Mit jelent a „jóléti rendszerváltás” jelszava?

Hogyan lesz valakiből politikus? Az elméleti válasz egyszerű: ismeri az állampolgárok – egészének vagy nagyobb csoportjainak – gondjait, érzelmeit, hagyományait, valamint azokat az országos és nemzetközi összefüggéseket, amelyek várakozásaik megvalósítását lehetővé tehetik. Tud és akar válaszolni a fölmerülő kérdésekre, bizonyságát adja elhivatottságának a politikai élet alakítására. Ez a gondolatmenet állandó és szerves kapcsolatot feltételez a politikus és választói között. Valljuk be, több mint egy évtizeddel az első szabad választások után nagyon kevés olyan politikust találunk, aki megfelel ezeknek a követelményeknek. Még kevesebb olyat, akinek egész élete úgy alakult, hogy választópolgárokkal közeli kapcsolatba soha nem kerülhetett. E kevesek közé tartozik Medgyessy Péter (és Kovács László). Ez azért is érdekes, mert a legnagyobb ellenzéki párt vezetői között többen a maguk szűkebb vagy tágabb választói körében jól ismertek, kedveltek, elfogadottak.Nem lennék igazságos, ha mellőzném azt a kellően nem elemzett tényt, hogy az óriási választási költség, a reklámhadjárat, a tudományos igénnyel készített arculatformálás, a „PR” világszerte egyre kevésbé köti a politikust a szavazópolgár véleményéhez. Nemrég választotta meg vezetőit a világ két legrégibb demokráciája. Ha szétfújjuk a média ködösítését, azzal a mezítelen ténnyel kell szembenéznünk, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetőjét a választók háromnegyede nem támogatja. Nagy kérdés, George Bush vagy Tony Blair milyen alapon hivatkozik a többségi demokráciára? Akármilyen döbbenetes, de esetükben mindössze a jogosultak közel egynegyede adott erre felhatalmazást. Az itt is, ott is igen magas tartózkodási arány és közöny arra vall, hogy sem a politikusok, sem pártjaik nem törődnek az állampolgárok megszólításával; ezért az állampolgárok sem becsülik politikusaikat és pártjaikat. Ha innen nézzük, a három tenornak lehet esélye a magyar választások megnyerésére. Akkor is, ha Orbán Viktor (és a miniszterelnökségre nem pályázó Dávid Ibolya) náluk sokkal közelebb áll a politikus bevezetőben rajzolt követelményrendszeréhez.Változatlanul a három tenorban gondolkodom, mert meggyőződésem szerint még mindig nem dőlt el, ki lesz Orbán Viktor kihívója. Véleményemmel nem állok egyedül, hasonló nézeteket fogalmazott meg a televízió Aktuális (magyarul: Időszerű) című műsorában a Népszabadság főszerkesztője. Nem csinált titkot abból, hogy azt várja, az MSZP is be fogja látni, Medgyessynek nincs nyerési esélye, s ha nem javulnak gyorsan a párt közvélemény-kutatási mutatói, megváltoztatja döntését. Csak feltételezem, hogy más úton jutott erre a következtetésre, mint én. Az ökölvívó Kovács István kiütéses vereségéhez hozzájárultak PR-tanácsadói is, akik fennhéjázó magabiztosságra beszélték rá ezt a kedves sportembert. Ők azonban valóságos, nagyszerű győzelmekre hivatkozhattak. Medgyessy viszont soha nem játszott vezető szerepet győztes csapatban. (Legföljebb a teniszpályán.) Talán arra számít az MSZP, hogy minden győzelmi sorozat megszakad, ezért örök vesztesek sem lehetnek? De vannak.Minden olvasó tudja, hogy valaki akkor lehet szakmunkás, ha leteszi a szükséges vizsgákat, elméletben és gyakorlatban bizonyságát adja szakmai felkészültségének. E téren a „létező szocializmus” örökségével akkor szembesülök, amikor találkozom annak a burkolónak a „tudásával”, aki úgy vélte, a víz felfelé folyik, ezért a lefolyót a fürdőszoba padlójának legmagasabb pontjára helyezte. De