Kisállamok a globalizáció kihívása előtt

Az emberi gondolkodás jellegzetes tulajdonsága, hogy hajlamos a világról alkotott képet néhány fogalomra leegyszerűsíteni. Különösen a komplex jelenségek esetében, mint például a gazdaság és a társadalom. Az életnek valamiféle leegyszerűsített értelmezése hasznos lehet, és megkönnyítheti a jelenség lényegének a megértését, ha az e célra alkalmazott fogalom egyértelmű, és túlmutat a jelenségek felszínén. A világos gondolkodás fontosságát Descartes úgy fogalmazta meg, hogy csak az segíthet hozzá az igazság kritériumához. Ám ismeretelméleti szempontból nem sokat ér, sőt zavaró és félrevezető lehet, ha a konstruált fogalom tartalma bizonytalan, és megmarad a jelenségek felszínén.Az utóbbi évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a kilencvenes évek elején bevezetett és divatossá vált „globalitás” fogalom ez utóbbi kategóriába tartozik. Éppen ezért a kisállamok és a globalitás témakörének bármiféle érdemi vizsgálata megköveteli a globalitás fogalmának olyan előzetes értelmezését, ami leginkább kifejezi a jelenkori világ globálisnak nevezett gazdasági jelenségeinek a lényegét. Minthogy közgazdasági értelemben a globális folyamatok fő vonása a világ megavállalatainak az egész földkerekségre kiterjedő expanziója, ezért a globalitás úgy tekinthető, mint a tőke hiperkoncentrációjából eredő gazdasági fölény globális érvényesülése, messzemenően felhasználva erre a célra az államhatalmat. Ez utóbbi tényező rendkívül fontos. Ugyanis a megacégek túlnyomó gazdasági fölénye nemcsak abban jelentkezik, hogy képesek tömegméretekben alkalmazni a modern technológiát, hanem abban is, hogy pénzügyi hatalmuk birtokában képesek befolyásolni az államhatalmakat és a törvényhozó hatalmakat a nekik egyoldalúan előnyös és kiváltságokat biztosító versenyfeltételek eléréséért. Elsődleges cél a helyi verseny megakadályozása a kisállamokban, az adott államhatalom segítségével. Globalitás nem létezne az államhatalom aktív részvétele nélkül. David Korten globalitásról írt, igen értékes és sok tényanyagot tartalmazó könyvének – A tőkés társaságok világuralma – talán egyetlen komoly gyengesége, hogy teljesen hiányzik belőle az államok, különösen pedig a vezető ipari államok szerepének a bemutatása. A szervezett gazdaság mindenkor specifikus jogi keretek között működik. A megavállalatok globális terjeszkedéséhez szükséges jogi kereteket is a nagyhatalmak dolgozták ki, és érvényesítik világméretekben államhatalmuk erejével. A gazdasági hatékonyság mint a piaci terjeszkedés tényezője, már elenyésző szerepet játszik a megavállalatok globális terjeszkedésében. A fő tényező a pénzügyi hatalom és a megavállalatok mögött aktívan működő államhatalom.Történelmi érdekesség, hogy a XIX. századi brit és francia gyarmatbirodalom sok tekintetben a globalizáció első változata volt. Létrehozásuk és fenntartásuk az államhatalom és a gazdaság összefonódásán alapult, olyannyira, hogy a földkerekség közel felét átfogó globalizált pozícióikért Anglia és Franciaország kész volt megvívni az első és a második világháborút. Az már talán kevésbé ismeretes, hogy a húszas és a harmincas évekre az akkori brit domíniumok – Kanada, Ausztrália, Dél-Afrika és Új-Zéland – már éles gazdasági vitákba keveredtek Angliával a nekik kifejezetten hátrányos brit birodalmi preferenciák miatt.Tehát tartalmát és céljait tekintve a globalitás egyáltalán nem új gazdasági jelenség – csupán az elnevezés és a forma új, alkalmazkodva a jelenkori viszonyokhoz. Az új formák közül a legfontosabb a nemzetközi államközi szervezetek, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Kereskedelmi Világszervezet megjelenése. De ide sorolható az Európai Unió is, ami