Tovább vetélkedik

Amióta híre ment, hogy a DK-s Vágó István a Jobbik támogatását is igénybe veszi majd az önkormányzati választáson, újra fölerősödtek a kiérdemesült tévébölcs meggárgyulásával kapcsolatos nézetek.

2019. 09. 07. 6:59
null
Pilhál György Fotó: Katona_Vanda Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amióta híre ment, hogy a DK-s Vágó István a Jobbik támogatását is igénybe veszi majd a XII. kerületi önkormányzati választáson, újra fölerősödtek a kiérdemesült tévébölcs meggárgyulásával kapcsolatos nézetek. Sokak szerint mióta nem hívják vetélkedni, önmagával viaskodik szegény, ráadásul vesztésre áll. Megrendült népszerűségét jelzi, hogy az egyik portál nemrég „Fele sem igaz Istvánnak” nevezte el a hajdan szebb napokat látott televízióst.

Szó se róla, hősünk sokat fáradozott új minősítéséért. Tavaly például azzal a tudományos kijelentéssel állt elő – egyenesen Orbán Viktornak címezve –, hogy „emlékeztetem a tusványosi szónokot […], százötven évig volt hazánkban iszlám világ, mégis megmaradt a kultúránk, nyelvünk, többségi vallásunk. Na, jó, a gasztronómiánk kicsit átvett abból a világból, de az nem vált a kárunkra. A nálunk maradt törökök zöméből pedig magyar lett. Jó magyar.” A meghökkent reagálók egy része utóbb azzal magyarázta Vágó nézeteit, hogy valószínűleg nem volt aznap iskolában, amikor a török hódítók disznóságait tanították. Más azzal intézte el, hogy szegény, nyilván sokszor néz Szulejmán-sorozatot mostanában, azért hord össze ennyi marhaságot az iszlámról meg a gasztronómiáról.

Megjegyzem, Pistánk ijesztő attrakciói még a sajátjai előtt sem aratnak mindenkor osztatlan sikert. A tavaly tavaszi választás előtt még a hócipős Farkasházy Tivadar is azt javasolta neki egy tévés beszélgetésen, hogy tűnjön el a színről, mert csak tovább gyengíti a tudományos baloldal traverzeit. Szegény, köpni-nyelni sem tudott, a szűk műsoridő mentette meg, hogy ki ne számolják…

Dacára mindennek, Vágó tovább vetélkedik. Homo ludens.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.