A liberális doktrínák perben állnak a valósággal

Nemzettudat és kirekesztés című, a Magyar Nemzet 1992. november 3-i számában megjelent cikkemben azzal foglalkoztam, hogy az – akkori – magyar liberalizmusnak a „politikai nemzet” koncepciójára alapozott nemzetfelfogása eredendően alkalmatlan arra, hogy a határon túli és inneni magyarságot egységes nemzetként kezelje. A státustörvény körüli ideológiai viták most arról győztek meg, hogy ez a nemzetfelfogás nemcsak hogy tovább él, de kritikus helyzetekben inkább lelkiekben leszereli a más államokhoz tartozó magyarokat, és ideológiai érvekkel szolgál azok jogkorlátozásához.Az újabban honpolgárinak nevezett politikai nemzetfelfogás híveinek szilárd meggyőződése, hogy modern nemzetet csak állampolgárok közössége képezhet, ezért szélsőjobboldali ihletésű, „etnicista” nemzetfogalomnak tartják azt, amelybe „vérségi leszármazás és a kulturális hovatartozás függvényében” lehet beletartozni – tekintet nélkül az egyének állampolgárságára. A magyar nemzethez eszerint csak az tartozik és általában magyar az, aki magyar állampolgár. Ez a látszatra végtelenül egyszerű és modernnek tetsző felfogás tele van logikai és politikai, kisebbségellenes és – kimondom – magyarellenes csapdákkal. A legfőbb gond az, hogy a liberálisok nem hajlandók az álláspontjukat nyilvános diskurzusokban végiggondolni és az eredményt nyíltan kimondani. Ha következetesek és bátrak lennének, azt kellene mondaniuk, hogy például a romániai magyarok, ellentétben a magyar nemzet hagyományos felfogásával, nem tartoznak a magyar nemzethez vagy a magyarsághoz, mert nem magyar állampolgárok. Azt sem merik kimondani, hogy doktrínájuk szerint Romániában is politikai vagy honpolgári nemzetfelfogásnak kell érvényesülni, ami alapján Románia állampolgárai a román nemzetet vagy a románságot alkotják. A romániai magyarok ennek szellemében, fogalmilag és logikailag, a román nemzet és a románság részei, vagyis a magyarországi magyarokkal nem alkothatnak közös nemzetet. (A témában Kolozsvárott háborgó Tamás Gáspár Miklós is gyáva a Funartól szenvedő kolozsvári magyarok szemébe vágni brutális elméleti igazságát: ti nem vagytok a magyar nemzet részei, ti a románsághoz tartoztok!)A liberálisok, legalábbis azok, akik tagadják a nemzeti liberalizmus létjogosultságát, a politikai nemzet (a nemzet csak mint állampolgári közösség) elvét mindig csak Magyarországra és a magyarokra tartják érvényesnek, csak az államtól, és jelesül csak a magyar államtól követelik meg a politikai (állampolgári) nemzetfelfogást, és nem terjesztik ki azt a szomszéd országokra és a magyarországi nemzetiségekre. Nem dicsérik a szomszéd országok példásan modern nemzetfelfogását, mert a kisebbségi magyarok feladhatják magyar nemzeti identitásukat, és „honpolgárként” tagolódhatnak be a román, szlovák stb. nemzetbe. De nem támadják ugyanakkor a szomszéd államokat, mert azok nem tagadják ki a román, szlovák stb. nemzetből a magyar állampolgárságú nemzettársaikat. A liberálisok és doktrínáik perben állnak a valósággal, mert egy nemzet mibenléte mindenekelőtt a nemzetet alkotó individuumok és közösségek empirikus nemzettudatától függ. Attól, hogy hús-vér emberek milyen szempontok szerint érzik magukat és másokat egyazon nemzeti közösség tagjának. A romániai magyarok mind ez ideig dacolnak a magyarországi liberálisok követelményeivel: a magyar nemzet részének, Románián belül államalkotó társnemzetnek (!) és a magyarországi magyarok nemzettársának tekintik magukat. A sors kegyetlen fintora, hogy egy határon túli magyar számára magától értetődő, hogy nemzettársának tartson egy magyarországi liberálist, aki ezt a gesztust azért képtelen viszonozni, mert nem ugyanannak az államnak a polgára, ezért nem alkothatnak politikai (állampolgári) nemzetet.Ha a liberális elmék szerint működne a világ, akkor a magyar állam nem tekinthetné a nemzet tagjainak a határon túli magyarokat, és ennek megfelelő külpolitikát kellene folytatnia, miközben a magukat magyarnak valló emberek szívben és lélekben egy nemzetet képeznének. Az meg kifejezetten paranoid lenne, hogy a trianoni határok miatt kettészakított családok határon túli részének a liberálisok ideája adott esetben a román, a Magyarországon élőknek a magyar, meg a szerbiai rokonaiknak a szerb nemzeti identitást engedélyezné. A politikai (állampolgári) nemzetfelfogás életidegen alkalmazása (a romániai magyarok románok, a román nemzet részei) igen közel vinne vissza a Ceausescu-korszak politikailag korrekt megnevezéseihez: a romániai magyar nemzetiséget „magyarul beszélő”, „magyar nyelvű” vagy – jobb esetben – „magyar származású” románok alkotják. Ez pontosan azoknak lenne kielégítő, akik arra játszanak, hogy a különböző országokban élő magyarok közötti mentális köldökzsinór elszakadjon, és végre-valahára megoldódjon a „magyarkérdés” a