A népesség jövője: tízmillió felett maradunk?

A magyarországi népesedési helyzet várható alakulásának megítélése eléggé egyöntetű a hazai és a nemzetközi demográfiában. Az ENSZ 2000. évi előreszámítása alapján Magyarország népessége a jelenlegi 10,2 millióról 7,7 millió főre csökken a század közepéig. A 60 évesek és idősebbek aránya a mai 19,2 százalékról 36 százalékra emelkedik. Az Eurostat 1999. évi előreszámításából a 2050. évre becsülhető népességszám 8,4 millió fő, a 60 évesek és idősebbek aránya pedig 35 százalék lesz. A KSH Népességtudományi Kutatóintézet szerint a létszám 8,3 millió, az idősek aránya 34 százalék lesz. Természetesen ezek a számok és százalékok amolyan középértékek. Hiszen a jövő bizonytalan, dolgaink alakulhatnak a fentieknél kedvezőbben vagy akár rosszabbul is. Amennyire ma a demográfiai folyamatokat és az azokat befolyásoló tényezőket ismerjük, azt mondhatjuk, hogy ennek a bizonytalanságnak a mértéke tíz százalék, így Magyarország népességszámát hét-kilencmillió között, az idősek arányát 30-38 százalék között várhatjuk a század közepére.A hazai és a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a szigorúan szakmai alapokon készített előreszámítások képesek is ilyen pontosság elérésére. Az ENSZ már 1963-ban azt jelezte, hogy a világnépesség száma 2000-ben 6,1 milliárd fő lesz – ez utólag százszázalékos pontosságot jelent. A Népességtudományi Kutatóintézet 1981. és 1991. évi előreszámításai is csaknem „eltalálták” a 2001. évi magyarországi 10,2 millió főt. A vizsgálatok kiderítették, hogy ez a pontosság nagyrészt annak az alkotóelem-módszernek köszönhető, amelyet a demográfusok szinte kizárólagosan használnak előreszámításaik készítésénél.Az alkotóelem-módszer igen adat- és munkaigényes eljárás. Teljeskörűen – életkorról életkorra – figyelembe vesszük a születési évjáratok termékenységét, halandóságát, vándorlását, a népesség életkori csoportjainak létszámát, korának előrehaladását. Az ország népességszáma a legvégső összegzés eredménye. A népesedésstatisztika, a demográfiai kutatás szinte minden területe „aládolgozik” az alkotóelem-módszernek az adatok előállításában és a tendenciák részletes felmérésében. Nem csoda, ha időről időre megjelennek sokkal kevésbé munkaigényes eljárások, szaknyelven népességszámbecslések. Ennek lényege, hogy a készítők kizárólag egy számot, a teljes népesség számát becslik előre valamilyen egyszerű matematikai eljárással. Jellemző, hogy általában szembeállítják eljárásukat az alkotóelem-módszer bonyolultságával, hiszen két adatra már lehet fektetni egyenest.A legutóbbi ilyen próbálkozást Sebestyén Tibor követte el a Magyar Nemzet 2001. június 27-i számában Népességpolitika: tízmillió felett maradunk című cikkében. A cikk mondanivalóját – talán kissé sarkosan – az alábbi mondatba lehet sűríteni: ha feltételezzük, hogy 10 millió felett maradunk, akkor ott is maradunk. Mintha azt mondanánk: elég feltételezni, hogy minden rendbe jön, s az úgy is lesz, visszaáll a 3,60-as kenyérár, a benzin literje újra 100 forint alatt lesz stb. Elég feltételezni, és megvalósul. Az emberiség igen sokat elért az utóbbi hosszabb időszakban, kitágította lehetőségeinek határait, de azért itt még nem tartunk.Sebetyén Tibor a következőképpen jár el cikkében. Először feltételezi, hogy a népesség éves átlagos csökkenése 2001–2009 között már csak 8500 fő körül lesz, sőt 2010–2019 között már csak 2000 fő. Ezt követően, 2020-tól úgy gondolja, hogy a népesség már növekszik, éves átlagban 2000 fővel. Ezután az évszázados demográfiai