Jár-e babérkoszorú Bokroséknak?

A magyar gazdaság javuló eredményei az utóbbi hónapokban megnyilatkozásokra kényszerítették az ellenzéki oldal képviselőit. Lejárt a féltett remények korszaka, rég kifulladt a két parlamenti választási forduló között alkalmazott tőzsdei trükkök játéktere, baljós sejtetések ide vagy oda, 1999. végén az országból történt profittranszferek is messze az 1998. év végi szint alatt maradtak. Árvizek, belvizek, kárörvendő jóslatok az 1999-es fizetési mérleg és költségvetési deficit alakulásáról: nem tudták a növekedési ütemet lényegesen lassítani, sőt az infláció is a kritikus éves tíz százalék alá esett. Hosszan hallgatni tehát nem lehet, mert még magától lábra kaphat a hír, hogy az eredményekhez valami köze a kormányzatnak is van, meg kell ezt gyorsan előzni.Ezt tette Kovács László frakcióvezető, aki kijelentette, hogy a gazdaság jelenlegi eredményei az 1995 elején induló „Bokros-csomag” eredményeként könyvelhetők el. Ez a Bokrossal való példálódzás korábban is jelen volt a baloldali magyar politika és újságírás köreiben. A HVG például tavaly tavasszal bokrosi méretű bajuszszal látta el a jegybankelnököt, a gazdasági minisztert és a pénzügyminisztert egyik számának címlapján, azt sugallva, hogy a tornyosuló problémákat csak újabb Bokros-csomaggal lehet megoldani. Petschnig Mária Zita is, az 1999. év költségvetésében végrehajtott csendes és eredményes kis Bokros-csomagról beszélt. „Kár”, hogy Bokros szelleme a kormányban senkit nem kísértett meg. Egyes hazai lapok Bokrost újabban egyenesen EBRD-elnök-várományosnak kiáltották ki, igaz, ennek visszaigazolása mérvadó külföldi lapokban nem fellelhető. Az ilyen típusú „bokroskodás” mögött jól megtervezett politikai szándékok húzódnak.A bokroskodók számolnak azzal, hogy 1995 már régen volt, és az idő megszépíti a régvolt csúnya történéseket (őszülő halántékkal a sorkatonai szolgálatról is készek vagyunk nagy lelkesedéssel és nosztalgiával beszélni). Másrészt a jelenlegi kormányzatot mint tékozló haszonélvezőt lehet feltüntetni, akinek szinte ölébe hullottak az eredmények. Ezen túl a bokroskodók szempontjából kívánatos 2002-es kormányzati váltásra meg kell ágyazni egy újabb „gyógy-Bokros-csomagnak”. A 2002-es választáshoz közeledve párhuzamot lehet majd vonni az 1993-94-es helyzettel, mondván, az akkori kormányzati pénzügyi lazaságokat már '95-ben is pénzügyi restrikcióval lehetett orvosolni. Főként így lesz ez, ha a kormány infrastruktúrafejlesztési programja az elkövetkező két évben eredményeket tud felmutatni (lakásépítések, autópálya-építések, vasúti rekonstrukciók). A régi retorikát használva lehet majd gazdasági túlfűtöttségről lamentálgatni, a túlfűtöttség ellen restrikciót javasolni „á la Bokros”.Illendő számításba venni ezek után, hogy valójában mit hagytak örökségül Bokrosék, annak a kockázatnak figyelembevételével, hogy ez az elemzés merőben el fog térni a „Bokros-imádók” megállapításaitól. Bokrosék alatt értendő maga Bokros, valamint mindazok a politikusok, újságírók és szakértők, akik akkor és ma azt hitték és hiszik, hogy a Bokros-csomag haszonnal járt Magyarországnak, és azok, akik ezt soha nem hitték, de mégis hirdetik.1. Bokrosnak nem kellett a társadalmi közmegegyezés és a törvényesség. Csomagja még az akkori kormányzat egyes képviselőiben is meghökkenést keltett, lemondott a népjóléti miniszter az ágazatot ért átgondolatlan megoldások miatt, amelyek káros hatása még ma is érezhető, jóvátétele, bár elkezdődött, de egy ideig még eltart. A titkosszolgálati miniszter is visszalépett, látván, hogy miként nyílt meg a terep a gátlástalan spekuláció részére. Az Alkotmánybíróság a jog talajáról indulva vágott rendet a csomagban. Csak