Demszky Gábor kétfrontos bukása

Csúnyán elbántak a szabad demokraták prominensei Demszky Gáborral. A Demszky által tavaly decemberben meghirdetett „A Fidesztől és az MSZP-től egyenlő távolságot” politikai program röpke hat hónap alatt a pártelnökkel együtt bukott meg az SZDSZ-ben. Jóllehet az elmúlt év végén a szabad demokratáknál nagy többséget kapott a korábban Magyar Bálint által is képviselt „erős, önálló SZDSZ-t” megcélzó, ám Demszky által harsányan, „kétfrontos harccá” felerősített politika. Demszky célja az volt, hogy a politikai palettán a Fidesz és az MSZP között kialakult űrben a SZDSZ nyerjen teret, úgy, hogy a Fidesztől visszaszerezhesse az 1994-ben a szocialistákkal kötött koalíció miatt elveszített szavazóit.Fodor Gábor és Bauer Tamás soha nem is támogatták ezt az MSZP-től elszakadni akaró politikát, soha nem is osztoztak Demszky „erős, önálló SZDSZ”-be vetet hitében, ő ugyanis nem akarta, hogy a rendszerváltó párt „az MSZP külső tagozatává” silányuljon.Miközben Demszkyt a párton belül folyamatosan azzal támadták, hogy kizárólag a Fővárosi Közgyűlésben bevált munkatársaira – Atkári János főpolgármester-helyettesre, Bőhm András frakcióvezetőre, Bruck Andrásra, személyes tanácsadójára – támaszkodik, a szocialistákkal való szoros viszony hívei látványosan nem támogatták a kétfrontos harcot vívó Demszkyt.Demszkynek talán akkor lett volna csekély esélye az erős, önálló SZDSZ visszaállítására, ha vissza tudja csábítani a pártba Tölgyessy Pétert. De erre 2001 végén már semmi esély nem volt. A Tölgyessyt visszahívó szavak inkább csak a Fideszhez pártolt, „mérsékelt liberálisoknak” szóló gyenge hangú üzenetnek bizonyultak.Demszky Gábor a középutas politikához a legkomolyabb segítséget a régi szabad demokraták közül talán Haraszti Miklóstól kapta. A Magyar Narancsnak Haraszti azzal indokolta szerepvállalását Demszky oldalán, hogy meggyőződése: „a közép megerősödésével az SZDSZ visszaszerezhetné elvesztett választóinak legalább egy részét.” Ugyanakkor Haraszti is úgy látja, hogy „az SZDSZ az elmúlt években csontig lesoványodott azokra, akik soha nem bánták a koalíciót a szocikkal”. Haraszti sajnálatosnak tartja, hogy a balliberálishangadók „értetlenül és ellenségesen fogadták azt, hogy Demszky megpróbálta a „jobbliberálisokat” is megszólítani”.Tavaly december végén még úgy tűnt, sikeres lehet a Demszky által meghirdetett középutas politika. A párt népszerűsége nőtt, a konfrontációt a fideszes kormányzattal és a szocialista fővárosi frakcióval egyaránt kiélező pártelnök-főpolgármester viszont jelentős mértékben veszített népszerűségéből. Kunczéék eközben elegáns távolságtartással szemlélték Demszky kínlódását, egyre csapnivalóbb médiaszereplését. A korábban szabad demokrata szimpatizánsnak vélt, meghatározó médiaértelmiségről bebizonyosodott, hogy sokkal inkább rokonszenveznek a szocialistákkal, mint az önálló, liberális SZDSZ-szel. Immár másodszor vált egyértelművé az SZDSZ és a sajtó viszonyában: az SZDSZ-nek csak a balliberális szárnya „használhatja” a médiát. Tölgyessy után most Demszky is leckét kapott abból, miként működik a „szoclib oldalon” a sajtómunkás társadalom.A Demszky vezette ügyvivő testületben nem vállaltak szerepet a párt meghatározó személyiségei, a pártelnök a szerényebb képességű szabad demokrata politikusokból verbuválhatta csapatát. Például volt olyan ügyvivője is a Demszky-csapatnak, aki olyan veretes javaslattal kívánta a – szürkeállományukra egykoron oly büszke – szabad demokraták népszerűségét növelni, mint hogy a párt vegyen részt Zámbó Jimmy temetésén.