Összenő, ami összetartozik?

Mádl Ferenc jelölése és biztosra vehető megválasztása a köztársasági elnöki posztra (ha szabad ez alkalomból Petőfit idézni) a „legvakmerőbb reményimet megszégyenítő ragyogó valóság”. Valljuk be: erről álmodni se mertünk két évvel ezelőtt. Egy hónappal ezelőtt se. Valljuk be: Orbán Viktor megint lenyűgözött bennünket. Megint olyat csinált, amiről azt hittük, lehetetlen. Hisz' mindenki úgy vélte – a kormány hívei és ellenfelei egyaránt -, hogy a Torgyánnal '98 nyarán kötött kényszerkoalícióban egy 2000 nyarára időzített bomba ketyeg. Az elnökjelölés jogának átengedését úgy értelmeztük – legfőképp maga Torgyán -, hogy ez egyenlő az elnöki poszt átengedésével. Világosnak tűnt a képlet: mivel Torgyán nélkül nincs koalíció, ha két év múlva nem kapja meg az elnöki széket, akkor nem is lesz. Tehát megkapja. Ezt egyszerre hittük elkerülhetetlennek és lehetetlennek.Titkon persze reméltük, hogy Orbánék majd kitalálnak valamit. Hogy viharok lesznek, botrányok, alkuk, zsarolások, de Torgyán nem lehet elnök. Hogy a kecske csúnyán megrágja, összenyálazza majd a káposztát, ám végül mégsem lakhat jól vele. De hogy ilyen simán menjen, hogy a kisgazdaelnök ne csak lemondjon a nagy lehetőségről, hanem ráadásul olyan személyt jelöljön maga helyett, akit – a MIÉP kivételével – valamennyi parlamenti párt támogat, s akinél el sem lehet képzelni alkalmasabb, jobb, kiválóbb jelöltet: ezt nem gondoltuk volna. S végképp nem gondoltuk, hogy ez épp az a személy lesz, aki öt évvel korábban a mérsékelt jobboldali pártok: a Polgári Szövetség elnökjelöltje volt. Az Antall-kormány egykori minisztere, akit 1995-ben az MDF, a Fidesz és a KDNP közösen állított, s akit abban az időben Torgyán ha akart volna, se nagyon támogathatott volna! Ami persze esze ágában sem volt, sőt: a szavazáskor pártjával együtt demonstratívan kivonult az ülésteremből.Most viszont – akár a mesében – Mádl Ferencet Torgyán jelölte, Orbán elfogadta, ez az iciri-piciri MDF pedig (mint külső támogató) végül majd szépen megszavazhatja. Miként az MSZP és az SZDSZ is. Ez olyan szép, hogy az ember félni kezd, egyszer csak fölébred, és kiderül: álom volt az egész. Mert a valóságban – s különösen a politikában – nincsenek ilyen csodák. Kell, hogy legyen hát valami ésszerű és hihető magyarázata is Torgyán mesés lelki átváltozásának, melyhez foghatóval csak Jókai (kevésbé sikerült) regényeiben találkozhatunk. Az ugyanis épeszű ember számára aligha hihető, amit a kisgazda elnök visszalépése okaként megnevez, hogy tudniillik ő a nemzet iránti felelősségérzettől s az erkölcsi kötelességtudattól vezettetve lépett volna vissza.Torgyán meghátrálásának egyedül hihető oka az, amit ő maga hevesen cáfol: a meg nem választás szégyenétől való félelem. Az MDF nyíltan deklarálta, nem hajlandó rá szavazni. A MIÉP támogatását sem sikerült megszereznie, a Polt Péter jelölésekor működő forgatókönyv ezúttal nem működött. Orbán és a Fidesz szintén nem tett a frakció szavazatait garantáló nyilatkozatot; csak azt mondták, tartják magukat a koalíciós szerződéshez, ami mindössze ennyit rögzít: a kisgazdáké a jelölés joga. Belső forrásokból származó értesüléseim szerint a Fideszben Torgyán leszavazása nem csupán néhány elszánt liberális mohikán terve volt, hanem általánosan elterjedt, erős szándék. Az elnök személyéről szóló szavazás titkos: utólag nem ellenőrizhető és nem számonkérhető. Ugyanezen okból nem lehetett biztos Torgyán a kisgazda voksokban sem. Mégpedig azért, mert a párt éléről történő távozása egyszersmind napirendre tűzte volna az utódlás kérdését is. S ha úgy állt volna a helyzet, hogy mondjuk (a hasamra ütök) Bánk Attila vagy (még egy ütés a hasamra) Lányi Zsolt tűnik esélyes utódnak, akkor az ő pártbeli ellenségeik aligha szavazzák meg Torgyán elnökségét, hisz' ezzel a gyűlölt riválisnak nyitnak utat. A koalíciós belviszonyok ismerői szerint Torgyánnak nem egyszerűen attól kellett félnie, hogy nem kapja meg a szavazatok egygyel több mint felét, hanem attól, hogy mindössze 