a szakszervezetek hallgattak.2. Bokros szezonvégi kiárusítást csinált a privatizációból. Minden eladóvá vált, és szinte bármilyen áron. A privatizációt semmiféle stratégiai szempont nem vezérelte. Egy későbbi kormányzati gazdaságpolitika mozgásterét súlyosan korlátozó helyzet állt elő azáltal, hogy szinte hónapok alatt stratégiai ágazatok kerültek ki a kormányzati ellenőrzés alól (energetika, szinte a teljes pénzügyi szektor). Az évtizedek alatt felhalmozott és a GDP többszörösét kitevő értékű állami vagyon több mint 80 százalékának értékesítése után az államkasszába az egyéves GDP fele sem folyt be.3. Bokrosék úgy csökkentették az államadósságot, hogy közben növelték. A végkiárusítás jellegű privatizációból befolyt devizabevételt az olcsó devizahitelek törlesztésére fordították, és azzal büszkélkedtek, hogy a tartozás már kevesebb mint a GDP 60 százaléka, míg korábban elérte a 90 százalékot. Közben azonban vészesen duzzadt a forintadósság, de annál is gyorsabban az államadósság kamatterhe. Az államadósság kamatait a GDP korábbi 4-5 százalékáról sikerül a tíz százalék közelébe feltornázni. Kisebb adósságnak tehát sokkal nagyobb lett a terhe. A többletterhek jelentős részét ma is cipelnünk kell.4. Bokrosék aprópénzzé züllesztették a forintot. Nem túl rég a dollár még 100 forintot sem ért, ma pedig több mint 250-et. Keveseknek ismert viszont, hogy az Európai Unióba igyekvő konkurenseink pénzei is sokkal jobban állták az átalakulás viharait. A szlovén pénz bevezetésekor pariban volt a forinttal, ma harminc százalékkal erősebb, 1990-ben a szlovák vagy a cseh korona is még csak két forintot ért, ma pedig már hatnál is többet. A csúszó leértékelés bevezetésekor és az infláció felpörgetésekor nem szólt a nóta a jegybank feladatáról, a valuta értékállandóságának védelméről. A jegybank akkor nem rángatta a jegybanki függetlenség vészharangkötelét, amit manapság olyan gyakran tesz, pedig tennie kellett volna.5. Bokrosék méregdrágán konszolidálták a jegybankot. A jegybank az elmúlt évtizedben rendre a bankok fejére olvasta a prudens bankárkodás szabályait. Tette, mert az volt a kötelessége. Saját prudens bankárkodása azonban soha nem volt vizsgálat tárgya, pedig erre lenne ok bőven. Azért, hogy erre soha sor ne kerülhessen, egy, az elnevezéséhez semmiféle módon nem kapcsolható tranzakció, az úgynevezett adósságcsere keretében konszolidálták a jegybankot. A konszolidáció azt eredményezte, hogy a költségvetés éves kamatterhe évi több mint 200 milliárd forinttal emelkedett. Összehasonlításként érdemes elgondolkodni azon, hogy a Széchenyi-terv 2002-ig mindössze 434 milliárdnyi fejlesztést fogalmaz meg.6. Bokrosék becsalogatták a spekulatív forró tőkét, amitől a mai napig nem sikerült megszabadulnunk. Bokros „stabilizációs” lépései között a forintkamatok meredek emelése fontos szerepet játszott. Eközben a forint konvertibilissé vált, a csúszó leértékelés pedig kockázatmentessé tette a Magyar Állampapír-kamatokra való spekulációt. Zúdult is be, és ma is jön a spekulatív tőke. Egyrészt az államkassza a devizakamatok plusz infláció felett 5-7 százalékot fizetett, a jegybank pedig a gigantikus, a spekulatív beáramlás miatt halmozódó devizakészleteket a piac alatt 1-1,5 százalékkal helyezte vissza a külföldi bankokba vagy állampapírokba. Minden milliárd dollárnyi spekulatív pénzen éves 70-90 millió dollár kamatarbitrázs-veszteség keletkezett, amit a fizetési mérleg ugyancsak megérzett, és megérez ma is. Ma már a jegybank hivatalosan is elismeri a spekulatív tőke létét és közömbösítésre drága sterilizációs műveleteket használ, amelyek a veszteségét növelik. Ez évente több tízmilliárdjába került a költségvetésnek. A bankrendszer