Hogyan védjük a nemzeti kulturális örökséget?

Az Országgyűlés által jelenleg tárgyalt integrált örökségvédelmi törvény elfogadása esetén jó lehetőséget nyújt a nemzeti kulturális örökség eredményesebb kezelésére, a hivatali, a szakmai és a gyakorlati feladatok hatékonyabb végzésére. A benyújtott törvénytervezet egyik fontos eleme a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) létrehozása a két meglévő hivatalból, az Országos Műemlékvédelmi Hivatalból (OMVH) és a Kulturális Örökség Igazgatóságából (KÖI).Az államigazgatás korszerűsítése kimondja a szükséges decentralizációs és dekoncentrációs intézkedések megtételét. A vonatkozó kormányhatározat (1052. Korm. hat.) előírja, hogy a hatósági és szakhatósági feladatokat el kell választani a tudományos kutatói és a szolgáltatói, valamint egyéb (piaci) szerepvállalásoktól. Ennek felel meg a szakmai és a tudományos feladatok következetes szétválasztására vonatkozó miniszteri döntés nyomán megszületett törvénytervezet. A döntés megegyezett azzal a szakmailag megalapozott véleménnyel, miszerint a régészeti lelőhelyek és a múzeumi műtárgyak hatósági feladatait igen, de azok szakmai, tudományos feladatait el nem látó KÖI az építészeti örökséggel foglalkozó OMVH csupán hasonló, hatósági jellegű feladatait ellátó egységeivel vonható össze. A kormányprogram és a vonatkozó irányelvek szerint szakterületenként lehetőleg egy, és a takarékossági szempontok figyelembevételével csak hatósági ügyekkel foglalkozó hivatalt lehet és kell létesíteni. Ezt az elvet követi a benyújtott törvénytervezet. A kormányprogramnak és a hatósági feladatokra összpontosító egységes hivatal elveinek azonban jelenleg csak a KÖI felel meg, az OMVH nem, mivel az utóbbi tudományos és gyakorlati feladatokat is ellát. Ezeket tehát le kell választani az egységes hivatal létrehozásakor, és a hivatalon kívül kell megszervezni tevékenységüket.A megoldás elméletileg az lehetne, hogy a KÖI saját területén mindazokkal a feladatokkal gazdagodna, amelyeket a műemlékvédelem területén jelenleg az OMVH lát el. Ez azt jelentené, hogy teljességgel átvenné a múzeumoktól a megelőző feltárások és leletmentések végzését, a leletek konzerválásával, restaurálásával és őrzésével kapcsolatos feladatokat. Ez azon túl, hogy a magyar múzeumok sok évtizedes, jól működő rendszerét teljesen felforgatná, és éppen ezért óriási ellenállásba ütközne, azért sem lenne elfogadható, mert az államháztartást fölöslegesen és túlzó módon terhelné a kettős feladat- és intézményrendszer működtetési kötelezettségével. Vannak ugyan olyan európai országok, ahol ilyen vagy hasonló régészeti örökségvédelmi rendszer működik, de azokban ez történelmi hagyomány, eszerint fejlődött és fejlődik a hatósági és szakmai intézményrendszer, és éppen egy ettől eltérő megoldás forgatná fel a megszokott rendet. Ugyanez mondható el a műemléki szakterületről is: világszerte sok megoldást alkalmaznak. Van, ahol a magyarhoz hasonlóan – bár a hatósági, tudományos és gyakorlati feladatok egész országra kiterjedő koncentrálása szinte példátlan – egy helyen látják el a legtöbb, műemlékekkel kapcsolatos feladatot, de van olyan is, ahol az állami felügyelet és a hatósági ügyintézés elválik a tudományos és a gyakorlati területtől. Kétségtelenül az utóbbi a jobb, mivel így fogalmazható meg és végezhető a műemlékekhez, az ember formálta tájhoz kapcsolódó sajátos tudományos (építészettörténet, művészettörténet, település- és tájtörténet) igények és feladatok kimunkálása, vizsgálata, kutatása.Hazánkban tehát a múzeumi és a műemléki szakterület és intézményrendszer két, igen eltérő úton fejlődött. Amíg a Nemzeti Múzeum mellett létrejöttek a további országos múzeumok, vidéki nagy gyűjtemények és múzeumok, és ezek együttesen látják el a régészeti lelőhelyekkel és a bármilyen muzeális tárggyal kapcsolatos összes feladatot, ami egy többszörösen, területileg és hierarchikusan egymásra épülő rendszert alkot, addig a műemlékvédelem mindezt centralizált módon, egyetlen