Szellemi bértollnokok?

Egyre nagyobb önfegyelem, kitartás és keresztényi alázat szükséges a nyugati baloldali és liberális sajtótermékekben megjelenő – és látszólag Magyarországról szóló – cikkek, tudósítások és elemzések olvasásához. A műfaj nem ismeretlen, hiszen a rendszerváltozás óta folyamatosan jelennek meg ezek az egymással bármikor behelyettesíthető írások, amelyekről a hazai olvasó már tudja, hogy valójában nem Magyarországról, hanem az informátorok, interjúalanyok és súgók kissé kibillent lelkivilágáról szólnak. Hatásukat tekintve pedig a posztkommunista-szocialista MSZP és a balliberális SZDSZ politikai céljait szolgálva manipulálják a nyugati közvéleményt. Egy értelmiségi szubkultúra szorongásait és látomásait közvetítik a nagyvilág felé. Az általuk felvázolt és felmutatott kép köszönő viszonyban sincs a valósággal.A leírtaknak többnyire semmi közük a tényleges társadalmi-gazdasági folyamatokhoz. Ennek egyik oka valószínűleg az, hogy a hazánkba vetődő újságírók nagy része hihetetlenül tájékozatlan, felszínes, és ennek következtében eleve elfogult. (Elgondolkodtató, hogy interjúalanyként többször az volt az érzésem, hogy csak bizonyos előítéletek megerősítésére próbálnak felhasználni.) Információik nagy részét még ma is az egykori reformkommunistáktól, valamint a demokratikus ellenzék volt tagjaitól szerzik. Ez önmagában is magyarázza a baloldal túlsúlyát és a balliberális elfogultság többszöri megjelenését. Nem véletlen tehát, hogy hosszú évek óta ugyanazok a sztereotip megállapítások térnek vissza. Sugallják, de sokszor határozottan állítják is, hogy a nem posztkommunista és nem balliberális politikai elit, valamint a magyarok többsége lényegében rasszista és antiszemita. Árulkodó, hogy ezek a minden alapot nélkülöző vádaskodások mindig akkor szaporodnak el, amikor az MSZP és az SZDSZ kiszorul a politikai hatalomból, illetve amikor a belpolitikai csatározások közben átmenetileg nehéz helyzetbe kerül.Reprezentánsaik egy évtizede próbálják elhitetni a külvilággal, hogy a rendszerváltozás óta Magyarország legnagyobb problémája a folyton növekvő szélsőjobboldali veszély és az ugyancsak fokozatosan erősödő antiszemitizmus. Az imamalomszerűen ismételgetett vádaskodás nem szünetel, pedig időközben jó néhány nemzetközi közvélemény-kutatási eredmény bizonyította: Magyarország a jelzett szempontokból a kevésbé fertőzött országok közé tartozik. De akkor mi lehet az oka a rágalmazásoknak?Oka nincs – célja annál inkább van. Ezek vagy egyértelműen belpolitikai, pontosabban pártpolitikai célok, vagy a balliberális értelmiségi csoportok identitászavarának megnyilvánulásai. Utóbbiakat Kövér László kínosan találó kifejezéssel „szellemi homelesseknek” nevezte, azaz szellemi hontalanoknak, hajléktalanoknak. Különös, hogy miközben ez a kis létszámú, véleményformáló baloldali értelmiségi elit nem vállalja sem a politikai, sem az etnikai, sem a kulturális közösséghez tartozást, a kifejezést mégis sértetten elutasítják.Az alig titkolt gyűlölködést és manipulációt itthon azzal próbálják mentegetni, hogy az embereknek nincs kettős tudatuk, két véleményük: egy belföldre és egy másik, külföldre. Ezek az írások állítólag csak a politikai sokszínűség, a pluralizmus bizonyítékai. Ez az érvelés aligha tartható, mert a hazudozás és az irracionális megnyilvánulások nem kifejezetten a sokszínűség jelei... Tudnunk kell, hogy a Magyarországról szóló tudósítások döntő többsége mérsékelten kritikus hangvételű tárgyilagos