Tudományegyetem Pannóniában

Ha a magyar nemzet előtt állnak évszázadok, akkor azok csakis a szellem évszázadai lehetnek. A mindenkori kormánynak elemi feladata az átlagműveltség színvonalának emelése, a tudományos kutatás ügyének felkarolása és többek között a vidék szellemi életének serkentése (a vidék az egész ország, Budapest kivételével!). Bár a vidéki szellemi, művészeti életnek és a vidéken folyó kutatásoknak a színhelyei változatosak lehetnek, megkerülhetetlen olyan szellemi fellegvárak fenntartása, amelyeknek fő hivatása a műveltség és a kutatás érdekei feletti őrködés. Gondoljunk itt (a budapesti egyetemek mellett) a debreceni, szegedi tudományegyetemek vagy akár a pécsi tudományegyetem szellemi kisugárzására. De részben hasonló mondható el – gondolom – a miskolci egyetemről és valamennyire néhány főiskoláról. Vagy például nem véletlen, hogy a régi egyetem (tulajdonképpen tudományegyetem) újbóli működésének feltételeit szorgalmazza a magyarság Erdélyben. (Ha már itt tartok: kevés jó mondható el viszont szellemi kisugárzás tekintetében a szakegyetemekről, a főiskolák döntő többségéről, az ilyen-olyan kihelyezett tagozatokról. Tisztelet a kivételnek.)Vegyük most szemügyre a hazai tudományegyetemek és az országos régiók viszonyait. Míg az országnak a Dunától keletre eső felében nagy tudományegyetemek működnek, addig a Dunántúlon ilyen tekintetben egyedül Pécs jön szóba. Csakhogy a régióbeli szerep szempontjából Pécs meglehetősen rossz helyen fekszik: egy kicsit zárványhelyzetű, és szélén is van a Dunántúlnak. Sopronból, Veszprémből, sőt Szombathelyről is sokkalta gyorsabban lehet eljutni Pestre, mint Pécsre. Győr, Székesfehérvár helyzetét e szempontból említeni sem kell. Oda jutunk, hogy ha a Dunántúl „tudományegyetem-ellátottságáról” akarunk beszélni, akkor inkább említendő Budapest, mint Pécs (persze nem számítva utóbbi vonzáskörzetét).A kérdés ezek után az, hogy érdemes lenne-e megfontolni tudományegyetem alapítását a Dunántúl azon részén, ahol ellensúlyozható a fővárosi dominancia, illetve ahol nem érvényesül Pécs vonzó hatása. Ez a terület valójában kicsiny. Hozzávetőlegesen egy olyan sokszögről van szó, amelynek csúcsait Veszprém, Keszthely, Zalaegerszeg, Körmend, Kőszeg, Sopron képezi. A körzet belsejében van például Szombathely és Sárvár. Viszonylag kicsiny ez a terület, így az alapítás melletti területi érvek gyengének látszanak. Van azonban a kérdésnek egészen más oldala is. Képzeljük el azt a helyzetet, mintha Veszprémben, Keszthelyen vagy Szombathelyen egy nagy egyetemegyüttes működne kiváló hagyományokkal, széles szerepkörrel. Vajon kinek jutna eszébe ezt felszámolni a többi nagy egyetem előnyére és pénzügyi racionalizálásra hivatkozva? Senkinek. Mert mit eredményezne a felszámolás? A mai, erősen megkérdőjelezhető helyzetet. Hogy ugyanis a pécsi zárvány esetleges kivételével az egész Dunántúlon nincsen felsőoktatási intézmény, amely olyan hatalmas fejlesztési összegekhez jutna, mint számos egyetem (és főiskola is) az ország keleti felében. E pénzek egyébként számos csatornán keresztül az adott vonzáskörzet egészét gazdagítják! Ezektől az összegektől tehát a Dunántúl nagy része folytatólagosan elesik. Nincs hová kihelyezni az igazán nagy fejlesztési pénzeket. Nincs kellő fejlődés, és valószínűleg még nagyobb lesz a leszakadás.Egyetlen idevágó adatot hadd mutassak be. 1997 és 2000 között kereken kétezer pályázó részesült Széchenyi professzori ösztöndíjban. Feltételezhető, hogy a díjazottaknak régiók, városok szerinti megoszlása nagyon is reálisan tükrözi a teljes kvalifikált oktató- és kutatógárda területi megoszlását. Nos, a nyertes pályázók szám szerinti megoszlása a Felsőoktatási Pályázatok Irodájának egyik kiadványa szerint a következő. Budapest: 1182, Debrecen: 231, Miskolc: 75, Ny.