Oroszország és a zámolyi romák

Az alapítás, azaz 1938 óta kevés cikk forgatta fel annyira egy ország életét, mint az orosz titkosszolgálat magyarországi aktivizálódását feszegető, Az új orosz offenzíva című – állapítja meg legújabb írásában némi értetlenséget mímelve, ugyanakkor érezhetően nem kis elégedettséggel a Jane’s Intelligence Digest. A neves brit biztonságpolitikai kutatóintézet folyóiratának február végi, majd azóta megerősített állítása, miszerint az orosz titkosszolgálatok le akarják fékezni a közép-európai országok EU-csatlakozásának folyamatát, s e célt szolgáló lejárató operatív akciójuk következménye a zámolyi romák strasbourgi menedékkérése is, valóban szenzációszámba megy. Így aztán aligha lehet csodálkozni azon, hogy mind az orosz, mind pedig a roma problematikára érzékeny térségünkben egy országos lap ismerteti e húsba vágó, s könnyen megjósolhatóan vihart kavaró írást. Sajnos a demokráciát és a stílusos politizálást egyelőre saját hibáin tanuló posztszocialista világunkban azon sem nagyon lehet meglepődni, legfeljebb mosolyogni, hogy ebből is ügy, méghozzá országos belpolitikai ügy kerekedik. Rögtön tisztán lát minden orgánum, s a magyar kormánynak, a titkosszolgálatnak kezét, megrendelését látja a publikáció mögött, s megmosolyogtató módon még az is felmerül, hogy a cikket itthon először ismertető lap, azaz a Magyar Nemzet mozgatja a szálakat. (A SZDSZ-es Hack Péter egyenesen azt állította, hogy a Magyar Nemzet hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a titkosszolgálatokkal. Ehhez képest a Népszabadság hivatkozott az ügy kapcsán többször is titkosszolgálati forrásokra.) A Jane’s „leleplezése” finoman szólva sem a legjobbkor, az orosz miniszterelnök immár hat éve várt budapesti útja előtt robban, s bár az – mint arra a hivatalos indoklás utal – a feszült orosz belpolitikai helyzettel, valamint a kétoldalú viszonyt övező korántsem megnyugtató légkörrel is magyarázható, tény, hogy Mihail Kaszjanov látogatása elmarad. Mindezek fényében felmerül: áll(hat)-e valakinek érdekében a két hete zajló vita, vagy nevezzük inkább árnyékbokszolásnak. Hajt(hat)ják-e valakinek a malmára a vizet a Jane’s állításai? S természetesen felmerül az is, fenntartások nélkül el kell-e fogadnunk ezeket, vagy az, hogy valóban komoly erők, avagy csupán egy szűkebb kör ily módon kifejezett véleményéről van szó. Ahhoz nem rendelkezhetünk elegendő információval, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, az ilyen, titkosszolgálatokat hírbe hozó ügyekben ez elsősorban nem is a mi feladatunk, ám a lehetséges érdekek mentén haladva megpróbáljuk oszlatni a homályt. Nem kizárt, hogy az elméletileg elképzelhető forgatókönyvek éppen szaporítják a kérdéseket, ám sokszor ez is tisztázó lehet.Kezdjük a brit folyóirat alaptételével. „Oroszország pénzügyileg a padlón hever, de mindent megtesz annak érdekében – akár törvénybe ütközően, akár másképp –, hogy a régi prioritásokat visszaállítsa, és aláássa azon országok Nyugat-barát törekvéseit, amelyek egykor a csatlósai voltak” – írja a Jane’s, hozzátéve, hogy Moszkva le akarja fékezni térségünk országainak uniós csatlakozási folyamatát. Mit tehetünk ehhez hozzá? Természetesen sajátos adottságot jelent, hogy Oroszország esetében a nemzeti létben mindig kitüntetett szerepet játszott az expanziós politika, ám az is nyilvánvaló, hogy Magyarország jobb esetben partner, de legfeljebb ugródeszka, átvonulási terület, s nem célpont Moszkva számára. Még akkor is, ha Putyin elnökké választása után Amerika után egyre inkább Európa felé forduló Oroszország számára eme irányváltás a korábbiakhoz képest felértékeli az uniós csatlakozáshoz immár kézzelfogható közelségbe