Kárpát-medencében.A liberálisok látványosan féltik a magyarországi kisebbségeket is, mely félelem szintén hamisnak tűnik, ha az ő fejükkel gondolkodva kimondjuk a másik végeredményt: magyarországi románok sem képezhetnek a romániai románsággal „etnokulturális” közösséget vagy nemzetet. Azon egyszerű oknál fogva, hogy magyar állampolgárok, s mint ilyenek, csak magyar állampolgárokkal alkothatnak „honpolgári” nemzetet. A magyarországi kisebbségek előtt elhúzott ideológiai mézesmadzag az, hogy ha az „etnokulturális” magyar nemzetfelfogás szerint minden etnikai magyar része a magyar nemzetnek, akkor az fenyegeti a magyarországi kisebbségek egyenlő honpolgári méltóságát és jogigényét, mert a magyarság és a magyar nemzet képzetét kirekesztő etnokulturális-vérségi árnyalattal ruházzák föl. Ezzel pedig sebet ejtenek a jogegyenlőség gondolatára, és minap talán – a valóságára is. Magyarra lefordítva: Magyarország nemzeti és etnikai kisebbségei veszélyben vannak, ha a kisebbségekhez nem tartozó többség magát a kultúra és a származás szerint etnikai magyarnak vallja.A liberális nemzetfelfogás ezzel bűntudatot gerjeszt az etnikai magyarokban, pusztán azzal a logikai képtelenséggel, hogy magyar identitásuk etnikai jellege sérti az amúgy meg etnikai kisebbségeket. A kisebbségeket viszont liberális ideológiai harapófogó fenyegeti: elvileg nem azonosulhatnak a román, szlovák stb. nemzettel, és ideológiai harcot kell vívniuk a többségi magyarok nemzeti identitásával szemben. A liberálisok elfeledkeznek felvilágosítani a hazai románokat arról, hogy ők tulajdonképpen nem részei a román nemzetnek vagy a románságnak. Csakhogy józan ésszel belátható, hogy magyarországi románok, szlovákok vagy svábok közé bizony „etnicista” módon, „a vérségi leszármazás és a kulturális hovatartozás függvényében”, nem pedig állampolgári jogon tartoznak emberek! Akik éppen a lesajnált „etnokulturális önazonosság” alapján tekintik magukat – és tekintik mások őket – románnak, szlováknak vagy svábnak. Na már most, ha magyar állampolgársággal rendelkező magyarországi románok az „etnokulturális önazonosság” alapján románnak tartják magukat, mert hát mi más módon tekinthetnék magukat annak, akkor a liberális logika szerint az ő „etnokulturális” román önazonosságuknak is kirekesztő, etnokulturális-vérségi árnyalata van! A liberális észjárás ott bicsaklik meg, hogy egy magyar állampolgár, túl az állampolgári státusán, csak „etnokulturális” alapon, azaz etnikai származás és kultúra szerint tartozhat nemzeti vagy etnikai kisebbséghez. A liberálisok vagy kétségbe vonják szívük mélyén a nemzetiségi és etnikai kisebbségek létjogosultságát (legyenek csak állampolgárok), vagy csak Magyarország magát etnikai értelemben magyarnak tartó lakosságával, azaz a többséggel van bajuk. Csak ez nem alkothat „etnokulturális” közösséget, csak ennek kirekesztő és veszélyes az etnikai identitása. Ez a többségi embertömeg egyszerűen csak mint nem kisebbségi (nem román, nem szlovák stb.) határozható meg. Magyarán: nem más, mint egy identitás nélküli massza, amely állandóan azzal fenyeget, hogy etnikai identitásra tesz szert...A liberális doktrínák igazi kritikusa természetesen a valóság. 1998-ban a kisebbségi önkormányzati választások után komoly diplomáciai bonyodalmak keletkeztek az identitás szabad megválasztása miatt. Olyan román kisebbségi önkormányzatok alakultak meg, amelyeket sem a magyarországi románok hagyományos szervezete, sem a román kormány nem ismert el románnak, mert – indoklásuk szerint – nem románok (cigányok) hozták létre azokat. A legitimitásukban támadott testületek cigánynak tartott tagjai persze váltig bizonygatták románságukat, román származásukat vagy identitásukat, míg végül a román külügyminiszter is szükségét érezte, hogy közbelépjen. Feltételezem, hogy nemcsak a magyar kormány, hanem a liberálisok is jogosnak érezték a román aggodalmakat. Csakhogy a liberális felfogás szerint ez az eset egyben az identitás szabad megválasztásának (román az, aki románnak tartja magát) lábbal tiprása is. Iliescu szemüvegén át nézve meg Európa-ellenes diszkrimináció volt, hiszen magyarországi cigányokat megakadályoztak abban, hogy intézményesítsék román „etnokulturális önazonosságukat”, és kivegyék részüket a románokkal való „identifikáció” előnyeiből.A szabad demokratáktól nagyon-nagyon független Hetek nevű hetilap a hangzatos Föld és vér elve címmel foglalkozott a magyar státustörvénynyel, amivel burkoltan, de jól érthetően (lásd Blut und Boden) lenácizták a határon túli magyarok (!) és a szocialisták által is elfogadott törvényt. Utóbb beigazolódni látszik a liberálisok félelme: a román állam és a magyarországi román szervezetek náci elvek alapján fosztottak meg magyar állampolgárságú cigányokat a román identitás szabad megválasztásának jogától.A szerző egyetemi oktató