„Eközben a szoclib véleményformálók hol aggodalommal, hol utálattal szemlélték, mit csinálunk. A politikánkat túlságosan konfrontatívnak érezték, mert választaniuk kellett az MSZP és az SZDSZ között. Tudom, hogy ez fájdalmas dolog, mert sokan azt mondják, hogy a kettőt együtt akarják. Csakhogy a politika nem olyan, mint a bevásárlóközpont, ahol egyszerre több dolgot is rakhatunk a kosarunkba” – fakadt ki június 9-én Demszky – az MSZP-kongresszus helyett – az országos tanácsülésen feszengő balliberális szabad demokraták előtt.Demszky bevallotta azt is, hogy sokkoló volt számára, amikor kiderült, hogy a párt vezetői közül sokan gyökeresen mást gondolnak a decemberben elfogadott stratégiáról, mint ő.Cserélhető taktika„Ami az én számomra az egyetlen vállalható politika, az a számukra tetszés szerint cserélhető taktikát jelentett csupán. Nem kizárólag Fodor Gáborra és Bauer Tamásra gondolok. Róluk régóta tudom, és ti is tudjátok, hogy nagyon mást gondolnak az SZDSZ feladatáról és jövőjéről, mint én. Az elmúlt héten találkoztam a párt meghatározó politikusaival. Jelen voltak a korábbi elnökök (Pető, Kuncze és Magyar). Ott volt Szent-Iványi, Bőhm, Fodor, Bauer, Hack és Béki Gabriella. E találkozó sokszoros egyeztetés után jött létre. Az egyik célja az volt, hogy megtaláljuk azt a politikát, amely többségünk számára képviselhető. A másik cél az volt, hogy kiderüljön: a korábbi frontemberek, elsősorban Kuncze Gábor, milyen feltételekkel, milyen feladatot vállalnának az SZDSZ-ben. Ez a találkozó a megegyezés és a közös munka reményében jött létre... azonban teljes kudarccal végződött. Többszöri egyeztetés után ezen az estén világossá vált, hogy Kuncze Gábor nem akar szerepet vállalni a párt munkájában” – mondta Demszky az SZDSZ országos tanácsának június 9-i ülésén.Az egyeztető megbeszélésen Demszky számára egyértelművé vált az is, hogy akikre szerinte az SZDSZ-nek nagy szüksége lenne, azok hibásnak tartják a decemberben közösen elfogadott politikát. Vagyis „nem hisznek az SZDSZ-ben mint liberális centrumpártban, mint harmadik erőben, mint önálló politikai pártban”. A meghatározó szabad demokrata politikusokkal folytatott eszmecseréből Demszky számára az is kiderült, hogy többségük nem hiszi el, hogy az SZDSZ képes fenntartani az önállóságát. Ez pedig Demszky szerint nem jelent mást, mint hogy „az SZDSZ, így vagy úgy, de végül is beolvad az MSZP-be”.Az, hogy Demszky pártelnökként megbukott, már ezen a június 9-i országos tanácsülésen eldőlt. Miközben a szabad demokraták üléseztek, az MSZP megválasztotta „a pártonkívüli” miniszterelnök-jelöltjét. A pártonkívüli Medgyessy Péter Göncz Árpáddal az oldalán vonult be a terembe, ahol az első sorokban az egykoron a liberáls holdudvar reprezentánsaiként ismert művészek üzenték meg jelenlétükkel politikai hovatartozásukat.Demszky állítólag igen rosszul viselte, hogy több szabad demokrata vezető politikus, közöttük Szent-Iványi István, a Demszky csapatához tartozó parlamenti frakcióvezető is meg akarta tisztelni jelenlétével az MSZP kongresszusát. Demszky ezt sem hagyta szó nélkül a június eleji, búcsúbeszédnek beillő szónoklatában: „Miközben arról beszélünk, hogy a szélsőségeket ki kell rekeszteni a politikából, néhány vezető politikusunk minden további nélkül elment volna az MSZP mai kongreszszusára, annak ellenére, hogy tudta: valószínűleg egy padban ülne a Munkáspárt képviselőjével.”Ugyanakkor a Munkáspárttal szemben kényes politikai ízlését megőrizni akaró Demszky a harmincöt éves MSZMP múltját feledni igyekvő, a cilinderből előhúzott liberális nézeteit hangsúlyozó Medgyessyvel egyeztető tárgyalás előkészítésén munkálkodott. Legalábbis Demszky – nem tudni, saját akaratából-e, avagy a „kemény mag” nyomására – szocialisták kongresszusáról való