A XXI. Század Intézet egyik elemzését lapozgatom. A magyar ellenzék elmúlt kétévi ügyeskedéseiről szól az írás. Jókat derülök.
Haladárjaink bővítették repertoárjukat. Az eddigi felforgatótaktika mellett újabban már az import ötleteket sem utasítják el. A 2022-es választásig a „forró őszök” szervezése mellett „színes forradalmak” kirobbantásával is próbálkoznak. Ezek elsőre spontán népi megmozdulásnak látszanak, de csak elsőre. Valójában jól felkészített, internacionalista zsiványok kavarnak. A lényeg mindig ugyanaz: előbb a rendszerbe vetett hitet próbálják megtörni, majd vonzónak vélt módszerekkel (utcai színielőadások, humoros akciók, viccpártok fellépése stb.) akarnak híveket szerezni. A csinnadrattákat – a forgatókönyv szerint – a remélt politikai káosz követi. Ez a cél. Halászni a zavarosban lehet igazán.
Ám a szervezők bánatára, írja az elemzés, a kormány higgadtan reagál a provokációkra, így viszont képtelenség célt érni. Ráadásul a közhangulat sem áll a forradalmárok oldalára. Ellenkezőleg. Pedig mennyire reménykedtek a harcosok a „diktatúra” fellépésében, hisz akkor lehetne szaladni Brüsszelig, Strasbourgig vagy a CNN-hez, hogy tessék, ez a „magyar demokrácia”!
Figyeljük csak, mit írt Márai Sándor saját korának liberálisairól! „A »szabadság« ürügyével másznak, tüntetnek, ocsmányan rágalmaznak, mindent bekoszolnak és mindent bomlasztanak. Ugyanazok, mindig ugyanazok. A The New York Times, a rádiók és a televíziók »szakértői«. A különféle »szabadságvédő« egyesületek utcai tüntetői, szakállas, plakátokat hordozó csőcselék […] A szabadságnak ez a perverz eltorzulása mindenütt.”
Nincs új a nap alatt.