-Mo. (sic) 101, Pécs: 137, Szeged: 256, egyéb (külföldön élők stb.): 18. Tehát Pécs kivételével a Dunától nyugatra eső teljes országrészre az összes pályázati nyertes 5 százaléka esik. A borzasztó aránytalanságok a jövőben tovább nőhetnek, mert az egyetemi ellátottság hiányában az érdekérvényesítésre alkalmas személyi állomány sem alakul ki. Nem lesz ennek a régiónak, a keleti országrészhez hasonlíthatóan, lobbizó képviselete a felsőoktatás terén. De ha lenne is, pillanatnyi pénzügyi lehetőségeket egyetem hiányában most nem is lehetne megragadni.Mire volna tehát szükség és mit lehetne tenni? Mindenekelőtt fel kéne ismerni a legmagasabb körökben egy nagy egyetem (tudományegyetem!) alapításának helyénvalóságát a Dunántúl közepén vagy inkább nyugati felében. Fel kéne ismerni a szükségszerűség mellett a majdani szellemi fellegvárban rejlő lehetőségeket. (A régióbeli fogadókészségben nincs hiány.) Szükséges lenne egyszersmind szakítani azzal az elképzeléssel, hogy a Dunántúlon a sok kis intézmény versenyében valamelyik kis egyetem vagy főiskola majd kiemelkedik és átfejlődik nagy egyetemmé. A jelenlegi státusszűke és anyagi korlátok mellett szerintem ez nem fog bekövetkezni. Az persze elképzelhető lenne, hogy egy új egyetem alapítására valamelyik mostani egyetem vagy főiskola helyén (!) kerüljön sor. Az ilyenfajta egyetem alapításához annak a mostani gyakorlatnak nem lehet köze, hogy alkalmanként néhány egyetemi szak indítását engedélyezi a főhatóság. Ha ezek a képzési formák gyengék maradnak, akkor az a baj, ha viszont megerősödnek, akkor nyakunkon egy újabb káosz.Természetesen felvetődik a kérdés: mennyiben érintené egy nagy egyetem alapításának akárcsak a híre a Dunántúlon szórványban meglévő, színvonalasnak mondható tanszékeket (megint csak elhagyva Pécs és körzete kérdését). Vegyük figyelembe, hogy ezek a tanszékek többnyire szakegyetemi bázison alakultak ki (mezőgazdasági, vegyipari, esetleg közgazdasági főprofilú felsőoktatási intézményekre gondoljunk). Ezért egy tudományegyetemi irányultságú (!) fejlesztés ezek fennmaradását egyáltalán nem kérdőjelezné meg. Sőt egy nagy egyetem közelsége számukra stabilizáló, kiegészítő szerepű lehetne.Egy tudományegyetem vezető gárdáját remélhetőleg hidegen hagynák a mezőgazdasági vagy vegyipari, technikai diszciplínák, nem kívánnának főiskolai szinten közgazdaságtant oktatni, vagy évente száz-száz programozói tanfolyamot meg nyelvtanfolyamot indítani. Viszont szilárd alapokra volna helyezendő az egyetemi szintű természettudományi és bölcsészképzés. Ezenkívül az egyetemet egyben kutatóintézetként is működtetnék, ennek minden üdvös személyügyi és anyagi folyományával. Mindez szervező hatású lenne a régió szellemi életében, segítené csökkenteni a szellemi erők nagyfokú szétszórtságát. A szétszórtság ugyanis erősödőben van. A megyeszékhelyeken, de más dunántúli városokban is olyan elemi igény mutatkozik felsőoktatási képzés, sőt egyetemi szintű képzés meghonosítására és fenntartására, hogy már-már burjánzó próbálkozásokról kell beszélni. Ezeket megakadályozni nem lehet, másrészt nem is bizonyos, hogy rossz ez a tendencia. De hogy szabályozás nélkül mindez előbb-utóbb káoszhoz vezet, annyi bizonyos.Nem gondolok arra, hogy egyetlen kormányzati ciklus alatt a dunántúli tartomány egyetem-létrehozásának akárcsak elvi megalapozását le lehetne zárni. Vagy hogy rövid időn belül stabil, jó nevű egyetemet lehetne létrehozni. De valamit el lehetne kezdeni. Nem szabad kész tényként kezelni a tudományegyetemek jelenlegi lehetetlen területi megoszlását, és elfogadni azt, hogy egyfajta automatizmus alapján sokkalta kevesebb lehetőség jusson a felsőoktatás és a szellemi élet fejlesztésére a Dunántúlon, mint az ország más területein.