Vihar előtt az egészségügyben

Vihar előtti csend honol az egészségügy háza táján. Készül a szakellátás privatizálása. És vannak, akik készülnek rá. Akik igazán készülnek, nemigen beszélnek.A lényeg: a magyar betegellátás első (jobban mondva alap-)lépcsője, az alapellátás (a háziorvosi tevékenység) már – úgy-ahogy – privatizálva lett. Most jön a második lépcső. Sokak szerint a java. A szakellátás privatizálása. Úgy mondják: a szakorvos szaktudását önálló orvosi tevékenység formájában bocsátja majd a nagyérdemű szolgálatára. Azaz: ha a beteg szakorvosi ellátásra szorul, akár járó-, akár fekvőbetegként (szakrendelőben, szakambulancián vagy kórházban, klinikán) az őt ellátó szakorvos (sebész, gyermekgyógyász, kardiológus, röntgenes vagy bármiféle egyéb szakorvos) szabad szellemi foglalkozású orvosként fogadja és szolgálja ki, ad neki tanácsot, orvosi véleményt, vizsgálja és gyógyítja meg. Jól hangzik ez. Jön a beteg, elmondja a baját, a szakorvos pedig megvizsgálja, segít neki, meggyógyítja. Szép.Csak egyetlen bökkenője van az ügynek. Ki fizeti a cechet? A jó szakellátás ugyanis pénzbe kerül. Nemcsak az orvos, a nővér, hanem a diagnosztika, a gyógyszer, sőt még az épület is. Valakinek fizetnie kell.Fizethetné a jó szakorvosi ellátást közvetlenül a beteg. A zsebéből. Ez ma Magyarországon – rendszerként – nyilvánvaló képtelenség lenne, mert csak a gazdagok szűk rétege tehetné meg. Fizethetné az egészség- (pontosabban a beteg-)biztosító. A szolidaritás okán. A biztosítónak havi rendszerességgel egészségesen befizetett járulékokból. Ahogy eddig. De hát itt van az igazi bökkenő. A járulék formájában befolyt összeg ugyanis kevés. Ebből jó szakellátás nem fizethető, legalábbis nem fizethető mindenféle szakellátás mindenkinek. Tudjuk, még ha nem is mondjuk. Vagy ha nem is ezt mondjuk/ják. Tudja ezt a beteg is, az orvos is. A betegek egy része – aki teheti – paraszolvenciával próbál jó (jobb) szakellátáshoz jutni. Ez a „megoldás” igazságtalan, pazarló és erkölcstelen (jogászok szerint bűnös is). De hát – pestiesen – ez van. Az egészségügyben dolgozók pedig közben teszik, amit tudnak, amit tanultak, amihez értenek. Vagy elmennek és hagyják az egészet... Képzett orvosokból gyógyszervigécek lesznek („hol lehet altiszt, azt kutatja”), vagy „kitántorognak Amerikába”. A visszamaradt szakdolgozók, nővérek, asszisztensek – a magyar társadalom páriái – megszokásból, ésszel fel nem fogható megszállottságból vagy tehetetlenségből – maradnak. És morognak (ius murmurandi). De dolgoznak. Így működik ma az egészségügy. A szakellátás is. Ezt fogják privatizálni. Ez pénz nélkül nem fog menni.Mi lenne a privatizáció célja?Az, hogy a magyar társadalom egészségi állapota jobb legyen. Hogy ne haljon meg annyi magyar ember. Hogy ne haljon meg az, aki megmenthető lenne. Hogy az elkerülhető halálozások száma csökkenjen. Ehhez a privatizáció eszköz lehet.Ám félő, hogy a privatizáció cél is lehet. Annak, aki ebből hasznot remél. Aki a rendelkezésre álló szegényes lehetőségekből hasznot kíván húzni. Aki a kicsi tortából nagy szeletet kíván kikanyarítani. Vannak ilyenek. Vannak, akik a mai helyzetben is – a mai nyomorúságos helyzetben is – jól megélnek az egészség ügyéből. Pedig az ügy profitot is termelne. De akik az egészségügyben tevékenykednek – jómagam 33 éve -, látják, amit látnak. Hallják, amit hallanak. Tudják, amit tudnak. Az utóbbi években megkezdődött és egyre gyorsuló „vadprivatizációban” elég hatékonyan kimazsolázták már az egészségügyet. Nem volt nehéz. Néhány jó lobbistára volt csak szükség, aki „kijárta” a spéci finanszírozást. Aztán mehet a „biznisz”. A többiek kárára. Hát ennek kellene gátat szabni. Megakadályozni, hogy a kevés pénzből egyesek a közösség kárára „kaszáljanak”, privatizáció címén.A kérdés: hogyan?Ennek több feltétele van. Ha ezek nem teljesülnek, a szakellátás privatizálása jobb esetben csak üres cetli marad, „nesze semmi, fogd meg jól”, rossz esetben „hatékonyan” kiszivattyúzza a pénzt a betegellátás rendszeréből.Mik ezek a feltételek?1. Az amortizáció beépítése a szakellátás finanszírozásába. Amíg ez meg nem történik, „bolond az is, aki” privatizál Magyarországon. Vagy pénzmosó. Ha a berendezések felújítása – sőt fejlesztése – nincs benne a szakellátás díjában, csak kizsigerelni lehet az eszközparkot. Érdekes, hogy minden párt programjában szerepelt az amortizáció „beépítése”, de eddig lényegében semmi sem történt. (Minő