voltaképpen nem más, mint a globalitás kicsinyített, európai verziója. A gazdaság expanzív lényegéből adódóan a globalitás nem is váratlan, hanem természetes jelenség. A világ legnagyobb megavállalatai közül igen sok már csak azért képes fennmaradni, mert közben jól jövedelmező bázisokat épített ki világszerte – nem utolsósorban a kisállamokban. Összegezve a globalitás fő vonásait:1. A civilizációk történetében példátlan tőkekoncentráció nemzetközi méretekben.2. Az államhatalom a globális gazdasági expanzió szolgálatában.3. A globalitás az ipari civilizáció belső terjeszkedési kényszerének természetes következménye. Az anyagi javak birtoklásáért folyó egyéni versenyben a tőketulajdonos egyéni meggazdagodásának esélye egyenesen arányos a vállalat pénzügyi méreteivel, és e tekintetben a fizikai határ a földkerekség.Gazdasági esélyekA globalitás fogalmának a vizsgálata után feltehető a kérdés: melyek a kisállamok gazdasági perspektívái ebben a globalizált világban?Növekedhet-e a kisállamokban a lakosság jóléte, az egy főre jutó nemzeti vagyon a globalizált gazdasági világrendben? Minthogy a világban az államok nagy többsége kisállam, és a globalitást erőltető nagyhatalmak száma alig több fél tucatnál, a kérdés globális jelentőségű. Valójában két kérdésre kell választ kapni. A globalitás előnyös vagy előnytelen a kisállamoknak, vagy semleges. Ha nem kifejezetten előnyös, képes-e a kisállam kivédeni a hátrányokat? Kielégítő válaszhoz meg kell vizsgálni a globalizáció természetét. Olyan vonatkozásokban, mint a piaci verseny, az egyéni meggazdagodásra irányuló ambíciók és az államhatalom szerepe.Ami a versenyt illeti, a globalizáció kifejezetten versenyellenes. A megavállalatok megkísérlik világméretekben megvalósítani azt a monopolhelyzetet vagy oligopolhelyzetet, amivel korábban csak saját országhatáraikon belül rendelkeztek. A konkurencia megsemmisítésének két módja van: a pénzügyileg gyengébb vállalatok felvásárlása vagy kiszorítása a kisállamokban, másrészt a megacégek egybeolvadása országaikon belül és országhatárok felett a domináló ipari államokban. Ennyiben a kisállamok és lakosságuk feltétlenül vesztesei a globalizációnak. A folyamat további következménye, hogy óriási mértékben megnőtt a kisállamok gazdasági függősége a külvilágtól, ami azzal jár, hogy kritikusan meggyengültek a kisállamok tárgyalási pozíciói mind a megacégekkel, mind pedig a többi állammal szemben. A globalizáció által létrehozott függőségi rendszer nem kölcsönös függőség, hanem olyan gazdasági kapcsolat, amelyben a kisállamok egyoldalú függőségben vannak a nagyállamoktól, ez utóbbiak kizárólagos döntési pozíciókkal rendelkeznek, és – logikusan – csak saját érdekeiket követik. Ebben a helyzetben valójában nincs semmi újszerű. Amióta a földkerekségen megjelentek a szervezett társadalmak és szervezett gazdaságok, azóta mindenkor voltak döntő hatalmak és kiszolgáltatott hatalmak. Ez elkerülhetetlenül következik a javak szűkösségéből, ami kíméletlen versengéshez vezet a korlátozott anyagi javak megszerzéséért. A gazdaság mindenkor nulla végösszegű játék. Amennyivel kevesebb jut a termelt értékekből valamely személynek vagy országnak, annyival több jut egy másik személynek vagy egy másik országnak.A másik kérdés az egyéni meggazdagodásra irányuló ambíciók szerepe a globalitásban. Néhány ritka kivételtől eltekintve a felszínen a megavállalatok láthatók, pedig az igazi erők azok a személyek, akik e vállalatokat irányítják: a vállalatok főrészvényesei és az igazgatósági tagok. Döntéseik kizárólagos motívuma, hogy a vállalat működése révén minél jobban növeljék saját egyéni gazdagságukat. Ez természetes, a gazdaság végső hajtóereje az egyéni érdek, ám ez meszszemenő