A státustörvény nemzetstratégiai lépés

Nem lehet véletlen, ezért a Gondviselő csodálatos működésére is gondolok ma, a keresztény magyar államalapítás 1001. évfordulóján, amikor Szent István király cselekedeteihez és hagyatékához méltó történelmi lehetőség elé került a Kárpát-medencei magyarság. A magyar Országgyűlés által elsöprő többséggel megszavazott kedvezménytörvényre gondolok, amely most, a XXI. század elején, az oly viharos és kegyetlen XX. század után a nemzet számára talán csaknem olyan jelentőségű, mint ezer évvel ezelőtt a kereszténység felvétele volt.
Székelyföldi magyarként túlzás nélkül állíthatom, hogy nemzetstratégiai lépésként üdvözölhetjük a státustörvényt, amely az anyaország visszajelzéseként is értelmezhető arra vonatkozóan, hogy például a Székelyudvarhelyen zajló intézményteremtés (színház, táncegyüttes, múzeum, könyvtár és egyetem) a helyes út része: a nemzetépítés szükségszerűsége. A törvény ugyanakkor kísérlet a nemzet trianoni szétdaraboltságának megszüntetésére is, a nemzeti szolidaritás megteremtésére. De kihívást nemcsak a státustörvény elfogadtatása jelent, hanem ezzel párhuzamosan néhány fontos kérdés megválaszolása is: mi a család és nemzet szerepe a XXI. században; hogyan olvasztható egymás kiegészítőjévé a státustörvény, hazafiság, integráció-globalizáció és nemzetköziség kérdéskör; és végül, mi a lehetséges magyar szerep, feladat, s ha kell, felelősség az egységesülő Európában? Tudatában vagyok annak, hogy Székelyföld, Székelyudvarhely viszonylagos jólétet mondhat magáénak Erdély más régióihoz mérten. Ez tagadhatatlanul önbizalom-erősítő és közérzetmegőrző jelenség, de mégsem pótolhatta, pótolhatja a hiányzó nemzettudatot, amelyet a hamis és részigazságokat tartalmazó internacionalizmus eszméjével próbáltak helyettesíteni. És a kommunizmus évtizedei nem múltak el nyomtalanul: az erdélyi magyarság jellemében sérült, s csak a történelem kereke szerencsés fordulatának köszönhető, hogy nem identitás- és nemzettudatában. Ezért mondhatjuk, hogy a státustörvény kellő időben érkezett, amikor nyolcvan esztendő után megpróbálja integrálni a nemzet vérkeringésébe a leszakadt magyarságot is. Kétségtelen, hogy az Orbán-kormány éppen jókor és helyesen ismerte fel szerepét és feladatát a határon túli magyarság helyének megfogalmazásakor. És az egységesülő Európában ez a lépés, a törvény új utat is kijelölhet Magyarország számára, amely a nemzetiségi jogok élharcosává válhat nemcsak a jogsértések jelzése, de a jogalkotás területén is. Kiteljesülő nemzettudatunkat sikereinkre és nem veszteségeinkre kell építenünk! Éppen ezért állítom, hogy a kedvezménytörvény a remény törvénye, mert bár az elmúlt évszázad során veszítettünk két háborút, de mindig megnyertük a békét. Egy székely-udvarhelyi író, Lőrincz György reményt keltő szavaival élve: „Reméljük, a XXI. század a béke százada lesz.” És meg kell tanulnunk nyerni is!

A szerző Székelyudvarhely polgármestere