40-50 voksa gyűlik össze az urnában a szavazófülke függönye mögött! Nevezett azon nyilatkozatait, amelyek szerint MDF-es, MSZP-s, sőt SZDSZ-es képviselők tucatjai keresték föl őt titokban, vagy üzentek neki rejtett utakon, hogy tartson ki, számíthat a szavazatukra, nos, e nyilatkozatokat bízvást tekinthetjük a balkáni nagyotmondás rút megnyilvánulásainak.Mi mást tehetett volna Torgyán, mint hogy visszalép? Kiugrik a koalícióból? Ezt egyszer már kipróbálta – Antall idején. Akkor a frakció több mint háromnegyede nem követte. Most több esélye lett volna a kormány megbuktatására, de mi jött volna azután? Új választás. Az elnöki koncon huzakodó jobboldal biztos vereségével, ahol a kisgazdák örülhettek volna, ha elérik a közvélemény-kutatási adatokban szereplő négy-hat százalékot. Torgyán nemcsak az államfői, de a miniszteri bársonyszéknek is búcsút mondhatott volna – mindörökre!Visszalépése tehát tiszta képlet, valójában nincs benne semmi rendkívüli. De mivel magyarázhatjuk Mádl jelölését? Őt „hogy nyomta le a kisgazda elnök torkán” a miniszterelnök?Talán lesznek az Orbán-Torgyán megegyezésnek később nyilvánosságra kerülő vonatkozásai is: pozícióátengedések, költségvetési és személyi zsákmányszerzés stb. Ám a legfontosabb tétel már a megállapodás pillanatában ismertté vált: a miniszterelnök a Fidesz nevében kiállított egy csekket a következő választásokra – sőt az azokon túlra is – szóló pártközi együttműködésről.Ennek nagyon súlyos ára lehet.Ma még nem tudni, mekkora. Orbánék valójában egy biankó csekket írtak alá, amelynek az ellenértéke csak valamikor 2002 tavaszán lesz felbecsülhető. A magam részéről bizonyos vagyok abban, hogy ez a tétel nem a bevétel, hanem a kiadás, pontosabban a veszteség rovatban fog szerepelni a Fidesz főkönyvében. Hisz' mindazok a botrányos ügyek, amelyek ezután kerülnek napvilágra, mindazon erkölcsi és politikai kár, amelyet a kisgazdák a jövőben okoznak majd a koalíciónak, mostantól kezdve sokkal súlyosabban esnek latba. A most létrehozott Orbán-Torgyán-tengellyel ugyanis a kisgazdák kényszerkoalíciós partnerből a Fidesz természetes, stratégiai szövetségesévé léptek elő!„A kisgazdapárt áll a legtávolabb a Fidesztől, képviselőik hozzászólásaiból olyan értékrend rajzolódik ki, amelyet mi nagyon élesen elutasítunk. Végzetesnek tartjuk a kisgazda politizálást... A kisgazdapárt olyan célokat tűzött maga elé és olyan célok érdekében szorítja meg az MDF-et, amelyek károsak a magyar társadalom számára... Az pedig, hogy a kisgazdákkal egy koalícióban legyünk, a legrosszabb álmainkban se kerüljön elő.”Nos, a valóság néha roszszabb a legrosszabb álomnál is. Igen, eltalálta a kedves olvasó: ezek Orbán Viktor szavai (Magyar Hírlap, 1991. február 25.). Nem gonoszságból idézem őket, s nem is azért, hogy a miniszterelnök szavahihetőségét csorbítsam. Hisz' a politikában változnak a viszonyok és változnak a szövetségesek. De fel kell tennünk a kérdést: ebben az esetben vajon ki változott nagyobbat? Attól tartok, hogy nem Torgyán és a kisgazdapárt. Az 1991-es állapotokhoz képest náluk szerintem csak romlott a helyzet. Ami az Orbán említette „értékrendet” és „célokat” illeti, bizonyos vagyok abban, hogy az akkori frakció jobbik fele tartott ki Antall mellett, majd tűnt el a politikai sülylyesztőben, s a rosszabbik ment Torgyánnal, és maradt vele a mai napig.Ám ha nem a kisgazdapárt emelkedett föl a Fidesz szintjére, akkor hogy történhetett meg a mostani nagy találkozás?Ha már eljutottunk eddig a keserű kérdésig, ne álljunk meg félúton. Ismét a miniszterelnököt idézem, ezúttal 1994 nyaráról. Az MSZP-SZDSZ koalíció megkötését akkor ezzel a lesújtó mondattal minősítette a parlamentben: „Most összenő, ami összetartozik.” Nyilván nem csodálkozik, ha ellenfelei most szó szerint ugyanezt mondják: immár nem a koalíció, hanem a Fidesz-FKGP örök barátsági szerződés megkötésekor.De mit mondjanak a barátai? Hogy most összenő, ami nem tartozik össze? Biztosak lehetünk még ebben? Hogy nem az ellenfeleknek van igazuk, akik