Szegény gazdagok és gazdag szegények

Az Európai Unió az 1999. végi, a további bővítést elhatározó helsinki döntése, Törökország hivatalos tagjelöltté való nyilvánítása, egy nyitottabb belső intézményi és döntési rendszert célzó kormányközi konferencia megkezdése, a márciusi lisszaboni, a teljes, a globalizált világ felé való nyitást megfogalmazó határozata után egy egyetemi előadásomban úgy fogalmaztam: akárcsak az egyedi ember életében, bár fájdalmas, de könnyebb és örömtelibb a szülés és a megszületés, mint a már-már felnőtté váló gyerek számára a pályaválasztás vagy a pályamódosítás, ugyanúgy a nemzetközi gazdaságban vagy politikában, egy integráció történetében a létrehozásnál sokkalta nehezebb egy későbbi időszakban a megváltozott világhoz való újra alkalmazkodás felismerése és megvalósítása.Az Európai Unió alapjában kétféle út között választhatott, bár, mint lesz még róla szó, végső soron bizonyos kényszerpályán mozgott. Az első lehetőség a következőkben fogalmazható meg: az unió megtartja korábbi zárt, homogénnek mutatott egységét, kialakított körét, meghirdetett elveit és céljait akár a gazdaságban, akár a politikai és kulturális körben. Más szóval – bár végső soron sem önmaga, sem a világ valójában nem maradt ugyanaz – továbbra is hirdeti, vagy erőteljesebben hangsúlyozza Európa történelmi egységét, az európai értékrendet, az ezekhez rendelhető vagy éppen ebből származó kohéziós erőt, valamiféle „reneszánsz Európát” deklarálva. A másik: elismeri a világban végbement gazdasági, társadalmi, de még inkább ennél meghatározóbb módon a világ hatalmi szerkezetében és pozícióiban bekövetkezett változásokat. Azaz a globalizált világ létrejöttét, amelyet döntően az Egyesült Államok vezet. Ám e világ határai messze túlnyúlnak rajta, és az említett változások csaknem hasonló erősséggel jelen vannak Európában vagy az EU-ban is. Egyúttal az EU e felismeréssel európai értékekkel is feltölti ezt a maga számára kiszélesített világot. Mindez önmagában is további két tényező elismerését jelenti. A nemzetek és az országok léte és hatalma mellett legalább annyira létező valóság a multinacionális cégek ereje és világa. Tartalmát és „technikáját” nézve ez a világ (az előbb jelképesen reneszánsznak jellemzett Európával szemben) „inter-netes világnak” mondható, vagy kissé tudományosabban és látszólag kulturáltabban fogalmazva (valamiféle humán vonatkozást is a valóságba belelopva) információs társadalomnak nevezhető.Valójában az Európai Unió többféle okból nem állt döntéshelyzetben, legfeljebb a döntés lehetséges időpontján lehetett volna kisebb-nagyobb módosításokat végrehajtani. Ennek a kényszerpályának több, de egy irányba mutató eleme van. Az EU felfedezte, hogy amennyiben a legrövidebb időn belül nem kísérli meg utolérni az információs, a telekommuniká-ciós, a technikai-internetes világban döntő előnyt szerző Egyesült Államokat, akkor a térség történelmileg végletesen és véglegesen leszakad a világ élvonalától, és a hatalmi erőtérben sem veheti fel már sohasem a versenyt az Egyesült Államokkal.Az „internetes világ” egyrészt önmagában is létező hatalmi elemeket tartalmaz, másrészt azonban beláthatatlan lehetőséget adó technika, eszköz is bármely politikai, társadalmi cél számára. Ha tehát az Európai Unió meg akarja tartani korábban már említett történelmi, európai, sokszor keresztényként jelzett kulturális értékeit, akkor kénytelen az ettől felszínén és tartalmában is látszólag idegen technikai világot meghódítani. Európának azt is el kell hinnie, hogy értékei nem akkor élnek, ha napról napra nemzeti vagy nemzetek feletti szintre emelkedve nem vesz tudomást a létező „vállalatvilágról”, hanem akkor, ha e világ meglévő érdekeiben és értékeiben saját érdekeinek és kultúrájának is helyet követel. De a globalizált világ szereplőinek is rá kell jönniük, hogy az emberi természettől elidegenedésre való hajlam következtében e világ összeomolhat az említett kulturális értékek befogadása nélkül.Ország-világok és a vállalatvilágA legfőbb döntési tényező azonban abban található, hogy az Európai Unió már sok éve nem csak az (vagy talán sohasem volt az), aminek magát néha látni vagy láttatni szeretné. Európát és az EU-t messze nem csak az egyes nemzetállamok ereje vagy ezeknek az erőknek adott