Baloldali sajtóhajsza egy újságíró ellen

Nagyszabású propagandahadjáratot indított a neves, nemzeti oldalon álló újságíró, Lovas István ellen az Élet és Irodalom. A Soros Alapítvány, a József Attila Kulturális és Szocialista Alapítvány, valamint az Inertia Kft. támogatásával fenntartott hetilapban eddig világot látott, s a május 11-i számban négy, majd a május 18-iban három teljes nagy újságoldalt kitöltő anyagok nyíltan bevallott célja az újságíró erkölcsi befeketítése. Az elképesztő hosszúságú cikkek a hetilap további számaiban még folytatódni fognak. A szerzők saját szavaik szerint azt kívánják kimutatni, hogy Lovas István jellemzői a „kóros konfabulációs hajlam, a gátlástalan fizikai és verbális erőszak, az empátia teljes hiánya, a féktelen rosszhiszeműség és patológiás bosszúvágy” (május 11., 11. old., 5. hasáb vége). És miért van szükség ezek kimutatására? Ugyancsak a szerzők megfogalmazásában (május 11., 3. old., vastag betűs bevezetés): „Cikksorozatunkkal csupán választási lehetőséget kínálunk olyan pályatársaknak, akik már terméketlen műfaji megoldásnak találják a visszafeleselő vélemény-publicisztikát” (tudniillik Lovas, és a hozzá hasonló szerzők írásaira). Azaz más szavakkal megfogalmazva, amikor egy újságírót nem lehet érvekkel megcáfolni, mert érvei jobbnak bizonyulnak a vele szemben állókénál (ugyanis szinte még nem jelent meg Lovastól olyan cikk, melyet az úgynevezett baloldali újságírás ne próbált volna elkeseredetten – de sikertelenül – cáfolni), vagy mert nem sikerül ellene sajtópereket nyerni (Lovas ellen már számtalan sajtóper indult, amiket majdnem mindig megnyert), akkor a „pályatársnak”, vagyis a baloldali újságírónak még mindig rendelkezésére áll egy választási lehetőség: megpróbálni az illetőt erkölcsileg befeketíteni.Ki is ez a Lovas István? A kanadai McGill és a kaliforniai UCLA egyetemen, s a párizsi Politikai Tudományok Intézetében tanult politikai tudományokat, és elnyerte a doktori címet. Angolul, franciául, németül anyanyelvi szinten beszél, s még vagy hat nyelven olvas. A 80-as években a Szabad Európa munkatársa, majd a Boross-kormány idején a Magyar Rádió alelnökének tanácsadója, a Horn-kormány alatt a Magyar Rádió (ellenzék által beválasztott) kuratóriumi tagja, az Orbán-kormány alatt pedig az MTV Újságíró Akadémia tanára. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatják az újságíróknak szóló „érveléstechnikai” tananyagát, igazgatója és alapítója a „Kommunizmus Áldozataiért” nevű alapítványnak. De ezeknél fontosabb, hogy hihetetlen munkabírású újságíró, napi munkatársa a Magyar Nemzetnek, a rádió Vasárnapi Újság című műsorának, s a Magyar Demokrata című hetilapnak. Cikkeiből kiderül, hogy állandóan figyelemmel kíséri a hazai és a külföldi újságírást, olvas minden fontos nemzetközi politikai kiadványt, és elképesztő méretű ismeretanyaga segítségével rendíthetetlenül korrigálja azt a hazai „baloldali” médiát, amelyik alig megtört monopóliuma birtokában ma is ugyanolyan egyoldalú tájékoztatással próbálja elkendőzni a valóságot a tájékozódni kívánó nagyközönség elől, mint azt a kommunizmus idején tette. Cikkeinek jellemzői, hogy mindig érvekkel, pontosan megjelölt forrásból származó idézetekkel, a tényekre hivatkozással tájékoztatnak, bizonyítanak, vagy cáfolnak. Így hát ellenfeleinek úgy tűnik, csak az angol közmondásban kifejezett ősrégi recept segítségével lehet vele szembeszállni: „Give a dog a black name and hang it” („Adj a kutyának csúfnevet, s felakaszthatod”). Azaz, tedd erkölcsileg lehetetlenné, s aztán bármit csinálhatsz vele.Miként próbálják ezt ellenfelei megvalósítani? Az Élet és Irodalomban megjelent, Kenedi János és Fencsik Gábor által jegyzett cikkek azt bizonyítják, hogy rengeteg időt, energiát és pénzt igénylő nyomozást folytattak (ők, vagy mások) Lovas ellen, amelyben megpróbálták a most 56 éves újságíró magánéletének minden egyes mozzanatát megtudni születésétől kezdve napjainkig, hogy olyan foltokra leljenek, amikkel hitelteleníteni lehetne. Élete minden színterén nyomoztak utána, magyar, amerikai, kanadai, francia és német levéltárakban kutattak, hivatalokban kérdezősködtek, előkerítették Lovas minden egyes beadványát, útlevél-, munka-, iskolai felvételi kérelmét, peres iratát vagy anyagát, megszerezhető munka- és adóokmányait. Azok, akik szavakban a magánélet titkosságának oly lelkes szószólói, akik oly hevesen védelmezik az egykori párttagok vagy kommunista káderek elmúlt életének adatait a nyilvánosság elől, akiknek az adatvédelmi (!) ombudsman a legfontosabb ombudsman, most nyilvánvalóan olyan elképesztő méretű adatgyűjtésbe fogtak egy ellenfél lejáratására, ami a világ legkiválóbb és legjobban szervezett titkosszolgálatainak is a becsületére válna.