Beszélhetünk-e még önálló SZDSZ-ről?

A nagy szocialista megújulás című cikkemben (Magyar Nemzet, május 26.) némi malíciával azt írtam, hogy Medgyessy Péternek azért kell többek között az MSZP-t és az SZDSZ-t összekapcsolnia, mert „nem valószínű, hogy az MSZP-t korrupcióval meg miegyebekkel vádoló irányvonalat és személy szerint Demszkyt a szocialistáknak elfogadható vezetés váltaná fel az SZDSZ-ben”. Tévedtem. Demszky Gábor lemondott. Már nem akar egy világváros után országot építeni és miniszterelnök lenni. Lépését azzal indokolta, hogy elvi és gyakorlati okokból nem értett egyet azzal az irányvonallal, amely baloldali blokkot akart létrehozni a szocialistákkal.Kuncze Gábor megbízott (ügyvezető) elnökké választása még sok kérdést vet föl. Nem tudni, hogy személyében a baloldali blokk embere kerül-e előtérbe, aki – Medgyessy és Kovács „ideális szereposztásához” hasonló – idilli választási egységet képezne Med-gyessyvel, vagy pedig ügyvezető elnökként majd másvalakinek adja át a posztot. Az sem zárható ki, hogy alapos stratégiai megfontolások eredményeképpen Medgyessy a két párt közös miniszterelnök-jelöltje lesz, ha saját miniszterelnök-jelölt megnevezéséhez az SZDSZ-nek továbbra is komolytalanul alacsony marad a támogatottsága. Utóbbi variáció azonban olyan szoros választási együttműködést enged feltételezni, közös jelöltekkel vagy akár közös listával, amely az egyébként is szűk mozgástérbe szorult SZDSZ puszta létét fenyegeti.Kuncze elnökké választása sem kecsegteti többel a szabad demokratákat. (Fodor Gábor reménytelenül beleszorult a kis herceg szerepébe.) Rossz ómennek tűnik a választási vereség miatti Kuncze–Magyar–Demszky váltás után visszatérni Kunczéhez, akinek sikerült az SZDSZ 1994-es, 19,74 százalékos sikerét 7,57 százalékra letornáznia 1998-ban, miközben a szövetséges MSZP 32,99 százalékról 32,92 százalékra esett vissza. Ha úgy tetszik, a puszta számadatok alapján – és a polgári pártok összefogását nem tekintve – a Horn-kormány és az MSZP a Kuncze vezette szabad demokraták miatt vesztette el a ’98-as választásokat. Demszkyhez viszonyítva Kuncze anynyiban lenne jobb megoldás a szabad demokratáknak, hogy sokkal intelligensebben nyilvánul meg, jobb a vitakészsége (jó „debat-ternek” tartom), és nem jellemző rá a kétes kimenetelű rögtönzés. Hátránya viszont az, hogy a Horn-kormány volt belügyminisztereként olyan valaki képviselné személyében az SZDSZ-t, aki – Horn Gyula klasszikus szólásával élve – leszerepelt politikus. Vele még nehezebb lenne elhárítani a szabad demokratáknak a Horn-kormány miatti felelősséget, szemben Medgyessyvel, aki szinte észrevétlen tagja volt az előző kabinetnek. Ráadásul Kuncze kényes ponton, a sikeresnek nem mondható Belügyminisztériumban képviselte pártját, míg Kovács László és Medgyessy Péter külügy- és pénzügyminiszterként távol tartotta magát a pártpolitikai konfliktusoktól.A Milosevics–Thürmer–Kovács–Iliescu tengely, kiegészülve az SZDSZ-szelAz, hogy az SZDSZ három éven belül a harmadik elnökét emésztette fel, arra utal, hogy az elvi és erkölcsi tartására oly büszke párt elveivel pragmatikus bajok vannak: Kunczénak, Magyarnak és Demszkynek azért kellett felállnia, mert elvi politikáikkal nem sikerült elfogadható tetszési indexeket produkálniuk. Ha Magyar vagy Demszky vezetése alatt a közvélemény-kutatási adatok megfelelően alakultak volna, édesmindegy lett volna