elemzés, vagy éppenséggel kifejezetten elismerő hangvételű. Ezeket az írásokat azonban csak a legritkább esetben ismerteti a magyar sajtó, míg a radikálisan jobboldalellenes kirohanásokat szinte mindegyik hazai médium hosszan idézi és ragozza. Így könnyedén sikerül itthon azt a látszatot kelteni, mintha a Nyugat mérvadó ítélete egységesen baloldali vagy szélsőségesen liberális lenne. A kifejezetten elismerő nyilatkozatokat az ellenzéki lapok elvből, a kormánypártiak meg – alighanem egyfajta rosszul értelmezett szemérmesség miatt – nem ismertetik.Ilyen volt például a lengyel Bielecki írása, aki azon sajnálkozott, hogy mekkora baj az, hogy Lengyelországnak nincs egy olyan formátumú, karizmatikus politikusa, mint Orbán Viktor. Különös módon ezt véleményt a balliberális sajtó nem kapta föl. Nem taglalta, nem elemezte – szóra sem méltatta.II.Az alábbiakban az elmúlt évben megjelent néhány konkrét írás ismertetése és elemzése segítségével teszünk kísérletet eddigi állításaink bizonyítására. A holland Eisevier nevű sajtótermék Herczog Edit MSZP-s képviselőnőre hivatkozva Kövér Lászlót idézte: „Én jó magyar vagyok, nem zsidó és nem régi kommunista.” Kövér mondata ezzel szemben így hangzott: „Ez nem az a liberális párt, amelyikben azért nem választanak meg valakit elnöknek, mert a szülei kommunista zsidók.” Ez lényegében éppen az ellenkezője annak, amit Herczog adott a Fidesz elnökének szájába. Ezt a szocialista politikusnak is tudnia kellett, hiszen Kövér beszédét a televíziók is idézték, és ez a mondat a nyomtatott sajtóban is többször megjelent. Arra meg végképp nincs elfogadható magyarázat, hogy miután Herczog Edit hollandul megjelent mondatát már a magyar közvélemény is megismerhette, a helyreigazítás mégis csak kilenc hónap múlva született meg!A Wiener Journal című havilapban a „mentiológia” (hazugságtan) megalapítója, Peter Stiegnitz Magyarországról szólva azt állította, hogy hazánkban őrjöngő intenzitású és növekvő antiszemitizmus tombol. Hogy az ilyen rémisztő tendenciák ellen küzdenek a Mazsihisz vezetői. Hogy a szélsőjobboldali, fasiszta MIÉP egyre befolyásosabb, miközben az Orbán-kormány fokozatosan gyengül. A hazugságtan megalapítója persze azt ír, amit akar, attól még a hazugság nem lesz igazsággá. Legfeljebb új tudományággá.A holland Trouw című újság Vásárhelyi Máriára hivatkozva azt állította, hogy Magyarországon olyan publicisztikák látnak napvilágot, amelyek arról szólnak, hogy baloldali médiaszociológusok bőréből lámpaernyő készíthető... Azóta kiderült: nincsenek ilyen publicisztikák, Vásárhelyi Máriát kissé elragadta a fantáziája.A Frankfurter Allgemeine Zeitung Demszky Gáborra hivatkozva arról írt, hogy Járai Zsigmond pénzügyminiszter erkölcsileg és politikailag alkalmatlan a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztségére. Vajon mit szólna a balliberális értelmiség, ha ugyanezen a fórumon egy magas rangú magyar kormányzati tisztségviselő ugyanezt állítaná Demszky Gáborról, vagy a vazallusai által az egyetlen európaiként számon tartott Surányi Györgyről?A Die Zeit című hetilapban is megjelent egy nehezen értékelhető írás Viktor király címmel a magyar miniszterelnökről. (Alcím: Orbán az antiszemita jobboldallal is kész paktumot kötni.) A cikk főbb állításai a következők: Orbán egy tőzs-despekuláns külsejű balkáni politikus, aki „főként a romákat, de egyre inkább a zsidó polgártársait is” ellenségnek tekinti. A Szent Koronát törvények fölötti, mitológiai entitássá változtatta. Belpolitikája