került közép-európai országokat. Moszkva azonban, miután megbékélt a NATO-bővítés első körével, láthatóan realitásként kezeli ezen országok uniós csatlakozását is, amellyel szemben egyébként az egész évtized folyamán a legkevesebb kifogása volt. Egy ideje kézzelfoghatóvá vált a felismerés, hogy Oroszországnak immár nem a térség euroatlanti integrációjának blokkolásával kell foglalkoznia – a bővítés folyamata feltartóztathatatlan –, hanem a rövid időn belül kialakuló új helyzethez kell minél hatékonyabban alkalmazkodnia. Erre pedig – ajánlják a Kremlnek a külpolitikai háttérműhelyek – csak akkor lesz lehetősége, ha rátalál a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés technikáira az EU–Kelet-Közép-Európa–Oroszország háromszögben. Moszkva legfőbb baja máig éppen az, hogy hiányzik a térségre vonatkozó kiforrott külpolitikai elképzelése. A térségünkkel foglalkozó orosz politológus, Irina Kobrinszkaja például kimondottan elhibázottnak tartja, hogy az átrendeződő Európában az orosz diplomácia a kelleténél kisebb figyelmet fordít a visegrádi országokra, a régió politikai szempontból egyértelműen elveszett, s ezek az országok hosszú távon az energiaszállítások, a nyugati piacra jutási lehetőségek biztosítása miatt lesznek a legfontosabbak Moszkvának.Az orosz tőke látványos térnyerési kísérlete érezhetően sokakat sokkolt Magyarországon. Pedig erre számítani lehetett. Az orosz elnök mellett működő kül- és biztonságpolitikai tanács ugyanis már 1997-es jelentésében azt ajánlotta a Kremlnek, hogy Oroszország gazdaságilag legyen aktívabb, s lehetőleg még az uniós csatlakozás előtt foglaljon el hídfőállásokat, növelje gazdasági befolyását a visegrádi országokban. Manapság tehát térségünkben az úgynevezett Karaganov-jelentés gyakorlati megvalósítási próbálkozásainak vagyunk tanúi. Félelmeink némi csökkentésére azonban érdemes ismét Kobrinszkaját idézni, aki szerint a Gazprom vagy a Lukoil agresszíven lépnek ugyan fel, de korántsem az állam parancsára. Ugyan jelentős részben állami tulajdonban vannak, teszi hozzá a szakértő, utóbbi azonban képtelen hatékonyan érvényesíteni az akaratát az üzleti életben. Az államot ilyenképpen nem szabad összemosni a tőkével. Egyelőre még csak álom, hogy e kettő egymással együttműködve lépjen fel. Kobrinszkaja két, egymással párhuzamos törekvésre hívja fel a figyelmet. Egyrészt a kormányzat szemében a külpolitika Európa felé fordulása és az uniós bővítés közelsége miatt valamelyest valóban felértékelődött a térség, másrészt a ’98-as válságot túlélt, ebből megerősödve kikerült cégek az európai vállalatokkal összefogva agresszíven terjeszkednek – egyes vélemények szerint menekülnek előre a külpiacon –, hogy megbízható piacot, perspektívát teremtsenek maguknak. Vagyis az oroszok ma már üzleti érdekek mentén terjeszkednek, s nem úgy, mint ahogy a Népszabadság publicistája talán nosztalgiázva sugallja: „mohón vágynak egykori barátaik megújított barátságára”.Mindezek ellenére igaz, hogy Magyarország számára nemzetbiztonsági kockázatokkal jár a Gazprom terjeszkedése. (Ezt az előző ciklus szocialista–szabad demokrata kormányzata például nem ismerte föl. Pál László egykori ipari miniszter asszisztálásával úgy jöhetett létre a Gazprom és a Mol alapításával a monopolhelyzetben lévő magyar gázimportőr cég, a Panrusgáz, hogy ebben feladva a hazai érdekeket, a magyar tulajdon nem került többségbe.) Olyan következményekről lehet szó, amelyeket a cég és Oroszország sajátos helyzete idézhetnek elő. Nem egyszerűen arról beszélhetünk, hogy a BorsodChem-ügylettel egy orosz vállalatóriás jutott tulajdonosi kulcspozícióba, hanem arról, hogy egy politikai tekintetben konszolidálatlan állam többségi