A gazdasági visszaesés réme fenyeget

Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus, és sokan mások is 1960 tájt bizakodóan nyilatkoztak az emberiség jövőjéről. Gábor Dénes szerint a tudomány és technika fejlődésének köszönhetően az embereknek egyre kevesebbet kell majd fárasztó, testet-lelket gyötrő munkát végezni. Akkor még azt gondolták, megszabadulva a lélekölő robottól, az egyénnek egyre több energiája és ideje lesz arra, hogy a számára legkedvezőbb, hajlamainak és műveltségének megfelelő életmódot válassza. Jól tudjuk, a szociológusok, köztük Csíkszentmihályi Mihály felmérései is igazolták, hogy az alkotó, örömmel végzett tevékenység, legyen az kereső foglalkozás vagy valamilyen szabadidős elfoglaltság, az embert alig fárasztja. De a kényszer hatására végzett munka vagy bármi más muszájból tett dolog nagyon fárasztó, ugyanis olyankor az embernek folyamatosan erőszakot kell tennie magán, hogy megfelelhessen a követelményeknek. Ez hatalmas lelki energiákat emészt fel, úgyhogy a robot után az embernek szinte semmire sincs ereje, még a szabadidejének szebb felhasználásához szükséges kevéske energia befektetésére is képtelenné válhat.Ha most az ezredfordulón megnézzük, hogy rohamosan fejlődő tudományunkat és technikánkat felhasználva milyen civilizációt teremtettünk, inkább megdöbbenhetünk, mint örvendezhetünk. Egyrészt felemelő látni, hogy a fogyasztói társadalmak polgárai mennyire meggazdagodtak, még a középosztályhoz tartozók is úgy dúskálhatnak a javakban, mint régen az uralkodók. Ugyanakkor az embereknek egyre többet kell dolgozni. A rohanás életformává válik, a hajsza csak fokozódik. A munkában – mivel az fokozatosan gépiesedik – egyre kevesebb ember leli kedvét. Az alkotó tevékenység békességében, örömében részesülők száma csökken. Az agyonhajszolt és emiatt kifáradt emberek nem tudják élvezni mindazokat az anyagi javakat, amelyeket felhalmoztak. Az életük minősége, miközben anyagiakban gazdagodnak, fokozatosan romlik. Az emberi viszonyok silányulnak, a családi kötelékek, baráti kapcsolatok és mindazok a szálak, amelyek az embert a világhoz kötik, egyre gyöngülnek.A helyzetünket még nehezebbé teszi az, hogy a fogyasztói társadalmak pazarló gazdagságáért nemcsak a saját polgárai dolgoznak, hanem a szegény országok népessége is. A fogyasztói társadalmak, melyekben a világ lakosságának alig 20 százaléka él, a bolygó erőforrásainak 80 százalékát használják fel. Mindemellett a fékevesztett fogyasztás a bolygó természeti kincseit is felemészti. A nemrég kitört kisebb olajválság baljósló előképe annak az olaj- és energiaválságnak, amelyet az új évtized meghatározó tényezőjeként jeleznek elő. Ráadásul a fogyasztói társadalmak habzsoló életmódja a fő felelőse a már ma is jelentkező és félelmetes következményekkel fenyegető környezeti katasztrófáknak is.Ha tekintetbe vesszük, mekkora árat fizet az ember a fogyasztás mámoráért, hogy szinte a civilizáció létét kockáztatja olyasmiért, amit igazából nem is élvez, jogos a kérdés, hogy miért teszi mindezt? Miféle bálvány az, melyet elvakultan imádva a vesztébe rohan? Mert bálványimádásról van szó, ami annak felel meg, hogy a világ sokféleségéből egyetlen dolgot mindenek fölé emelünk és semmi mással nem törődve csak arra figyelünk, az lesz az istenünk. Ez a bálvány a piac, a gazdaságosság. Ha ezek a kifejezések valahol manapság elhangzanak, utána a többi már nem jelenthet különösebben semmit. A dogma szerint a piacnak, a gazdaságnak növekedni kell, mert csak akkor érezhetjük jól