
Láttunk már néhány ilyen megmutatós Momentum-akciót. Tavaly például épp Hajnal Miklós szenvedélyes rohambrigádja volt az, amelyik úgy okoskodott, hogy az éj leple alatt Rogán Antal Fidesz-politikus kertjébe önti a korábbi hetekben összetépett, összelopkodott, szemeteszsákokba gyömöszölt kormányzati konzultációs íveket. Ám az akció nem úgy sikerült, ahogyan a kormányra készülő ifjak tervezték: tévedésből nem Rogánékhoz, hanem a szomszédok kertjébe ürítették a zsákokat.
Nem tudom, miért, de engem valahogy a „rendszerváltó” szabad demokrata gyülekezetre emlékeztetnek ezek a magasból affektáló fiatalok. („Tudjuk! Merjük! Tesszük!” – megvan?) Azok is örökké a valódi kormányzásról szavaltak, sőt a mellényméretük is hasonló volt.
Gondolom, a zászló is egy.