tulajdonában lévő gigász lépett be a magyar gazdaság egyik stratégiailag érzékeny szegletébe. Vagyis több körülmény együttes hatása teremt az ügyben politikai kockázatokat. Ám miközben már lassan fél éve kétségbeesetten azon siránkozunk érzelmesen, hogy „az oroszok itt vannak a spájzban”, elfelejtjük például, hogyan és milyen kezekbe került a hazai cukor- vagy növényolajipar. Mégsem nagyon kavart ez vihart, hiszen sem a privatizálóknak, sem pedig a sajtó többségének nem jelentett ez problémát. De említhetném a privatizáció után megszűnőben lévő cementipart is.Azzal, hogy némi betekintést igyekeztünk adni az orosz külpolitika térségbeli célkitűzéseibe, bizonytalanságaiba, arra próbáltunk rávilágítani, hogy Oroszországnak az EU bővítésének őt érintő gazdasági hátrányai, az ezzel járó piacvesztés, az ettől való félelem ellenére sem a csatlakozás megakadályozása, a tagjelöltek vagy az unió destabilizálása a fő stratégiai célja. Az elsőre hadd idézzem ismét az 1997-es jelentés egyik mondatát, miszerint Moszkva térségbeli pozícióit „csak egy Oroszország, EU és a régió országai között megvalósuló háromoldalú együttműködéssel lehetne megerősíteni”, ahol a „visszatérés Európába stratégiája és az orosz kapcsolatok fejlesztése nem egymás alternatívájaként, hanem egymást kiegészítő stratégiaként jelennének meg”. Brüsszel és Moszkva kapcsolatának milyenségéről szólva pedig legyen szabad utalni csupán a nagy gázüzletre.A lényeg, hogy a BorsodChem körüli vitát és a zámolyi romák ügyét a Jane’s írásával ellentétben semmiképpen nem szabad összemosni. A tőkeexportra képes cégek perspektívát jelentő, a nagy üzlet reményében indított offenzívája saját szempontjukból logikus lépés, ami inkább előremenekülést jelent, mintsem destruktív beépülést. Mindez nem zárja ki, hogy az orosz titkosszolgálatok aktívabbá váltak a régi szövetségből kiszakadt Közép-Európában is, ám fő tevékenységi területüknek inkább tekinthető az ipari kémkedés vagy a lobbizás, semmint hogy kétes kimenetelű romaügyekkel rombolják Magyarország tekintélyét. Természetesen kizárni nem lehet, hogy Moszkva áll a strasbourgi kaland mögött, bár nem nagyon szokott a KGB ágyúval lőni verébre. A titkosszolgálat – mint Oroszországban szinte egyetlen kompakt struktúra – fegyelmezettségét, szervezettségét tekintve az is kizártnak tűnik, hogy egy leszakadt csoport magánakciójáról legyen szó. Vitázva a Jane’s egyes következtetéseivel, összegzésül megállapítható: Moszkva bizonyos ellenérdekeltsége mellett is erős fenntartásokkal kell fogadni, hogy Oroszországnak vagy az orosz titkosszolgálatoknak közvetlen befolyásuk lenne a zámolyiak ügyére.Megnyugtató válasz híján tovább kell leltározni az elméletileg lehetséges érdekeket, s kézenfekvőnek tűnik górcső alá venni mindjárt magát az írást publikáló Jane’s-t. Köztudott, hogy az intézet és annak befolyásos kiadványa közel áll a brit titkosszolgálathoz, amelynek pedig elméletben érdeke lehet bármilyen dezinformáció „elhintése” is. Az elméleti kirakós játékban az is egy puzzle-elem, hogy az orosz–magyar közeledés nem európai érdek. Magyarázhatják üzleti szempontok Moszkva távoltartását, az orosz titkosszolgálatokat pedig érthető módon a NATO nem nézi jó szemmel a sebezhető fiatal demokráciákban. Érdemes ehelyütt egy apró momentumra emlékezni. Ugyanez a Jane’s Intelligence Digest a koszovói válság idején a konvojügy miatt feszültté vált orosz–magyar kapcsolatok enyhülésekor, már a történtek után fél évvel, éppen Martonyi János végre nyélbe ütött moszkvai látogatása előtt melegítette fel a botrányt. Arról cikkezett, hogy a kamionok valójában Sz–300-as rakétákhoz szállítottak kompresszorokat, amit e lapon kívül senki nem állított. Ám mivel jelenleg a „nagy összeborulásnak” jelenleg látens veszélye sem áll fenn – egyébként se képzeljük oly fontosnak magunkat –, maradjunk csupán az elméleti lehetőségnél. Már csak azért is, mert egy ilyen, minden félnek túlságosan kínos ügy kipattanása valójában egyetlen titkosszolgálatnak sem lehet túlságosan az érdeke.