Rutinfeladat

A sok hasonlóság mellett a Momentum annyiban feltétlenül „tisztességesebb” párt, mint elődje, a néhai SZDSZ, hogy már megjelenése pillanatában sem titkolta, mennyire aljas és magyargyűlölő.

2019. 07. 11. 5:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sok hasonlóság mellett a Momentum annyiban feltétlenül „tisztességesebb” párt, mint elődje, a néhai SZDSZ, hogy már megjelenése pillanatában sem titkolta, mennyire aljas és magyargyűlölő. Míg Pető Ivánék pályájuk első éveiben még nemzeti színben röpködő szabad madarakként hülyítették megvezetett választóikat, addig Fekete-Győr András harsány gyülekezete egyetlen percig sem árult zsákbamacskát, rögtön az elején nyilvánvalóvá tette: ifjú tagjai fütyülnek mindenre, ami hazával, nemzettel kapcsolatos. Sőt, egyebek mellett éppen e szimbólumok kifigurázása gyúrta őket eggyé. (Bátorságnak persze nem mondanám ezt a színvallást – afféle kéjes nyelvöltögetés ez a belpesti romkocsmák mélyéről.)

A konstruktív ellenzékiséget, „Magyarország hangjának” brüsszeli megjelenítését ígérő Momentum igazi arcáról híven tanúskodik a párt tegnapi közleménye is, amelyet a Renew Europe elnevezésű EP-frakció (itt kapott helyet a párt két delegáltja, Cseh Katalin és Donáth Anna) ülése után adtak ki: „A frakció, részben a momentumos képviselők felszólalásainak hatására, arra a konklúzióra jutott, hogy nem tudja olyan pártok képviselőit támogatni, amelyek hazájukban lebontják a jogállamot és letérnek az európai integráció útjáról. Így a Renew Europe sem a Fidesz, sem a lengyel kormánypárt (PiS) képviselőit nem fogja megszavazni (bizottsági elnöknek, illetve alelnöknek). Elárulnánk minden választónkat, ha bármilyen szokásjog alapján fontos pozícióhoz juttatnánk a képviselőiket.”

Így ahelyett, hogy „elárulnák választóikat”, a hazájukat fogják elárulni. Rutinfeladat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.