Szokott válságEmelkedik az újságíróképzés színvonala, halljuk a közszolgálati televízió Híradójából. Ősztől egyetemi háttérrel folytatódik a posztgraduális oktatás, s a magas követelményekről tanúskodik, hogy a jelentkezőknek legalább két idegen nyelvet kell ismerniük. Talán a harmadikat sem hanyagolják el majd, így nem fog előfordulni olyasmi, mint a szomszédos tudósításban, ahol vastagon szedett felirat tudatja: rendkívül válságos a szlovák elnök állapota. Mintha nem volna elegendő szegénynek az is, ha válságos.
ÁthallásEgész valójával dolgozik a művész, vagy olykor tesz is valamit? Ha igen, drága idejéből mennyit szán alkotásra: egy órát, másfelet? És ilyen sivár, üres, semmi az élete, az életünk? Ekként szunnyasztja alkotóerejét, ennyire nélkülözi az ihletet? Ritka látogató bolyong a Műcsarnok hatalmas, kongó termeiben, és egy szűk csontkamrára való kincset gyűjtene, de hiába. Itt még a minimal sem árt.
Találkozás egy évfolyamtárssal– Hogy mit csinálok? – tűnődik fáradt pillantását lassan forgatva hol jobbra, hol balra. – Harmadszor járom körbe a piacot. Ezt teszem, amióta kilőtték alólam a munkahelyet. Hallottad már, hogy az értelmiség előtt két út áll? A helyzet azóta sem változott. Utoljára mikor is találkoztunk? Villan a tekintetében valami: majdnem húsz éve! A szikra kihuny. Csakugyan, két évtizede már. Lecsót főzök, megyek, hátha kapok egy kis paradicsomot.
Rejtélyes üzenetAjánlott levélben tudatja a bank, hogy kártyáját „sajnálatos technikai hiba miatt rossz adatokkal” gyártotta le. Noha használata „az esetek többségében problémamentes, a jövőbeni esetleges kényelmetlenségek elkerülése érdekében” (így!) lecseréli. Mindössze annyit kér, hogy tisztelt ügyfele – munkaidejében, szabadsága terhére – vigye egy adott címre. Vagyis törje magát valami okból, amiről nem tud és nem tehet. Hogy mit rontottak el a bankban, és annak milyen következményei lehetnek, nem kötik az orrára, miként azt sem, miért volna sürgető számára a hibakijavítás. A türelméért hálásak viszont – ami természetes is –, de mihez kezdjen akkor, amikor a megértését köszönik?
Emlékezetes pillanatValaki figyel. Nyugtalanul pillant körül, érzi, hogy lesik. Vizsgáztatnák talán, s most számot vethet életével? Sebesen kap a megnyugtató tudás felé: honnét fürkészik éppen, és vajon kicsoda érdeklődik ilyen vehemensen iránta? Végre fölfedezi a túloldalon. Ott feszít teljes valójában, és feléje bámul. Udvariasan visszabólint, mire rémület suhan át a Nagy Ember arcán. Félrekapja tekintetét, és görcsölt nyakkal masírozik be a Magyar Rádió kapuján.
Vasárnap déli gangonSzitáló csendben egy fáradt hang: érdeklik a szőnyegek? Olcsón adom! Hogy került ide, mikor zárva a kapu? Lakóház ez, nem vásártér! Inkább elmennék – alázatoskodik a szóló –, ne haragudjon. S a görnyedt férfi mögött egy riadt szemű lányka oson le a lépcsőn.
Elmaradt a búcsúVárakozás híján sótlan minden. A pincelyukban csak tenyészni lehet kilátás nélkül, emberi életet folytatni nem. Reménytelenül még istenhozzádot mondania sem érdemes: hová köszöngessen és kinek? Elég ennyi – szólna, de hallgat. Hosszas búcsúzkodást követően fura lenne a küszöbön toporognia.
Megbízható helyről jelentjükNeves művészettörténész nyilatkozik. Lendületesen, szuggesztíven magyaráz: érvényét veszítette a múlt századi felfogás. Vége az ideológiáknak, s bealkonyult azoknak is, akik valamiféle jövőképet keresnek. Mindez persze legföljebb sejtelem, ráfogás, mivel egyetlen épkézláb mondatot sem képes összeeszkábálni. Talán satnya a fordítás? Csakugyan elkelne mellé egy avatott tolmács, pedig az anyanyelve magyar.
Hölgyvezető pihenőbenA járdán parkol. Közvetlenül a kaputelefonnál, amin ismerősével trécsel. Kocsijának nyitott ajtaja éppen a falig ér. Előtte is, mögötte is gyalogosok állnak. Történetesen férfiak. A hölgyvezető nem siet. Részletesen beszámol közös barátnőjük egészségi állapotáról. Fogműtétét még türelmesen hallgatják, migrénjénél viszont néhányan kimerészkednek az úttestre. Sűrű a forgalom, nem könnyű megkerülni a kocsit. Még egy röpke búcsú, azután visszalép a készüléktől. De nem száll be rögtön. Előbb ruhaujját igazgatja, majd a hajába túr. Elégedetlen tépett frizurájával. Kár, hogy nincs itt egy tükör! Nyújtózik a belvárosi verőfényben. Jól érzi magát. Nyugodt, kiegyensúlyozott, majdhogynem boldog. Semmi sem zavarja, egyedül van. A világon.
