A dévai ferences árvaház csodája

Bizonyára sokan emlékeznek még a Legyetek jók, ha tudtok című filmre. Ez jutott eszembe, amikor először jártam Déván, a ferences árvaházban. A ferences kolostort államosították, és a 25 évvel ezelőtti nagy árvíz óta, amely szinte teljesen tönkretette, senki nem használta. Böjte Csaba ferences atyát nyolc éve helyezték ide, gondolt egy merészet, összegyűjtött 30 utcán kallódó árva gyereket, és nekikezdett a kolostor kitakarításának, majd felújításának. A hatóságok tiltakoztak, de nem vállalták, hogy az árva gyerekeket újra az utcára tegyék. Idővel egyházi és magánadományokból megvásárolták a szemközti panelház lakásait. Ma minden lakásban egy nevelőszülőpár lakik 11-12 gyerekkel. Most összesen 234 gyerek él itt, a kilenc hónapostól a gimnazistakorúig. Tavaly a ferencesek jogilag is viszszakapták kolostorukat, ahol ma az árvaház magyar iskolája működik.Az élet itt egyszerre szívszorító és felemelően magasztos. Böjte Csaba ferences testvért, bármerre megyünk, megrohanják a gyerekek, és ő meséli szomorú, néha hátborzongató történeteiket. Vannak itt olyan kisgyerekek, akik szüleik halála után évekig az utcán éltek, vannak, akiknek a szülei börtönben vannak, és vannak olyanok is, akik a környék nyomortelepeiről embertelen körülmények közül kerültek ide. Többször könnybe lábadt a szemünk, mikor ezeket a rövid élettörténeteket hallgattuk. Az egyik legborzasztóbb annak a nyolcadikos szőke kislánynak a története volt, akit autóval elvittünk egy darabon. Kiskorában az apja úgy megverte, hogy az egyik szemére azóta sem lát. Román intézetbe került, ahol elfelejtett magyarul, de románul se tanult meg rendesen. Egy örökség megszerzéséért az apja újra kivette, majd később fogadásból megivott két liter vodkát és másnap reggelre meghalt. A kislány ekkor tízéves volt, és mint kiderült, az apja megerőszakolta. Ezután került Dévára. A kislány legnagyobb meglepetésünkre az autónkban végig Petőfi-verseket olvasott. Csaba testvér mosolyogva mondta: ezt a leányt bárki elfogadhatná sajátjának, mert sehol nem kellene szégyenkezni vele.A gyerekek szegényes, de mégis normális körülmények közé jutottak. Tanulnak, iskolába járnak, gondozottak és udvariasak. Még kórusuk is van, mint az említett filmbélieknek. Bevallom, torokszorító volt az is, amikor a dévai templomban az énektanár gitárkíséretével több mint kétszáz árva gyermek énekelte a Nemzeti dalt.Maga a csoda, ahogy ez az intézmény működik. Évekig semmilyen állami támogatást nem kaptak, mégis fejlődtek. Az egyház mellett magánemberek, családok támogatták az intézményt. Sokan jelképesen örökbe fogadtak egy-egy gyermeket, minden hónapban küldenek az ellátásukra némi pénzt, és nyáron elviszik őket nyaralni. Egy osztrák nagycsalád teljes rokonsága összeadta a karácsonyi ajándékozásra szánt pénzét, és ebből egy kisebb teherautónyi ajándékot hozott az árvaháznak. Van olyan dévai román család is, amelynek tagjai minden hónapban a fizetésük tíz százalékát ide hozzák. S ez még nem minden. Krumplira és sok más élelmiszerre nem tudtak költeni a ferences atyák. Ezt összeprédikálták. Két éve kapnak állami támogatást, de csak a Hunyad megyei gyermekek ellátására. Az iskoláztatásukra, a tanárok bérére azonban továbbra sem kapnak egyetlen lej támogatást sem. A pedagógusok munkájához az is hozzátartozik, hogy tanítványaiknak valahonnan használt tankönyveket szerezzenek, mert erre sincs pénz. Az önkéntesen itt dolgozó nevelők és tanárok minimális, tízezer forintot sem elérő havi fizetést kapnak. Mégis, reggeltől estig és estétől reggelig dolgoznak: megkísérlik pótolni, amit nem lehet. A családot.A ferences atyák nem csak az árvaházat működtetik. Kijárnak a környező nyomortelepekre, a szemétlerakó környékén összeeszkábált viskókhoz, és próbálnak segíteni mindenkit: jó szóval, ruhával, a gyermek befogadásával. Az egyik szomszédos, nagyon nehéz helyzetű faluban cigány óvodát indítottak, ám ehhez sem kapnak támogatást. Csaba testvér gondját viseli azon fiataloknak is, akik már máshol tanulnak. Fizeti a kollégiumukat, vagy éppen a saját rokonainál helyezi el őket.Vannak olyan emberek is, mint Böjte Csaba ferences testvér és munkatársai, akik nagy szeretettel segítenek a legszerencsétlenebbeken, a legnagyobb nyomorban élőkön is. Aki már járt a dévai ferences árvaházban, az más emberként jön el, mint amilyenként odaért. Másként néz utána a hajléktalanra, a koldusra és a normális családi életből kiszakadt, elvadult gyerekre. Talán mi is megpróbálhatnánk segíteni a környezetünkben élő legelesettebb embereken.