Reálisabb helyzetfelismerés

A kilencvenes évek elején – felmérési tapasztalataink szerint -, Kárpátalja volt a Kárpát-medencei magyarság egyik legbizakodóbb szöglete. Ez az optimizmus napjainkra – saját régiójuk kilátásait illetően – sokat veszített intenzitásából: a régebbi többségi véleményből szűk 40 százalékot jellemző kisebbségi vélekedéssé vált. Ugyanakkor az egész magyarság (amelyen jórészt a magyarországi társadalmat kell értenünk) jövőjéről továbbra is nagymértékű (a kérdezettek kétharmadát érintő) derűlátással nyilatkoztak.A jövőkép mellett a múltról, a történelem főbb igazodási mintáiról kialakult képet is megvizsgáltuk. Rákérdeztünk a nagyrabecsült történelmi személyiségekre, akiknek élmezőnye (Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor, Szent István, Antall József, Széchenyi István, Mátyás király) híven őrzi még a magyar szabadságharcos hagyományt. (Ne feledjük, hogy ez a vidék ringatta a kuruc mozgalom bölcsőjét!) De őrzi az építő-alapító magyarok emlékét is, akik – Kossuthtal, Rákóczival és Petőfivel együtt – már az évtized elején is a legfőbb történelmi személyiségek voltak Kárpátalján. (A rendszerváltozás első szabadon választott miniszterelnöke az utóbbi években lépett be – akárcsak Erdélyben – a történelmi tudat virtuális panteonjába).A vallásszociológiai kérdésblokk részletesebb elemzése későbbi feladat lesz. Most csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a kárpátaljai magyar társadalom – kisebbségi helyzetéből és túlnyomóan rurális jellegéből is adódóan – erősen (a magyarországinál sokkal nagyobb mértékben) vallásosnak mondható, a kérdezettek egyharmada például „kifejezetten vallásosnak” tartotta magát. Olyannyira, hogy azok, akik nem vallásosnak mondták magukat, öt százalékon belüli arányuk miatt szociológiailag szinte vizsgálhatatlanok. Ez az Isten-közeli állapot a vallásosság egyéb dimenzióiban: a hit és a vallásgyakorlat különböző mutatóiban is kimutatható volt. (Például a kérdezettek mintegy 60 százaléka állította, hogy naponta szokott imádkozni). Meg kell még jegyezni, hogy reprezentatív mintánk egyharmada mondta magát római, egyötöde pedig görög katolikusnak, 38 százalékos volt a reformátusok és hatszázalékos a felekezeten kívüliek aránya.A kárpátaljai magyar ajkú kérdezettek 92 százaléka nevezte meg a magyart egyedüli anyanyelvként, hat százalék vegyes (magyar és ukrán/orosz) anyanyelvűnek mondta magát, a hiányzó két százalék egyéb (köztük: ukrán vagy orosz) anyanyelvről adott számot. Az interjúalanyok egytizede, közülük a házasok 14 százaléka él adataink szerint nyelvi vegyes házasságban. (Ez magasabb, mint Erdélyben). A hétköznapi élet különböző színterein különböző mértékű az anyanyelv haszálati lehetősége: míg családi körben a kérdezettek kilenctizede használja dominánsan a magyar nyelvet, barátok között 80 százaléka, munkahelyén már csak fele, üzletekben egyharmada és a hatóságok előtt pedig csak egyötöde. Ha a különböző színtereket komplexen kezeljük, megállapíthatjuk, hogy erősen anyanyelvdomináns közegben (minden színtéren főleg magyarul beszélnek) a kérdezettek 16 százaléka él, a helyszínek nagyobb részében többnyire az ukrán nyelvet használja nyolc százalék, a viszonylag kiegyensúlyozott kétnyelvűség pedig a minta 45 százalékát jellemezte. Sokkal erősebb pozíciókat foglal el az anyanyelv az ún. intim nyelvhasználat különböző szituációiban: számolni, álmodni, imádkozni a kérdezetteknek egyaránt mintegy kilenctizede főleg magyarul szokott. A nyelvhasználatnak ezek azok a területei (leginkább az imádkozásra áll ez), amelyeken az anyanyelv a legerősebben (és legtovább) szokta tartani magát.A kárpátaljai (felnőtt korú) magyarság mintegy héttizede minősíthető könyvolvasónak, ez valamivel több, mint a magyarországi (kb. 65 százalékos) adat. Ugyanakkor egyértelműen kevesebbet, illetve ritkábban olvasnak a kárpátaljai könyvolvasók: a rendszeres olvasók aránya mindössze tízszázalékos, szemben a magyarországi 17 százalékkal. Az olvasmányok nyelve zömében magyar: az olvasók 83 százalékának elmúlt évi könyvolvasmányai szinte kivétel nélkül magyar nyelvűek voltak. (Erdélyben hasonló arányszámmal találkoztunk). Ami azonban a legutóbbi olvasmányok összetételét illeti, a kárpátaljai olvasmányszerkezet sajátos arculatot mutat: nem annyira hagyományőrző és értékcentrikus, mint az erdélyi olvasmányanyag, de nem is annyira kommersz és szórakozásközpontú, mint a magyarországi. Ezt a sajátos kettősséget a legutóbbi olvasmányok legnépszerűbb szerzőinek névsora is magán hordozza. Nem csupán veretes (élő és meghalt) klasszikusokat tartalmaz, mint az erdélyi éllista, de nem is csupa bestsellerszerzőt (jórészt amerikait), mint a hazai névsor, hanem a két típust elegyíti, mégpedig eléggé rapszodikusan: Jókai Mór, Rejtő Jenő, Mikszáth Kálmán, Szilvási Lajos, A. Dumas, Gárdonyi Géza, M. Mitchell, Móricz Zsigmond, Nemere István, Berkesi András, R. Cook, Dallos Sándor, V. Hugo, Károli Gáspár, Madách Imre.A kárpátaljai magyarság olyan közösségnek tűnik a felmérés tükrében, amelyik egyrészt ragaszkodik hagyományaihoz, kultúrájához, nyelvéhez és vallásához, de amelyen a csüggedés, a fásultság, és a kommercialitások iránti (fokozódó?) érdeklődés jegyei is felfedezhetők. Korábbi illúzióinak és az identitás erős érzelmi telítettségének megfogyatkozása azonban csak részben valódi veszteség, másrészt viszont az önszemlélet és a helyzetfelmérés reálisabb vonásai erősödtek általa. Tudjuk, Kárpátalján az élet nagyon nehéz. Jó lenne elérni, hogy a jövőben az ott élő magyarok az anyaország polgáraiban sokkal inkább a segítőkészséget, mint a gőgös elzárkózást lássák és érezzék.