szerint az Orbán Viktor és a Torgyán József közti szakadéknyi emberi és politikai távolság két partját igenis öszszeköti valami közös? Lehet, hogy az elveken túllépő posztmodern pragmatizmus és az eredendően elvtelen balkáni pragmatizmus távoli párhuzamosai tényleg összeérnek valahol a politikai végtelenben?Meggyőződésem, hogy Orbán és a Fidesz jobbratolódása nem írható le csupán a hatalomszerző akarat gátlástalan és folytonos színeváltozásaként. E jobbratolódás számomra egy politikai szocializációs folyamat története (amit valóban katalizált az a körülmény, hogy közben a pártpolitikai pozíciószerzés számára is mindig jobbra nyíltak üres terek). A Fidesz vezetői – elsőgenerációs értelmiségiekként, vidéki fiúkként – otthonról nem hoztak magukkal kialakult és szilárd politikai értékrendet. Az ilyen fiatalemberek (ezt magamról is tudom) sokkal inkább ki vannak téve az erős szellemi és politikai hatásoknak. (Könynyű volt Antall Józsefnek, aki elmondhatta: „A sors kegyeltjének tartom magam, mert megkímélt attól, hogy politikai nézeteimen gyermekkorom óta bármiben változtassak. Ezt nem dicsekvésképpen mondom, mert ez nem az én érdemem: olyan szerencse, amit elsősorban születésemnek és neveltetésemnek köszönhetek.”)Orbánéknak nem volt ilyen szerencséjük. Fiatalon, politikai eszmélésük kezdetén a szamizdatos ellenzék felől éri őket a legerősebb hatás, antikommunizmusuk így kap erős radikálliberális karaktert, s természetes módon válnak az SZDSZ szövetségesévé. Ám később erős szellemi és politikai impulzusok érik őket jobbról, főként Antall részéről. Közben gyűlnek az évek s a tapasztalatok: konzervativizmusuk erősödése nemcsak politikai, hanem lelki érési folyamat is.A magam részéről mindkettőt hitelesnek látom. 1996-ig maradéktalanul, azóta erősödő kételyekkel. E jobbratolódás során szisztematikusan ismétlődött egy sajátos koreográfia. A '94-es választások előtt már sejthető volt, hogy Orbánék készek egy MDF-fel kötendő koalícióra; épp abba buktak bele, hogy ezt rosszul titkolták. '98-ban már ügyesebbek voltak, választóik jó részével az utolsó pillanatig elhitették, hogy nem állnak össze Torgyánnal, holott már rég eldöntötték, hogy igen. S ha a dolgok úgy haladnak, ahogy a mai napig haladtak, akkor 2002-ben a MIÉP-pel harmadszor ismétlődhet meg ez a képlet. Tényleg megismétlődhet harmadszor is?De létezik még egy zavarbaejtő koreográfia. A Fidesz balról közelít a jobboldali pártok felé, s egy adott konfliktushelyzetben rendre nem a hozzá elvi, eszmei és morális tekintetben közelebb állóval köt szövetséget, hanem a távolabb állóval. Nem Szabó Ivánnal, hanem Lezsákkal. Nem Dávid Ibolyával, hanem Torgyánnal. Minden esetben a politikailag mérsékeltebb, a morálisan jobb minőség rovására és vesztére. Semmi kétség: e mostani szövetkezés is jelentős részben az MDF politikai megsemmisítésére irányul. 2002 után elképzelhető még egy utolsó jobbra sasszé? Nem? Miért: az épp soron lévők elképzelhetők voltak pár évvel korábban?A Fidesz jobbratolódása során mindig újabb elvi és morális határokon lépett át. E határok átlépéséhez mindig megvoltak a konkrét taktikai indokai, s az azokat igazoló magasabb szempontú politikai megfontolásai. Az ultima ratio változatlan volt: a kommunisták elleni harc oltárán fel kell áldozni bizonyos részérdekeket és értékeket. De ha a jobbal szemben mindig a rosszabbat kell előnyben részesítenünk, akkor nem „a cél szentesíti az eszközt” végzetes elvéhez és gyakorlatához jutunk el végül?Tudom, a magánerkölcs és a politikai erkölcs szabályai nem azonosak. De azt nem hiszem, hogy teljesen ellentétesek volnának. Ahol a kettő folyton ütközik, ott valami baj van. Vagy a politikában tényleg büntetlenül át lehet lépni bizonyos emberi normákon, morális, szellemi és ízlésbeli határokon? Csakugyan lehetséges Torgyánnal kart karba öltve állni, s Dávid Ibolyát felelőtlennek és gyűlölködőnek mondani?Ezekre a kérdésekre én nem tudom a választ.Ám ez csak eggyel több ok, hogy föltegyem őket.Az idő majd felel rájuk.A szerző közíró.