kórházainkban senki nem végezhet műtétet anélkül, hogy oklevelet ne szerezne az orvosi egyetemen, letenné a szakvizsgát, megszerezné a szükséges gyakorlatot. E logika alapján azt gondolhatnánk, ha már az MSZP nem talált miniszterelnök-jelöltet politikusai között, akkor kiváló szakembert választott Medgyessy Péter személyében. (Történelmi előzmény: Engels sikeres nagytőkés volt, miközben közreműködött a „tudományos szocializmus” alapjainak a lefektetésében.)Nézzük ebből a szempontból Medgyessy pályafutását a bankár címig. A Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda a következőket írja: oklevelét a Közgazdaság-tudományi Egyetem elméleti politikai gazdaságtan szakán szerezte. Vagyis nem ipari, pénzügyi, külkereskedelmi gazdálkodást tanult, hanem a marxizmus politikai gazdaságtanát, ami – többek között – a banki tevékenység kizsákmányoló jellegét bizonygatta. Az ember óhatatlanul eltöpreng: vajon tudták-e azok a franciák, akik 1994-ben kiválasztották magyarországi leányvállalatuk élére, milyen ismereteket tanítottak 1962–66 között e tantárgyban? Rossz nyelvek szerint Medgyessy Péter akkor figyelt fel először a piacgazdaságban rejlő – az általa tanultaktól eltérő – lehetőségekre, amikor családi kapcsolatok révén rájött, mennyit keres egy maszek zöldséges. Érettségi után egy évig segédüzletkötőként kellett dolgoznia. Miután felvették és elvégezhette az egyetemet, nem tért vissza (külkereskedelmi szakismereteket kívánó) korábbi munkahelyére. Ehelyett a Pénzügyminisztériumban kamatoztatta a politikai gazdaságtanban tanultakat. Ehhez valószínűleg szüksége volt a párttagságra (erről nem szól az életrajz). Majdnem negyvenéves korára kapaszkodott fel a főosztály-vezetői beosztásba. 1982-ben lépett a felső vezetők közé, négy év múlva lett miniszter. Inkább szakmai, mint politikai érvényesülésre vall, hogy miniszterelnök-helyettesi kinevezésének évében került a Központi Bizottság tagjai közé. Ugyanakkor az is tény, hogy 1986-tól a párt – és Moszkva – által meghatározott keretek között négy évig (Németh Miklóssal) ő irányította a magyar pénzügyi és gazdasági politikát.Miután a magyar választók nem szavaztak bizalmat a „rendszerváltoztató” Németh-kormánynak és új elnevezésű pártjának, Medgyessy a Magyar Paribas Bank elnök-vezérigazgatója lett. Úgy, hogy előtte ebben a szakmában soha nem dolgozott, ezen a szakterületen semmiféle képesítést nem szerzett. Igaz, részese volt a magyar bankrendszer átalakításának, s nem biztos, hogy a Paribas tulajdonosai tudták, ezért a műveletért a mai napig milyen elképesztő árat fizetnek a magyar adófizetők. Lehetett-e volna ezt jól csinálni? Történelmietlen kérdés. De az biztos, hogy a „létező szocializmus” gazdaságpolitikájának irányítói a huszon-egynéhánymilliárd dolláros külső államadósság mellé hasonló nagyságrendű belső államadósságot raktak az 1990 utáni kormányok nyakába. Ha a Paribas tulajdonosai ezt nem tudták is, azt világosan láthatták, hogy a spontán privatizáció hazai és nemzetközi nyertesei milyen kapcsolatrendszernek köszönhették sikereiket. S ennek Medgyessy kulcsszereplője volt. Nyilván ezt vásárolták meg az elnök-vezérigazgatói fizetéssel. A szakértelem érvényesülése nem is nagyon látszik a Paribas hazai „sikereiben”. Igaz, a bankárt mintha magas francia kitüntetés ismerné el, de talán az sem véletlen, hogy a franciák nem kínáltak még több fizetést, hanem rögtön elengedték, amikor Horn Gyula visszahívta az állami szolgálatba.1990 előtt Medgyessy irányítása alatt élvezhette a lakosság egy része a bevásárlóturizmus (költséges) előnyeit. Mivel nem volt mellékesem, magasabb fizetésemért pedig sem Nagy Sándor, sem Sándor László nem szervezett tüntetést, nem fogta perbe egyik minisztériumot sem, nem jártam ki Ausztriába vásárolni. Igaz, nem volt szükségem Gorenjére, mert a szüleimtől örökölt (idén hatvanéves!) AEG hűtőszekrényem működőképes. Mellesleg Trabantom sem volt. A szakértelemmel vezetett pénzügyi politikát osztrák vállalkozók százai vagy ezrei máig hálásan emlegetik: nekik ez valóságos aranykort hozott. A számlát persze – ezúttal is – az 1990 utáni kormányok fizették. Mert az adósságért mindig fizetni kell, noha ezzel az akkori pénzügyi vezetők (Medgyessy, Németh Miklós) nem számoltak.Pénzügyi politikája következményét Medgyessy Péter már 1989. szeptember 12-én (13-án) világosan látta: „A gazdaság állapota olyan, amelyik (sic!) nem tűr halasztást – mondta a Központi Bizottság ülésén. – A devizatartalékok lesújtóan alacsony színvonalon vannak. Ezek tulajdonképpen azon a határon mozognak, ami már a biztonságunkat veszélyezteti, súlyosan veszélyezteti.” Ezt a veszélyeztetett pénzügyi helyzetet adták át az Antall-kormánynak, amit majd ugyanezért tettek felelőssé a Bokros-csomag indoklásában. Medgyessy nem ismerte el soha – ha nem is a saját, de az MSZMP – felelősségét. Ez azért különösen érdekes, mert a „jóléti rendszerváltás” meghirdetése mögött hasonló vád rejtőzik: ahogy Antallék nem törődtek az (örökölt) pénzügyi egyensúly rendbetételével, az Orbán-kormány túlköltekezik, amiből rögtön következik, hogy az MSZP esetleges választási sikere után újabb megszorító intézkedésekre lesz szükség.A kormány szerepéről a mostani miniszterelnök-jelölt egykor így gondolkodott: „Hatékony kormány: szerintem értelmetlen. Nem hatékony kormány, hatékony gazdaság kell. A kormánynak nem a hatékonyság a jellemzője. A kormánynak jellemzője kell legyen az, hogy céltudatos, következetes, hogy társadalmi, nemzeti háttérrel rendelkezik.” A gazdasági önállóság előtérbe állítása nyilván a szabad demokraták ízlése szerinti, de a háttér „nemzeti jellegének” a hangsúlyozása? Hogyan lesz ebből választási szövetség? Kérdés persze, mennyire gondolta ezt komolyan. Hiszen ugyanebben a KB-hozzászólásában a Kupa-féle adópolitika (az állam visszautaltatja önmagának az általa adott fizetések jelentős részét!) bevezetésének a jóváhagyója az adózásról a következőket mondta: „Nagyon jó lenne, ha egyszerű lenne, de az élet is bonyolult, s azt kell hogy tükrözze a pénzügyi rendszer is.” Ez az egyetlen, ami megvalósult: a pénzügyi rendszer az életnél sokkal bonyolultabb lett. Senki más nem ismeri ki benne magát, csak az, aki a szálakat húzogatja, mint a Hiúság vásárában a bábszínház rendezője. Azaz a pénzvilág vezetői.Hadd idézzem teljes egyetértéssel az MSZP (pillanatnyi) miniszterelnök-jelöltjét: „Nem dolgozik az idő nekünk, mert látható, hogy eróziós folyamat van a társadalomban. Az értékvesztés még mindig nem fejeződött be, még mindig csak az értékvesztés folyamatát éljük át. Ebből következően óriási bizonytalanság van az emberekben az értékről, a saját létükről, a saját sorsukról. Van egy valós elégedetlenség, és van egy szított elégedetlenség, és a kettő együttesen óriási problémákat okoz. Felemás reformokat csináltunk a gazdaságban. A piaci törekvéseink jók, helyesek, de nem tudtuk ezeket következetesen végigvinni (…)” Igaz, ezt is 1989. március 7-én mondta, de esetleges miniszterelnöksége végén megint azt kellene mondania: a piaci törekvéseik jók voltak – az általuk kedvezményezett vezető rétegnek –, de kormányuk semmit nem