nem kíván részt vállalni a sterilizáció költségeiből, az államkasszába való direkt bemosás pedig a monetáris és fiskális politika vészes összevegyítését jelentené. Remélhetően ennek az államkaszsza ellen tud állni.7. Bokrosék a magyar bankokat elütötték a külföldi terjeszkedés esélyétől. Az MNB külföldi leánybankjait ahelyett, hogy átadták volna tulajdonba a hazai bankoknak, egyszerűen becsukták. Ma a CW Bank példáján megtanuljuk, hogy miért. Valószínűleg nem sok mutogatnivaló volt a mérlegekben. A CW kivételével a többi volt MNB-leánybank veszteségét benyelte az 1996-os „adósságcsere”, a CW-vel azonban elkéstek.8. Bokrosékban nem volt egy mákszemnyi szociális érzékenység sem. A szociális érzékenység csak szlogen volt. A Bokros-program maradandó károkat okozott az egészségügyben, az oktatásban, a szociális ellátásban. A program szociális végeredményét a demográfiai adatok szemléltetik a leglátványosabban. A tovább csökkenő születési szám és a romló halálozási statisztikák drámaivá tették a népességfogyást. Demográfiai helyzetünk pedig már néhány éves távlatban fékezheti a gazdaság fejlődését.9. Bokros szakmai „remekműve” a Budapest Bank privatizációja volt. Amint tudjuk, Bokros pénzügyminiszterségét megelőzően a Budapest Bank (BB) elnök-vezérigazgatója volt. Tömjénezéséről a sajtó bőven gondoskodott. Kikiáltották legjobb kereskedelmi bankárnak, azt állították, hogy a BB privatizációját Bokros alaposan előkészítette, és hogy sorba állnak érte a befektetők. Azóta ismert a valós történet is, tudjuk, hogy a Bokros által vezetett csúcsbankból többszöröse hiányzott annak, mint amit Bokros megvallott. Tudjuk azt is, hogy a hiány befoltozásán Bokros később pénzügyminiszterként is buzgólkodott. Elég csak a volt ÁFI-eszközöknek áron aluli átirányítására (értékes belvárosi ingatlanok) vagy a 12 milliárdos parlamenti vizsgálatot is kiváltó ÁPV Rt.-s pótkonszolidációra vagy ÁPV Rt.-s tízmilliárdok kamat nélküli betétként való állomásoztatására gondolni a Budapest Bankban. A privatizáció utóhatását a mai kormány is megérzi a pénztárcáján. Évente körülbelül 10 milliárd forintos nagyságrendű összeget fizethetünk a bank eladásakor kiállított garancia következtében. Vélhetően ez vár ránk akkor, ha a BB ellen zajló pereket a bank – miként ez bekövetkezhet – elveszti. A mesteri remekmű után következett a pénzügyminiszterkedés.Végül célszerű Bokrosék „jótékonyságát” azon keresztül is mérni, hogy Bokros mit hozott Magyarországnak, vagy mit vett el tőle. Feltenni azt a kérdést, hogy működése után jobban vagy rosszabbul élünk. Erre a kérdésre a nemzetijövedelem-statisztikák adhatnak választ. A hazaiak jövedelmét mutató szám, a GNI 1998-ban a Magyarországon megtermelt GDP 91,3 százaléka volt.Tekintettel arra, hogy 1990-ben a GDP és a GNI gyakorlatilag azonos nagyságú volt, hiszen még nem volt hazánkban számottevő külföldi tőke, a 91,3 százalék azt jelenti, hogy átlagban mintegy tíz százalékkal éltünk rosszabbul 1998-ban, mint 1990-ben. Ma senki nem vitathatja, hogy a lecsúszás a hírhedt és a baloldali politika által ma is ajnározott Bokros-csomag következménye. Bokrosnak a többség tíz elvesztett évet köszönhet.Talán az sem csoda, hogy Bokrosék idején a hazaiak jövedelmének számítása (GNI) nem honosodott meg, ennek számbavételére a statisztikai rendszer nem rendelkezett adatgyűjtéssel, pedig ez minden olyan országban, ahol jelentős a külföldi tőke aktivitása, régóta bevett gyakorlat. Sok dicsekednivalót ugyanis a számok nem rejtegettek, ezért Bokrosék alatt csak dzsidipíztek. Bokrosék tevékenységének nonstandard bemutatása után tudomásul veszem, hogy tőlem nem vár senki támogatást, amikor Bokrosnak a babérkoszorút kívánják odaítélni.