Ki nyújthat védelmet a csángóknak?

A moldvai magyarság sorsa, helyzete és remélt távlatai központi helyet kaptak mostanság az anyaországi politikai életben is. A csángók gondjai a nemzeti élet részévé váltak, a közvélemény érzékenyen figyel mindarra, ami a Szeret folyó mentén történik, illetve ami a várakozások ellenére nem történik. Mindezekre a jelenségekre kéznél vannak a meggyőző példák. Orbán Viktor miniszterelnök nem az idén vállalt először fővédnökséget a hagyományossá váló budapesti csángó bálon. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára éppen ezen a télvégen járt Csángóföldön: felelős magyar államférfi a történelem során először tette a lábát moldvai csángók közé.Ami a közvélemény érzékenységét illeti, arra egy kissé régebbi eset kínálkozik példának. Amikor a Győrben és Pannonhalmán tett pápai látogatás után, a magyar püspöki kar vezetőinek sajtóértekezletén elhangzott egy tévesen fogalmazott mondat, hogy azért nem lehet magyarul misézni a csángó falvak templomaiban, mert nincs „csángó nyelvű” liturgia, tiltakozások és kérdések százai záporoztak sajtóban, rádióban, televízióban szegény szegedi püspök címére, noha ő csak a iasi-i püspökség ürügyállítását ismételte meg, egyáltalán nem egyetértő szándékkal. Ha enynyire kényes a közvélemény a csángókérdésre, talán némely szerző elszólását, könnyed fogalmazását is szóvá kell tennem, azokat a bizonyos „pörsenéseket”, amelyek azért zavarhatják a pontosan, megbízhatóan tájékozódni kívánó olvasót.Nemrég olvastam olyan Romániából áttelepült szerzőt, aki szerint Erdélyben sokan „tudatlan és reménytelen népségnek tartják a csángó magyarokat, Magyarországon pedig gyakran az erdélyiek gondjaitól is elzárkóznak, nemhogy a csángó magyarok sorsával törődnének. Sokan nem is tudják, hogy léteznek”. Ez a megállapítás, amely egyszerre sérti meg, mégpedig vérig a moldvai magyarokat és Erdély meg az anyaország közvéleményét, egyáltalán nem vall megalapozott helyismeretre. De milyen történelemszemléletet tükröz szerzőnk ama megállapítása, hogy az olasz hittérítők moldvai tevékenykedése idején, amikor végzetesen elhanyagolták a templomokban az anyanyelvet, „egyébként is csak az eretneknek nyilvánított protestáns templomokban, a Kárpátok északi lejtőin túl volt anyanyelvű igehirdetés”. Vajon milyen nyelven prédikáltak tehát akkoriban a csíki ferencesek, egyáltalán a katolikus papok? Latinul? Szerzőnk példáért a múltba tekint vissza, és Tamás meg Bálint diákokat szólítja elő, akik 1446-ban Moldvában fordították először magyarra a Bibliát. Eme két diákot pedig „ferencesrendi szerzetesnek” titulálja, akik az inkvizíció elől szöktek Szlavóniából ide. Vajon nem husziták voltak szegények, hogy a Szerémségből menekülniük kellett, és magukkal hozták a Drávánál megkezdett fordításukat Tatros várába? Egyik helyen azt mondja a tudósítás: „Erdélyben makacsul tartja magát az a nézet, miszerint létezik egy hallgatólagos megállapodás: Gyulafehérváron nem szorgalmazzák a magyar papok moldvai misszióját, román részről pedig tartózkodnak attól, hogy erőteljesen követeljék a román nyelvű misézést az erdélyi katolikus templomokban.” Méltatlan vád ez Gyulafehérvár ellen, ahol mindig számon tartották és fájlalták a moldvai magyar katolikusok megfosztását anyanyelvüktől!Visszatérhetünk az időben a könyvtáralapító Batthyány Ignác püspökig (1741-1798), aki 1787-ben személyesen fordult VI. Pius pápához a magyar nyelv templomi használatának engedélyezéséért. Hiába fordult. Batthyány püspöktől Márton Áronig többször megismételték Fehérváron ezt a kérést, és a mai érsekség sincs más állásponton. De Gyulafehérvárnak nincs joga más egyházmegye területén intézkedni. A két egyházmegye közötti feszültség legfőbb forrása ma is a csángók magyarnyelvhasználatának megtiltása. Ami pedig az erdélyi katolikus templomokban tartott román nyelvű miséket illeti, ez már elég régi gyakorlat ott, ahol a hívek kérik. Nem hinném, hogy egyetlen román „bozgoroknak” nevezte volna a tudósító előtt a moldvai csángókat. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy a „bozgor” (hazátlan) az erdélyi magyarok „kitüntető” jelzője; a románok a csángókat románoknak szeretnék tekinteni, tehát rájuk nem illik a magyarok jelzője. Talán a kérdés irodalmának is jobban utánanézhetetett volna a tudósító. Szerinte Cseres Tibor tollából 1982-ben jelent meg az első híradás a magyar nyelv, a magyar ének kitiltásáról a moldvai templomokból. Hosszú-hosszú bibliográfiát lehetne itt idézni a „csángó irodalomról”, akár magyarországi, akár erdélyi szerzők munkáinak lustráit, s talán, ha belelapoz egyik-másik könyvbe, a tévedéseket is elkerülhette volna. Végezetül az erdélyi magyar politikusokon csattan az ostor, akikre állítólag a csángók nem számíthatnak, mert őket „most például csak az érdekli, hogy hány szavazatra lehet számítani Moldvában”. Erre az RMDSZ politikusai – ha felfigyelnek a vádra – bizonyosan válaszolni fognak. Nekem ez nem lehet tisztem. Csak éppen eltűnődöm fölötte. Mert egyik-másik vonatkozásban mintha előttem is összekuszálódnék a csángók mai sorsképlete.Itt van mindjárt a romániai magyar kisebbségvédelmi miniszter minapi nyilatkozata, amit a Duna Televízió sugárzott. Történt pedig, hogy legutóbbi bukaresti és erdélyi látogatása során Dávid Ibolya miniszter asszony tárgyalásokat folytatott Eckstein Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszterrel is. Szóba került közöttük a moldvai csángók magyarnyelv-használata. Ismétlem: a jelenlegi magyar kormány történelmi mulasztásokat pótol, amikor egy budapesti miniszter fellép a csángók magyar nyelvének védelmében, vagy a külügyi államtitkár, Németh Zsolt ellátogat Moldvába és személyesen jár közben azért, hogy – egyébként a bukaresti kormány szándékainak megfelelően – végre megkezdődhessék a magyar nyelv iskolai oktatása a bákói falvakban, legalább „idegen nyelvként”. A kizökkent időket akarják helyre billenteni. Csakhogy fölötte furcsa feleletet adott a román kormány magyar kisebbségvédelmi minisztere: „Minthogy a moldvai csángók nem elismert kisebbség Romániában, a kisebbségügyi minisztérium csak egyéni panaszaikkal foglalkozik.” Nem elismert kisebbség? Ha egy „szélsőséges” román nacionalista politikus mondja ezt, akkor talán hosszú érvelésbe kezdek. Így csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1999-es csíkszeredai kongresszusának határozatából idézek: „Az RMDSZ programja kinyilvánítja, hogy nyelve, etnikuma, azonosságtudata, kultúrája és hagyománya szerint a romániai magyarság, beleértve a csángó magyarságot is, a magyar nemzet része. A csángó magyarság vállalja az egyetemes magyarsághoz tartozást, és azt a sajátos önazonosságot, amely nyelvében, kultúrájában, hagyományaiban jellegzetes etnikai jegyeket is magában foglal. A Moldvai Csángó Magyarok Szövetségével együttműködve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatja a csángó magyar régió átfogó fejlesztési programjának kidolgozását és végrehajtását, és cselekvési programjában kiemelt helyet biztosít a sajátos etnikai önazonosságot is vállaló csángó magyar közösség egyéni és kollektív jogai védelmének. A fejlesztési programnak részét képezi a mezőgazdasági információs rendszer létrehozása, a távközlési hálózat bővítése, a munkaerőpiac kedvező szabályozása, a szociális védelem kiszélesítése. Kiemelt cselekvési előirányzattá minősül a csángó magyarság sajátos oktatási programmal működő tanügyi intézményeinek létrehozása és működtetése, önálló kulturális intézmények létesítése, a csángó magyarság körében működő ifjúsági szervezetek megalakulásának elősegítése és megerősítése. Támogatjuk a csángó magyarok azon kérelmét, hogy vallásukat anyanyelvükön gyakorolhassák.”Legjobb tudomásom szerint Eckstein Kovács Péter a koalíciós megállapodás szerint az RMDSZ-t képviseli a jelenlegi román kormányban. Tehát még akkor is kötelező lenne rá nézve a kongresszusi határozat végrehajtása, a csángók elemi jogainak védelme, ha személyesen nem szavazta volna meg a határozatot. Mert így ki védheti meg a moldvai csángókat, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget képviselő kormánytagnak, a kisebbségvédelmi miniszternek ez nem feladata?