következményekkel jár a globalizáció jövőjére nézve is. Ha az egyén meggazdagodási érdekei úgy kívánják, a megavállalatokat is feldarabolhatják vagy funkcióikat megváltoztatják. Most éppen ilyen sorsra jutott az American Telephone and Telegraph Co., a világ legnagyobb távközlési vállalata. Az egyéni ambíciók állandó konfliktusa miatt a globalizációt irányító erők állandóan változnak, és ez bizonyos játékteret enged a kisállamoknak.Végül a harmadik, talán legfontosabb kérdés az államok szerepe a globalizáció folyamatában. Jelenlegi, szélsőséges formájában azóta létezik a globalizáció, amióta a vezető ipari államokat már semmi nem korlátozza, hogy a kisállamok gazdasági intézményrendszerét és jogrendszerét teljesen alárendeljék a megavállalatok érdekeinek. Mint minden komplex gazdasági állapot, így a globalitás sem nélkülözheti a maga specifikus tulajdonjogi formáit és fizetési rendszerét. A részvénytársaság és a monetarizmus a globalizáció két tipikus, elengedhetetlen eszköze, összekapcsolva a tőkék korlátozásoktól mentes áramlásával. A globalizációnak ezt az intézményes hátterét csak az államhatalom képes megteremteni és kikényszeríteni. Ezért a globalizációs erők céltudatos törekvése, hogy a kisállamokban az államhatalom mindenhol feltétlen eszköze legyen a globalizációnak.Melyek tehát a kisállamok gazdasági perspektívái a globalizáció függőségi rendszerében? A korábban említett kérdésre – az előnyökkel és hátrányokkal kapcsolatban – a válasz az, hogy a globalizáció előnyös lehet annyiban, amennyiben – ha korlátozott mértékben is – új technológiákat alkalmaz a kisállam gazdaságában. Ám ennek hatása nem egyértelmű, főként, amikor munkaerő-elbocsátásokkal jár. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy az új technológiák alkalmazása nyomán a kérdéses kis országban javulna a lakosság jóléte, és növekednének a hazai jövedelmek. Az eredmények mérésére a GDP mint mutató alkalmatlan, mert azt az értéknövekedést is tartalmazza, ami külföldre kerül osztalékok és kamatkifizetések formájában. A globalizáció rideg üzleti kalkulációk eredménye, ami azt jelenti, hogy az új technológiákból adódó magasabb haszon nem az adott ország gazdaságát növeli, hanem a megavállalatokét. Ezt a tényt a nemzetközileg alkalmazott számviteli rendszerek is kifejezik. A megavállalatok külföldön elért nyereségét úgy kezelik, mint az otthoni gazdaságban elért nyereség egy részét. E tekintetben a globalizációnak a kisállamok gazdaságára gyakorolt hatása egyértelműen negatív.Aktív védelemEbből az alaphelyzetből adódóan igen fontos a korábban említett második kérdés. Nevezetesen: miként lehet kivédeni a globalizáció hátrányait? A kisállam szempontjából minden ezen áll vagy bukik. Az empirikus megfigyelések és a logika arra utal, hogy a hátrányok kivédése két tényezőtől függ. Egyrészt attól, hogy létezzenek erős hazai gazdasági érdekcsoportok az adott kis ország gazdaságában. Másodszor az államhatalom magatartásától.Az első tényező, ha létezik, jelentős ellensúlyt képezhet a megacégek egyoldalú, az adott gazdaság összességére nézve hátrányos törekvéseivel szemben. Ez rendkívül fontos elem. Nem véletlen, hogy a megacégek egyik fő célja a legnagyobb helyi vállalatok bekebelezése vagy megsemmisítése a kisállamok gazdaságában. A kisállam gazdasága a siker reményében szerepelhet a globalitás brutális világában, ha képes ezzel szemben kellő hazai gazdasági ellenerőt produkálni. Ehhez viszont nélkülözhetetlen egy erős hazai vállalkozói csoport. Sok egyéb mellett a Philips és a Nokia példája bizonyítja, hogy ez lehetséges, sőt a kisállamban még megavállalat is keletkezhet, ha ehhez megvan a kellő gazdasági felismerés és az összefogás az állam, illetve a helyi