A magyar népesedés az európai trendben

Hazánkban a politika már korábban is többször megkísérelte, hogy az egyre kezelhetetlenebbé váló népesedési folyamatokba beavatkozzék, összességében csak mérsékelt sikerrel, jórészt azért, mert nem számolt azzal, hogy a fennálló társadalmi-gazdasági keretek és a társadalom tudati állapota lényegében kizárja a születésszám érezhető növelésére tett bármilyen intézkedés sikerét. Emellett a kétségtelen jó szándékkal meghozott intézkedések végrehajtása sem volt következetes. A már több mint két évtizede tartó (de a demográfusok által valójában már az ötvenes évek második fele óta előre látott) népességszám-csökkenés azonban egyre inkább aggasztja a hazai közvéleményt, bár ennek politikai kezelése a rendszerváltozás óta, lényegében 1998-ig különböző, itt most nem részletezett okok miatt nem merült fel.
A népesség jövője iránti felelősségérzet indította arra a jelenlegi kormányfőt, hogy a folyamatok kezelésére, népesedéspolitikai intézkedések esetleges kidolgozására szakértői bizottságot hozzon létre. A szakma ugyanis bizonyítottnak véli, hogy ha a hazai születésszám rövid időn belül nem emelkedik mintegy másfélszeresére (tehát a jelenleg 90-95 ezerről 140-150 ezerre), és ez az európai viszonylatban rendkívül magas szint több évtizedig nem marad fenn, úgy a magyar népesség a XXI. század közepére mintegy nyolc és fél, kilencmilliós szintre esik vissza. E szcenáriónak különböző alváltozatai vannak, de a lényeg ez. A rohamosan fogyó népességben alig van gyermek- és fiatalkorú, rendkívüli mértékben megnő az idősebbek száma és aránya. Végső fokon az öregedő, és az önmaga működési zavaraival elfoglalt társadalomban hosszabb távon a szellemi fürgeség, az úgynevezett innováció hal el, csökkennek a közoktatásra fordított, tehát a jövő érdekében végzendő beruházások, a nyugdíj- és a szociális ellátórendszerek törvényszerűen bekövetkező működési zavarai pedig megoldhatatlannak látszó kihívást jelentenek. Azt kell mondanunk, hogy ezeknek a nem is olyan távoli jövőben várható eseményeknek a bekövetkeztét illetően hazánk a többi európai országgal osztozik.
A hazai és az európai népesedési helyzet társadalmi, gazdasági és kulturális következményeit egyelőre fel sem tudjuk mérni. Az mindenesetre biztos, hogy az európai népesség részaránya a világ népességében az ENSZ legutóbbi előre számításai szerint a jelenleg is alacsony 13 százalékról az évszázad közepére kilenc százalékra esik vissza, ez abszolút számban mintegy százmilliós csökkenést jelent. Az európai népességek számának lassú csökkenése, Európa demográfiai térvesztése a jelen körülmények között nem állítható meg, e népességek önfenntartó képessége mára már annyira megroggyant, hogy önmaga reprodukciójára immár nem képes. Nem az a baj, hogy a fejlett országok népességeinek szaporodási arányszáma alacsony, a zérushoz közelít, hanem az, hogy a szaporodás a természetellenesen alacsony termékenység miatt immár csökkenésbe megy át, ami bizonyos határon túl öngerjesztő folyamattá válik. Ez a népesedési folyamatok ismert törvényszerűségei alapján elkerülhetetlen. Az így kialakult helyzetnek számos gazdasági, társadalmi, morális oka és vetülete van. A reprodukciós szint alatti, azaz a népesség számbeli fenntartását nem biztosító termékenység összetevőivel foglalkozó egyik ENSZ-munkacsoport 1998-ban azon a véleményen volt, hogy a fejlett országok népesedési helyzetének múlt és jelen állapota elsősorban az értékvesztésnek és közvetett hatásainak, tehát főleg nem