A Putyin–Bush elnöki kézfogó után

Habár a brüsszeli NATO-értekezlet és a göteborgi EU-csúcs fontos állomásait jelentették George W. Bush európai útjának, Washingtonban igazán az orosz elnökkel való első személyes találkozó állt az érdeklődés középpontjában. Ennek oka pedig az, hogy habár már jó ideje elnök, Putyin még ma is sokkal kevésbé ismert elődeinél. Sokan kiszámíthatatlannak tartják, mivel kül- és belpolitikai tevékenysége ellentmondásos. Ezért volt fontos az amerikai elnöknek személyes benyomásokat szerezni róla, már amennyire azt egy kétórás találkozás lehetővé tette.Az Egyesült Államok az egyetlen megmaradt globális hatalom. Ebben a pillanatban se Oroszország, se Kína nem jelent veszélyt Amerika biztonságára, és a Bush-kormány terve, hogy egy rakétavédelmi rendszert fejlesszen ki, nem irányul semmilyen más ország ellen. A jelenlegi elképzelések szerint egy ilyen rendszer mind Amerika, mind az európai szövetségesek biztonságát kívánja garantálni egy egyelőre meghatározhatatlan nukleáris támadás ellen. Kiépítése évekbe telik, és egy most nyilvánosságra hozott Pentagon-dokumentum szerint öt éven belül nem is lehet készen. Szóval közvetlen veszélyről csak azok beszélhetnek, akik ezt a tervet kezdettől próbálják megakadályozni.Mindezek ellenére a legvitatottabb kérdés Washington és Moszkva mai kapcsolatait illetően a rakétavédelem kérdése marad. Az adminisztráció számos alkalommal megmagyarázta, hogy a rakétapajzs nem azok ellen irányul, akiknek ma is van hordozható atomfegyvere, mint Oroszországnak vagy Kínának. Meg akar azonban előzni egy esetleges rakétatámadast olyan országok részéről, amelyek azokat terrorista célokra próbálják felhasználni. Még a rakétapajzs legszókimondóbb ellenzői sem tagadják, hogy a nagy hatótávolságú rakéták, amelyek fejlesztésén ma Észak-Korea vagy Irán dolgozik, komoly biztonsági veszélyt jelentenek a jövőre nézve.A rakétapajzs kifejlesztésének európai kritikusai ugyancsak számítanak az új demokrata többségű amerikai szenátus ellenállására. A Bush–Putyin-találkozó kedvező kimenetele jó visszhangra talált a kongresszus demokrata köreiben, de nem csökkentette az ellenállást a rakétavédelem koncepciójával szemben. Ez különösen a szenátus honvédelmi bizottsági elnökének kijelentéseiből vált nyilvánvalóvá. Az új elnök, Carl Levin demokrata szenátor Michigan államból, erősen ellenzi a rakétapajzs bevezetését, amíg minden próba nem bizonyítja, hogy az hiba nélkül fog működni. A republikánusok szerint ez csak politikai manőver, amelynek célja, hogy a rendszer bevezetését elodázzák, és a Bush-kormány mindent meg fog tenni ennek elkerüléséért.Leegyszerűsítve: a rakétapajzs amerikai ellenzői lényegében azt mondják, addig kell várni, amíg a következő tizenkét tesztből mindegyik sikeres nem lesz. Ha csak egy nem sikerül, kezdődik minden elölről. A kétkedők azt is megvárnák, vajon a haramiaállamok valójában képesek lesznek-e arra, hogy nagy hatótávolságú atomrakétát fejlesszenek ki. Ha nem, vélik, az amerikai pénzbefektetés is felesleges lenne. Európai útja előtt Bush tisztában volt azzal, hogy nehéz feladat előtt áll, ha európai targyalófeleit meg akarja győzni adminisztrációja külpolitikai terveiről. Tudta, hogy sem a nyugat-európai politikai körök, sem pedig a sajtó nem rejtették véka alá kétségeiket külpolitikai szakértelmét, vagy inkább annak hiányát illetőleg. Úgy tűnt, hogy a többnyire negatív véleményeket az elnök januári beiktatása óta eltelt idő nem változtatta meg. Az út eredménye azonban meglepte