félelmet keltő. Egyszerre emlékeztet Meciarra, Schüsselre, Haiderre és Václav Klausra. Idézi Vásárhelyi Miklóst, aki szerint Orbánnak nincsenek elvei. Schmidt Mária történész és miniszterelnöki főtanácsadó nacionalista és rasszista cikkeket ír a romák ellen. A Miniszterelnöki Hivatal munkatársai a holokausztot akarják felülvizsgálni. Mindezt a Budapesten járt Christian Schmidt-Hauer adta közre.Megszólalt Tom Lantos (USA) demokrata párti képviselő is. Szerinte lassítani kellene az EU-integrációs folyamatot abban az esetben, „ha folytatódnék a roma lakosság üldözése és kendőzetlenül neofasiszta, ultranacionalista pártok kerülnének be a kormánykoalícióba”. Gregor Mayer írása a bécsi Profil című hetilapban jelent meg Orbán alkonya címmel. (A szerző Lengyel Lászlótól kölcsönzi a címet, akit sokan a legfelületesebb és a legtöbbet tévedő politológusnak tartanak Magyarországon.) Mayer úgy jellemzi Orbánt, mint aki egyre inkább hasonlít a „klasszikus közép-európai tekintélyelvű” Vladimír Meciarra. Ezenkívül „...az üzleti és pénzügyi köröket dirigista beavatkozásokkal bosszantja, történelmileg pedig a középtől messze jobbra keresi a helyét”. Itt is elhangzik az állítás: „Schmidt Mária, Orbán tanácsadója nemrégiben rela-tivizálta a holokausztot.” Ugyanitt interjút közöltek „Európa egyik legsikeresebb főpolgármesterével,” az országos politikai tényezővé vált liberális nemzetmentő Demszky Gáborral, aki a Haider-effektustól kívánja megmenti azt a hazát, amelyikben az emberek Demszky szerint már annyira félnek, hogy kényszeresen kikapcsolják a mobiltelefonjukat, nehogy lehallgassák őket. Az interjú egyik készítője – Georg Hoffmann-Ostenhof – ma is büszke trockista múltjára.A Limes olasz geopolitikai folyóirat 2000/3. számában Antiszemitizmus Orbán Magyarországán címmel jelent meg egy ugyancsak tarthatatlan állításokat tartalmazó írás Olga Mattera tollából. A szerző informátora: Vásárhelyi Júlia. A megállapítások között szerepelt például, hogy „bekerült az Országgyűlésbe a vérfagyasztó antiszemita és idegenellenes retorika is”, ráadásul „Budapest néhány hónap alatt két nagy nemzetközi szintű, antiszemita tüntetésnek is helyt adott, s a kormány ezek ellen nem tett semmit”. E nyilvánvaló hazugságokra nincs mentség: a két újságírónőnek is tudnia kellett, hogy a neonácik igazán a Horn–Kuncze-kormány idején érezték itthon magukat: 1997 és 1998 februárjában zavartalanul vonulgattak és ünnepeltek.Az Orbán-kormány kemény eszközökkel lépett fel ellenük, aminek következtében az SZDSZ-es politikusok által csak Szabó Bercinek becézett neonáci elhagyta az országot, elvbarátai pedig felfüggesztették a tevékenységüket. Az olasz újságírónőt később Federico Argentieri vette védelmébe a Népszavában (Valamit a korrekt európai sajtóról, 2001. január 23.), aki a Limes főszerkesztője. Azt állította, hogy az olasz kommunisták időközben megszűnt lapjának, „az Unitának komoly szerepe volt a kelet-közép-európai demokratikus átalakulás közvetítésében, talán nem túlzok: lebonyolításában is”. Argentieri úr pártatlanságát jellemzi, hogy évekig szerzője volt az olasz kommunisták lapjának, és társszerzője a Beszélgetések Vásárhelyi Miklósról című könyvnek. Argentieri szerint el kellene határolódni a szélsőjobbtól és a Vásárhelyi családot békén kellene hagyni, mert „Aki nem tudná: Vásárhelyi Miklós számos olasz állami kitüntetés birtokosa (...) és a Fiuméból Elszármazottak Társaságának tiszteletbeli elnöke...” A Vásárhelyi család barátja, az