A D–209-es számú elvtárs

A dicstelenség napja, a D-nap. Partra szállnak az ügynökök, kiveti őket a múlt tengere. Bennünket is kiver a víz. Közeledik az újabb miniszterelnöki „Na és?”. Horn sohasem titkolta pufajkásmúltját, sőt büszke volt rá. Olyannyira, hogy eltüntette iratait. Benne még megvolt a virtigli prolivirtus. Medgyessy elhazudta. Szemérmesen csak annyit makogott, ő bizony bele sem pillantott a III/III-as jelentésekbe. Most kiderült, évekig körmölte azokat jó pénzért. Kovács tudta, hogy kígyót melenget a keblén, most elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Kiszellőztetett, a báb repülhet. Sebtében letakarítják majd a pályáról a fővezért. Jöhet Bástya elvtárs. Mit szól mindezen drámai eseményekhez a köztársasági elnök úr? A D–209-es politikai legitimizációját ugyan nem kérdőjelezheti meg, de akárcsak a cseh Hável politikustársairól, neki is kötelessége lenne kinyilvánítania véleményét a szégyenről.
Mit szólnak vajon ehhez a cirkuszhoz a napokban elkalapált francia szocialisták? A becsület lovagjává emeltek egy hivatásos rezidenst, egy 209-es James Bond-parafrázist, olyat, aki évtizedekig sarkantyúzta a gall kakast. Ennyit ér mindössze a híres francia becsület? Most megfejelték Trianont! Nemzetközi rangra emeltek egy pitiáner Benkei-ministránst, egy erdélyi kék vért, aki az ’56-os akasztófák árnyékában lúgozta karrierjét. Hallgat, lapít Jospen negyven mamlasz samesza.
Az utóbbi években sok ügynököt megismerhettünk, de mind között ez a legundorítóbb. A pénz miatt, amelyhez a kivégzettek vére tapad. Erről a történetről még Esterházy sem írna könyvet. Ezt a kétségbeejtően lapos történetet megérezte és előre kifütyülte a könyvhét büszke népe. Ők már tudtak valamit, ponyvát nem olvasnak.
Aczél, Demszky, Horn, Medgyessy, Tarr, Szatmári. Teregetik a szennyest, növekszik a hányinger. Az elhibázott ügynöktörvény, akárcsak a választási, nem tartható tovább. Ennyi emberi és történelmi mocskot büntetlenül nem cipelhet tovább a hátán egyetlen nemzet sem. Sürgősen nyilvánosságra kell hozni a diktatúra haszonélvezőinek és besúgóinak a nevét. Ne mérgezzék tovább a közéleti levegőt!
Mi lesz ezután a D–209-essel? Remélem, a nép, az az istenadta, nem hagyja annyiban, nem ül fel a szerecsenmosdatásnak. Az újságok, akárcsak Josip Tot- és Kaya Ibrahim-ügyben, 209 napos folytatásban bányászkodnak. A települések középületeire az összefogás-mozgalom tagjai fekete, D–209 feliratú zászlókat tűznek ki. Az autók hátsó ablakaiban megjelennek a D–209-es rendszámtáblák, amelyek mutatják a helyes irányt. A metró bejáratánál a Fidelitas D–209-es emléklapokat osztogat. Budapest graffitis falait ellepik a mágikus számok. Vajon hány zsírosdeszkát lehetne venni ebből az évtizedekig felvett gázsiból, ebből a belügyből kilobbizott, kádárista sikerdíjból? Mikor követelik már végre, hogy kerüljön fel a szégyentelenek dísztablójára az érintett? Ugye nem elégszik meg senki egy laza vállrándítással? A D-nap megrengetheti az alkotmányos rendszert. Legyünk észnél, vigyázzunk magunkra.