Vigyázat: házalnak a szociáldemokráciával!

Arculatot váltott az MSZP. Lecserélték a lepedőt, amit a pártvezérek mögé feszítenek ki háttér gyanánt. A textílián vagy kartonon a felirat is megváltozott, a szocialisták új szlogenjét hirdeti: Szabadság, igazságosság, szolidaritás – igaz, csupa nagy betűvel, de vessző, pont, felkiáltó- és kérdőjel nélkül. Egy újszülöttnek minden vicc és jelszó új. Nos, a jelszó eléggé régi, csak az MSZP esetében nóvum, az viszont, hogy az MSZP használja, rettentő rossz vicc. Ezzel az erővel azt is felmázolhatnák, hogy hit, remény, szeretet, de lehet, azt már levédette a khorintoszbéliek pártja.A szabadság, igazságosság, szolidaritás hármas jelszó (vagy talán jelmondat?) a német szociáldemokrata párt (SPD) 1959-es programjában szerepelt, mint a szociáldemokrácia három alapértéke. Alapértéket említettünk, mert a német szociáldemokraták nem arra használták ezt a három kifejezést, hogy transzparensekre pingálják, nem is a kétes tisztaságú politikai szándékaikat akarták álcázni velük, hanem „helyzetbe kerülvén” igyekeztek a gyakorlatban is megvalósítani azokat. A híres Bad Godesberg-i program szakított a marxizmussal, elhatárolódott a liberalizmustól, s hitet tett az állam által ésszerűen korlátozott piacgazdaság mellett. A Kurt Schumacher és Willy Eichler által kidolgozott alapelveknek nagy szerepük volt Németország gazdasági-társadalmi felemelkedésében, s ha egyes tételei fölött elszállt is az idő, modern szociáldemokrata párt nem nélkülözheti. Ezért szívből örvendezhetünk, hogy az MSZP-ben olvasták a godesbergi programot, feltételezzük, voltak, akik megértették, azt csak remélni tudjuk, hogy nem kizárólag szlogenek gyártására, jelszavak plagizálására használják a szöveget. A jelek sajnos erre mutatnak. Az MSZP lassan tizenkét éve hirdeti szociáldemokrata pártnak magát. Ez a tucatnyi esztendő kevésnek bizonyult, hogy bármilyen szociáldemokrata teljesítményt felmutasson. Most már van egy eredeti jelszavuk. Ez nagy eredmény, de azt nem mondhatjuk, hogy elkapkodták az átalakulást.A rendszerváltozás hajnalán, 1988 végén, ’89 elején volt néhány hónap, amikor nem lehetett tudni, ki lesz a változások vezető ereje. Jobban mondva, akik a forgatókönyvet szerkesztgették, azok sejtettek valamit, bár a jövőt ők sem láthatták pontosan előre. Mindenesetre az ő fejükben nem fordultak meg olyan naiv gondolatok, hogy a feléledő történelmi pártok jelentős szerephez juthatnak. A hétköznapi honpolgár, aki nem volt beavatott, joggal gondolta egy darabig, hogy a történelmi pártok visszanyerhetik hajdani jelentőségüket, s hagyományaiknak megfelelő erős politikai alakulatok lesznek. Logikus feltételezés volt ez, hiszen a történelmi pártok könnyebben alkothattak világos, egyértelmű programot, rendelkeztek politikai rutint szerzett vezetőkkel, tagokkal, s a kommunizmus alatt elszenvedett sérelmeik szimpátiát keltettek irántuk. Ám hamarosan kiderült, ami a történelmi pártok javára szólt, az gyengéjük is volt egyben. A világos programok megragadtak 1947-nél, sokan az MSZMP-ben szereztek politikai rutint, s szenvedni is csak ’89 körül jutott eszükbe. Morális teherként nehezedett egyes pártokra, hogy voltak vezetőik, csoportjaik, amelyek önként és dalolva együttműködtek az