az is, hogy önálló arculatú és kétfrontos harcot valló liberális pártként vagy a szocialisták segédcsapataként vágnak neki a választásoknak. A tét most nyomasztóan nagy: bejutni a parlamentbe. Ebben a helyzetben a szocialistákkal való viszony mindennél fontosabb lehet. Demszky MSZP-ellenes kirohanásai egyre inkább váltak tragikomikussá azzal, hogy a szocialisták kenyeret dobtak vissza, amikor Demszky kővel hajigálta őket. (Az MSZP korrupt, klientúrát épít, nem európai, paktumra törekszik a Fidesszel stb.) És az országos tanács most végre felismerte, hogy az SZDSZ-nek és az MSZP-nek szükségük van egymásra, mint egy falat kenyérre. A szocialisták eddig oda is tartották orcájukat Demszkynek, amikor az arcul csapta őket, mert minden egyes szavazatra szükségük van. A tét számukra is nagy.A pártok egyéni versenyében, a listás szavazatok alapján az MSZP győzhet ugyan a választásokon, de korántsem biztos, hogy nyer. Az a nyertes, aki a mandátumok abszolút többségének birtokában elnyeri a kormányalakítás jogát. A polgári pártoknak a választási összefogás eredményeképpen sikerült 1998-ban az egyéni kerületekben is megverni az MSZP-t. Ez lesz a döntő 2002-ben is. És ahogy voltak, úgy lesznek olyan kerületek, ahol minimális, akár maroknyi szavazatkülönbség dönthet. Ezért nézik el Kovács Lászlóék évek óta, ha a Haidernél és Le Pennél még a hágai nemzetközi törvényszék előtt sem szalonképesebb Milosevics szalonképes elvtársa, Thürmer Gyula megcincálja a szocialista oroszlán bajszát. Kovácsék persze azt mondják, hogy „országosan” nem lehet összefogás az MSZP és a Munkáspárt között, legfeljebb helyi szinten, de hát éppen ez a lényeg: helyben, azaz az egyéni választókerületekben a Munkáspárt indít-e jelöltet, a második fordulóban visszalép-e, és egyáltalán, a jó munkáspárti szavazó leszavaz-e a dolgozó nép hatalmát eláruló, a nyugati multikat kiszolgáló, jobboldali revizionista MSZP jelöltjére.Ennek fényében tulajdonképpen Demszky is jól vívta meg a maga kétfrontos harcát. Igazán nem volt kunszt nem elmenni az MSZP kongresszusára, mert oda a Munkáspártot is meghívták. Az igazán elvi liberalizmus alapján ugyanis azt kellett volna mondani, hogy az SZDSZ addig nem hajlandó semmilyen együttműködésre az MSZP-vel, s erre figyelmeztetni saját szavazóit is, amíg az hajlandó akár helyi szinten is választási együttműködést folytatni a szélsőbaloldallal, elfogadva annak szavazói támogatását. Amíg a szabad demokraták nem szánják rá magukat erre a sorsdöntő lépésre, miközben a Fideszt folyamatosan bombázzák a MIÉP-pel, addig az SZDSZ akarva-akaratlanul is csak egy nyúlványkája, jobboldali elhajlása lesz a Milosevics–Thürmer–Kovács–Iliescu tengelynek.A szocialisták joggal vetették Demszky szemére, hogy nem volt olyan kényes, amikor az önkormányzati választáson a főpolgármesteri szék elnyeréséért kellett a segítségük. Demszky saját pártját is kínos erkölcsi helyzetbe hozta. Ha mindaz igaz, amit eddig az MSZP-ről állított (korrupt, klientúrát épít stb.), akkor utódja a párt hajóját az MSZP korrupcióval és klientúrával fertőzőtt öblében horgonyozza le. Ha Demszky hazudott, akkor az azt is bizonyítja, hogy pártja mindaddig hajlandó volt választási érdekből asszisztálni a volt szövetséges befeketítésében, amíg remény volt rá, hogy ezzel növelni lehet a választói támogatottságot. Ezzel az erkölcsi dilemmával Kuncze Gábornak is szembe