Mindkét esetben baloldali elöljárók voltak kénytelenek szembenézni akut problémával; foglyai voltak a lakosság spontán népérzületének (mint Zámolyon); választott tisztségviselőként tekintettel kellett lenniük a választópolgárok akaratára és pártjuk választási érdekeire; ki voltak szolgáltatva a média meghatározó részének és a „közvélemény-formáló” értelmiség értékítéletének (mint Zámolyon). A rájuk nehezedő politikai terhet nagyban csökkentette azonban az, hogy ők vagy az őket támogatók körök megkísérelték a felelősség áthárítását a – kormányra...
A baloldali sajtó igyekezett is elhallgatni a polgármesterek pártpolitikai hovatartozását. Török Gusztáv Andorról és Szabó Zoltánról általában nem derült ki, hogy az SZDSZ és az MSZP tagja. Kalocsán a szabad demokratákat kímélő elhallgatást és a felelősségáthárítást sikerült valóságos elemekkel alátámasztani. Végeredménye az a – demokráciára apelláló – kommunikációs stratégia volt, hogy a helyi közösség érdekei „a jobboldali, gyűlöletkeltő kormány antidemokratikus döntési mechanizmusának áldozatává” vált. Így nem is válhatott kérdéssé, hogy a polgármester, aki az idegenellenesség ellen könyörtelen és mindeddig megalkuvás nélküli harcot vívó párthoz (SZDSZ) tartozik, miért zárkózik fel teljes mellszélességgel a lakosság menekültellenes részéhez. És még inkább: pártja miért mutat megalkuvó magatartást? A válasz talán ott keresendő, hogy a város országgyűlési képviselője fideszes, tehát kormánypárti, akivel szemben könnyen felhasználható a kormányellenessé áthangolt menekültellenesség. A politikai és ideológiai zavart jól érzékelteti az egyszerre szabad demokrata pártpolitikus és emberjogi aktivista Kőszeg Ferencnek a meghasonlása: a lakosság tiltakozását „pszichológiailag” megérti, „tartalmilag” viszont elítéli. (Magyar Nemzet, november 14.)
Csakhogy a politikai nyilvánosságot és Kalocsa helyi közéletét nem rázta meg az SZDSZ vagy a Magyar Helsinki Bizottság (elnöke Kőszeg Ferenc) tiltakozása. Liberálisok, emberjogi aktivisták, humanisták stb. nem szerveztek ellendemonstrációt, nem tiltakoztak, nem agitáltak és nem próbálták észérvekkel meggyőzni a kalocsaiakat álláspontjuk morális tarthatalanságáról. Kőszeg még a kalocsai érsekséget (!) is megtámadta, no meg a kormányt: „Amennyiben nem folyna évek óta uszítás a kormányhivatalok részéről a menekültek ellen, akkor valószínűleg a polgármesteri hivatal és a lakosság sem így reagált volna.” Ezt az „uszítást” illő lett volna tényekkel alátámasztani, de legalábbis nem olyan helyzetben emlegetni, amikor éppen kormányhivatalok igyekeznek menekülteket elhelyezni...
A tünetek szerint tehát a jobboldali uszítás egy szabad demokrata politikus lelkét is képes megfertőzni. Ha a szabad demokrata polgármester hozzáállása a kormányhivatalok uszítása miatt ítélendő el „tartalmilag”, akkor bizony – mondjuk ki – a polgármester is uszító magatartást tanúsít. Ezért a kérdés az is, hogy egy emberjogi aktivista lehet-e „pszichológiailag” megértő az uszítással szemben. Hadd emlékeztessek arra, hogy amikor egy alföldi faluban az egész települést terrorizáló Csurár család házát felgyújtották 1992 szeptemberében, Solt Ottilia (SZDSZ) ezt Csurka István augusztus közepén elkövetett Néhány gondolat című pamfletjének közvetlen hatásával magyarázta. Mondhatjuk-e utólag, hogy a gyújtogatást „pszichológiailag megértem, tartalmilag elítélem”?