tényadatokra és saját jövőbeli elgondolására együttesen illeszt egy harmadfokú polinomot, és elénk tárja mint gazdaságmatematikai „bizonyítékot” vagy a cikkbeli szófordulatával élve, „technikai jellegű prognózist”. Azt gondolom, hogy ez így eléggé méltatlan eljárás. Ha ugyanis a harmadfokú hatványfüggvényt csupán a 2001-ig terjedő tényadatokra illesztette volna, és a szigorú matematikai eredményt komolyan vette volna, akkor az előttünk álló évtizedre nem évi 8500, hanem 35 ezer fős fogyást kapott volna. Továbbmenve, a 2020-as éveknél nem újra kezdődő népességgyarapodásról kellene szólnia, hanem a legsúlyosabb, évenként már 73 ezer főt kitevő fogyásról.Pedig éppen ettől, a nagymértékű fogyás kialakulásától kell tartani. Vizsgáljuk meg, milyen lesz helyzetünk a 2020-as években, éppen akkor, amikorra szerzőnk úgy gondolja, hogy a népességcsökkenés megáll. Jelenleg a 20–45 éves nők létszáma 1,7 millió fő, még viszonylag sokan vannak, hiszen 1955–1980 között születtek. Ők 2000-ben 97 ezer gyermeknek adtak életet. 2025-ben a 20–45 éves nők száma 1,4 millióra becsülhető, hiszen ők az 1980-tól született alacsony létszámú korosztályokból kerülnek ki. Ha arányosan számítanánk, akkor 2025-ben tőlük már csak 77 ezer gyermek születne. Folytatva, a 60 éven felüliek száma ma viszonylag alacsony, 1,9 millió fő, hiszen köztük élnek még az első világháború alatt született kis létszámú korosztályok. 2025-ben, amikor ők már eltávoznak, viszont belépnek az 1950-es években született népes generációk, az idősek száma legalább 2,3 millió lesz. Ha megint arányosítanánk, akkor 2025-re 150 ezer halálozást becsülnénk. Vagyis 2025-ben éppen 150–77=73 ezer fő lenne a népesség fogyása (halálozási többlete), annyi, amennyit Sebestyén Tibornak kapnia kellett volna akkor, ha a szerencsétlen módszerválasztás mellett legalább a matematika eszközeivel dolgozik, és nemcsak elgondolja, hogy a népesség 20 év múlva már nőni fog.Mi következik mindebből? Egyrészt az, hogy szerzőnk – éppen ellentétesen a cikkben kifejtett álláspontjával – a nemzetközi vándorlástól várja a hazai demográfiai helyzet megoldását. Valójában azt tételezi fel, hogy a jövőben növekvő számban jönnek hazánkba külföldiek, a 2020-as években például 700-800 ezer fő. Vegyük észre, hogy meglehetősen irreális számokról, valóságos betelepítésről van szó. Másrészt viszont – most már elrugaszkodva az ominózus cikktől – az következik, hogy a legkomolyabban neki kell állni a népességcsökkenés korlátozásának. Mert nem egyszerűen fikció, hanem a fentieknél precízebb számításokkal igazolható veszély az, hogy a népességfogyás öngerjesztő folyamattá válik.A közelmúltban megvizsgáltuk, milyen feltételek mellett lassítható le a magyarországi népességcsökkenés. Azt kaptuk, hogy önmagában sem a gyermekvállalás magasabb szintje, sem a halandóság javulása, sem a bevándorlás nem képes a létszámcsökkenés tartós megállítására, mert olyan, úgyszólván lehetetlen követelményeknek kellene teljesülniük, mint a 2,5-es gyermekszámátlag, a 100 évnyi élettartam, illetve az évi 50 ezer fős bevándorlás. Elfogadható, fenntartható népességfejlődés csak mindhárom komponens összhatásából, fokozatosan érhető el. Ehhez ösztönző családpolitikával az éves születésszám 100-110 ezer fős szintjét, egy egészségügyi fordulat révén az élettartamok 10–15 évnyi emelkedését egyszerre kellene biztosítani egy mérsékelt, évi 10–15 ezer fős nettó bevándorlás mellett. Ez lenne, lehetne az az út, amely idővel fordítana a magyarországi népesedés hosszabb ideje lefelé hajló tendenciáján.