Életmód és urbanisztika az ezredfordulón

Mondhatjuk, hogy az építőművészet a művészetek fejedelme (a zenével együtt), és hogy egy kor és civilizáció ezen keresztül mutatkozik meg tiszta lényegében. Az architektúra diktálja egy város térérzékét és a városlakók szépérzékét, sőt még bensőbb életét is, mint hit és erkölcs, és a jövő formáját. E szerint változik a városkép és annak építészeti alapvonala. Érthető hát, hogy minden kor másként éli meg a várost, máshová helyezi a centrumot, a vallás tárgyait, a locust, amelyet tisztel, ahol kereskedik és szórakozik.A nyugati város az agorával és a fórummal kezdődött, ezeket befolyásolta a keleti bazár és a nyílt piac, amelyből viszont a plaza keletkezett és a mi piacunk. Majd pedig az amerikai drugstore, tulajdonképpeni örököse a kisméretű vegyesboltnak. Egy elszórt településnek az volt a központi találkozóhelye, ahol mindent lehetett venni, gyümölcstől a nyeregig. A szupermarket csak részlegesen helyettesíti a drugstore-t, amely védekezésül átállt a kozmetikai cikkekre és a patikaszerekre.Mindez a város része, de a város maga adja meg az általános tónust és stílust. Eszerint ismerjük meg a várost, mint jelképet és szimbólumot, és ennek szervezési elve emeli ki a fontos és hatékony épületeket. Ez utóbbiak valahogy lassacskán megszűnnek épületek lenni, lerakódik rájuk a történelem és a közízlés, és mikor megpillantjuk őket, az egész várost gondoljuk felölelni. Keresztül-kasul bejárva Európán feltűnik az utazónak a falu szerény házaival, közepén a templomtoronnyal (és a piaccal). Érzékeljük az időt, ahogy a falusi (és kolostori) templom székesegyházzá nőtt és terebélyesedett, elmesélve ilyenformán egész Európa történetét, kulturális gerincvonalát. A plaza tehát mindenekfelett a hitet szolgálja, majd a legprózaibb adástvételt, végül is, mivel körkörös, a korzót, ahová minden út összefut.A reneszánszig kellett várni, hogy ezek az arányok és térviszonyok alaposan megváltozzanak. A centrális templomépületet kiszorítja a görög–római oszlopcsarnok, amely rányomja bélyegét a középületekre: törvényszék, egyetem, színház, bank, nemzetgyűlés. Ezek a közös városi kultúra jellegzeteségei legalább négy évszázadon át, és átültetik őket Amerikába is, ahol a bank szolid oszlopos csarnokká válik még a kisvárosokban is. A piac mint adásvételi központ visszahúzódik a köztérről a szupermarket csarnokába, mivel a körülötte lévő teret az autó használja parkolóhelynek.A görög–római oszlopcsarnok átadja helyét az acélból épített és gépies külsejű gyárnak, amelyhez formáját tekintve csatlakozik az üzem és a vasútállomás. A vallás és a reneszánsz művészet meghajlik a gépcivilizáció előtt (az anyag imádata), és ezt a város központjában helyezi el, mint annak idején a templomot. Ugyanis a város közepén helyeződik el a mechanikus mozgás jelképe, az állomás (Milánó, Budapest, New York), amelyet a turisták látogatnak, mint a XIX. század esztétikájának megtestesülését. (Tegyük hozzá, a modern vaskorszak első számú produktumát, az Eiffel-tornyot: központi, magasabb, mint egy katedrális, ipari remekmű.)A fejlődés felgyorsul. A függőleges irányú építkezés rettenetes egyhangúsága és dísztelensége sarkallja az építészt, hogy új motívumokat találjon ki. A tekintetnek a felhőkarcoló túl magas, falairól lecsúszik a szem, nincs miben fogódzkodnia. A díszítés maga is hiábavaló lenne, melyik emeletre is tennék? Így marad az épület alapja, aránylag terjedelmes lehetőségeivel: kis parkot képeznek körülötte, költséges szobrokat helyeznek el, esetleg ételárusok settenkednek a közelben, akik a padokon pihenőket látják el. Így lassan megszületik a plaza, mint egy barátságos patio, és rövidesen „shopping mall”, egyaránt kereskedelmi központ, sétány és szórakozás/bámulás. Hozzájön a divatbemutató, az óriásmozi, később ki tudja, mi: gyerek játéktér, autójavító műhely, az őrök és ellenőrök hada, a fast food paradicsoma. Ide jönnek a kamaszok is, akik kerülik az iskolát, a randevúzó fiatalok, a pletykázó öregek.Valóságos új város keletkezik, bár még mindig a plaza nevet viseli, és hasonlít a görög agorához, ahol politika vegyült a tornacsarnokkal, a törvényszék a zsebmetszőkkel. A plazának más feladata is van: a metropolis stílusa megjelenik a fióküzletek kirakatában. Így a televíziónak riválisa támad, áruház, shopping mall és plaza-szórakozás, mondhatnánk egyszerre ajánl, árul, hirdeti és bemutatja, ami szemnek s szájnak ingere. Az amerikai élet ilyen szimultán hullámokból áll, hirdetés, tanulás, adásvétel, szórakozás, lobbizás egyazon időben történik, még csak választani sem szükséges. Erre mondta Tocqueville 1840 körül, hogy monoton zsivaly. Azóta is ugyanaz, csak nagyobb és több.Hová fejlődik a jövőben a plaza? Bizonyos értelemben a fejlődés iránya adott. Az óriás-campusok pontosan utánozzák, diákfogyasztóikat mindennel kísértik, ellátják. Másrészt, a televízió is ezt a funkciót tölti be: egy gigászi és mindenhová eljutó „plaza”, a vásárló-fogyasztó-polgár-szórakozót körülveszi, kondicionálja, boldoggá teszi, betömi fülét-száját egy pillanatra, és ismét kitárja, mint egy jólnevelt hal kopoltyúit. Ilyen plaza ma, a fesztivál, a turistalátogatás célpontjai, az utca maga, ahonnan kitiltják az autós forgalmat. Érdekes jelei a demokratizálódásnak: a kereskedői funkció vegyül a díszítési motívumokkal (virágágy, szobor) és a kiállítással, zenével. Messze vagyunk a régi kávéházi teraszoktól, amelyek most egydimenziósnak tűnnek. Manapság, talán a turisták hatása alatt, régi városok egész belterülete parkká varázsolódik, Párizs vagy Prága hídjait virágágyak szegélyezik és festők árasztják el, meg árusok. Lassan visszanyerik az olyan festői hidak, mint a Károly híd és a Pont Neuf is, középkori arculatukat, mikor a híd őszintén plaza volt, a városi élet élő és lüktető központja.Ennél tovább nem láthatunk, legfeljebb sejthetünk. A városközép megszabadul az autószörnytől, az ipari funkció kiszorul a város peremére – bár, mint láttuk, ott a „város” újonnan fejlődik. Ez az urbanisztika politikai következményekkel járhat: a belváros, mint egyfajta múzeum, megkövesülhet, díszteremmé válik, elveszti „demokratikus” jellegét. Más területek aktiválódhatnak, elsősorban az elővárosok, ahova kimenekülnek az oly sok viszontagságot megélt lakosok. Ki tudja, talán még a falvak előtt is megnyílik egy új szerep. Remélhetően a régi.