És mit sikerült találniuk? Adatokat, adatokat és adatokat, amelyek némelyike arról tanúskodik, hogy voltak Lovas életének nehéz szakaszai, köztük fiatalkori botlásai, amiket a legdühödtebb erőfeszítéssel fel lehet nagyítani és olyan módon tálalni, hogy a felületes olvasóban rossz vélemény alakuljon ki róla. De a figyelmes olvasó csak arra jut: Lovas életének van egy vagy két olyan eseménye, amikre nyilvánvalóan nem szívesen emlékezik vissza. Ez minden. De ezt is úgy tudják csak elérni, hogy bevetik az események manipulálásának, a csúsztatásoknak, az ismételgetéseknek, a sejtetéseknek minden lehetséges technikáját. Ez az a módszer, amivel a tanítványaiért és a szeretet evangéliumáért mártírhalált halt, de korábban keresztényüldöző Pál apostolról kimutatható, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb gonosztevője, vagy Mark Twain rokonszenves kamaszhőséről, Tom Sawyerről, hogy az amerikai társadalom legundorítóbb embertípusának megtestesítője. Lovassal kapcsolatban ilyesmiket nem sikerült elérniük. De hogy a módszert miként alkalmazzák, hozzunk fel két példát Lovas életének feltárt „sötét” foltjai közül.A cikkekből kiderül, hogy tizenhat évesen Lovas rossz társaságba keveredett, s egy éjszakai fővárosi barangolás során egy kirakatban megláttak egy üveg vermutot. Egyikük (nem Lovas) betörte az ablakot, s az üveget ellopta. A betörés előtt Lovas otthagyta őket (nyilván nem helyeselte a dolgot, s nem akart részt venni benne). Amikor azonban a kirakatcsörgést meghallotta, visszament, s ő is ivott az üvegből. A történetet a következő módon adja elő Kenedi: „Lovast alighanem jól jellemzi, hogy a betörés felelősségvállalásáról zajló vita közben elsompolygott egy szomszédos utcába, ahol kivárta, hogy a csörömpölés után felhangzik-e a rendőrautó szirénája, majd visszatért meghúzni a vermutosüveget.”Nyilvánvaló, hogy az esemény teljes egészében elítélendő. De az is nyilvánvaló, hogy az „elsompolygás” Lovas mentségére hozható fel, nem pedig viselkedésének súlyosbítására, amit a Kenedi-féle megfogalmazás sugall. S az még nyilvánvalóbb, hogy a dolognak semmi köze sincs ahhoz, hogy az 56 éves Lovas István újságírót „mi jellemzi jól”.Egy másik példa Lovas szerencsétlen, válással végződő, Monique-kal kötött házasságának ismertetése, akitől két gyermeke született. Nyilvánvaló, hogy ha nem megbízható, de minél befeketítőbb jellemzést akarunk kapni valakiről, akkor erre a válóperek során elhangzó és oly gyakran alaptalan vádaskodások a legmegfelelőbbek. Fencsik Gábor ennek a hosszadalmas pernek a részletei után nyomozott Amerikában, s minden mozzanatot a feleség szemszögéből mesél el, de olyan megfogalmazásban, amivel felületes olvasónak a szenvedélyesen, sőt nyugodtan mondhatjuk, hisztérikusan vádló feleség igazát akarja bizonyítani, akinek szavait nemcsak részletesen idézi, de azokat rajtuk messze túltevő gyanúsításokkal ő maga még meg is toldja. Hogy a perben Lovas miket mondott, azt nem hogy nem idézi, de még összefoglalóan sem említi.Hasonló módon elemezhetnénk a rengeteg hosszú cikksorozat minden részletét. A szerzők nem tudják Lovast hitelteleníteni, de magukat igen. Bebizonyítják magukról, hogy az általuk űzött újságírás célja nem az igazság feltárása, hanem ellenséges érzelem és indulatkeltés, az olvasóközönség manipulálása, az érvelés elkerülése. A társadalmi valóság bemutatása helyett céljuk a valóság feltáróinak bemocskolása. Amíg túlsúlyban marad az ilyen, a kommunizmusra oly jellemző és onnan örökölt médiavilág, addig nehezen mondhatjuk, hogy hazánkban demokrácia van.