Adatvédelem – kiért?

A Magyar Nemzet február 16-i számában Zlinszky János professzor úr cikkében (Adatvédelem – ki ellen?), megtisztel azzal, hogy tudós barátjának nevez, miközben igazán szelíden és türelmesen korhol, mert szerinte helytelen állásponton vagyok, ha azt mondom, hogy a nagykorú diák nem köteles bizonyítványát szüleinek megmutatni, és mert az egyetem meg – szerintem – jogot sért, ha a többi hallgató számára hozzáférhetővé teszi diákja tanulmányi eredményeit. Valami elégtételfélét éreztem, amikor odáig jutottam Zlinszky János szövegében, hogy „Lehet, sőt valószínű is, hogy a hír csonkán érkezik, félinformációt hordoz, s amit mondok, nem az adatvédelem szószólójának, hanem a hírt közlőnek szóló helyesbítés”. Persze, nem ezt mondtam, nem is így mondtam. A közbeszéd színpadára lépve, megszoktam én is, hogy a szavam néha átjön a rivaldán, néha meg nem. Minden újságírónak, ez nyilván ellenőrizhető is, arról beszéltem, hogy soha nem találkoztam olyan üggyel – és ez talán nem véletlen –, melyben a nagykorúságot elért középiskolás igényelte a jogát arra, hogy szülei elől eltitkolhassa osztályzatait. Az állásfoglalás állítólag szlovák kollégámtól származik. A magam részéről, miközben az adatvédelmi törvény a nagykorúnak önrendelkezést ad, a közoktatási törvény szerint meg „Nagykorú és cselekvőképes tanuló esetén e törvénynek a szülő jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályait nem kell alkalmazni”, azt hangsúlyoztam, hogy a szülőt és gyermekét a jogi szabályoknál mélyebben fekvő kötelékek is kötik.Az egyetemek esetében pedig az álláspontom az, hogy a vizsgák, zárthelyik eredményét – nyilvános működési szabályzatuk alapján – belső nyilvánosságuk számára elérhetővé tehetik, de személyazonosításra alkalmas módon – jogszerűen nem tehetik fel például az internetre.Érdekes, és egyáltalán nincs ellenemre, hogy az általam képviseltek és Zlinszky János bírálata olykor szinte szövegszerűen egyeznek.A rövidebb bizonyítékok egyikét szeretném most a tisztelt olvasó és tudós kollégám figyelmébe ajánlani, amely szó szerinti idézete a rádióban elhangzottaknak (Kossuth rádió, Esti Krónika, február 13.). Talán nem egészen érdektelen:„– Majtényi László, a magyar parlament adatvédelmi biztosa praxisában még nem találkozott ilyen panaszos üggyel. De ha szigorúan az elvet nézi, azonosan ítéli meg a helyzetet, mint szlovák kollégája?– Valóban, betű szerint, a törvény alapján azt kell mondjam, hogy ez a jog a törvény szerint megilleti a nagykorú, cselekvőképes magyar állampolgárokat, de ezzel szembenáll egy morális kötelezettség, amely a szüleihez köti őt. Vagy akár az örökbefogadó szüleihez, tehát nem is kell itt feltétlenül vérségi kapcsolatra gondolnunk. Azonban a kérdést megfordíthatjuk úgy, hogy egy kicsit változtatunk a tényálláson, és nézhetjük a dolgot úgy is, hogy adva van egy 18. életévét betöltött fiatalember, vagy ifjú hölgy, aki éjszakánként egy pékségben dolgozik, hajnalban újságot hord ki, eltartja magát, lakik valahol a saját költségén, tanul, és ebben az esetben azt gondolom, hogy a formális pozitív jogi helyzet és az erkölcsi jogok egymás mellett állnak, mert ebben az esetben neki joga van arra, hogy az önrendelkezési jogát bárkivel szemben gyakorolja, és az iskolai eredményéről annak számoljon be, akinek csak fontosnak tartja.(...)– Majtényi László adatvédelmi biztos szerint az egyetemeken és a főiskolákon már egyértelműbben érvényesíhető a személyes adatok védelme. Annak ellenére, hogy rövid telefonos felmérésem szerint még több egyetemen és főiskolán is gyakorlat, hogy táblákon kifüggesztve, vagy mindenki által elérhető listákon közlik a zárthelyik vagy a vizsgák eredményét.– Nem teljesen általános, hogy ez így van, ahogy ön mondja, mert például az egyik vidéki vizsgálatunkon a Veszprémi Egyetemen egy ezzel ellentétes és adatvédelmi szempontból rendkívül rokonszenves megoldással találkoztunk, ahol az összes zárthelyi és vizsgaeredményeket a diákok személyes kódszámán teszik közzé, és mindenki maga ismeri a saját kódját. Tehát nem egységes ebben a tekintetben a gyakorlat. Valóban vannak olyan felsőoktatási intézmények, amelyek név szerint tanszéki hirdetőtáblán közzéteszik (az eredményeket), olyanok is akadnak, amelyek kódszámmal teszik közzé. Az egy külön probléma, hogy ha az internetre teszik föl az eredményeket, mert egészen bizonyos, hogy jogsértő, ha az egyetem vagy a főiskola honlapján a diák nevével jelenik meg az eredménye. De a másik kérdés viszont az, hogy mi van abban az esetben ugye, hogy ha az egyetem a saját belső nyilvánossága körében, tehát például egy tanszéki hirdetőtáblán névvel adja ki a diákok eredményét, és hát itt azért figyelembe kell venni az egyetemek autonómiáját is, amely egyike az európai alkotmányos értékeknek már a XIV. század óta. Összefüggésben azzal is, hogy a világon nagyon sok olyan egyetem van, ahol erős versenyszellemre épít az egyetemi pedagógia, ha úgy tetszik tehát, ahol évfolyamrangsorokat állítanak össze, és a diákok szabályosan versenyeznek egymással a jobb helyezésekért, és ezért nyilvánosak is az eredmények. Ebben az esetben azt lehet mondani, hogy amikor az ember fia vagy lánya jelentkezik egy egyetemre, akkor tisztában van azzal, hogy ott milyen információpolitika zajlik, vagy egy olyan iskolát választhat, ahol ezt (a belső nyilvánosságban közzétételt) nem teszik meg.”Nem állítom persze, hogy ez a helyes álláspont, csak azt, hogy nagyjából ezek a szavak tükrözik álláspontomat a két vitatott kér-désben.