kombinációja, egymásra hatása vezeti. Az unió tagországaiban, területén ugyanúgy végbement a globalizáció, mint a világ más tájain. A kérdés csak az, hogy a globalizáció mellett és a globalizációban hol, merre, mennyire lehetett és lehet megtartani vagy erősíteni az európai és a nemzeti kultúra elemeit.Ebben a gazdasági, társadalmi, politikai térben valójában több párhuzamos szereplő van, amelyek (különböző mértékben) magukban hordozzák a döntés, a történelem formálásának lehetőségét: a vállalatok, a multinacionális vállalatbirodalmak és az egyes nemzetállamok, kormányok, a nemzetek melletti vagy feletti integrációk.Az elmondott (a globális világgal versenyt vállaló, illetve a globális világban helyet kérő, annak bizonyos értékeit elfogadó) döntésben több oldalról is – valószínűleg kikerülhetetlen – látszólagos csapdahelyzetbe került az Európai Unió és vele együtt minden, hozzá kisebb-nagyobb erővel a jelenben vagy a jövőben kapcsolódó ország. Ha nem próbálja felvenni az információs versenyt az Egyesült Államok vezette világgal, akkor véglegesen leszakad a világtól és elveszti értékeit, vagy teljes mértékben egy önmagában zárt, a külső világtól magát elválasztó autark rendszert alakít ki. Gyanítható, hogy ennek lehetősége a múlt században, de még e század első felében is gyakorlatilag fennállt. A XX. század második felének információs társadalmában azonban ez csak elméleti lehetőség maradt. Csupán egy egyszerű példa: e technikailag a végletekig fejlett társadalomban a tényleges vagy „hivatalos” kapcsolódás bevallása nélkül is ma a magyar vagy éppen bármelyik más európai kereskedelmi tévéadó teljes egészében az amerikai jellegű globális kultúrát és értékrendet közvetíti.Az információs, globalizált közegben a verseny felvétele ugyanakkor azt is jelenti, hogy miközben az Európai Unió látszólag mindent megtesz az utolérési effektus felgyorsítására, az Egyesült Államok vezette globalizált világrendhez való felzárkózásra, ugyanakkor e felzárkózással (az ehhez kapcsolódó hallatlan beruházásokkal, befektetésekkel, fejlesztésekkel) éppen azt a világot erősíti és annak a világnak nyújt újabb felmérhetetlen nagyságú forrásokat, amelyet utol kíván érni. A válasz mégis csak a kapcsolódás lehet, hiszen az európai és nemzeti értékrendek e kiterjesztett világban való védelme (vagy éppen bevitele) az elzárkózással nem valósítható meg.Visszatekintve úgy ítélhető meg, hogy a lisszaboni döntéssel az Európai Unió már hosszú ideje foglalkozott. De másként nem is lehet: egy ilyen hatalmas, stratégiai, történelmi jelentőségű döntés nem születhet e kétnapos konferencia egyik napjáról a másikra. Legalábbis utólag – számomra egyértel-műen – kimutatható, hogy már az EU teljes keleti bővítési folyamata, de különösképpen az 1999 decemberében a további hatfős bővítésről hozott döntések, valamint ugyanekkor a Törökország hivatalos tagjelöltségére vonatkozó határozat szoros, elválaszthatatlan előzménye a globalizált világversenybe való belépés mostani választásának, de talán e folyamat részei az EU-n belül kialakult feszültségek is.Periféria vagy felzárkózásA fenti európai uniós döntések véleményem szerint végső soron a következő hetek, hónapok, sőt hosszabb időszak valamennyi magyar gazdasági, politikai, társadalmi, az EU-val kapcsolatban álló vagy azon túlmutató lépésére és lehetőségére kihatnak.A több szempontból újnak (vagy legalábbis újonnan deklaráltnak) jellemezhető helyzetben más megvilágítást kap az Európai Unió keleti bővítése, benne a magyar belépés ideje, tartalma, lényege. Bizonyos mértékben ugyancsak más dimenzióba kerülhet Magyarország EU-hoz való viszonya és az EU-n kívüli térségekkel kialakítandó kapcsolata.Az EU-nak a globalizált világ felé nyitását követően a keleti bővítés és Magyarország tagsága már csak mint az egész egy részeként, a teljes megtervezett európai uniós folyamatba ágyazva ítélhető meg és bírálható el. Ebből sok minden következik, de az egyik legfontosabb: pontosan fel kell mérni, hogy mik azok a lehetőségek (és milyen időbeli lefolyással valósíthatók meg), amelyek közvetlenül az EU-hoz vagy az EU-ba való belépéshez kapcsolódnak, és melyek azok a lehetőségek, illetve szükségszerű lépések, amelyek többé-kevésbé ettől függetlenül megtehetők és járhatók. Ezen belül néhány téma