Antilovagok kora

Nem élünk a lovagkorban, és régen nem járnak közöttünk nosztalgiával teli lelkű Don Quijoték sem. Ma már csak a legnaivabbak lepődnek meg azon, hogy véresre lehet verni egy fiatal nőt a hatos villamoson a Nyugati pályaudvartól a Baross utcáig szombaton este tízkor úgy, hogy senki nem avatkozik közbe.A lány felrepedt ajkából és orrából ömlött a vér, de ez nem lendítette ki az utazóközönséget – amely ilyentájt általában szórakozni induló fiatalokból áll – távolságtartó diszkréciójából. Összetartozó párról volt szó ugyanis, a viharos szerelmi viszonyok pedig nálunk újabban – nyilván a brazil szappanoperák hatására – a jelek szerint tiszteletnek örvendenek.Magánügy, ki hogy „szeret”. De gyaníthatóan a passzívan szórakozó utasokat nem a másság tisztelete késztette tétlenségre.„Gyáva népnek nincs hazája” – tartja a régi mondás, aminek igazságát a jelek szerint végképp kiszorította a köztudatból a „ne szólj szám, nem fáj fejem” ősi opportunizmusa. És ez még – ha nehezen is, de – megérthető. Az a fajta közöny viszont, amit reggelenként például az aluljárók forgatagában tapasztalhat az arra még fogékony lélek, keményebb dió.A metrókijáratok előtt zömmel a „piacgazdaság” vesztesei közé tartozó felebarátaink próbálnak segítségünkkel megszabadulni vaskos kötegnyi szórólapjuktól.Legtöbbjük középkorú vagy nyugdíjas. Félszegen álldogálnak, természetesen a stratégiailag legrosszabb pozíciót kiválasztva. Ők még ahhoz az archaikus embertípushoz tartoznak, akik ragaszkodnak hozzá, hogy minden körülmények között munkával teremtsék elő a betevő falatjukat. Ennek a magatartásnak azonban láthatóan nincs túl nagy becsülete.A hetvenes évek szőrmekucsmái és kalapjai alól kitekintő szempárokban szorongás és megalázottság, elszánt dac. A tisztes szegénység jelei. Az arcokról leolvasható, sosem képzelték volna, hogy öregségükre hideg aluljárókban ácsorognak majd egy-kétezer forintért. Talán még attól is rettegve, hogy szembejön egy ismerős.A tömeg keresztülfolyik sorfalukon. Fiatal és jól öltözött emberek sietnek, közönyösen, megvetően vagy flegmán átnézve a szórólaposokon. Pedig mibe kerülne elvenni azt a cédulát, aztán összegyűrni, majd egy elegáns lövés a kukába? Hogy fogyjon az a paksaméta, hogy hamarabb szabadulhasson az osztogató. A „célszemélynek” csak egyetlen emberbaráti, szolidáris mozdulatba, de ez már legtöbbjüknek eszébe sem jut.A verekedő megfékezéséhez kell némi bátorság, a szórólap elfogadásához azonban nem muszáj Schwarzeneggernek lenni. Nincs szükség hősiességre, csak egy kis jó szándékra és odafigyelésre. Empátiára. Főként a másik ember tiszteletére.„Legyetek jók, ha tudtok” – mondta Néri Szent Fülöp neveltjeinek az életéről szóló filmben, kifejezve a jóra törekvés mindennél fontosabb voltát. Félő, hogy Fülöp atya ma már bátran hozzátehetné: ha egyáltalán van még fogalmatok arról, hogy az mi.