A belga kapus letaglózta Fazekast és kivégezte a magyar válogatottat

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A harmincadik részben megint egy olyan eseményt idézünk fel, amely magyar szempontból örökké fájdalmas marad. Az 1982-es spanyolországi világbajnokságon a belgák elleni mérkőzésen azt a momentumot, amikor a belga csapat kapusa, Jean-Marie Pfaff kijött a kapujából és elgázolta a gólhelyzetben lévő Fazekas Lászlót.

Jean-Marie Pfaff (sárga mezben), aki az 1982-es vb-n a magyarok elleni meccsen megúszta a kiállítást Fotó: - Forrás: AFP

Óvatosan fogalmaztak a magyar sportújságírók

A második félidőben, a mérkőzés 67. percében jött el a végzetes pillanat. Idézzünk most fel erről néhány korabeli sajtóterméket.

Népsport, 1982. június 23. a meccs összefoglalója: „Az ellentámadás az eddigi leginkább góllal kecsegtető helyzetét hozta a magyar csapatnak: a 90. válogatottságát ünneplő Fazekas középen teljesen egyedül kiugrott, a kapujából messze kifutó Pfaff azonban kíméletlenül leterítette. 

A magyar csapat szabadrúgás-lehetőséget, a belgák kapusa sárga lapot kapott…

Így. Három ponttal a végén. A bíróról szó sem esett.

Esti Hírlap: „A 67. percben a belga kapus csúnyán felrúgta Fazekast, ezért sárga lapot kapott, de elmaradt a második magyar gól, ami később megbosszulta magát.”

Magyar Hírlap: „A kirúgás nyomán Fazekas egyedül lépett ki a védők közül, elhúzta a labdát a 16-oson kívülre kifutó kapus mellett, s az üres kapu felé tarthatott volna, ha Pfaff nem vágja föl. De mert felvágta, a belgák megmenekültek a góltól, még ha Pfaff sárga lapja árán is.”

Népszabadság: „Mennyire más a belgák felfogása, amikor Pfaff, a kapus már sakk-matt helyzetbe került, nem volt rest teljes testével elsodorni Fazekast, és így elmaradt a második, mindent eldöntő magyar gól.”

Népszava: „A 67. percben előbb Vandenbergh lábáról szedte le a labdát Mészáros, az ellentámadásnál viszont Fazekas tisztán ugrott ki, de a kapujából kifutó Pfaff a 16-os előtt „elgázolta”. A szabadrúgásból semmi sem lett.”

Östreicher Emil nem fogta vissza magát

Maradjunk annyiban, visszafogott újságírói vélemények voltak ezek. Sokkal érdekesebb azonban elolvasni azt, amit az akkor Spanyolországban élő menedzser, Östreicher Emil mondott a Magyar Nemzetnek: „Ma már lehetetlen azzal a szelíd jámborsággal futballozni, mint teszik ezt a mieink. A profi világban nincsen pardon. Pfaff, a belgák kapusa úgy rontott ki a tizenhatos vonala felé, hogy gondolkodás nélkül felrúgta Fazekast, amikor látta, hogy másképp nem mentheti meg csapatát a góltól. 

Ha a saját öregapja jött volna vele szemben, azt is letiporja. Vállalják a profik a sárga és a piros lapot is, ha látják, hogy ez használ a csapatuknak.

Senkit nem kívánok rábeszélni valamiféle durváskodásra, de az az együttes, amely sikert akar elérni, nem engedhet meg magának olyasmit, amit a mi válogatottunk. Ceulemans vezethette vagy negyven méteren át a labdát, és senki sem bántotta, még csak lökni sem próbálta. Persze, hogy beadott, és persze, hogy gól lett az akcióból.”

Nyilasi Tibor az 1982-es világbajnokságon a Salvador elleni meccsen. Fotó: Staedele/DPA Picture-Alliance via AFP

Jó, egy akkor Spanyolországban élő „disszidens” sokkal bátrabban fogalmazhatta meg gondolatait, mint a derék magyar sportsajtó kiküldött munkatársai. 

A kor gyáván viselkedő, a megfelelési kényszertől szenvedő sportújságíróinak amúgy nem sok választásuk maradt.

Pedig a bíró is az imperialista államok egyikéből, Angliából érkezett erre a meccsre, éppenséggel kaphatott volna pár keresetlen szót. De nem kapott.

