Már bekapcsolták a kihallgatólámpákat

Rémlátomás egyeseknek, ahogyan vészesen fogy Európában a szocialista élettér. Szűkölve borulnak a vöröslő dominók, az eddigi etalonok. Beszűkül a mozgástér, elkopnak az igazodási pontok. Lassan nem lesz egyetlen kerekded ülep sem, melyhez dörgölődzve, hajbókolva oda lehetne zarándokolni. Nem lesz helye a külhoni nyelvcsapásnak, elfogy a levegő, elkopott a mágikus francia kulcs. Felvetődik a kétségbeejtő kérdés: mi lesz veled, te kedves-rendes lenullázott szocialista párt? Hol fogsz múltidézve árulkodni, ha elfogy széllel bélelt hatalmadból a külföldről beléd pumpált dohos levegő? Hol fognak ezentúl Internacionálét kántálni a lelkes magyar kóristák? Hol mocskolja ezentúl önfeledten saját nemzetét Kovács karvezető? Hol fog a hőn áhított sikerért gründolni a Vörösmarty téri „Füttyös Pepi”?
Csak nem nekünk, a csőcseléknek akar tetszelegni, D–209-es sorszámmal?
Mit akarhatnak most, hogy itt maradtak szinte egyedüliként abból a förtelmes XX. századból? Itt, a poros múzeumi vitrinben, az elmeinkampfosított Tőke mellől képviselik ádázul a világforradalom fennkölt folytonosságát. Elmarxizálják a maradék maradékát ávéhástul, ápévéstül, bankostul. Bűzlik a gázszag, a záptojásillatú. Koncra szállnak, ellepik a kereskedelmi médiumok amnéziás járatait. Az örök túlélőkre nem hat a kifinomult polgári méreg, immunisak a változásokra. Dől belőlük a legitimizáció hiánya, félnek mind. Medgyessy elvtárs is fél, légzés nélkül rágja a gyűlöletet, hideglelősen koccan foga. Vacog a vackán, hangoskodik. Odakinn eközben tanítanivalóan tisztogatnak a kijelölt népbiztosok. A Legfőbb Ügyész rálát a Gresham-balhéra, mennie kell. Az MNB elnöke a korlátlan síbolás útjában áll, mennie kell. A volt miniszterelnök és felesége ordenáré sajtótámadások kereszttüzében áll. Terítéken az Országimázs Központ. Kihallgatótisztek lámpái villannak szemükbe. Lassan elérik piszkos kezeik a köztársasági elnököt, kikezdve feddhetetlenségét. Most hálásak az SZT-tisztek, bújócskáznak az ügynöktörvény leple alatt.
Egymást nyaldossák a tisztogatási hullámok. Nem kell már ide szakértelem, csak a bizalom, az a fontos. Hűség a párthoz és hűség a néphez, ahhoz a szervilishez. A bratyizós baráti múlt, a kolhozok trágyaillatú varázsa, Natasa melankolikus copfja. Ez kell. Ez a nagyüzemi szarkaláb, ez a hátsó ablakból bólogató foxi-maxi, ez a csordogáló pavlovi reflex. Ez kell most, eljött ismét a brezsnyevi dörgölőzés időszaka. Húsos, telt csókok a szokott helyeken. Éljen gusztushúsz! Micsurin nagyranőtt üstöke szétterül a folyondáron, hozsannázik mifelénk. Lógunk a szeren, befogjuk pofánkat.
Tasnádi és Princz ismét „sikerorientált” magazinok címoldalán. Velőt ráznak. A közszolgálati silókban szecska, Juszt stüszi-orv-vadász magaslesen. Nem számít a kilövési tilalom, nagyvadra tüzel. Orbánra jár az ordenáré ATV, a stúdió végleg beköltözött a Köztársaság térre. Félig szabad a sajtó, kifüstölni való. Görgey, az emberarcú amatőr, máris hibát hibára halmoz. Ő lesz majd, néhány kósza hónap múlva, az első szalonképtelen áldozat. Lassan, csigalassúsággal vánszorog az első száz nap, az ígéretek vaskos halmaza. Keleten a helyzet változatlan, Schmitt Pált hazarugdossák Svájcból. Mernek kicsik lenni. Közben szervezkednek. Vásárhelyi Máriát is zavarják a burjánzó sejtek. Gyűlöli az ellenzéket írmagostul. Hite szerint benevezne minket egy szögesdróttal körbezárt pánarab értekezletre, beszéljük meg szűk körben gondjainkat. Kordában kellene tartani minden megveszekedett kokárdás istencsapást. Mind a tízezernyi apró sejtet szeretné saját kifinomult képmására klónozni. Olyan toleránsra, úgy, mint régen, a szép időkben, Soros-pénzen. Micsoda elfuserált skanzenvilág az, ahol honi marxisták legszívesebben steril laboratóriumban alkotnák meg saját, kimagozott ellenzéküket? Mi ez az egypólusú, rendpárti nyavalyakórság? Kende doktor, a politikai pornográfia nagymestere előzőleg létre is hozta a csurkásított ellenségképet. Ami szerintük önálló életre kelt, megtéveszt tömegeket, szervezkedik. Nem fogják fel odaát, hogy néppel szemben nem érdemes… Csatakosak maradnak, ahogyan ágyban, párnák között, tehetetlenül várják a véget. Rémálmok gyötrik őket, pedig álmodni érdemes.