távolmaradás okát szinte egy időben jelentette be a Medgyessyékkel való való tárgyalás megkezdésének előkészítésével.Pofonok a ringbenGöncz Árpád, aki a szabad demokraták jelöltjeként tölthetett el tíz évet a köztársasági elnöki székben, a szocialisták kongresszusán való megjelenésével akkora pofont adott az „erős, önálló SZDSZ” építésén munkálkodó Demszkynek, amilyent szegény Kokó kapott a ringben a kis argentin bokszolótól. A különbség csak annyi volt a két kiütés között, hogy Kokó szemből, míg Demszky a szorítóból, az övéitől, hátulról, tarkóra kapta az ütést.Tavaly decemberben az elnöki hatalmat magának követelő Demszky a lehetőséget megkapta, de az SZDSZ vezető politikusai látványosan kivonták magukat Demszky független SZDSZ-imázsának megteremtéséért folytatott szélmalomharcából. A legnagyobb hiányt talán Kuncze expártelnök, a Horn-kormány belügyminiszterének látványos hátrahúzódása jelentette. Egyes szabad demokrata vélemények szerint ez nem is volt véletlen, Kuncze tudta, hogy ha Demszky megbukik, akkor ő úgy tud visszatérni a pártelnöki székbe, hogy nem konfrontálódott Demszky szocialistákkal vívott iszapbirkózásában.Demszky ugyanazon a napon mondott le, amikor megérkeztek Budapestre az első hannoveri villamosok, amelyek beszerzése miatt néhány napra megszűnt a Fővárosi Közgyűlésben az SZDSZ– MSZP-koalíció. A Demszky-féle SZDSZ távolmaradása a szocialisták kongresszusáról egyébként következetes magatartás volt a kétfrontos politikában, ezt el kell ismerni. Ám ha figyelembe vesszük, hogy Medgyessy pénzügyminiszterként igencsak „nagyvonalúan” intézkedett a főváros érdekében, elvárhatta volna, hogy az egykori koalíciós társ nem alázza meg tüntető távolmaradásával.Medgyessy ugyanis pénzügyminiszterként,fittyet hányva holmi törvényekre, igen kedvező döntéseket hozott a szabad demokrata vezetésű fővárosnak. A „liberális” közgazdász miniszterként annak ellenére osztott ki egy külön megállapodás keretében kb. 40 milliárd forintnyi belterületi földjusst a fővárosnak, hogy egy érvényben lévő kormányhatározat értelmében Budapestnek – a saját számításaik szerint is – maximum 15 milliárd forint járt volna. E Tocsik-botrány után kötött megállapodást nem is írta alá senki az ÁPV Rt.-től.Hasonló módon, az Országgyűlés – költségvetési törvény megalkotására vonatkozó – hatáskörét vonta el Medgyessy a Demszky vezette főváros érdekében, amikor százmilliárdos nagyságrendben vállalt kötelezettséget a metróberuházásra. Medgyessy egyébként már a nyolcvanas években – a Pénzügyminisztérium emlékezetes Lóránt utcai telekpanamájában játszott szerepével – bizonyította, hogy elég bátran közlekedik a törvények határán.Demszky bukásában igen jelentős szerepet játszott a metróper elvesztése, több megnyert nem jogerős per után valóban derült égből villámcsapásként érte a Legfelsőbb Bíróság döntése, amely megállapította, hogy Medgyessy törvénysértő módon osztogatta a fővárosnak a büdzsé milliárdjait.A miniszterelnök kiválasztásával hosszú hónapokig bíbelődő szocialisták egy dologban egyetértettek: valamennyien igen rosszul viselték Demszky hálátlanságát, azt, hogy a kétfrontos harc közepette több ízben igen degradáló módon nyilatkozott az őt főpolgármesteri székbe segítő szocilaista szövetségesről.Demszky valóban egyenlő távolságot igyekezett tartani, ugyanakkora erővel csapkodott jobbra, mint balra. A Fidesz szavazóbázisától a szavazatokat úgy próbálta megszerezni, hogy visszatetsző agresszivitással lépett fel a Fidesz-kormányzattal szemben. Ezáltal inkább elriasztotta a Fideszből kiábrándulókat, minthogy megnyerhette volna őket az SZDSZ-nek.Az MSZP-vel való konfrontációját pedig talán éppen a saját