Egy botrányos örökbefogadás utóélete

Az elmúlt hetekben egy eddig precedens nélküli jelenség kapcsán megmozdult a magyar társadalom, és fókuszba került az örökbefogadás gyakorlata, a családok általánosan alakuló értékrendje, a személyiségjogok és a másság megítélése, a politikai és szociális érzékenység. Szélsőséges indulatok és vélemények gerjedtek. Társadalmi, politikai ügy lett egy család, egy gyermek és az örökbefogadó sorsa. Hasonlóan mozgatja meg az országot, mint a kubai kisfiú esete az Egyesült Államokat. Csökkenő lélekszámunk, a magyarok elfogyásának veszélye, identitásunk és önmagunkról alkotott képünk védelmében is ez így helyes.
Ebben a helyzetben nemcsak mint pszichiáter, hanem mint a Magyar Családterápiás Egyesület elnöke is állást kell foglalnom – a szakma ars poeticájának megfelelően.
Döntő a megfelelő anya-gyerek kapcsolat
Az egyéni, családi és tágabb környezeti, társadalmi konfliktusok természetéből ered, hogy mindennapi életünk részei; szőnyeg alá söprésük helyett jobban járunk, ha igyekszünk megoldani azokat. A közhiedelemmel ellentétben a konfliktusoknak nemcsak hátrányai vannak, hanem számos előnnyel is rendelkezhetnek: megerősíthetik identitásunkat, értékrendünket, idáig nem látott új, konstruktív megoldások létrejöttéhez vezethetnek és segíthetnek a kérdéskörhöz tartozó fontossági sorrend, a prioritások meghatározásában – hogy csak néhány lehetőséget említsek.
A médián keresztül történő megnyilvánulás azonban számos veszéllyel járhat, amelyben a kapcsolódások és sajátos szerkesztési szempontok a mondanivaló tartalmát megváltoztathatják, valamint a kommunikáció értelmezése reklám, politikai vagy egyéb jelentést kaphat. Szakmai vélemények politikai jellegűvé válhatnak, míg politikai szempontok – szerencsére egyre ritkábban – szakmai köntöst ölthetnek. Ezzel épp azt szeretném jelezni, hogy a mindenkori politika a hiteles, tisztán szakmai szempontokra támaszkodhat, meghagyva a szakmai érvek autonómiáját.
Valamennyien kapcsolatainkban fejlődünk, és így kapcsolati közegünk határozza meg, kik leszünk, mivé válunk, hogyan és kivel éljük életünket. Ennek a kapcsolati realitásnak, amely minden ember számára, így számunkra is megadatott, legalább négy szintje van.
Az első szinten azokkal a tényekkel kell szembenéznünk, amelyek megváltoztathatatlanok: hogy hová születtünk, kik a nemző szüleink, természetes úton vagy lombikban, genetikailag férfinak vagy nőnek, egészségesen vagy fogyatékossággal, milyen rasszba születünk, génjeink milyen programot hordoznak. Teljes vagy egyszülős családba, netán intézeti körülmények közé kerülünk és így tovább.
Természetes, egészséges fejlődésünket – itt az egészség fogalom az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott testi, lelki és szociális jólét lehetőségeit, nem csupán a betegség hiányát jelenti – a lélektan és az egészségtudomány mindenkori ismereteinek felhasználásával érthetjük meg. Testi, lelki és szexuális fejlődésünk (amely úgynevezett ciklusokban zajlik) nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil kapcsolatban fejlődhet, amelyben döntő a megfelelő anya-gyerek kapcsolat, a testi és érzelmi viszony, egy tartós anyai – és a legújabb kutatások eredménye szerint apai – jelenlét. A születés előtti, alatti és utáni úgynevezett korai időszak döntő fontosságú, és lényegében az újszülött fejlődése és későbbi élete szempontjából is meghatározó.
