Magyar-ázat

A Rákosi-korszak legdicsőbb napjaiban, úgy a kitelepítések idején történt, hogy egy idős úr az SZTK-ban az eligazítóhoz fordult: <br/>

– Kérem szépen, hol van itt a szemfülészet?

– Hogyan? Itt van fülészet, van szemészet, de szemfülészet nincs.

– Pedig én a szemfülészetet keresem.

– És tessék már mondani: miért?

– Mert nem azt látom, amit hallok.




--------------------------------------------------------------------------------


A régi történet szemléltetésére álljon itt egy „olvasói levél” a Népszava 2001. június 25-i számából:

Felfelé az úton? Fidesz-székház, Kaja Ibrahim, Josip Tot, Varga Tamás, Schlecht Csaba, FVM, Torgyán úr, Agrárinnovációs Kht, Nemzeti Színház, autópályaügy, Székely és Atyánszky urak, MTV1 Szabó L. Zsolt Halász J. úr ingatlan-„osztogatása” (Cseh Mariskának lőtér). Olimpiai blöff, munkaerő-behozatali blöff. Kivándorló romák, nyelvvizsgaügy és bukott szövetkezeti törvény, egészségügy. Csonka kuratórium, tv, rádió. Filmek politikai rendelésre… A fentiek 3 év termése. Az előző kormány négy év alatt ennek a felét „nem volt képes” begyűjteni, és mégis bukott. Felfelé? Bizonyíték majd 2002-ben lesz. (Írásjelek hiánya az eredeti szövegből.)

„Szalai S.-né, Budapest” episztolája a maga nemében klasszikus alkotás. Hihetetlenül tud tömöríteni, stilisztika- és retorikaórákon ezt az anyagot kellene publicistáink és szónokaink elé követendő példaként állítani. Semmi felesleges kitérő, lelkizés, üres szellemeskedés, tripla fenekű okoskodás, homályos célozgatás. Durr bele, egyenest a közepébe. Ami a lelkén, az a száján.

Szalai S.-né megkönnyíti mindazok dolgát, akik érzékeltetni szeretnék baloldali médiumaink, azokban az ellenzéki politikusok, elemzők és közírók témaválasztását. „A fentiek 3 év termése” – mint azt a legújabb magyar klasszikus, Szalai S.-né, Budapest, oly tömören megállapítja.

Eddig a magyar média eme párlatában nincs semmi új. Az utóbbi hónapokban azonban közíróink és részben talán politikusaink gondolatvilágában egy újabb motívum észlelhető. Íme, néhány idézet:

Mi a Fidesz sikerének sajnálatos titka? – teszi fel a kérdést Bolgár György a Magyar Hírlap július 14-i számában. Szerinte nem a siker maga a sajnálatos, hanem annak titka, amelyre nem ad magyarázatot a sikeres gazdaságpolitika. Ezek után hosszan sorolja Szalai S.-né tételeit, bővítve „számtalan Tocsik-üggyel”, tönkretett mezőgazdasággal, frusztrált pedagógusokkal, Orbán-bányákkal és Dunaferr-rel, státustörvénnyel. Végül arra a következtetésre jut, hogy a siker titka az, hogy mi egy „ilyen ország” vagyunk. Amellyel minden disznóságot meg lehet etetni, ha átkötik egy nemzetiszín pántlikával.

Négy nappal Bolgár után Mátyás Győzőn a sor a Magyar Hírlapban. Ő az eddigiekhez már csak a bilincsbe vert, tisztes ősz urat, Szabadi Bélát tudja hozzátenni, akit kizárólag azért vonszolnak végig bilincsénél fogva az elektronikus médiumokban, hogy vakuljon a magyar, íme, a Fidesz lesújt a bűnösökre, ezzel minden sarát Szabadira keni. S ez „az igazi talány. Az, hogy a nyilvánvaló tények és összefüggések ellenére a Fidesz sikeresen bújik ki az őt egyértelműen megillető felelősség alól, sőt még profitál is a botránysorozatból. Hogy ez miért van így, azt nem tudom. Illetve, hát amit erről pillanatnyilag mondani lehetne, az nem szívmelengető magyarázat…”

Sem Bolgár György, sem Mátyás Győző nem mondja ki nyíltan, hogy milyen ország vagyunk, illetve hogy mit nem lehet pillanatnyilag kimondani.

n

Próbáljuk hát meg saját erőnkből megfejteni, hogy ha nem a gazdasági siker, akkor mi a Fidesz-kormány sikerének „sajnálatos titka”, Bolgár szóhasználatával, illetve mi a „talány”, ami a cikk címe szerint Mátyás Győzőt foglalkoztatja.

Mondjuk ki végre nyíltan, amit egyébként a közvélemény-kutatások bizonyítanak, hogy a szavazóképes és szavazni hajlandó magyar országlakosok hozzávetőlegesen fele, mintegy két és fél millió személy egyszerűen tökfej. Vegyük végre tudomásul, mi, magyar tökfejek, hogy egy szélhámosokból álló tolvajbanda ámít bennünket három éve azzal, hogy sikeres gazdaságpolitikát játszik, családpolitikát színlel, EU-konform törvényeket hoz, minimálbéreket emel, forintot erősít, határon túliakat támogat, bűnözést csökkent, lakáskölcsönt folyósít, sokszorosan becsapott kisparasztokat kártalanít. Legyünk már észnél!

Sajnálatos, hogy nemcsak mi vagyunk ilyen hiszékenyek, hanem a nemzetközi politikai élet néhány tucat szereplője is, holmi államfejek, miniszterelnökfélék, „külügyérek” – a média kedvenc kifejezésével –, akik képesek egyenrangú félként kezelni egy kisstílű gengszterekből, harácsoló jöttmentekből álló garnitúrát.

Így hát mi, két és fél millió tökfej kiegészülünk néhány tucat, a nemzetközi politikát meghatározó tökfejjel. (Tiszteletre méltó kivétel a francia államelnök és miniszterelnök.) Ez az egyik lehetőség. A másik: Van-e más magyarázat a magyarunkra?

Térjünk vissza ama régen elporladt öregúr esetéhez, aki annak idején nem azt látta, amit hallott. Akkor egy lerombolt, idegenek által megszállt, fanatikus gyilkosok és nemzetközi bűnözők által irányított, börtönné alakított országban kellett naponta azt olvasnia, hallgatnia, hogy napról napra épül, szépül szabad hazánk, a nép önfeledten építi a szocializmust, minden ember annyi, mint a másik, minden ember boldog és szabad, vígan él a favágó, ha szól a rigó, fűrészelni jaj, de jó, halihalihó.

A monoton, szüntelenül ismétlődő állításokkal, legyenek bármilyen hazugok, sokakat sokáig be lehet csapni. De mint 1953, 1956, 1989 és 1998 tanúsítják, az egyoldalú abraktól végül sokan megundorodnak. Azok, akik – csak minálunk – már négyszer sültek fel eddig a hazugságok monoton sulykolásával, még soha nem gondoltak arra, hogy ami sok, az sok? A sok millió tökfej hallgatólagos elmélete megbukott. Ilyen egyszerű ez