intézményben végzi. A korábban az országos és a megyei múzeumi hálózathoz telepített hatósági feladatokat a Kulturális Örökség Igazgatósága létrehozásával túlnyomórészt e központi hivatal kezébe tette az 1997-ben elfogadott CXL. törvény, a parlament asztalán lévő örökségvédelmi törvény pedig ebben az irányban következetesen továbbhaladva a szakhatósági feladatokat is odarendeli.A dekoncentrálás, a szubszidiaritás elvét szem előtt tartva a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2000-ben létrehozta a KÖI hét regionális irodáját, ahol ezen elveknek (minden feladatot a lehető legalacsonyabb szinten és ésszerű területi lehatárolás szerint ellátni), és az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz kidolgozott tervezési régióknak is megfelelően folyik a tudományos intézmények bevonásával a hatósági munka. A regionális irodák felállításának kimondott, de később megvalósítandó fejezete az új törvény nyomán létrejövő egységes Örökségvédelmi Hivatal hasonló struktúrája.A közelmúltban tehát a régészeti lelőhelyekkel és a muzeális tárgyakkal kapcsolatos hatósági ügyintézést sikerült közvetlenül állami hivatalba telepíteni, és ezzel egy időben a regionalitás és a szubszidiaritás elvárásait is sikerült teljesíteni. A műemléki terület azonban a maga centralizált rendszerével a múzeumi terület rendszerének pontosan az ellenkezője. A múzeumi és a műemléki terület felügyeleti és intézményi összekapcsolása így csak a rendszerek előzetes közelítése után valósítható meg, amelynek során alig vitatható módon az egyébként is átszervezendő műemléki intézményrendszert kell jobban közelíteni a fejlettebb, a kormányzati elvárásoknak, a szakmai és hivatali szempontoknak megfelelő, a muzeális tárgyakra és régészeti lelőhelyekre kialakított rendszerhez. Kétségtelen, hogy ezáltal megváltozik a műemlékvédelem hagyományos struktúrája, de ez csak látszólagos veszteség, hiszen éppen ez az átalakítás teszi lehetővé, hogy Magyarországon is létrejöjjön a műemlékvédelem központi, országos tudományos intézménye. Csak emlékeztetőül: a közgyűjteményeknek is meg kellett válniuk a közelmúltban egyik jelentős feladatuktól, a hatósági munkától.Mindezek alapján látható, hogy nincs más út, mint a hatósági feladatok köréhez szigorúan ragaszkodva felépíteni az egységes örökségvédelmi hivatalt, és egyidejűleg új tudományos intézményt alapítani. Az is látható, hogy a műemlékvédelmi szakterület mindeddig egységes, egyetlen hazai intézményét ezen elv szerint ketté kell osztani. A fenti rendszer az alkalmazottak vonatkozásában is egyértelmű helyzetet teremt, hiszen köztisztviselők foglalkoztatása csak a KÖH-ben indokolt.A változások lényege három pontban foglalható össze: 1. A Kulturális Örökség Igazgatóságának és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal hatósági feladatait ellátó egységeinek az összevonása. Az így kialakított hivatal látja el a régészeti lelőhelyekkel, a muzeális műtárgyakkal és az építészeti örökséggel kapcsolatos hatósági feladatokat. 2. Egy országos műemléki intézet és múzeum létrehozása az OMVH szakmai, tudományos munkát végző osztályaiból, egységeiből. Ezzel a változtatással szerkezetileg is egységessé válik a magyar örökségvédelmi rendszer tudományos oldala, mivel a műemléki szakterület is elnyeri mindeddig nélkülözött országos tudományos intézményét. 3. Várhatóan megnövekedő szerepükhöz mérten önállóságot kell biztosítani a műemlékek fenntartását és restaurálását szervező, végző és gondozó intézményeknek.A fentiekben vázolt rendszer biztosítja, hogy a törvény valóban elérje célját, a nemzeti kulturális örökségnek a korábbinál hatékonyabb hatósági és szakmai gondozása révén fenntartásuk és megőrzésük is megnyugtatóan biztosítható legyen az átalakított szolgáltatói szféra segítségével. A nemzeti kulturális örökség három fő ágazata, a régészeti lelőhelyek, az építészeti örökség és a műtárgyak területe így azonos súllyal és mértékben, harmonikus egységben jelenik meg az Örökségvédelmi Hivatalban.