exkommunista főszerkesztő utóiratban tudatja a Népszava olvasóival, hogy a cikk fordítójának nevét nem meri megadni. Fél. A fordító bizonyára azóta is kikapcsolt mobiltelefonnal ül lakása legvédettebb zugában... Akár a „régi szép időkben”...III.A fentiekhez hasonló írások természetesen külföldön sem használnak az ország jó hírnevének, de valódi hatásukat mégiscsak Magyarországon fejtik ki. Az utóbbi időben nagy vihart kavart az úgynevezett Orbán-lista ügye. Ennek lényege, hogy miután több gyalázkodó és rágalmazó írás itthon is ismertté vált, néhány kormánypárti politikus felvetette azok felelősségét, akik az ország külföldi lejáratásához készségesen asszisztálnak. Ezt követően az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok többnyire tagadó álláspontra helyezkedtek, és felszólították a kormányt, hogy bizonyítsa végre állításait. Erre a kérésre válaszul a miniszterelnök összegyűjtette az ominózus cikkeket, és november 30-án tartott parlamenti beszédében bejelentette: „Elkészítettem egy összeállítást, amely arról szól, hogy mely pártok képviselői vagy mely pártokhoz tartozó értelmiségiek a világ mely lapjaiban, mely fórumain mit mondtak a magyar demokrácia fogyatékosságairól és arról, hogy micsoda veszély fenyegeti Magyarországot a demokrácia hiánya miatt.” (Most tekintsünk el attól, hogy az összeállítás készítői nem voltak eléggé körültekintők, és kétségkívül beválogattak néhány olyan kijelentést is, amely bőven belefér a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába.)Ezt az ártatlan összeállítást keresztelték el aztán Orbán-listának, és az egész dolgot úgy próbálták beállítani, mintha a sajtószabadság elleni súlyos támadásról lenne szó. Az SZDSZ egyik fiókszervezete, a Nyilvánosság Klub NEM a vasfüggönyre! című állásfoglalásában azonnal szolidaritást vállalt a „megrágalmazottakkal”. Az érintett külföldi orgánumok és hazai (dez)informátoraik lajstromozásként, besúgó- és feketelistázásként értékelték a kormányfő összeállítását, és a Kádár-korszak felidézésével vádolták a miniszterelnököt. Vásárhelyi Júlia boszorkányüldözésről beszélt. Mások tényként közölték: a lista bizonyítja, hogy megtörtént a hídverés a Fidesz és a szélsőjobboldal között. Exkommunista bértollnokok Knopp elvtársra asszociáltak, a kommunista hírszerzés egykori ügynöke a Népszabadságban kisszerűnek és szánalmasnak minősítette az eljárást.Egy-két paranoid személy egyenesen fenyegetésnek élte meg a nevek felsorolását, miközben mindenki pontosan tudta, hogy a listán szereplőknek semmiféle szankciótól nem kell tartaniuk... De félni jó! S a megjátszott félelemtől reszkető szájjal vádaskodva fröcsögni még jobb. Magyar Bálint az MSZMP KB agitproposztályát emlegette, a jelentéktelen Gusztos Péter (SZDSZ – Új Generáció) pedig újra nyilvánossághoz juthatott. Kovács László nyílt vitára hívta ki a miniszterelnököt amiatt, hogy a kormányfő egy olyan papírt mutatott fel, amely ellenzéki politikusok külföldön tett, és az országot lejárató nyilatkozatait tartalmazta. A kialakult vitában természetesen megszólalt a Vásárhelyi család egyik érintett tagja is. Vásárhelyi Mária szerint „a lista maga az üzenet”. Orbánék valódi célja: „Azokat az értelmiségi csoportokat kívánják lejáratni és ellenségként megbélyegezni, amelyeket hatalmi eszközökkel nem sikerül rövid pórázon tartani, amelyek kritikai attitűdje és szuverenitása folyamatos nyugtalanságot kelt a hatalom berkeiben.” (Népszabadság, 2000. december 22.)(Folytatása holnapi számunkban)