A teljes magyarság kulturális integrációja

(Május 15.)Közszolgálati zsidózás címmel írt tegnap cikket Aczél Endre a Népszabadságban. A Vasárnapi Újság jegyzetéről van benne szó, amely állítólag Magyarország antiszemita hírbe hozása ellen tiltakozott. Nem derült ki, hogy ki volt a szerzője. Nem hallottam a műsort, ezért nem tudtam, kire céloz Aczél, csak sejtettem, hogy Lovas Istvánról lehet szó. Rendszeresen szerepel a rádióban mostanában a jegyzeteivel.Kíváncsi voltam, mi van a dolog mögött. Aczél felettébb elfogult az efféle ügyekben. Lovast pedig gyakran vádolják méltánytalanul. Többek között az antiszemitizmussal is. Néhány éve meg is védtem már e tárgyban, ha jól emlékszem, akkor Várkonyi Tibor vádolta.Beszereztem a szöveget. Csakugyan Lovas István a szerző. Ezúttal azonban, sajnos igazat kell adnom Aczélnak. Ha van értelme ennek a kifejezésnek: „zsidózás”, ez az. Nem nyílt zsidózás, ahogy Aczél írja, hanem csupán áttételes, lebegtetett, sejtetésben, célzásban megvalósuló. De kétségtelenül az, zsidózás, vagyis a zsidóság rovására elkövetett téves általánosítás, jellegzetes logikai hiba.Különböző eseteket sorol fel Lovas, amelyek szereplői teljességgel alaptalan vagy méltánytalanul általánosító, szélsőségesen túlzó bírálatokat adtak közre külföldön az 1990 utáni és/vagy a mostani jobbközép kormányról, illetve a magyarországi viszonyokról. A szabadságot veszélyeztetőnek, a demokráciát fenyegetőnek, antiszemitának festve le e kormányokat és közállapotokat.Majd így összegez. „Soroljuk fel tehát az elhangzott neveket: Vámos Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Haraszti Miklós, Herczog Edit, Fischer Iván, Eörsi István, Fehér Klára, Vásárhelyi Mária, Tom Lantos, Kertész Imre és Bródy János. Azok a polgárok, akik mindezt végképp megunták, kezdenek mind hangosabban egy furcsa kérdést feltenni, és a lehetséges válaszon töprengeni. Mely kérdés így hangzik: mi ezekben az emberekben a közös? A Vasárnapi Újság a választ keresi. Persze meglehet, a hallgatók talán tudják. Netán a szél is susogja már.”Aczél egy barátját idézi egyetértőleg: a jegyzet szerzője „azt mondja, hogy a zsidók keltik Magyarország antiszemita hírét”. Majd hozzáteszi, „nem vagyunk gyerekek, ugyebár: ha elolvasunk egy névsort, rögtön tudjuk, hogy az, aki a neveket egymás mellé állította, mit feltételez, illetve mit vél tudni az illetők származásáról”. Szóval e mondatok szerzője azt sugallja: „közös származás, közös gonoszság, közös bűn”.Tisztázzunk néhány dolgot. Az antiszemitizmussal való vádaskodás ellen helyes szót emelni. Én is számos alkalommal megtettem. Annak azonban, hogy ez meggyőző lehessen, alapfeltétele a pontos fogalmazás. A kétértelműség, a lebegtetés elkerülése. Az alaptalan vádak mögött ugyanis háromféle ok is lehet.Történelmileg megalapozott félelmekből eredő hiperérzékenység, amely minden, zsidósággal kapcsolatos kétértelműségre aránytalan hevességgel válaszol, sőt reflexszerűen nyelvi túlbiztosítással lép fel, megelőző céllal támadja valójában ártatlan szavak, fogalmak használatát is, lehetséges asszociációkra tekintettel.Lehet aztán a méltánytalan vád egyszerű konformizmus következménye is. A nyelvpolitikai erőtérben uralkodó széljáráshoz történő alkalmazkodás természetes folyománya.