materiális tényezőknek tudható be. Az utóbbi időben ezt a véleményt egyre több szakértő is osztani látszik. A felvilágosodás hatására a XVIII. század második felében kialakult alapvető emberi jogok rendszerét a francia forradalom kanonizálta. Az ennek következtében megerősödő individualizmus, az egyén jogainak és érdekeinek abszolút primátusa fokozatosan szembekerült a közösség érdekeivel, és a XX. század második felében az individualizmus legszélsőségesebb formái váltak majdnem törvényszerűen uralkodóvá, ami a közösség morális és kulturális hagyományaiból való elszakadáshoz, a tömegessé váló, csak a fogyasztást, élvezetet és a mindenekfeletti „önmegvalósítást” hirdető fogyasztói magatartáshoz, hedonizmushoz vezetett. A kezdeti kapitalista, majd a posztindusztriális társadalom gazdasági folyamatai ugyanis olyan egyéni magatartásformák kialakulásának kedveztek és tették általánossá, amelyek végső fokon az e társadalmak hagyományait képező kultúrát, erkölcsi értékrendszert veszélyeztetik, feloldják, és – legalábbis a demográfiai folyamatok, valamint a társadalom kulturális önazonossága tekintetében – saját pusztulását idézik elő. E folyamat persze nem ilyen egyszerű, de lényege mégiscsak ez.
Magának a társadalomnak kell eldönteni, hogy mindezzel miképpen néz szembe, illetőleg szembenéz-e egyáltalán. A viharos történelmi múltú és magukat ennek következtében veszélyeztetve érző országokban ez a szembenézés megkezdődött, de gyakran megosztja a társadalmat. A nagy népességszámú, fejlett nyugat-európai országokban újabban szintén komoly politikai és társadalmi feszültséget okoz az egyre csökkenő népességszám, illetőleg ennek főleg a megnövekedett öregkorú népesség ellátásával, valamint a növekvő szociálpolitikai terhekkel kapcsolatos következményei.
Hazánkban a termékenységnek, azaz a nők számához különbözőképpen viszonyított gyermekszülések számának csökkenése kisebb-nagyobb hullámzásokkal már egy évszázada tart, 1920 után fokozatosan felgyorsult, mígnem az utóbbi években elfogadhatatlan mélypontokra esett vissza. Európa nagy részén e folyamat szintén lezajlott, de sok tekintetben más modell mentén. A magyar népesség demográfiai szerkezete már az ötvenes évek vége óta nem biztosította hosszú távon a népesség számának megtartását. Az, hogy a tényleges csökkenés csak 1981-ben következett be (és tart azóta is), annak tudható be, hogy a korábbi, kedvezőbb kormegoszlás egy ideig tompította a mélyben rejlő folyamatok következményeit. Mára azonban a magyar népesség inherens tartalékai kimerültek, a csökkenés fokozatosan öngerjesztővé válik, és külső beavatkozás nélkül semmiképpen sem befolyásolható, mert a hazai népesedési helyzet önerőből való gyökeres megváltozása csak a korábban említett termékenységi (születési) szintek elérésével lenne elképzelhető. Ez a mai hazai és a környező, tágabb társadalmi-gazdasági és politikai környezetben nyilvánvalóan teljességgel elképzelhetetlen, irreális. Éppen ezért félrevezetők a sajtóban időnként napvilágot látó olyan vélemények, amelyek különböző múltbeli trendek előrevetítése alapján úgy vélik, hogy a mintegy tízmilliós népességszám 2020 táján ismét elérhető és a továbbiakban fenn is tartható. Ez nagyon is kívánatos lenne, de teljesen kizárt. A tudományos és az egész világon használt népesség-előreszámítási módszer ugyanis a népesség számának és belső struktúrájának előre becslésekor éppen a belső összefüggéseket és a termékenység, valamint a halandóság szintjeinek kor szerinti várható alakulását