Lionel Jospin Úr, a Francia Köztársaság kormányának elnöke részére

Tisztelt Miniszterelnök Úr!Március 9-én értesültem arról, hogy negyven balliberális honfitársam köszönetét fejezte ki, amiért az illetékes francia hatóság menekültként ismerte el a roma (cigány) kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok egy csoportját, a Zámoly községből Franciaországba menekült roma közösség tagjait, mint fogalmaztak a negyvenek. Akik nagy része ingázik országa és hazám között, miközben szociális segélyt kaptak. Néhányukat korábban jogerősen elítélték illegális lakásfoglalásért, rablásért, garázdaságért és súlyos testi sértésért, sőt, kettejük miatt kiadatási kérelemmel fordult a magyar kormány az Ön kormányához, mert azzal gyanúsították, hogy részt vettek egy csákvári fiatalember agyonverésében.Az aláírók kiemelik, hogy „a francia nemzet tiszteletre méltó hagyományai közé tartozik, hogy menedéket nyújt azoknak, akiket hazájukban politikai, faji vagy társadalmi okból üldöznek. E védelemért a magyar nemzet hálával tartozik Franciaországnak”. Miután e negyven balliberális értelmiségi megkérdezésem nélkül kötelezte el magát, hogy a magyar nemzet, tehát a nevemben is hálálkodjék Önnek, szeretném hozzájuk hasonló általánosítással kifejezni nemzetem háláját, amiért Önök nem adtak politikai menedéket Roberto Uviza Eguesnek.A 25 éves Roberto Uviza Egues csodával határos módon élve érkezett augusztus 13-án a Charles De Gaulle repülőtérre, miután nem fagyott meg a Havanna–Párizs repülőjárat egyik gépének poggyászterében, ahová sikerült belopózkodnia, és ahol a földet érésig 14 szörnyű órát élt át. Néhány nappal később Eguesnek már nem kellett fáznia, mert akkor már – miután Mesnil-Amelotból őrizet alatt vitték vissza a reptérre – a turistaosztályon ült, úton a José Marti repülőtér, pontosabban a 20 éves börtönbüntetése felé, amelyet, mint mondta: Kubában kap, miután az Ön balliberális kormánya igen rövid úton visszalökte a 25 éves fiatalembert Castro hányingert keltő, trópusi poklába. Köszönöm a nemzetem nevében, Jospin úr!Robertót – egy volt politikai fogoly fiát – 13 éves korában rúgták ki az általános iskolából, mert csatlakozott az illegális Február 24-e mozgalomhoz, amelynek 1997-ig volt tagja. 14 éves korában vetették először börtönbe, amikor egy miniatűr tutajon akart Floridába menekülni, édesapjához. Robertót szabadulása után a rendőrök éjjel-nappal zaklatták, mintha nem lenne elég az élet nyomorúsága abban a Kubában, ahol – bár Ön ezt nem tudja – a banán is hiánycikk a boltokban.Köszönöm Önnek azt is, hogy az Ön rendőrsége ütlegelte Robertót. Nyilván azért, hogy ne felejtse el a kubai haza szokásait. A francia rendőrök főként a bal fülét ütötték – talán azért, mert nem volt hajlandó meghallani a baloldalról jövő eszméket. Roberto azóta süket a bal fülére (Le Monde, 2000. IX. 9.)Hogy most melyik börtönben ül Roberto, nem tudom. De lehet, hogy a leghírhedtebben, a Combinado del Estében, ahol több barátom töltött évtizedeket. Például Roberto Martin Pérez, aki 28 évet volt ott a rácsok mögött. Egyik heréjét 1975-ben bajonettel szúrták át, a másikat átlőtték. Először 1983-ban láthatta orvos, amikor heregolyója akkorára dagadt, mint egy futball-labda. Ő mesélte nekem – akkor már a Kubai– Amerikai Nemzeti Alapítvány igazgatójaként –, hogy amikor cellájában éhségsztrájkja 56-ik napján meghalt drága barátja, Olegario Charlot Espileta, az őrök a hulláját öt napig a forró, „betoncipődobozban” hagyták.Jospin úr, az Ön egyik skandináv eszmetársa épp most javasolta Fidel Castrót Nobel-békedíjra. Teljesen megértem Önt, hogy egy olyan békés népgyilkosnak, mint a marxista Castro, nem kívánta egy menedékjog megadásával megnehezíteni helyzetét. Sokkal inkább Orbán Viktorét, Magyarország demokratikusan választott miniszterelnökét, akit az Ön itteni támogatói hol Hitlernek, hol farkaspofával vicsorgónak jellemeznek az Ön nagykövetsége által oly szeretett sajtójukban. Roberto, a saját magam, és a magyar nemzet nevében köszönöm Önnek.Üdvözlettel, vagy ahogyan Önöknél mondanák: szabadságot, egyenlőséget, testvériséget!Lovas István