tudott következetesen végigvinni. Többek között azért, mert ma is nehéz megkülönböztetni a valós és a szított elégedetlenséget, s még nehezebb azokon egyszerre segíteni. Tanulságos a következő gondolata is: „A munkahelyteremtés kérdéseit én olyannak tartom, hogy nem hiszem, hogy egy párt önmagában azt kitűzheti törekvésnek, hogy munkahelyteremtő beruházásokra van szükség. Ezt éveken keresztül csináltuk, egyebek között ezzel jutottunk ezekhez a gazdasági eredményekhez, amikkel ma együtt kell élnünk.” Szerencsére az utóbbi évek új munkahelyeit nem ők csinálták, ezért a gazdasági eredmények is kevésbé ijesztők.Az MSZMP KB jegyzőkönyveinek két vaskos kötetét átlapozva rokonszenves emberi arckép bontakozik ki előttünk Medgyessy Péterről. Egy végveszélytől rettegő, szenvedélyes ellenvéleményekkel telített, a helyzetet sorra rosszul értelmező (Kovács László, Németh Miklós, Horn Gyula) pártvezetésben maga a józan mértéktartás, higgadt tárgyilagosság. Őszinte és bátor. Maga a közeg azonban lehetetlenné teszi, hogy szakértői felkészültségét vagy politikai érzékét ottani megnyilatkozásai alapján értékeljük. Jegyzőkönyvekben ritkán találunk szónoki remekműveket, az mégis látszik, hogy hozzászólásaiban a szavak összefűzésében rejlő meggyőző erő soha nem mutatkozik meg. Továbbá az is világos, hogy gondolkodását milyen alapvetően határozta meg az MSZMP sajátos beszédmódja. És a nyelv az, ami a legmélyebben befolyásolja az emberi tudatot, amin az új szólamok csak a látszat szintjén segítenek. Kérdés, mit tanult az előző tizenkét évben. Figyelemre méltó, hogy az MSZP választási győzelme után azonnal otthagyta a francia magánbankot, s régi elvtársai kinevezték a Magyar Állami és Befektetési Bank elnök-vezérigazgatójának. Bokros Lajos után felüdülést jelentett kellemes modora, s talán ha pénzügyminiszterként eszébe jut a „jóléti rendszerváltás”, meg is mentheti a Horn-kormányt a bukástól. De nem jutott. Sőt. Folytatódott a gazdagok gazdagodása, a szegények szegényebbé válása. A köz tisztviselői és alkalmazottai még messzebb kerültek az úgynevezett versenyszférától, mint valaha. Újra fölmerült a nagymarosi vízlépcső megépítése, s a közvagyonból kiárusították, amit még lehetett. A jegyzőkönyvek szerint már tizenkét évvel ezelőtt tudta: „Ami a programot illeti: ez egy borzalmasan nehéz műfaj (…)” Mintha Kovács elvtársnak üzente volna 2001-re: „Attól tartok, hogy túl sok olyan ígéret van ebben a programtervezetben, amely két-három év alatt nem tartható be.” Másfelől Kovács László is látta a jövőt, mert már ekkor kinyilatkoztatta: „Egyértelmű hierarchia kell a pártban, tehát ha pártelnököt választunk, akkor (…) az elnök vezeti a pártot.” Hogy ne az egyszemélyi vezető akaratától függjön a pártnak alárendelt kormány miniszterelnöke, ez a KB-ülés résztvevőinek a fejében meg sem fordult. Mit jelenthet ezek után a „jóléti rendszerváltás” jelszava? Kinek a rovására kell és lehet váltani? A szegények által várt összegek nagyságrendileg nagyobbak annál, amire az MSZP kormányellenes érvei hivatkoznak. Nagyobb összeg csak a mezőgazdasági költségvetésből látszik elvonhatónak, de vajon mit szólnak ehhez az MSZP e téren érdekelt támogatói? Milyen kiadást csökkentenének? Milyen bevételt növelnek? Állami vagyon már nincs, sem mint jelentősebb jövedelmi forrás, sem mint kiárusítható tétel. Csak az adók emelhetők. És ennek leplezésére a pénzügyi rendszer tehető még bonyolultabbá. Hogyan talál kiutat az a „szakember”, aki a választókat meggyőző megoldásokat sem 1990 előtt, sem a Horn-kormány tagjaként nem talált?