gazdaság között.A második kulcsfeltétel a kisállam gazdasági magatartása, minthogy a globalitás feltételezi minden kormány aktív közreműködését ebben a folyamatban. És – meglepő módon – a kisállamoknak éppen e téren van jelentős lehetőségük arra, hogy megvédjék gazdasági érdekeiket. A lehetőség abból adódik, hogy a globalitás folyamatában a vezető ipari államok érdekei is ütköznek, példa erre a Kereskedelmi Világszervezet seattle-i értekezletének a kudarca, és ez a helyzet sok esetben alternatív megoldási lehetőségeket teremt a kisállamoknak. Különösen tanulságos volt az Európai Unió nizzai konferenciája 2000 decemberében, ahol az EU vezető államai saját érdekeikre gondolva szívósan ragaszkodtak ahhoz, hogy a tagállamok vétójoga változatlanul fennmaradjon olyan lényeges kérdésekben, mint az adózás, a társadalombiztosítás és a nemzeti kultúra. Ezáltal a kisállamok számára is fennmaradt a gazdasági önvédelemnek egy igen jelentős eszköze. Mint egy angol szakértő megjegyezte, az Európai Unió valószínűleg elérte azt a határt, amelyen túl a vezető tagállamok már nem hajlandók szuverenitásuk további részeit átengedni a közösségnek. Ez a tény a kisállamoknak különösen jelentős, és messzemenő következményekkel lehet az Európai Unió további működésére. Úgy tűnik, mintha a kis európai globalizáció már elérte volna a csúcsot, és hanyatlóban lenne.A kisállamoknak fontos tanulság, hogy az országok szuverén joga változatlanul létezik és fennmarad, mert a nagyhatalmak egymás közötti rivalizálása ezt kívánja. Hogy a kisállamok mennyiben élnek a szuverenitás adta lehetőséggel, az társadalmi fejlettségüktől függ, illetve attól, hogy képesek-e felfogni az össztársadalmi gazdasági érdekeiket, és azok mellett határozottan kiállni a globalitás rideg világában. A lehetőség adva van.Heves vitákat váltott ki Nizzában a szavazatok új súlyozása és a bonyolult új szavazási rendszer, ami a jövőben megkönnyíti a vezető tagállamoknak, hogy vétó nélkül is elérjenek annyi szavazatot, amennyivel meg tudják akadályozni a nekik nem tetsző javaslatok elfogadását a kisállamok többségével szemben. Ez a demokratikus elvek súlyos megsértése, és hosszabb távon az EU döntési képességét is megbéníthatja. Ha egy ilyen helyzet bekövetkezik, az részben előnyös lehetne a kisállamoknak, mert korlátozná az EU-titkárság bürokratikus terjeszkedési tendenciáit.Változó formákA XX. század végére a modern műszaki vívmányok, különösen a modern elektronikus távközlési eszközök megteremtették a technikai feltételeket a globális gazdasági és pénzügyi tranzakciók gyors és hirtelen növekedéséhez. Közben jelentősen enyhült a földkerekség politikai megosztottsága is. A kedvező körülmények hatására hirtelen felgyorsult a megavállalatok és a megabankok globális behatolása a kisállamok gazdaságába, és a világ állítólag a globalitás korszakába lépett. Pedig a jelenség lényege nem új, csak a formák változtak. A világ kisállamai mindig is a nagyobb gazdasági erők célpontjai voltak, ebből áll a világtörténelem. Ebben a szakadatlan értékvesztésben a kisállamok többsége gazdaságilag stagnál vagy elsorvad, amint ezt Latin-Amerika évszázados gazdasági állapota is illusztrálja. A globalizáció csupán a „homo homini lupus” hobbesi víziójának legújabb, modern verziója. De a csekély esélyek ellenére is a gazdaság erősödhet, és a lakosság jóléte növekedhet azokban a kisállamokban, ahol a társadalom felismeri a helyzetet, és képes olyan államvezetést felmutatni, amelyik nem fogadja el paszszívan a globalitás kihívásait, hanem kész aktívan kihasználni minden, a globalitás keretében is létező alkalmat saját lakosságának a jobbléte érdekében. A globalitást nem lehet megszüntetni, de nem is kell passzívan elfogadni.