kell néznie. Ő volt az, aki dr. Eörsi Mátyással együtt diavetítővel és mutatópálcával felszerelt előadásokat tartott arról, hogy a Fidesz miképpen „vitt ki” pénzt a Postabankból. Dr. Eörsi Mátyás nemrég azért vásárolt néhány Postabank-részvényt, hogy kisrészvényesként ne csak a Fidesz, hanem az MSZP (közös?) bűnösségét is bebizonyítsa. Ezek után, de még a választások előtt, Kuncze és dr. Eörsi vagy leleplezi az MSZP-t, vagy szövetséget kötnek a bankrablóval, de akkor ezzel maguk tépik össze a párt saját maguk által kiálltott erkölcsi bizonyítványát.Az SZDSZ MIÉP-kártyájaAz SZDSZ válságának mindezek mellett egyéb okai is vannak. Szélesebb, politikai filozófiai gyökere a bajoknak az, ahogy a liberalizmus zászlaja alatt próbálnak meg tömegtámogatásra szert tenni. Liberalizmusuk magja az individuális jog és döntési szabadság fetisizálása, ami általában hatásosnak bizonyul az egyént, a jogot és a szabadságot korlátozó rendszerekkel, például a kommunizmussal szembeni harcban. Egy demokratikus társadalmon belül konfliktusok során azonban a liberálisok ilyen filozófiai alapon rendszerint olyan társadalmi kérdésekben foglalnak állást, amely eleve megosztja a társadalmat, ezért a liberális alternatíva is inkább ellentéteket, semmint konszenzust szül. Lásd magzatelhajtás (abortusz), mint a nőknek a saját testük feletti rendelkezési joga, a romakérdés csak mint diszkrimináció és előítélet kérdése, a homoszexualitás és mindenféle „másság” tolerálása stb. De ide sorolható a státustörvény bírálata azzal, hogy a magyarság (magyar származás) igazolása sérti az identitás szabad választásának elvét, ami ellentmond a józan észnek.Az SZDSZ még abban az illúzióban ringatja magát, hogy az első két választáson elért, átlag húszszázaléknyi siker mindenekelőtt a liberalizmus támogatásának tudható be, ami megismételhető. A válság egy másik oka, amit egyébként Demszky és a párt jó néhány szakértője jó érzékkel felismert: az értelmiségi holdudvar. Ha az MDF-nek „borzalmas” tagsága volt, mint ahogy Szabó Iván mondta, akkor az SZDSZ-nek borzalmas a holdudvara. Minden egyes Dunába lövős, parttalanul antiszemitázó, likvidálni akaró, fasisztázó stb. publicisztika vagy megnyilatkozás egy-egy kis szög az SZDSZ politikai koporsójába, még akkor is, ha ezekkel a véleményekkel a párt egyes vezetői nem értenek egyet. Kis túlzással a holdudvar olyan ideológiai válságban van, mint a húszas évek kommunistái, akik éveken keresztül azon tipródtak, hogy mikor megfelelő a helyzet a fasiszta rendszer elleni proletárforradalom kirobbanásának, és mi legyen a párt szövetségi politikája. Aki hitelt ad ezeknek a helyzetelemzéseknek, az vagy úgy hisz a társadalom és az állampolgárok kormány általi elnyomásában, mint a századforduló marxistái az elnyomorodás elméletében, vagy – és ez fontosabb – pesszimista és defetista (kishitű, bukásra számító) lesz. Lelki beteg.Az SZDSZ, de még az MSZP is, szinte már öngyilkos retorikával játszotta ki eddig a MIÉP-kártyát a Fidesszel szemben. Folyamatosan azt sulykolták, hogy a Fidesz a MIÉP-pel összefogva kormányt alakíthat, amivel óhatatlanul is azt sugallták, hogy a két párt még együtt is képtelen nyerni, illetve hogy a MIÉP nemcsak hogy bejut a parlamentbe, de ott az eddiginél meghatározóbb szerepre fog szert tenni, amit a két párt képtelen megakadályozni. (A szabad demokratákhoz közel álló Hetek a közelmúltban azt