magunkat. A piac akkor működik jól, ha forog a pénz. A pénz pedig akkor forog, ha mindent pénzzé teszünk. Ha minél többet dolgozunk és minél többet fogyasztunk. Megállás nincs, a reklámok és a közvetítésükre kialakult ágazatok, mint a tévé és a média meghatározó része, rátelepedtek életünkre, és egyre erősebben fokozzák bennünk a fogyasztás vágyát. A reklámok az emberben a tudattalanra és az ösztöneinkre hatnak. Csak az átlagosnál jóval műveltebb, tudatosan gondolkodó, érett személyiségek képesek valamelyest kivonni magukat a reklámvilág hatásai alól. A fogyasztói társadalmak polgárai a piac rabjaivá váltak. A piac csak a ma szempontjait értékeli, a jövővel nem törődik. Nagy távlatokban mindnyájan halottak leszünk, mondta a hírneves közgazdász, amikor az általa javasolt gazdaságpolitika távlatokban jelentkező veszélyeire hívták fel a figyelmét.A piac sárkányának táplálása hallatlan emberi energiákat emészt fel. Ráadásul etetni kell, mert ha nem növekedhet, gazdasági válsággal fenyeget. Ha az emberek elunják a fogyasztást – mondván, megvan mindenünk, töredékét sem tudjuk élvezni annak, amit összegyűjtöttünk, minek hajszoljuk tovább magunkat –, akkor összeomolhat a gazdaság. Túlkínálat keletkezik, mert nincs elég vásárló, és emiatt nem rendelnek a kereskedők. A romló eredmények hatására zuhanni kezdenek a részvényárak. Az egyének visszahúzódó, depreszszióra utaló viselkedése a gazdaság egészének összeomlásához vezet. Ezért az embereket minél hatásosabb reklámokkal kell rávenni arra, hogy hajlandók legyenek még többet dolgozva még többet vásárolni.A fogyasztói társadalom az emberből fogyasztó és robotoló gépezetet igyekszik csinálni, mert ez a gazdaságos. „Modern paradoxon: az érett személyiség nem ideális fogyasztó, az ideális fogyasztó a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember. Az emberi kapcsolatok is fogyasztási cikkekké válnak” – írja a nemrég megjelent tanulmányában Kopp Mária és Skrabski Árpád. A gazdaságnak az a jó, ha az emberek nem törődnek mással, csak a fogyasztással. Az egyének ne ragaszkodjanak hagyományos kultúrájukhoz, életmódjukhoz, forduljanak inkább a tömegtermelés ajánlatai felé, legyenek azok gazdasági, kulturális vagy bármely más termékek. A piac számára az a jó, ha csak olyan szabadságot igénylünk, mint a márkanevek közötti választás joga.A fogyasztói társadalom emberképe mélységesen embertelen. Igaz, hogy az ember legalapvetőbb szükségletei az evés, ivás és más testi szükségletek, azonban ezekből jóval kevesebb is elég lehetne, mint amennyit a fogyasztói társadalom az embereknek nyújt. Az embernek egyéb szükségletei, amelyek ténylegesen emberré teszik, a szellemi szükségletek. Ezek kielégítésére sok-sok energiára és időre lenne szükség. De az energia és az idő nem áll rendelkezésre, mert a gazdaság elvonja tőlük. Az emberek nem szabadok, hanem a piac engedelmes, egy rendszer szerint gondolkodó szolgái, a piac vezérelte társadalom egyformán viselkedő egyedekre esik szét. Az atomizálódott társadalom jól kezelhető, kiszámítható, kézbentartható.A történelmi tapasztalatok szerint az egyformává gyúrt emberek társadalma hallatlan veszélyek hordozója. Az egyformává válás, ugyanúgy gondolkodás ugyanis azt jelenti, hogy az emberek az állatokhoz hasonlóan kezdenek viselkedni. Az állatot az ösztönei irányítják, emiatt adott helyzetben a faj különböző egyedei általában ugyanazt teszik. Az ember megkülönböztető vonása éppen az, hogy értelmének, öntudatosságának köszönhetően ugyanabban a helyzetben az egyes