Az etikai elvek fontossága
Kapcsolataink harmadik szintjét képezik azok a viszonyok, amelyeket családunkban és más közösségekben, bölcsődében, óvodában, iskolában, munkahelyen, a társadalomban stb. élünk meg, ezeket úgynevezett társas rendszerekként foghatjuk fel. E rendszerek nélkül sem tudunk létezni, viszont az ezekben elfoglalt helyünket, viselkedésünket csak úgy érthetjük meg, ha ismerjük azokat a szabályokat, amelyek szerint e rendszerek működnek. Ismernünk kell tehát azokat a „közlekedési szabályokat”, amelyet családunkban észrevétlenül és tudatosan is elsajátítunk. Mosunk-e étkezés előtt kezet, mit csinálunk, amikor együtt eszik a család, fogyasztunk-e, és ha igen, mikor és mennyi alkoholt, járunk-e templomba, zsinagógába vagy mecsetbe, hogyan fejezzük ki szeretetünket, milyen az intim, egészséges szexuális viselkedés, hogyan gondoskodjunk szeretteinkről stb.
Végül pedig negyedik szintje életünknek az a Böszörményi-Nagy-Iváni-féle úgynevezett kapcsolati etika, amely azt az egyetemes, puszta létezésünkből fakadó kapcsolati jogot jelenti, amely az egymásról való gondoskodásból táplálkozik. Ha szüleink vagy a szülői szerepet átvállaló nevelőszülők nem gondoskodnak rólunk, kiszolgáltatott csecsemőként elpusztulunk. Ezt a gondoskodást, amely a szüleinkkel összekötő láthatatlan, de mindig kézzelfogható kötődésünk, lojalitásunk alapja, mi magunk csupán a jövő generációjának tudjuk viszonozni. Ez egy velünk született, de mindig legalább három generációt érintő belső kapcsolati konfliktus. (Bővebben lásd: A kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa, Coincidencia, 2001.) Saját életünkön túl ezért is nagyon fontos, hogy a közös jövőnk érdekében ne menjünk el az örökbefogadás, a kapcsolati etika szintjét érintő elveinek a gyakorlatban való érvényesítése mellett.
Van konzultációs lehetőség is
Milyen tanulságok vonhatók le a szakember szemével Dani és az örökbe adó édesanya, valamint az örökbe fogadó Rácz Károly a nyilvánosság előtt zajló úgynevezett nyílt örökbefogadásából?
Ideális esetben örökbefogadásra nincs szükség, mert a szülők biztosítani tudják a maguk és gyermekük egészséges életéhez kölcsönösen szükséges feltételeket és a fejlődést. Ne feledjük, a gyermeknevelés nemcsak a gyermek, hanem a szülők egészségéhez mint az egyik legnagyobb örömforrás járul hozzá, és örökbeadás vagy válás esetén nemcsak a gyermek, hanem az örökbe adó szülő is ab ovo, kapcsolati értelemben sérül. Az egyetemes jog szerint azonban minden szülőnek – ha két szülő létezik, akkor mindkettejük hozzájárulása szükséges – megvan a joga, hogy gyermekéről nem vér szerinti szülő részére is lemondhasson. A gyermeknek pedig megvan a joga arra, hogy egészséges és teljes életet éljen. E gyermek tényként kapja, hogy szülei lemondtak róla, amellyel e jogát etikai értelemben csorbították, de a szülők maguktól is eldobták a teljesebb élet lehetőségét, hogy a gyermekneveléssel saját életüket is teljesebbé tegyék. Nagyszülők vagy közeli rokonok könnyebben léphetnek helyükre, mert gyermekeiken keresztül jogosultságuk, kapcsolati értelemben, nagyobb.
Ha a társadalom kénytelen lépni a gyermek veszélyeztetettsége miatt, akkor a gyermek örökbeadhatóságának kinyilvánításával a szülő is sérül, annak ellenére, hogy e lépés elkerülhetetlen. A társadalom és a szülő szempontjából egyaránt arra kell törekedni, hogy a származási szülőt segítsük képessé válni a gyermekgondozásra, és ha ez a szakmai szempontok figyelembevételével reménytelen, csak akkor kerül sor az örökbeadhatóság megállapítására. Preventív jelentőségén túl ezért is nagyon fontos a családkonzultáció és a családterápia igénybevételének lehetősége, amellyel sok esetben elkerülhető lenne, meg lehetne előzni az örökbefogadást.
A konkrét ügyben a kérdés úgy merül fel, hogy miért Terry Black és miért nem a nagyszülő lett az örökbefogadó? Változtatott volna-e a helyzeten egy, az örökbe adó anyának adott, a döntést előkészítő konzultációs lehetőség, amelyen segítséget kap életének fontos és visszavonhatatlan döntésének megalapozásában? (Legutóbbi nyilatkozatában az anya már bizonytalannak tűnt korábbi álláspontját illetően.)