a kétkedőket. Mindenki csodálatára a rövid ötnapos vizit után a nyugat-európai sajtó hangot váltott. A „texasi cowboy”, ahogy az elnököt néhány újság előzőleg nevezte, komoly és politikailag higgadt személyként mutatkozott be. Az amerikai–orosz csúcstalálkozó idejére nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO és az Európai Unió vezetői kedvezően reagáltak az új amerikai elnök személyére, és a kezdeti Amerika-ellenesség jelentősen csökkent. S hogy mit jelentett ez Putyin számára?A kétórás ljubljanai beszélgetés teljes tartalmát talán sohasem fogjuk megtudni. De amint az a két elnök rövid nyilatkozataiból látszott, a nyilvánvaló politikai nézeteltérések ellenére valahogy megértették egymást. Azonban Bush kijelentését, hogy Putyint megbízhatónak ítéli, kétkedéssel fogadták amerikai politikai körökben. Még a szenátus külügyi bizottságának új demokrata elnöke, Joseph Biden sem értett egyet azzal a Bushnak tulajdonított kijelentéssel, hogy „a szemébe néztem, és nagyon őszintének, megbízhatónak találtam”.Szóval, amikor George W. Bush egy kétórás találkozó után Putyin megbízhatóságáról beszélt, a kételkedők úgy vélték, hogy az elnök ebben a tekintetben meglehetősen naiv. A kritikusok szerint Putyin múltja árnyékot vet mai megbízhatóságára. Hogy kinek van igaza, az csak a jövőben válik el. Jelenleg az orosz–amerikai kapcsolatokban még számos olyan nyitott kérdés van, amire válaszokat csak később lehet kapni. Egyike ezeknek a NATO további bővítésének kérdése. NATO-szempontból ez a lépés az európai kontinens biztonságát szolgálná anélkül, hogy Oroszországnak bármi veszélyt jelentene. Moszkva szempontjából azonban a NATO továbbra is katonai tömb marad, amely határait keletre próbálja kiterjeszteni, amellyel Oroszország biztonságát veszélyezteti. A balti országok NATO-tagsága ráadásul jelentős orosz kisebbséget hajtana „ellenséges” államok fennhatósága alá, ami orosz szemmel nézve önmagában okot ad a NATO-bővítés ellenzésére. Azok a célzások, miszerint Oroszország hajlandó lenne a NATO-ba belépni, nem vehetők komolyan ebben a pillanatban. A NATO-tagság két legfontosabb feltétele, a demokratikus politikai rendszer és a piacgazdaság stabilitása ugyanis még nem teljesen biztosítottak Oroszország esetében.Mint globális hatalom, Amerikának ugyancsak gondolnia kell arra is, hogy az elkövetkező évtizedben Kína nagyhatalmi státust szerezhet mind gazdasági, mind pedig katonai téren. Mivel Kína terveit Tajvannal kapcsolatban lehetetlen megjósolni, a konfliktus lehetősége fennáll e térségben. Mivel Oroszország mindent megtesz azért, hogy a kínai rezsimnek modern fegyvereket, többek között tengeralattjárókat adjon el, Moszkva a kínai haderő egyik legbefolyásosabb szövetségesének számít.Az Iránnak nyújtott moszkvai segítség a nukleáris rakétafegyverek kifejlesztésében ugyancsak komoly teherként nehezül az orosz–amerikai kapcsolatokra. Közös érdek a két fél között majdnem kizárólag ott érhető tetten, ahol Oroszország támogatásra szorul az iszlám szélsőségesek, így például a tálibok megfékezésében.Az ABM-szerződés lehetséges megváltoztatását, mint ahogy azt a Bush-adminisztráció felvetette, természetesen nem lehetett megoldani a kétórás ljubljanai találkozó alatt. Putyin kijelentéseit arról a lehetőségről, hogy Oroszország emiatt kénytelen lenne növelni hadászati rakétáinak számát, mindenesetre kétkedéssel fogadták Washingtonban. Bush és Putyin első személyes találkozása valószínűleg megkönnyítette a párbeszédet a Fehér Ház és a Kreml között.