fontossága felerősödött. Nyilvánvalóan belépésünk időpontjának ismerete a korábbiak-nál sokkal fontosabbá vált, amelyet partnereinknek is el kell ismerni. Az új helyzetben valószínűleg még határozottabban kell megfogalmaznunk saját nemzeti céljainkat és az EU-belépéshez kapcsolódó, azzal összhangban lévő, vagy akár bizonyos mértékben attól független, saját magunkhoz, esetenként az Európán kívüli világhoz közelebb álló feladatainkat. Mindez gyakorlatilag az acquis (a közösség normáinak összessége) átvétele nemzeti programjának és a Széchenyi-tervnek új viszonyát is megköveteli.Az Európai Unió a lisszaboni elnökségi következtetések gazdaságfilozófiai és politikai vetületei mellett konkrét gyakorlati lépések sorát is meghatározta. Döntött az internet kiterjesztéséről, a mobil kommunikációs szisztémák kialakításáról, a K+F ráfordítások növeléséről. Új európai innovációs célokat fogalmazott meg, elhatározta a kutatóintézetek, könyvtárak, információs bázisok, egyetemek internetes öszszekapcsolását. Különleges tehetséggondozási programot indít el a kiskorú gyermekektől az idősekig, a tanulóktól a tanárokig. Ha Magyarország az információs technika és társadalom átvétele terén nem veszi fel ugyanazt a növekedési ütemet és nem kezd olyan gyorsításba és felzárkózásba, amelybe az EU kezdett, akkor (a tagjelölt országokkal együtt) véglegesen az európai periférián maradhat vagy oda kerül.Az EU lisszaboni döntéseit követően azonban Magyarország egy teljesen új és számára talán kedvezőnek is ítélhető helyzetbe került. A magyar piac az 1990-et követő túlzottan gyors liberalizáció következtében – a magyar vállalatok és vállalkozók kiszorulása mellett döntő mértékben nemzetközi piaccá vált. E rendkívül erőteljes, a termelésre, a kereskedelemre és a pénzügyi szektorra egyaránt kiterjedő nemzet-köziesedésnek van egy különleges magyar sajátossága is. Miközben folyamatosan csak az Európai Unióhoz való kapcsolódásunkat és közelítésünket hangsúlyoztuk, valóban e nemzetköziesedésben – bizonyosan nem véletlenül – meghatározó szerepet játszottak az amerikai cégek, vagy témánk tartalmánál maradva a globális multinacionális vállalatok is.Találkozhatnak-e a párhuzamosok?A magyar vállalati struktúra uniós integráltsági foka rendkívül magas, az EU-tagországok cégei meghatározó szerepet játszanak a gazdaság egészében. Mindemellett azonban a 15 legnagyobb hazai exportőr közül jelenleg – meghatározó helyet elfoglalva – hat cég amerikai tulajdonban van. Ebből a helyzetből – az Európai Unió új döntései, a globalizált világhoz, illetve világversenyhez való csatlakozása után – versenyelőnyei is származnak Magyarországnak. Bár hatásai összetettek (nyilvánvalóan nemkívánatos vagy kevésbé kívánatos vetületei is vannak), úgy tűnik, Magyarország integráltsági foka az Egyesült Államok vezette globális világhoz nagyobb, mint az EU több tagországáé. Részint hasonló kép mutatható ki a szakmastruktúrát illetően is: a számítástechnikában, informatikában megmutatkozó hazai lehetőségek, illetve szellemi potenciál valószínűleg egyáltalán nem marad el az Európai Unió átlaga mögött.A megnövekedett lehetőségek mellett – kellő figyelem hiányában – azonban veszélyforrások is rejtőznek. Néhány elemzésben felbukkan, hogy a magyar szellemi potenciál önmagában is lehetőséget ad a gyorsabb fejlődésre, egy felgyorsult utolérési effektusra. Ez messze nincs így. Éppen a fent vázolt új versenyhelyzetben még jobban össze fog kapcsolódni a „szellemi szoftver” és a „gazdasági hardver” párhuzamos megléte, azaz a szellemi tudásbeli lehetőségek és adottságok csak nagyon komoly technikai háttér, pénzügyi forrás mellett, adott gazdasági-politikai hatalmi térben realizálódnak.Nemcsak az Európai Unió, hanem Magyarország számára is égetően fontos, jövőt meghatározó, hogy ne egyszerűen az Európán kívüli teljes világ előtti kritikátlan (ajtó)nyitás történjen meg. A globalizált világnak is rá kell ébrednie, hogy az adott emberi, nemzeti értékrendek, kohéziók, érdekek befogadása nélkül önmaga éppúgy sérülékennyé válik, mint a magára hagyott vagy a magukba zárkózó, csak befelé forduló nemzetek, vagy zárt közösségek. A kérdés végső soron az, hogy a XXI. század elején találkozhat-e valamilyen módon és tartalommal a hatalom gazdagsága és az emberi értékek hatalma.