veszi számba, gyakorlatilag tehát arra a hatásmechanizmusra épít, ami a valóságban is érvényesül. Minden más módszer különböző, itt most nem részletezhető okok miatt használhatatlan. A Népességtudományi Kutató Intézet előre számításai ezért megalapozottak, és sajnos a leginkább valószínű jövőt vetítik előre. Ez pedig azt jelenti, hogy a termékenység és a halandóság várható szintjei mellett a súlyos népesedési helyzet korrigálása elsősorban fiatalabb családok folyamatos magyarországi letelepedését elősegítő bevándorlási politikával volna elképzelhető. Ennek természetesen számos veszélye, buktatója, nemzetpolitikai vonatkozású gondja van, még akkor is, ha a bevándorlók túlnyomó többsége magyar lenne. Az elmondottak alapján nagyon óvatosan kell kezelni a születésszám legutóbbi időben tapasztalt kisebb növekedését, valamint a halálozások számának valamelyes csökkenését is, mert könnyen illúziókba ringathatjuk magunkat, és mert szakmailag korántsem bizonyítható, hogy mindez bármiféle kormányzati tevékenység következménye volna. Ez csak hosszabb idő után válhat egyértelművé, de még akkor sem oldaná meg az alapvető gondot, mert a szinten tartáshoz szükséges születésszám, mint láttuk, olyan magas kellene legyen, amelyet a súlyosan megroggyant népesség nem képes produkálni.
A társadalomnak az uralkodó európai minták mentén történő átalakulási zavarait több folyamat jelzi: a művi terhességmegszakítások rendkívül magas (bár lassan csökkenő) száma, a házasságok, válások és újraházasodások arányszámai. Ezekről csak annyit mondhatunk, hogy már hoszszabb idő óta kedvezőtlen társadalmi helyzetre utalnak. A házasságok válságának fő oka, hogy a gazdasági nehézségek és az erkölcsi értékek fellazulásával párhuzamosan nagymértékben csökkent a családot alapítók, a családban élők toleranciaszintje, azaz az egymás iránti belátás, az egymás jó és rossz tulajdonságai elviselésére való készség. Az általános türelmetlenség, a vélt vagy valós sérelmek azonnali megtorlásának vágya azzal jár, hogy a családi kötelék akkor is felbomlik, ha több együttérzéssel, figyelemmel és szeretettel a kapcsolat megmenthető lenne. Az európai országok majd mindegyikében már elterjedt a házasságon kívüli együttélés, tartós élettársi kapcsolat, és ez hazánkban is egyre gyakoribb, bár társadalmi elfogadottsága egyelőre valamelyest csekélyebb, mint Észak- és Nyugat-Európában. Tisztán demográfiai szempontból nézve a házasságon kívüli együttélés előnytelen, mert e kapcsolatokból kevesebb gyermek születik, mint a hagyományos házasságból. Magyarországon pedig az együttélés újabb formái akkor vannak terjedőben, amikor a termékenység eddigi mélypontját érte el, és ez mindenképpen kedvezőtlen hatással van a születésszám további alakulására.
Ha sokáig semmit sem teszünk, úgy Magyarország demográfiai súlya a Kárpát-medencében az elkövetkező évtizedekben csökkenni fog, és ezt nehéz lesz azzal ellensúlyozni, hogy hazánk pillanatnyilag gazdaságilag fejlettebb, mint a környező országok. Ami pedig Európát illeti, súlya az elkövetkezendő évtizedekben mindenképpen zsugorodik. Ennek távolabbi következményei attól is függenek, hogy meddig marad meg a jelenleg „fejlett” világ technológiai, gazdasági és fiskális fölénye a világ többi részével szemben. Az Európára nehezedő nyomás fokozódni fog, és ennek kezelésére a jelenleg uralkodó, látszólag demokratikus, szélsőségesen liberális eszmeiségen alapuló politika nem alkalmas, újabb megoldási kísérletek pedig egyelőre alig láthatók.

A szerző demográfus