A Népszava sem ment el szótlanul a tegnap kezdődött, részben magyar rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság mellett – ha nem is úgy, ahogyan egy Magyarországon megjelenő újságtól várná az ember. A Focillúzió című írás pillanatok alatt szertefoszlatta az olvasónak azt az illúzióját, hogy talán végre ez a lap is a magyarok (rendezők, játékosok) sikeréért szorít.
„Ismét 6:3, csak nem egészen úgy. Egy pattogó laszti képére átlagosan hat nemzeti trikolór és három fénymerevre tágult szurkolói pupilla jut a budapesti futball Eb most kidobott hivatalos klipjében. Nagyjából be is lőve az arányokat, hogy az Eb mennyiben szól a sportról és mennyiben a sport mögé sugallt nacionalizmusról – ezzel indít a szerző, még mielőtt elhangzott volna a legelső mérkőzés játékvezetői sípszava. – Jobb lett volna, ha a Civil a pályán című, 1951-es kommunista agitprop műremek kockáit vágják a zene alá. Anno a Rákosi-rezsim is a nyomor elkendőzésére használta a focisikereket.”
És végig ez a farkasházys hozzáállás, hiszen ha futball, akkor Orbán Viktor, tehát pfuj! „Az össznépi agyhalál pedig különösen elvárt, ha a magyar válogatottról van szó. […] Az eltelt ötszáz évben a magyar lélek eleve hozzászokott, hogy félájult örömmel ünnepelje a vereségeit.” Persze a napi politika sem hiányozhat: „A 30 ezer halottat követelő járvány után egyből telt házas fociünnep legyen, az óriásstadionok csillogása és a skandálás feledtesse el, hogy a potyogó csempés kórházainkban most kétszer annyian haltak meg, mint anno a mohácsi mezőn.”
A szerző a vágyott szellemi ejakuláció reményében zárja a cikkét (talán le is térdel): „A dolgozó nép százmilliárdjaiból kitartott sportág nemzeti tizenegye várhatóan felbukik az első fűcsomóban.”
Drukkol a Népszava.