És természetesen lehet politikai célú manipuláció eredménye. Amikor ama történelmileg megalapozott félelmekből eredő hiperérzékenységgel visszaélve és a konformizmusra építve tudatosan fogalmaznak meg némelyek alaptalan vádakat. Abban a reményben, hogy ezzel gyanúba foghatnak, lejárathatnak, diszkvalifikálhatnak bizonyos személyeket, politikai csoportokat.Amint a saját eseteim is bizonyítják, abszolút védettek akkor sem leszünk persze a politikai célú manipuláció és a kérdésben megnyilvánuló, közszemléletet torzító konformizmus hatásával szemben, ha különös figyelemmel vagyunk erre a történelmileg megokolt érzékenységre, de valószínűleg annál nagyobb az esélyünk mégis a józan ész polgárjogának visszaszerzésére ebben a kérdéskörben, minél inkább tekintettel vagyunk rá.Ha megkérdeznék Lovas Istvánt, hogy valóban azt hiszi-e: származási okokkal magyarázható a fölsorolt urak és hölgyek joggal kifogásolható magatartása, meggyőződésem szerint visszautasítaná a feltételezést. Épp ezért indokolt feltenni a költői kérdést, mi értelme a méltánytalan vádakra válaszul heccelődni a nyelvpolitikai erőtérrel. Tudatosan mozgósítani azokat a reflexeit, amelyekkel egyébként is bajunk van?Semmi értelme. Csak arra jó, hogy megerősítse az említett hiperérzékenység képviselőinek kiszolgáltatottságát a szemléleti konformizmus elöljáróival és a politikai cé-lú manipuláció lovagjaival szemben. És hozzájáruljon társadalmi önszemléletünk zavarainak fenntartásához. Akadályozza a politikai nemzet közös nyelvének újraalkotását.u(Május 16.)„A hatalom önreprezentációjának központi fogalma a >nemzetizsidókérdésrőlvégső megoldáskérdésnem tudják, mit cselekszenekélethalálharcotnemzetekre< hasad szét".Ezért aztán "a magyar állampolgári nemzet kialakítása, azaz az egymással mind engesztelhetetlenebbül szembehelyezkedő politikai akaratok határon belüli integrációja a magyarság jövője szempontjából legalább olyan fontos, mint a kulturális értékek határok fölött zajló integrá-ciója, a kulturális nemzet egységesítése. Sőt a kettő minden bizonnyal elválaszthatatlan is egymástól".Bíró Béla voltaképpen azt mondja, hogy Magyarország és a régió többi országának politikai problémája csak látszatra különbözik egymástól. Valójában e társadalmak politikailag egyaránt súlyosan megosztottak, és e megosztottság alapja itt is, ott is az, hogy e társadalmak egymással élesen szemben álló kulturális közösségekből állnak, amelyek nem találják egymással a modus vivendit. A feladat is ugyanaz ezért, amivel a régió országai szembesülni kénytelenek. Meg kell teremteniük a kulturális közösségeik közötti közös nevezőt, azt az értékminimumot, amelynek alapján e közösségek úgy integrálódhatnak, vagyis egyesülhetnek politikai nemzetté, hogy közben megőrizhetik közösségi önazonosságukat.Következésképp Magyarország, az anyaország törekvése, hogy helyzeténél fogva döntő szerepet vállaljon a Kárpát-medencében és a nagyvilágban széttagoltan élő magyar nemzet, vagyis a teljes magyarság kulturális integrációjában, egyesítésében, csak akkor lehet sikeres, ha politikai értelemben egyszerre szolgálja a magyarországi politikai közösség integrációját, vagyis belső kötéseinek megerősítését és a régió érintett országainak politikai integrációját.Mindez fordított logikai rendben is igaz, mondhatnánk. A régió országainak politikai integrációja, politikai közösségeik belső kötéseinek megerősödése nem képzelhető el anélkül, hogy ezek az országok ne teremtenék meg a kielégítő feltételeket a magyar kisebbségek kulturális önazonosságának megőrzéséhez és a magyarság, a magyar kulturális nemzet integrációjában való részvételükhöz.A magyar felelősségről gondolkodva persze mégis érthető, hogy az ember inkább az előbbi összefüggést hangsúlyozza.