balliberális párttársai viselték a legnehezebben, hiszen Demszky retorikája veszélyeztette a későbbi megegyezés lehetőségét a szocialistákkal. Az egykori természetes szövetséges Fidesz pedig – jól ismerve az SZDSZ-es kemény magot – előre láthatta, hogy Demszkynek Kunczéék támogatása nélkül esélye sincs az MSZP-ről való leszakadásra. (Összenő, ami összetartozik.) Az egyenlő távolságtartás jegyében vívott kétfrontos küzdelem lehetetlenné tette Demszkynek, hogy főpolgármesterként Budapest számára fontos ügyekben megállapodást köthessen a kormányzattal.Bedarálták Demszkyt isAz SZDSZ sorsa már 1992-ben eldőlt, amikor szinte ugyanazok, akik most Demszkyt „bedarálták”, megbuktatták a pártelnök Tölgyessy Pétert. Az SZDSZ tagságának azon része, amely a Demszky által decemberben meghirdetett politikát sikerre tudta volna vinni, Tölgyessy megbuktatása után folyamatosan, hullámokban elhagyta a pártot. Az MSZP-vel való koalíciót a rendszerváltó párt névtelen, ám mikrokörnyezetében meghatározó befolyással rendelkező tagjai közül sokan nem tudták elfogadni. Az egykor rendszerváltó mezben tündöklő SZDSZ 1994-es árulását a természetes szövetséges Fidesszel szemben sem bocsátották meg a magukat becsapottnak érző, egykori nemzeti liberális szabad demokraták, de a szavazók sem.Ha Demszky decemberben meghirdetett politikája mellé felsorakozott volna Pető Iván, Kuncze Gábor, Béki Gabriella, Bauer Tamás és Fodor Gábor, akkor talán hihetőbb lett volna, hogy a fordulatot komolyan gondolja az SZDSZ. Ha el tudták volna hitetni, hogy a posztkommunista MSZP-vel 2002-ben nem lépnek koalícióra, akkor ez szavazatokban megtestesülő bizalmat válthatott volna ki a jövő évi választásokon, és nem kizárt, hogy az SZDSZ válhatott volna a mérleg nyelvévé.Demszky június 9-én döntés elé állította az SZDSZ országos tanácsát. Vagy folytatják az elmúlt időszak „egyre gyávább, tépelődő politikáját”, és a körülményekre bízzák, hogy mi lesz az SZDSZ-szel, vagy szövetségre lépnek az MSZP-vel. Demszky azonban nem hagyott kétséget afelől, a csupán e lehetőségek közül választani képes SZDSZ-nek új pártelnököt kell keresnie.Ő maga csak azt az utat tartotta elfogadhatónak, amely visszavezet a decemberben meghirdetett programhoz, „az önálló, liberális elvekhez méltó, bátor politizáláshoz.” És még egy fontos dolgot mondott Demszky június elején a szabad demokratáknak, mégpedig azt, hogy csak az kerülhet fel a pártlistára a következő választáson, aki dolgozik is a pártért. Vagyis az elegáns távolmaradók, Kunczéék nem.Nos, ezen bukott el pártelnökként végérvényesen Demszky Gábor. A parlamenti képviselők egy része ugyanis csupán addig szavazott bizalmat Demszkynek, amíg ő annak ellenére sem veszélyeztette a mandátumukat, hogy látványosan nem támogatták a liberális középpárti politizálást. A szocialistákkal szövetkezni akarók komoly erőt meríthettek abból, hogy a szocialisták végre megtalálták az „eladhatónak” vélt miniszterelnök-jelöltjüket, aki Demszkyvel ellentétben a választásokon versenytársa lehet Orbánnak. És a szocialista szimpatizáns szabad demokrata politikusok oly mértékben lendületbe jöttek, hogy lázas szervezőmunkájuktól megpezsdült az élet a Fehér Házban. A szocialisták oldalvizén esélyesebbnek érzik tehát, hogy politikai pályán maradhatnak – máshoz már úgysem nagyon értenek. Így a legkevésbé tartják már fontosnak az erős, liberális SZDSZ megőrzését a politikai palettán.A rendszerváltó szabad demokrata párt elvérzett. Demszky Gábor pártelnökként megbukott, politikusként azonban – ismerjük el – jelenleg egyedül neki maradt esélye a szabad demokraták szövetségéből arra, hogy a demokratikus ellenzékben, a rendszerváltásban szerzett é