Kétszülős befogadás
Az örökbefogadó, Rácz Károly esetében a dilemma az volt, hogy alkalmas-e a nevelőszülői feladatok ellátására. A nyílt örökbefogadás engedélyezésében a szakértői vélemény azt vizsgálja, hogy az örökbefogadó „alkalmas-e a szülői feladatok ellátására”. Ezen túlmenően a kérdés szakmai szempontból részletesebben nincs szabályozva. A szakértői döntésben a családterapeuta-pszichiáter szemével a tudomány jelenlegi álláspontját figyelembe véve szükséges eljárni. Ha a szakmai vélemény csupán az egyén személyiségét veszi figyelembe, akkor egy fontos szempont kiesik, amely nélkül véleményem szerint ma nem lehet a gyermekelhelyezésekről dönteni: az intakt, kétszülős család az egyszülős családmodellel szemben előnyösebb és egészségesebb fejlődést biztosít a gyermek számára. Az egyszülős családmodell önmagában nem biztos, hogy hátrányt jelent, de nagyobb az esély a kevésbé egészséges fejlődésre.
Szakmai szempontból a másik kérdés – a másság teljes elfogadásával –, hogy a transzszexualizmus és/vagy a transzvesztitizmus, amelyet ma a szexuális identitás zavarának tartunk, olyan eltérés-e, amely alapján kizárólag szakmai szempontok figyelembevételével az örökbefogadást kizáró zavarnak lehet tekinteni. Ebben a kérdésben véleményem szerint az összes érintett szakmai szervezet állásfoglalását is szükséges kikérni.
Az örökbe fogadott gyermek szempontjából törekedni kell arra, hogy a befogadó családban lehetőleg kétszülős és a pszichoszexuális fejlődés szempontjából zavartalan környezetben nevelkedjék. De milyen jogok illetik meg az újszülöttet az egészséges pszichoszexuális fejlődéshez?
A Magyar Családterápiás Egyesület vezetősége a szociális ellátás területén, a gyermekelhelyezésekben a szakmai szempontok nagyobb szerepének szükségességére, a családközpontú és családterápiás elvek érvényesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet Harrach Péter szociális és családügyi miniszternek küldött levelében.
Felelősségünk a jövő alakításában
Magyarország élen jár a család értékeinek közvetítésében Európában, ez elmondható szakmai szempontból is. Elég csak utalnunk a közelmúltban Budapesten rendezett nagy sikerű európai családterápiás konferenciára. Vajon hogyan viszonyulunk az alternatív és az új családmodellekhez? A mi felelősségünk és jövőnk szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a tudomány szakmai szempontjait érvényesítsük és e szerint folyamatosan korrigáljuk a hazai családok ellátásának gyakorlatát, ezen belül többek közt az örökbefogadás szabályozását is újragondoljuk.
Ez a több szinten zajló konfliktus sok mindent lehetővé tesz és számos kérdést vet fel. Újragondoltatja velünk az örökbefogadás gyakorlatát. Segít tisztázni a mássághoz való viszonyunkat. Arra késztet, hogy minél előbb határozzuk meg, milyen mértékben kell bevonni a szakembereket és milyen feltételek mellett az örökbefogadás döntési folyamatába úgy, hogy sem az örökbe adó szülő(k), sem az örökbefogadó(k), sem pedig a gyermek jogai és lehetőségei ne sérüljenek. Javaslatom szerint a döntés előkészítésében, nem kötelező jelleggel, de a jól képzett szakember általi ingyenes szakmai tanácsadás lehetőségét biztosítani kellene.
Hogyan alakulnak a felelősségi viszonyok akkor, amikor a gyermeket „ajándéknak vagy olyan tárgynak tekintjük”, akiért ugyan pénzt nem kapunk, de mégis odaadjuk? Szükséges-e a jogi szabályozás pontosítása? Dani biológiai szülei, örökbefogadója is megöregszik egyszer, és gondoskodásra szorulhat. Ki fogja támogatni?
Mellesleg mit szól majd mindehhez Dani, ha 18 éves lesz? Kap-e választ, és ha igen, kitől a feltett kérdéseire?

A szerző pszichiáter főorvos, családterapeuta, az Európai Családterápiás Egyesület vezetőségi tagja