emberek általában különböző módon viselkednek. Ez teszi lehetővé azt, hogy az emberi közösségek, társadalmak a változásokhoz alkalmazkodhassanak. A világ, a természetes környezet is állandóan változik, a gyors alkalmazkodásra való képesség a társadalom, civilizáció fennmaradásának alapvető feltétele. Az ugyanazt a helyzetet különböző módon értékelni képes, és így más-más megoldásokat ajánló emberek eszmecseréi, vitái nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a közösség, társadalom a változásokra megfelelően válaszolhasson.Ha az embereket bármilyen módszerrel, legyen az a vaskézzel kormányzó diktatúra, vagy a média és a reklámok segítségével folytatott sulykolás, egyforma gondolkodásúvá, viselkedésűvé teszik, felmérhetetlen, hogy mi következhet be. Ebben az ember számára természetellenes helyzetben, melyben az egyedek állatokra hasonló viselkedésre vannak beállítva, kiszámíthatatlan, hogy változások esetén, amikor is a diktatúra vagy más, a sulykolást végző rendszer megrendül, mi fog történni. Ha az emberekből kiölték vagy kilúgozták az emberre jellemző erkölcsi gondolkodást, a személyes felelősségérzetét, akkor a belőlük válsághelyzetben összeverődött tömegek bármire képesek lehetnek. A mögöttünk lévő XX. század rettenetes példákat adott arra, hogy mit tehetnek az eggyé gyúrt, gyúródott, erkölcsi felelősséget nem érző, csordaként viselkedő emberek. A fanatizált náci tömegek Németországa, a bolsevik tömegek Oroszországa, a kulturális forradalom Kínája, a vörös khmerek Kambodzsája és még sok más ország félelmetes mértékű pusztítás színhelyeivé váltak. Nemcsak a saját nemzeti értelmiségük java részét űzték el, mészárolták le, hanem az általuk kezdeményezett háborúkban emberek tízmilliói haltak meg. Népeket vagy más szempontok szerint kiválasztott embercsoportokat kíséreltek meg kiirtani. A fanatizált embertömegekre alapozott rémtetteket elemzve az a legnyomasztóbb, hogy még ma sem nagyon értjük, hogyan fordulhattak elő. Például a mai napig felfoghatatlan, hogy ténylegesen mi az oka annak, hogy a nácik a háború szinte végső pillanatáig óriási erőket összpontosítottak arra, hogy elpusztítsák Európa zsidóságát.Már a XXI. század elején komoly veszélyt jelenthet az, hogy a fogyasztói életforma tarthatatlanná válik. Lehet, hogy a fogyasztás visszaesése miatt túltermelési válság lép fel, az 1929-es válsághoz hasonló következményekkel, lehet, hogy az olaj- és energiaválság vagy a szegény és gazdag országok közötti feszültség válik kezelhetetlenné, vagy a már jelentkező éghajlati változások járnak felmérhetetlenül súlyos következményekkel. Ha nem szűnik meg a jelenleg gőzerővel folytatott uniformizálás, a válságba zuhanó fogyasztói társadalmak egyformává gyúrt tömegei pont az egyforma gondolkodás miatt képtelenek lehetnek az alkalmazkodásra. A csupán a kocsivezetésre, távirányítók, maroktelefonok kezelésére kiképzett, csak egy-egy szakma részterületéhez értő emberek társadalma komolyabb válsághelyzetben bénulttá válhat. A rájuk zúdult balsors miatt a felbőszült emberek meg fogják találni a bűnbakokat. A tömegek azokra a hirtelen kiemelkedő hangadókra fognak hallgatni, akik leginkább megérzik az akaratlanul is állatias viselkedésre beállított emberek lelke mélyén kavargó indulatokat. Nem nehéz megjósolni, ilyen helyzetben a tömegek azok ellen fognak fordulni, akik vezették őket. Azt azonban, hogy mit tesznek majd, lehetetlen belátni, félő, hogy mint a XX. században is annyiszor, utólag felfoghatatlan és értelmezhetetlen borzalmakat