forszírozta egy politológus kollégával készített interjúban, hogy mit tesz a Fidesz, ha mellette csak az MSZP és a MIÉP lesz parlamenti párt.) Ezzel a MIÉP-nek ingyenreklámot (biztos bejutó és mérleg nyelve), az SZDSZ-nek meg antireklámot csináltak: be sem jut, ha meg mégis, akkor nem lesz érdemi szerepe. A ritka kivétel Demszky Gábor egy fellobbanása volt, aki a párt hat-hét százalékos támogatottsága mellett miniszterelnök-jelöltként kezdett tetszelegni. A választási harc nagy csatái a bizonytalan, de megnyerhető (vagy elriasztható) szavazókért folynak. Ugyan miért szavaznának az SZDSZ-re azok, akik a kormánypártok ellen mozgó-síthatók, ha folyamatosan rádöbbentik őket arra, hogy haszontalan lenne az SZDSZ-re vesztegetni a szavazataikat?!A kétpólusú pártrendszer feléEzzel a kommunikációval az SZDSZ még az eddig többé-kevésbé biztos szavazói egy részét is elvesztheti, ha azok racionálisan mérlegelik szavazataik hasznosulásának esélyeit. A szocialisták meg a markukba mosolyognak, mert az egyre kevesebb szabad demokrata szavazó másodlagos preferenciája az MSZP, akik így nemcsak a második fordulóban vagy szabad demokrata jelölt híján szavaznak szívesen a szocialistákra, hanem késztetést érezhetnek átpártolni hozzájuk. Ugyancsak bumeránghatásúnak tekinthető a kormányzati „píár” folyamatos ostrozása, mert ez meg azt a benyomást kelti, hogy az SZDSZ fejlődésben elmaradott, korszerűtlen párt. Azon egyszerű oknál fogva, hogy tíz évvel a rendszerváltás után képtelenek kidolgozni egy épkézláb kommunikációs stratégiát vagy megfizetni egy valamirevaló píár-szakembert: folyamatosan csak panaszkodnak. Másrészt még a kormánypártokkal szemben kritikus állampolgárok is telítődhetnek egy idő után azzal a képpel, hogy ők csak puszta tárgyai és áldozatai a kormányzati manipulációnak.Ezért az öntudatra ébredt, a kormány ideológiai rabláncát letépő polgár is inkább az mögé sorakozik fel, akiről inkább gondolja, hogy megfelelő erőt képvisel. Az SZDSZ helyett az MSZP mögé. Az MSZP mentális mélypontja a népszavazás kezdeményezése volt. Amit nyernek a réven (választási propaganda), elveszthetik a vámon: miért kellene költséges népszavazást tartani a választások előtt közvetlenül, ha az MSZP egyébként nyerne, és kormánypártként maradéktalanul érvényt szerezhet a népszavazásban feltett kérdéseknek? Még a politikailag kevésbé iskolázottabbak is arra gondolhatnak, hogy az MSZP nem bízik a választási sikerben.A szocialista oroszlán valamit felismert a kormányellenes kommunikációja önsorsrontó hátrányaiból. Önbizalomhiányról be-szélnek, amin sürgősen változtatni kell. Most, hogy Demszky lemondott, és nyilvánvaló lett, hogy az SZDSZ szocialisták felé orientálódó vonala kerül előtérbe, már Kovács László is másképp fogalmazott az eleddig oly riasztó jövőről: három párt, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ biztosan bejut a parlamentbe, a MIÉP meg – mit ád isten – csak esetleg. Minél erősebb tehát a két párt közötti kapocs, annál inkább hajlandó lelki támaszt adni az SZDSZ-nek. De hogy a szabad demokraták ne nagyon bízzák el magukat, hirtelenjében mi sem természetesebbnek tüntette fel azt, amit eddig folyamatosan a Fidesz szemére vetettek: a kétpólusú pártrendszer kialakulását. Az SZDSZ-nek ugyanis Kovács szerint be kell látnia, hogy ebben a helyzetben a kis pártoknak fel kell sorakozniuk a nagyobbak mögé.A szerző politológus