érdekes kivétel: néhány profittermelő szolgáltatás díja tartalmazza ám!) Mi ennek az oka? Hogy azt mondhassa a címzett támogatások elosztója: majd adok neked műszert, ha jó fiú leszel? Majd adok neked új épületet, ha kedves vagy nekem? Szabvány a válasz: a pénzhiány. De hát magyarázza meg nekem valaki, hogy miért ne lehetne az amortizációbeépítésre módot találni? Adóleírással vagy a szolgáltatási díj részeként? Az egészségügy GDP-ből való részesedésének európai átlagra emelése révén? Vagy bárhogy? Az amortizációt be kell építeni a szakellátás díjazásába. Különben nem lesz itt privatizáció.2. Az egyes szakmák finanszírozási szintje közti különbségek megszüntetése. Hogy ne legyenek veszteséges és nyereséges orvosi szakmák. Hogy az „ilyen” orvos ne legyen veszteségtermelő, az „olyan” orvos pedig ne legyen nyereségtermelő. Mert mind a kettő orvos. Hogy a jövedelme ne a finanszírozás aktuális szeszélyétől függjön, hanem attól, hogy mennyire képzett, mennyire jó és lelkiismeretes. Az utóbbi években megéltük már, hogy ugyanazt a szakellátót egyszer szidtuk, mert ráfizetést termelt, aztán meg – mert jó lobbistái lettek – szerettük, mert nyereséget hozott a kórháznak. Ugyanaz az orvos, ugyanaz a szakma. Ez elmebaj. Magyarán: díjtétel-harmonizációra van szükség, am ne a lobbik ügyességén múljon, hanem a szakmák közti egyeztetés eredménye legyen.3. A szakorvosi tevékenység egy bizonyos terület (város, megye, körzet, lakosságszám) ellátására szóljon. Az adott szakterületen, biztosított finanszírozással. (Egyébként nem „lebegő” pontokkal, hanem megélhetést hosszú távon biztosító finanszírozással.) A szakorvos – szellemi szabadfoglalkozásúként, önálló orvosi tevékenységet végzőként – ne csak úgy általában legyen jogosult szakorvosi tevékenység végzésére. Abból ugyanis nem él meg. Meg aztán szakorvosi diplomája birtokában eddig is lehetett szakorvos. Ha nem biztosítják neki törvényben, hogy a szakmája gyakorlásából meg is tud élni, akkor a szakellátás privatizálása számára semmit sem jelent. Csak egy fecnit.A szakellátás privatizálása csak úgy képzelhető el, ha a finanszírozó, az ellátási felelősséget viselő és az orvosok köztestülete – a Magyar Orvosi Kamara – meghatározza, hogy bizonyos területen bizonyos orvosi szaktevékenység ellátására hány szakorvos munkájára van szükség (és ezt már a MOK csak elfogadja: mennyi finanszírozható). És azt a szakellátási tevékenységet „meg is finanszírozza” a közpénzek gazdája vagy gazdái.4., A szakellátás privatizálásának célja a rendelkezésre álló – szűkös – pénzeszközök hatékonyabb felhasználása a lakosság jobb ellátása érdekében. Ebből profit nem képezhető. Megengedhetetlen (lenne), hogy a közpénzekből egyesek, cégek, vállalkozások pénzt emeljenek ki. Nem a tevékenységet végzők jövedelméről beszélek. Akik jól dolgoznak, kapják meg munkaerejük árát. Arányában annyit, amennyit az ország megengedhet magának. Hogy az orvos legális jövedelme ne a diplomások jövedelmi listájának alján kullogjon. Legalább annyit keressen, mint egy gyógyszerügynök.De a közfinanszírozott egészségügyből vállalkozások ne termeljenek profitot. Miért ne lehetne megakadályozni, hogy az egészségügyi ellátást végző vállalkozások pénzt vigyenek ki az alulfinanszírozott egészségügyből? Miért ne lehetne ezt szabályozni? Kinek az érdeke, hogy ne lehessen? De ha nem lehet, akkor ne működjenek vállalkozások a közfinanszírozott – a valamennyiünk által befizetett járulékokból működő – egészségügyben. Mert a vállalkozás profitra éhes. Ez a természete, ezért nem hibáztatható. A közfinanszírozott egészségügyből azonban profitot kivinni nem szabad. (Nem lenne szabad.) A törvényhozó találja meg a profitkiemelés gátjait. Megtalálhatja, akármilyen versenyhivatal ellenkezése ellenére is. Mert az egészségügy speciális piac. Korlátozott piac. Szabályozott piacnak kellene lennie, és nem szabadpiacnak. Ez is a szakellátás privatizálásának egyik alapelve (lenne).Van még számos egyéb meggondolandó a szakellátás tervezett privatizálása előtt. Tudják ezt sokan. Azok is, aki a vihar előtti csendben szorgosan mazsoláznak. Mert az ügyesek még gyorsan kiprivatizálnak egy-egy profitígérő szakterületet. Vagy régiót. Amíg lehet. Aztán ember – törvényhozó – legyen a talpán, aki visszacsinálja. De sokan vannak, akik bíznak abban, hogy „elvonul a vihar”, és jó törvény születik a szakellátás privatizálásáról.A szerző a Magyar Orvosi Kamara alelnöke