fognak elkövetni.Az emberek ma még nem érzékelik a fenyegetéseket, már csak azért sem, mert az idegek borzolására épített reklámozási módszerek eltompítják veszélyérzetüket és a ténylegesen fenyegető veszélyek felismerésére képtelenekké váltak. Ugyanis az átlagos tévénéző a képernyőre meredve mindennap veszélyhelyzetek tucatjait éli át, minden következmény nélkül, az emeleteket zuhant hős a következő folytatásban úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna. A médiából egyébként is felfoghatatlan mennyiségben áramlik az ember számára értelmezhetetlen információtömeg, a nagy többség meg sem próbálkozhat azzal, hogy gondolkodjon a jövőről. Az értelmiségi elit feladata lenne az, hogy megpróbáljon felkészülni az átmenetre. Ne önmaga menekülésére gondoljon, mert ami készül, az elől a bolygón nincs hová menekülnie.Az értelmiségi elit érzi a civilizációnkra leskelődő veszélyt, de nem látja át, hogy igazán mi fenyegethet. Európa nyugati felét a nácizmus igázta le, ezért itt elsősorban a torznak érzett nemzeti érzések ellen folyik a harc. Ez jól beleillik a globalizálódó piac útjában álló hagyományos életmód elleni küzdelembe, úgyhogy az értelmiségi elit meghatározó része az uniformizálódás élharcosává vált. A nyugati minták átvétele jellemzi Közép-Európa értelmiségének nagyobb részét is. Nem veszik észre, hogy a civilizációnkat veszélyeztető fő tényező nem a nemzeti érzés, hanem éppen a hagyományos értékek gyors eltűnése, az egyformává válás. Nagyon sajnálatos, a fogyasztókat előállító, embereket uniformizáló anyagi, piaci érdekek ellen nem lép fel olyan ellenerő, amely a civilizáció és a társadalom hosszú távú érdekeit szolgálná.Furcsán hangozhat, de a legnagyobb veszély a fejlettnek nevezett országokat fenyegeti. Az emberi gondolkodás és viselkedés uniformizálódása ezekben az országokban jóval előrehaladottabb állapotban van, mint nálunk, Magyarországon és az Európai Unióba készülő környező országokban. Különösen aggasztó lehet majd az Egyesült Államok állapota, melynek a lakossága, a világ lakosságának kevesebb mint öt százaléka, a világ erőforrásainak csaknem harminc százalékát pazarolja el. A források szűkössége azt sürgetné, hogy az Egyesült Államok teljes anyagi és szellemi erejét a fenntartható civilizáció kiépítésére fordítsa. Azonban – ahogy a most lezajlott választások is bizonyítják – az Egyesült Államok nem képes felmérni a világ és saját helyzetét, és nem hajlandó alkalmazkodni a változásokhoz. A már jelentkező olajválság jeleit elbagatellizálták, a fenyegető környezeti válság jeleit tagadni igyekeznek. George W. Bush és Al Gore elsősorban azon vitáztak, hogy a növekvőnek feltételezett adóbevételeket majd mire költsék, adócsökkentéseket vezessenek-e be, vagy másféle módon osszák szét a növekvő gazdagságot. Nem érzékelték, hogy az amerikaiakon már a túlhajtott fogyasztás okozta depresszió kezd mutatkozni, azaz nem lesz mit szétosztani. Az utóbbi hónapokban a kiskereskedelmi forgalom visszaesőben van, a karácsonyi vásár a vártnál jóval gyengébbre sikerült. Esnek a részvényárak, a gazdasági visszaesés réme egyre komolyabban fenyeget. A helyzet kezd emlékeztetni az 1929-ben történtekre. A fogyasztói társadalom, meglehet, nem sokkal éli túl a most kezdődő évtizedet. Jelenleg még nem tudjuk felmérni, rövidebb és hosszabb távon hogyan lehet úrrá a válságon az arra szemmel láthatólag fel nem készült amerikai elit, és mit fognak tenni komolyabb felfordulás esetén a vezetőit eddig engedelmesen és bizalommal követő tömegek.