A nagy szocialista megújulás

Németh Miklós kissé megkeseredett ember benyomását keltette, miután máig ismeretlen okból visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől. Kovács László is eleinte fásultan, megkönnyebbülés és felszabadultság nélkül nyilatkozott személyes és szuverén döntéséről, hogy nemcsak visszalép a jelöltségtől, hanem vállvetve fogja segíteni Medgyessy Pétert, aki minden előzmény nélkül és ultimátummal a zsebében jelentette be igényét a jelöltségre: csak és kizárólag kormányfőként hajlandó szerepet vállalni. Nagyon találó kifejezés az, hogy Medgyessy a „semmiből jött” és – tegyük hozzá – lett minden: sem a párton belüli, sem a szélesebb politikai nyilvánosságban nem volt jele annak, hogy a három tenor és Nagy Sándor mellett valakik is szeretnék színpadra lépését.Medgyessy önjelöltként robbant be a porondra, amihez képest sajtója jól elő volt készítve. El kell ismerni, Kovács László kellőképpen racionális magyarázatot adott visszavonulására, s ha komolyan lehet venni szavait, akkor az általa hangoztatott szereposztás az adott helyzetben valóban a legésszerűbb megoldás lehet: vállvetve, egymást támogatva küzdenek a választási kampányban. Az érem másik oldala azonban az, hogy Medgyessy egy-két emberi gesztuson kívül („nagy lelki erőre vall, hogy visszalépett”) igazából nem kommentálta a két tenor búcsúját.Egymással vállvetve küzdenekMintha mi sem lenne természetesebb ennél a fordulatnál. És politikailag nem is viszonozta Kovács egyoldalú magyarázkodását. Nem dicsérte Kovács pártelnökként tett eddigi erőfeszítéseit, nem biztosította támogatásáról és a válluk egybevetéséről. Holott Kovács fogja Medgyessy alá a párt lovát adni, és Kovácsnak kell majd a politikai felelősséget viselnie a párton belül a történtekért, és – főleg – ha a szereposztás kudarcot vall. A Kovács által hangoztatott szereposztásnak van egy gyenge pontja. A pártelnök szerint azért is jó, ha Medgyessy a miniszterelnök-jelölt, mert „pártonkívüliként nem is lehetne az MSZP elnöke”. Ennek a logikának csak akkor van értelme, ha mindketten jelöltetnék magukat, Kovács nyerne, és a szocialistáknak kínzó fejtörést okozna a pártelnöki poszt betöltése. Kérdés azonban, hogy veresége esetén Medgyessynek miért kellene egyáltalában posztot adni. Miért természeti törvényszerűség az, hogy ha már jelentkezett, akkor mindenképpen neki kell a párt jelöltjének lennie? Ahogy pártonkívüliként a semmiből jött, úgy vesztesként vissza is mehetne a párton kívülre. Persze be is léphetne a pártba, amely ugyanolyan lelkesedéssel és eljárással választhatná meg pártelnöknek, mint miniszterelnök-jelöltnek. Másrészt Kovács is maradhatna egyszerre pártelnök és miniszterelnök-jelölt, és tehermentesítésére szintúgy ki lehetne alakítani egy ideális szereposztást. Kovács azt is megtehette volna, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, amikor hivatalosan is jelölik, vagy ha elnyeri a jelöltséget, avagy ha a választási siker után a köztársasági elnök hivatalosan is felkéri a kormányalakításra. Vannak olyan következtetések, amelyeket Kovács is cáfolt, eszerint komoly presztízsveszteség lett volna, ha pártelnökként veszt a jelöltségi versenyben. Ez talán igaz lenne, ha Németh lett volna a győztes, de még ebben az esetben is ugyanúgy úriemberként és ugyanolyan retorikával vonulhatott volna vissza, mint tette most: a párt választási sikere azt diktálja, hogy a továbbiakban egymást támogatva, vállvetve küzdjenek. Ők ketten. Németh és Kovács. Logikus, hogy egy Medgyessy–Kovács-párharc is végződhetett volna így. A logikánál azonban fontosabb az empirikus valóság.Az SZDSZ meglepően gyors válaszaHa igaz is, hogy Némethhez és Kovácshoz képest Medgyessy párton belüli népszerűsége nem sokkal volt kisebb, megkockáztatom a feltételezést, hogy a Némethet támogató párttagok másodlagos preferenciája inkább Kovácsnak kedvez: ha választaniuk kellene Medgyessy és Kovács között, inkább Kovács mellett döntenek. Németh visszalépésével tehát Kovács esélyei növekedtek meg Medgyessyével szemben, amivel Kovács minden bizonnyal tisztában van. És ha ezek után, ennek tudatában mond le a biztos győzelemről, és teszi lehetővé esélytelenebb versenytársa egyetlen jelöltként való, tényleges verseny nélküli győzelmét, akkor nem hihető, hogy minden külső kényszer és alku nélkül döntött a visszalépésről. Ha meg mégis, akkor Kovács olyan mértékben van híján a politikai racionalitásnak, hogy kétséges az is, hogy alkalmas-e pártja vezetésére.A szkeptikusok és a rosszmájúak persze az örökké modern és európai SZDSZ-t gyanítják a háttérben. A szabad demokraták ugyanis meglepően gyorsan fogadták megelégedettséggel Medgyessy sikerét. Demszky Gábor hangot adott abbéli örömének, hogy Medgyessyvel az MSZP modern és európai „szárnya” került előtérbe. A főpolgármester nyilatkozata persze kissé kényelmetlen lehet Kovácsnak, aki nem győzi hangoztatni, hogy Medgyessy pártonkívüli. Ha ez igaz, akkor vagy nincs ilyen „szárny”, és Demszky csak dezinformálja a közvéleményt, vagy nagyon is van, csak Kovács meg a szocialisták is csak most kénytelenek szembesülni vele. Ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a szabad demokraták szemében egy másik párt modernsége és európaisága egyenes arányban áll a szabad demokraták általi elfogadhatósággal, akkor jó okunk van feltételezni: Medgyessynek megvan a maga jelentősége a két párt „szövetségi politikájának” alakulásában.A látszattal ellentétben a szocialisták körében egyáltalán nem egyöntetű a szabad demokraták és a velük való kormányzás iránti lelkesedés, viszont azzal, hogy a népszerűségi versenyben a Fidesz lényegében beérte a szocialistákat, az MSZP a választási győzelemhez kénytelen biztosítani minden potenciális szavazatot: jobbról az SZDSZ-ét, balról a Munkáspártét. Másrészt Demszky kétfrontos harca nem jött be, sőt pártja, az SZDSZ még népszerűtlenebb lett, és nem valószínű, hogy az MSZP-t korrupcióval meg miegyebekkel vádoló irányvonalat és személy szerint Demszkyt a szocialistáknak elfogadható vezetés váltaná fel az SZDSZ-ben. A nem européer Kovács vezette, döntően nem européer MSZP-t a „pártonkívüli” Medgyessy kapcsolja most össze a modern és európai SZDSZ-szel...1994 óta szinte hagyomány, hogy a szocialisták pénzügyi szakemberei azok, akik iránt a szabad demokraták a legnagyobb bizalommal vannak, és akikben mindig is a garanciát látták az MSZP-vel való együttműködésre: Békesi László, Bokros Lajos, Medgyessy Péter. Békesi időközben át is igazolt a szabad demokratákhoz és oroszlánrészt vállalt a párt gazdaságpolitikai koncepciójának kidolgozásában. A Demszky vezette SZDSZ kritikus helyzetben van: az ötszázalékos küszöb elérése egyáltalán nem biztos. A szabad demokraták pesszimizmusát és önbizalomhiányát igazolja az is, hogy 2002 után rendszeresen egy MSZP, Fidesz és MIÉP összetételű Országgyűlés víziójában gondolkodnak, féltve az országot egy Fidesz–MIÉP-koalíciótól, és sosem beszélnek arról, hogy egy SZDSZ–MSZP-összefogás orvosság lenne a MIÉP-es áfium ellen. Ha az SZDSZ nem jutna be a parlamentbe, akkor a rá leadott, de így mégis „elveszett” szavazatok szétosztása révén a Fidesz erejét is növeli a végelszámolásnál. Ugyanez érvényes a szélsőséges Munkáspártra is. Medgyessynek és a mostantól az ő keze alá dolgozó Kovácsnak ezt a politikai dilemmát kell megoldania.A munkáspárti dilemmaAz SZDSZ szerint az sem kizárt: Medgyessy garancia lehet arra is, hogy ha másképpen nem, hát végszükségben a szabad demokraták úgy jussanak be a parlamentbe az MSZP hátán, ahogy az az MDF-nek sikerült a Fidesszel együttműködve 1998-ban. A munkáspárti szavazatok besöprése ránézésre keményebb dió lenne Medgyessynek, de éppen ez az a probléma, amelynek megoldására a Medgyessy–Kovács-tandem tényleg ideális szereposztásnak bizonyul. A Munkáspárttal eddig is módszeresen és dokumentálhatóan kokettáló Kovács és a tőle is balra állók majd valahogy megteremtik a „széles baloldali egységet”, úgy persze, hogy ezért minél kevesebb kellemetlenség érje Medgyessyt. Aki azért már eddig is óvatosan fogalmazott: nem a Munkáspárttal mint olyannal, hanem annak „jelenlegi vezetésével” nem tudja elképzelni az együttműködést. Lehet ugyan, hogy a Munkáspárt élén keresztül lehet vinni egy, a Medgyessy–Kovács-váltáshoz hasonló cserét, hogy ott is egy modern és européer „szárny” kerüljön előtérbe, de a tagságot valószínűleg nem lehet lecserélni.Márpedig a Munkáspárt tagsága nem arról volt híres az elmúlt időszakban, hogy annyira tiltakozott volna Európa utolsó szocialista országával (Jugoszláviával), valamint az anticionista és antiimperialista harcot folytató Irakkal való szolidaritás, továbbá a Szerb Szocialista Párttal (Milosevics pártja) és az Arab Szocialista Újjászületés Pártjával (az iraki állampárttal) való együttműködés miatt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Kovács László vezette Magyar Szocialista Párt nemrég írt alá pártközi megállapodást azzal a Szociális Demokrácia Pártja nevű román szerveződéssel, amelynek élén a magyarellenes marosvásárhelyi pogromért személy szerint felelős Iliescu áll, akkor egyáltalán nem biztos, hogy Medgyessy Péter is ideálisnak fogja tartani a Kovács László által kikényszerített szereposztást.A szerző politológus