„Egyedül léptem ki, Pfaff pedig volt annyira profi, hogy gyorsan kijött a 16-oson kívülre, majd szándékosan letarolt” – idézte fel a mérkőzés azóta is sokat emlegetett pillanatát Fazekas László. „Ha ez manapság történne, egyértelmű a piros lap, akkor viszont csak szabadrúgást kaptunk érte, 20-22 méterről, amiből nem lett semmi. Ez a bírói ítélet végül a továbbjutásunkba került, mert tíz emberrel aligha egyenlítettek volna ki a belgák. Így viszont döntetlen lett, aminek ők elmondhatatlanul örültek akkor, pedig olyan kiválóságok játszottak náluk, mint Eric Gerets, Erwin Vandernbergh vagy Jan Ceulemans.”

Mit jelentett volna a korrekt ítélet?

Most már csak azon lenne érdemes elmélkedni, hogy Pfaff cselekedete mennyiben befolyásolta a mérkőzés alakulását. Vélhetően nagyon. 2-0-s magyar vezetés után ugyanis a belgák aligha lettek volna képesek az egyenlítésre, bár ezt biztosan nem lehet állítani. Ugyanakkor, ha az angol bíró nem sárga, hanem piros lapot ránt elő a zsebéből, az sem a belgáknak kedvez. De mit érezhetett a magyar csatár, amikor hetekkel a mérkőzés után elolvasta a KISZ központi lapjában, a Magyar Ifjúságban ezt: „Durva volt, felháborító és sportszerűtlen. De nem meglepő. Az esetnek – így utólag persze könnyű okoskodni – több tanulsága is akad.

Egy Fazekas képességű, professzionista bajnokságban szereplő labdarúgó a tizenhatoson kívül feléje rohanó kapus mellett meg sem próbálja elvinni a labdát, hanem egészen egyszerűen lő.

Akkor is, ha van esélye arra, hogy a kapuba találjon, s akkor is, ha nincs rá semmi esélye, mert tudja, hogy e pillanat elmulasztása után még csak a labda közelébe sem tud majd kerülni. Pfaff durván, kegyetlenül azt tette, amit bármelyik másik kapus habozás nélkül megtett volna, illetve meg is tesz szinte minden második kupamérkőzésen. Mi szörnyülködünk, hogy megtette, őt egész Belgium dicsőíti, amiért megtette.”

Jean-Marie Pfaff 2025-ben. Fotó: Frank Hoermann/Sven Simon

Érthető, ugye? Szinte Fazekas László volt a hibás. Ezeket a sorokat amúgy Bocsák Miklós és T. András Emil (hogy melyikük, az édes mindegy) vetette papírra a Magyar Ifjúságban. 

Hosszan lehetne még elemezni a kor sajtójában megjelent elképesztő véleményeket, de teljesen felesleges. Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a felek higgadtan, nyugodtan tudjanak erről beszélni. A Nemzeti Sport épp ebben az évben készített interjút az Év Sportolója gálára díszvendégnek meghívott belga kapussal. Pfaff ezt mondta: „Belgiumban Fazekas László igazi ikon volt, a ’82-es spanyolországi világbajnokságon a magyarok elleni meccset sosem felejtem. 

Nekünk szükségünk volt a döntetlenre a csoportból való továbbjutáshoz, kemény meccsen egy-egy lett a végeredmény.

Ennyi. Mondjuk, lehetett volna még egy kicsit feszegetni a történteket, de ha Fazekas már megbocsátott, akkor nekünk sincs sok okunk ezt a fonalat tovább gombolyítani. 

Mi a sárga és mi a piros?

Azért a végére engedjenek meg egy megjegyzést. Ezt a magyar–belga meccset 1982. június 22-én játszották Elchében. Három nappal később, június 25-én Valenciában a Spanyolország–Észak-Írország (0-1) mérkőzésen a meccset vezető paraguayi Héctor Ortiz gondolkodás nélkül kiállította az északír Donaghy-t, mert – és innentől érdemes idézni a korabeli tudósítást: „…a 62. percben Donaghy és Camacho viaskodott a partvonal mellett. Az északírek balhátvédje szerelte a spanyol játékost, majd az indulatosan rátámadó Camachót ellökte magától. A játékvezető a közönség örömujjongása közepette érthetetlenül a piros lapot (!) mutatta fel Donaghy-nek!”

Értik, ugye? Pfaff, aki letaglózta Fazekast, megúszta sárgával. Donaghy meg azonnal pirosat kapott egy lökésért. 

Ugyanazon a világbajnokságon. Azt hiszem, itt tényleg érdemes befejezni ennek a sztorinak a meséjét. Mondjuk egy slusszpoénnal. Nem sokkal a vb után Clive White saját hazájában büntetőügybe keveredett és csalás miatt egy bíróság 1500 font büntetésre ítélte. Ez az ítélet vetett véget a deréknek éppen nem nevezhető sportember bírói karrierjének.