Szabó Zoltán helyzete annyiban más, hogy nem úszta meg az előbbiekben hiányolt emberjogi tiltakozást, de nem is csattant rajta az ostor. A tanulság kedvéért tételezzük fel azt, hogy a kerület polgármestere Bognár László, a MIÉP alelnöke (Bognár korábban Göd polgármestere volt), és a rendőrök az általa irányított kerületben bilincselnek meg ismert közéleti embereket, akik azért tiltakoznak, mert egy MIÉP által vezetett önkormányzat feljelentésének következtében lakoltatnak ki romákat... A politikai reakciókat mindenkinek a fantáziájára bízom, én csak valószínűsíteni merem, hogy az események nem abban az ideológiai mederben folytak volna, mint ahogy azt most megtapasztalhattuk. A lényeg: az MSZP-s Szabót és az ellenzéki többségű önkormányzatot nem vádolták rasszizmussal, uszítással és cigányellenességgel. Szabó Zoltánnak megadatott, hogy elmagyarázza és megértesse, hogy az önkormányzat tettét, a kilakoltatást miért nem lehet morálisan elítélni. Még abban a kiváltságban is részesült, hogy a Magyar ATV Dési János vezette műsorában Horváth Aladár is a legnagyobb higgadtságot és megértést tanúsította. Nem úgy egy idős roma asszony, aki betelefonált a műsorba. Szabó Zoltán gyanútlanul bólogatott, amikor az asszony arról beszélt, hogy a romák nagyon el vannak nyomva, de igencsak rázta a fejét annak hallatán, hogy beosztottjai, a polgármesteri hivatal ügyintézői – szó szerint idézem – a Gestapo unokái. Bár Horváth Aladár sem értett egyet ezzel az „általánosítással”, valószínű, hogy a roma asszonynak volt némi rossz tapasztalata.
Ezért két kérdés vethető fel. Egy szocialista polgármester miért engedi meg, hogy náci módszerekkel igazgassák a polgárokat? Ha viszont a hasonlat alaptalan, mivel magyarázható, hogy egy roma polgártársunk magától értetődően lenácizott egy szocialista vezetésű hivatalt? Talán azzal, hogy ha a baloldal arra szocializálja a romákat politikailag, hogy a kormány és a hatóságok fajgyűlölők és fasiszták, akkor egyszerű, iskolázatlan emberként nem tudnak politikailag korrekt módon differenciálni: számukra az a hatóság is fasiszta, amit a baloldal tart kézben. Szabó felelősségáthárítása abból állt, hogy hiányolja a kormány bérlakás-építési programját és – az Országimázs Központ, a tűzijátékok stb. menetrendszerű ostorozása mellett – kezdeményezi ötvenmilliárd forint elkülönítését a költségvetésből. Amit nem tett három éven keresztül, csak most, hogy ismert személyiségek megbilincselése miatt a választási esélyek rosszul alakulhatnak számára!
Bár nem kapott országos nyilvánosságot, rendkívül tanulságos módon került napirendre a menekültkérdés Vácott. A város szocialista polgármestere és fideszes országgyűlési képviselője közösen tájékoztatta (de csak tájékoztatta) a képviselőket arról, hogy a Belügyminisztérium szívesen várja és honorálná azon települések jelentkezését, amelyek önként fogadnának be menekülteket. Három párt, az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP (!) képviselői egyaránt elutasították azt, minden ideológia skrupulus nélkül, és a vita rövid úton arról folyt, hogy a három párt mit tesz akkor, ha a kormány menekülteket helyezne el a városban. A szocialisták állampolgári engedetlenséggel fenyegetőztek, a MIÉP meg valóságot nélkülöző állítások mellett kész tényként beszélt arról, hogy a Fidesz miképpen „érdekelt” a betelepítésben.
A tanulság tehát az, hogy a baloldali és a jobboldai ellenzék közötti elvi ellentét könnyen olvad el és csap át alkalmi akcióegységbe, ha olyan témákban tudják a vezető kormánypártot támadni, amelyekben a választópolgárok érzelmileg könnyen befolyásolhatók. A három pártban egy valami nagyon is közös: mindannyian a Fidesz szavazóbázisának megdézsmálásában érdekeltek.
A szerző politológus
origo.hu
Orbán Viktor: Néhány lángos és tasli leesett