állampárttal, s olykor a kényszerre való hivatkozás is csak utólagos magyarázkodásnak tűnt. A kerekasztal-tárgyalások idején már látszott, az újonnan alakult pártok (MDF, SZDSZ, Fidesz) viszik a prímet, mert lehet, hogy nem voltak hagyományaik, de nem volt múltjuk sem. De a történelmi pártoknak nem csak saját múltjukkal kellett megküzdeniük, akadt vállalkozó, aki botrányos jelent biztosított számukra. Az újjáalakuló pártokban hemzsegtek a belügy beépítettjei és az MSZMP hirtelen megvilágosodott megtértjei, akik igyekeztek hangadókká válni, s ha az nem sikerült, akkor más, bevált taktikákkal bomlasztgatták a szervezeteket. Különösen a szociáldemokraták tapasztalták meg, mit jelent az esélyegyenlőség pragmatikus értelmezése: az ő esélyeik egyenlők voltak a nullával.1989 őszén országszerte kidobolták, hogy az állampárt kettévált, s az MSZP nevű új társulat a szociáldemokrata értékek és minden egyéb javak kizárólagos örököse. Az MSZP-nek úgy kellett egy erős, független és önálló szociáldemokrata párt, mint Marosánnak a korpás liszt. Útjukban volt, zavarta őket, le kellett söpörni a színről. Igazság szerint nem volt túl nehéz dolguk. Az 1989 januárjában újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt már eleve nem volt egységes. Legalább három irányzat ügyködött a párton belül, a közöttük lévő nézetkülönbségeket szinte gyerekjáték volt a szakításig feszegetni. Adatokkal nem bizonyítható, de a tagság spontán megfigyeléseivel alátámasztható becslések szerint az első szabad választásokig terjedő időszakban 120-130 belügyi ügynök, s körülbelül 400 volt MSZMP-tag próbált beépülni a pártba kisebb-nagyobb sikerrel. A közvélemény többnyire a civódásokról, a kilépésekről, a pártszakadásokról, az olykor tettlegességig fajuló „eszmei tisztázásokról” értesült, amit megfejeltek egy tökéletesen tökkelütött kampánnyal. Ez az összkép meghatározta a szociáldemokrata párt sorsát. A négyszázalékos parlamenti küszöböt nem érte el, és 1990 novemberében az MSZDP hiába nyerte vissza teljes jogú tagságát a Szocialista Internacionáléban, a magyar választók bizalmát nem tudta visszanyerni. A független magyar bíróság jóindulatát sem, hiszen az igazságszolgáltatás szervei 1993-ban, majd 1994-ben is kimondták, hogy az 1947-es egyesülés minden fondorlat, nyomás és erőszak ellenére jogszerű volt, ezért az MDP, az MSZMP, majd az MSZP a szociáldemokrata hagyatéknak is egyedüli jogutódja. Övék az egykori szocdem vagyon, a Népszava meg az MSZOSZ-é, azt csinálnak vele, amit akarnak, a szociáldemokraták mehetnek Strasbourgba.Van még ma is szociáldemokrata párt, több is. Az egyik, néhány szociálarisztokrata hobbipártjaként az MSZP szatelitája, a másik a hagyományait és függetlenségét a kiszolgáltatottak kétségbeesett elszántságával őrző kis csapat, minden társadalmi visszhang nélkül. S van a harmadik, a győztes, a bírósági ítélettel jogosított, a maga által felkent, a közvéleményt fürkészők állandó favoritja, mindannyiunk kedvence: az MSZP. 1989-ben az MSZP tudta, sem reform-, sem euro-, sem semmilyen kommunista pártként nem határozhatja meg önmagát. A kommunista névnek stichje van, a pénznek viszont nincs szaga. Talán az egész békés átmenet feltétele volt: a vagyont lenyúlhatják, a politikai irányzatok között