Bölcsekkel szövetkezik

Filozófusok is segítik majd Gyurcsány Ferenc felkészülését a 2022-es választásokra.

2020. 09. 23. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Filozófusok is segítik majd Gyurcsány Ferenc felkészülését a 2022-es választásokra, nyilatkozta az ATV-ben Gábor György, a formálódó bölcs­együttes frontembere. A DK-vezér felkérésére létrejövő felekezet (tucatnyi „kiváló szakemberről” van szó, de neveket nem árult el a szervező) állítólag már le is fektette a voksolási felkészítés „szellemi alapjait és keretrendszerét”. Arról elmélkednek majd, miért nem jó az, amiben most élünk, és milyen „politikai mezőt, gondolkozási terepet” szeretnének 2022 után.

Ami Gábor György személyét illeti, őt eddig csak a Gyurcsány-párti Nyugati Fény indulatos szerzőjeként volt alkalmunk megismerni. Jómúltkor például a Nagy Imre-szobor kapcsán fakadt ki, ezt írta: „A Nagy Imre helyére visszakerülő elviselhetetlen borzalom a Nemzeti Vértanúk Emlékmű.” (Az „elviselhetetlen borzalom” egyébként a Tanácsköztársaság terroráldozatainak 1934-ben emelt, majd az elvtársak által 1945-ben ledöntött emlékműve.) Máskor az Országos Széchényi Könyvtár tervezett elköltöztetésén elmélkedett: „Egy kiszolgált, lepusztult, szűk és nedves pincéjű laktanyába kívánják deportálni a teljes állományt, pusztuljanak a könyvek (…), s legfőképp rohadjon meg a sok olvasó, hadd hülyüljön tovább az egész nemzet a »konzervatív-nemzeti-keresztény« barbárok képére és hasonlatosságára.” (Nekem erről valamiért Lan­deszmann rabbi bőgatyás, fütyülősbarackos szövege jutott az eszembe.)

Hogy aztán jó kezekbe kerül-e Láriferi elméjének pallérozása, arra csak 2022 tavaszán kapunk választ. Szerintem egy elmeorvosi csapattal többre menne a vezér.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.