Igen, nemzeti 

Testhezálló baloldali humor kifigurázni egy magyar egyházi, történelmi ereklyét.

2020. 06. 06. 6:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nemzeti összetartozásról hőzöngenek teljesen komoly arccal azok, akik az ország nagyjából felét egyszerűen nem is veszik emberszámba” – a Népszavánál ennyi maradt meg a kormány által szervezett, a békediktátumra emlékező csütörtöki eseményekről. S rá a rezümé: „A nagyképű semmitmondás, a veretes hazudozás így megmaradt az ő térfelükön.”

Arrafelé ennyi jött le Trianon centenáriumának napjáról.

Az írás szerzője, N. Kósa Judit ki nem állhatja, ami nemzeti, magyar. Korábban a leendő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán a Szent Jobb „turnéjáról” például ekképp elmélkedett: „Ezt a természetes módon mumifikálódott emberi testrészt fogják végighurcolni az országon. (…) Mindez értelemszerűen a Horthy-kultusz jegyében.” No, igen. Kifigurázni egy magyar egyházi, történelmi ereklyét – mint két évtizede a Nemzeti Múzeumból az Országházba átköltöztetett Szent Koronát – testhezálló baloldali humor a sűrűn emlegetett liberális tolerancia jegyében. Másik példa. Még fel sem állt a negyedik Orbán-kormány, Judit kollegina már kóstolgatni kezdte Kásler Miklóst. „Az eddigiekhez képest csak annyi változik, hogy a tárca élén nem egy jámbor akadémikus vagy egy túlmozgásos pap fog állni, hanem egy gyakorló orvos – összegzett a szerző, majd hozzátette –: mostantól egy történelmi fantazmagóriákra felettébb nyitott onkológus fogja megszabni, milyen legyen a magyar iskola.” Szerinte Kásler ötletei „a társadalomtudományok még sűrűbb nemzeti szósszal való leöntését célozzák”. Nem folytatom.

A minapi írás csak hab a „nemzeti szószos” cikkeken.

Előttem a szerző eltorzult arca, amint lepötyögi mostani írásának címét: „Nemzeti”. Brrr!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.