szabadon válogathatnak. Az MSZP lehetett volna keresztény, polgári, paraszt, anarchista stb. párt, az érintettek balszerencséjére szociáldemokrata lett. Egy 1989-ben készült nyugat-európai felmérés szerint a magyar lakosság 40 százaléka határozottan rokonszenvezett a szocdem eszmékkel. Ettől kezdve a követendő taktika még egy hivatásos politológus számára is világos: lesöpörni a valódi szociáldemokratákat, besöpörni a szocdem szimpatizánsok szavazatait. Nem is lenne ezzel bajunk, ha a szociáldemokrata értékeket nem csak álcaként használnák, s a főcsapás iránya nem valami abszurditásba hajló bolsevik-kapitalizmus lenne.De ne beszéljünk csak általánosságokban, az MSZP-s szokás. 1994-ben az MSZP szociáldemokrata jelszavakkal nyerte meg a választásokat. Mit tettek ezek szellemében? A párttal kollaboráló szakszervezetekkel paktumot kötöttek a „munkabékéről”, ezáltal a „munkásosztályt” megfosztották a törvényes tiltakozás nyomatékos lehetőségeitől. Az ellenzéki sajtó nagy részét lehetetlen helyzetbe hozták és elnémították. A közszolgálati médiumokra rátelepedtek, a kritikus hangú munkatársakat kihajították. (Szőnyegbombázás.) A kulturális, művészeti életet piaci alapokra helyezték, de mivel az állam a mindenkori legnagyobb piac, csak annak volt létjogosultsága, akit az állam vagy azzal együttműködő alapítványok támogattak. A nyugdíjak reálértéke négy év alatt 35-40 százalékkal romlott. Az „adóreformnak” köszönhetően áthidalhatatlan szakadék keletkezett a legszegényebbek és a középrétegbeliek között. Az MSZP-kormány ötlete volt, hogy megadóztatták a minimálbért, azaz megszüntették a nullás adókulcsot. Eltörölték az egészségügyi, szociális és családtámogatások többségét. Tivornyázott a korrupció, dúlta az országot a Bokros-csomag, s közben ezt az MSZP-t befogadta a Szocialista Internacionálé. A magas szervezet ezt a tettét számolja el saját lelkiismeretével, ha van neki. Hogy szól a jelszó? Szabadság, igazságosság, szolidaritás! Akad-e ember, aki ezen elemek valamelyikét felfedezte az MSZP gyakorlatában? Jelentkezzen, és megjutalmazom! A Tocsik-ügy kapcsán Aczél Endre valami olyasmit írt, hogy felesleges háborogni, mert erre szavazott a nép. A profi módon félrevezetett nép valami homályos szociáldemokrata programra szavazott 1994-ben, s nem a vadkapitalizmusra, a parttalan liberalizmusra, az utódpárt gátlástalanságaira. Akkor bejött, most próbálkoznak még egyszer.A magyar szociáldemokráciának, Peyer Károly, Kéthly Anna pártjának, a godesbergi programnak, a jóléti társadalmakat megalapozó eszméknek ehhez az égvilágon semmi közük nincsen. Az MSZP kisajátíthatta a szociáldemokrácia hagyatékát, az anyagi javakat használhatja kedvére, a szellemi örökséget a legeslegfelsőbb bíróság sem képes rátukmálni. A látszat szerint, a bankármozgalmároknak nincs is szükségük rá. Beérik jelszavakkal, hangzatos mondatokkal, a marosáni örökséggel. Amit a godesbergi program fogalmi tisztázásának gondolt, így lett nálunk tömény demagógia, színlelés, a félrevezetés eszköze. Szabadság, igazságosság, szolidaritás – szegény elárult, megtiport fogalmak glóriaként magasodnak Medgyessy, Kovács, netán Jónás párttársak feje fölé. A szociáldemokrácia eszméit felhasználva és manipulálva sokszor becsapták ezt az országot.