Érdemesebb komolyabban megfontolni viszont azt a megközelítést, hogy a zámolyi romák ügyét Franciaországban felkaroló, emiatt közvetlenül érintett kommunisták és zöldek bővítésellenes attitűdjéhez nagyon is illeszkedhet a cikk, akárcsak annak uniós csatlakozásunkat nem segítő kitételei. Sok jót az utóbbi két évben sem lehetett olvasni Magyarországról a brit lapban. Arról viszont sokkal inkább, hogy hazánk a bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és immár a gyártás fellegvára, vagy melyek errefelé az autólopás új módszerei, hogyan erősödik a „zsandárkultúra” a rendőrségnél, miként kellett közbenjárnia Gönczöl Katalin ombudsmannak különböző emberi jogi ügyekben. Avagy éppen arról, „milyen komoly problémát okoz a magyar belpolitikában, hogy keményvonalas nacionalisták ácsingóznak a hatalomra”. S itt nem is a bírálat tényéről, igazságtartalmáról – bár a Jane’s-szel ellentétben a BBC World éppen a magyar vámosok éberségéről, sikereiről áradozott nemrégiben –, inkább a trendről van szó. Mindez elgondolkodtató, bár az is igaz, hogy a Jane’s senkit nem szokott nagyon dicsérni.Az érdeklatolgatásból a szomorú tapasztalatok alapján a hazai politikai élet szereplői sem zárhatók ki. A logikai szál ugyanis nagyon is kézenfekvőnek tűnik. A Népszabadság például bizonyítékok nélkül – magyar titkosszolgálati forrásokra hivatkozva –, valamilyen szélsőséges politikai erővel hozza összefüggésbe a romaügyet. De tovább is keresgélhetünk, hiszen amikor oly kézenfekvőnek tekintették egyesek a kormány szerepét, akkor még csak elméleti lehetőségként sem merült fel, hogy ilyen alapon az szocialista–szabad demokrata ellenzék is érdekelt lehet éppen a jelenlegi kormány lejáratásában. A „minél roszszabb, annál jobb” elméletre nem ez lenne az első példa. Nekik az sem baj, hogy elmarad az orosz kormányfő látogatása is, hiszen a kudarcot majd a kormány fejére lehet olvasni. Az árukapcsolás is adná magát, hiszen a romakérdés köztudottan kényes ügy, s az sem titok, hogy politikai pragmatizmusa ellenére a Fidesz retorikájában még mindig érezhető bizonyos fóbia Oroszországgal kapcsolatban.A jelenlegi magyar külpolitikát bírálók persze ilyenkor nem nagyon reklámozzák, hogy 1994 után, kormányzásuk alatt a magyar–orosz kapcsolatok szinte a mélypontra süllyedtek, amelyet nem lehet kizárólag a NATO bővítésével magyarázni. Mindenesetre tény, hogy a korábbi személyes jó kontaktusokból az ország nem sokat profitált. Az ellenzéki oldalon körülnézve azonban még egy érdekességre felfigyelhetünk: a Hit Gyülekezete vezetője világvégét idéző igehirdetéseihez rendkívül gyakran merített anyagot éppen a Jane’s folyóiratából. A gyülekezet lapja, a Hetek pedig szinte kizárólagos külpolitikai forrásnak tekintette a Jane’s Intelligence Digest cikkeit. Németh Sándor válogatásai meglehetősen sajátosak voltak, s tény, hogy a brit lap vitatott cikkében Moszkvának felrótt EU-ellenességet ő bőven „überelte”. Az érdekeket kutatva elméletileg tehát egyáltalán nem lehetne kizárni azt sem, hogy ellenzéki oldalról érkezett – ha nem is a megrendelés, de legalábbis – az „információ” a Jane’s-hez.Logikai tallózásunk végén nem hagyhatjuk ki természetesen a már amúgy is hírbe hozott kormányzatot sem. Tegyük fel, hogy ily módon akarta volna elterelni a zámolyiak ügyéről a figyelmet, áthárítva Moszkvára a felelősséget. Nem hangzik rossz