Ezért inkább álmodjunk tovább, felejtsük el egy pillanatra a gyötrő múltat és álmodjuk meg azt a közel tízezernyi önálló szerveződést, melyeknek létrehozására és működtetésére az atomizálásra törekvő nagy testvér sohasem lenne képes. Nekik irányított, júdáspénzen megvehető, arctalan massza kell, nem önbecsülésében öntudatra ébredő, önszerveződő civiltársadalmi képződmény. Rettegnek a polgáriasodástól, rettegnek a jövőtől. A baloldal csak idegen szuronnyal, fegyverrel, ígéret-bunkóval tud időleges mozgalmat szervezni. A manipuláció nagymestereinek a totális elnyomás a lételeme. Most elérkezett az idő, hogy ezek a kis baráti körök kinyújtsák kezeiket, összekapaszkodva sorstársaikba karoljanak, és kezdjék meg a dinamikus növekedést. Nem szétszórva, hanem egyesülve. Hozzanak létre regionális, kistérségi együttműködést, válasszák ki vezetőiket, s ha mód van rá, jegyeztessék be hivatalosan szervezetüket. Nyújtózkodjanak olyan, a klasszikus polgári értékrend felé nyitott társadalmi rétegek irányába, melyeket ez az agyonhasznált pártpolitika mind ez idáig nem volt képes önzetlenül megszólítani.
Szervezkedjenek egyre nagyobb koncentrikus körökben! Orbán Viktor kavicsot dobott a vízbe, most érjék el egymást a hullámok.
Személyes találkozókon, hírlevelekben, felolvasóesteken, kiállításokon, ünnepi vacsorákon adják hírül egymásnak: Élünk! Dolgozunk, vagyunk, boldogulunk, várjuk a jövőt, túlélünk mindent. Minden rosszat, akárcsak eddig. Most ez a legfontosabb! Kapaszkodjanak össze a falvak és városok körei. Fogalmazzák meg önmaguk és környezetük számára saját identitásukat, viszonyukat a nemzethez, Istenhez, családhoz, a polgári értékrendhez, a jövőhöz, mindahhoz, amit fontosnak tartanak. Merjenek önmaguk lenni! Ne várjanak föntről tanácsokat, alulról szerveződjenek. A mi értékeink felé elkötelezett sajtóorgánumok nyújtsanak tág teret a mozgalom híreinek, eseményeinek és eszményeinek. Külön hasábokon közöljék rendszeresen polgártársaink véleményét, közösségeink történéseit. Indítsanak vitákat. Ha előfizetünk ezekre a lapokra, elvárhatjuk, hogy kiemelt módon foglalkozzanak velünk. Határozottan kérjük, hogy a Demokrácia Központ ne üljön rá a szervezetek címlistájára, hanem tegye azt közzé, mind elektronikus, mind írott formában. Alkossák meg a mozgalom telefonkönyvét, külön feltüntetve, ki miben tud társain segíteni. Nem illegális társaságokat szervezünk ugyanis, hanem alkotmányos alapokon állókat. Tudnunk egymásról, tanulnunk kell egymástól. Segítséget kell adnunk az arra rászorulóknak, működtetnünk kell a szolidaritást. Országos hálózatát kell kiépítenünk az információk szabad áramlásának. Üljünk be a teleházakba, hozzunk létre politikai klubokat. Ne akarjunk felülről irányított, megvezetett pártfiókok lenni. Ne akarjunk a mozgalom vezetésébe leharcolt, kiégett, megélhetési politikusokat. Mi személyes sorsunkat, saját bőrünket visszük a vásárra, nem hataloméhes karrierünket. Nem akarunk olyanokat, akik tisztázatlan anyagi vagy erkölcsi ügyekbe keveredtek. Tiszta, friss, dinamikus, tettrekész, fiatal vezetőket szeretnénk. Olyan alulról építkező tömegmozgalmat, mely elhatárolódik és gyökeresen szakít az elmúlt évtizedek háttérben megbúvó, álságos, paktumos pártpolitikájával, nem mozgatja a mindent bekebelező „kisgömböc” effektus. Számít és épít a civil kezdeményezések bölcsességére, kurázsijára, az egyén kiteljesedett szabadságvágyára, a szellem szabad szárnyalására.
Erről álmodjunk tovább egyre nagyobb, szélesebb hullámokat. Ennek az őszinte népi kezdeményezésnek újra kell gondolnia, fel kell támasztania Szárszó, Monor és Lakitelek szellemét, történelmi hagyatékát. A kézfogást, csak jobban megfontolva. Ne nyújtsuk ki akárkinek kezünk! Elég volt a megvezetésekből, átverésekből, árulásokból. Meg kell alkotnunk az új jobboldal eszmeiségét, igazodási pontjait. Fel kell építenünk Orbán Viktor köré azt a szellemi holdudvart, mely hátsó szándék és érdekek nélkül szolgálja Magyarországot.
A magyar értelmiségnek bocsánatot kell kérnie – ha bűnös volt, ha nem – saját népétől, az elfuserált rendszerváltozásért, amiért tevékenyen részt vállalt az ortodox kommunisták hatalomátmentésében, ismételt feltámasztásában. Bocsánatot kell kérnie az elszalasztott lehetőségekért, a zsákutcákért, az önzésekért, az önpusztító egoizmusért. Fejet és térdet kell hajtani, önvizsgálatot kell tartani. A nemzeti mozgalom újraszerveződő elméinek új, országos gyülekezést kell összetoborozniuk. Szilárd polgári elvek mentén, mert hiszünk a többség modern, patrióta elveiben és akaratában. Az itt megszülető gondolatokat könyv alakban kell kinyomtatnunk. Tanulságul és iránymutatásul mindannyiunk számára.
Végezetül azt gondolom, hogy ennek a mozgalomnak, ott, ahol a jobboldal nem indít képviselőjelölteket, önálló erőként kell indulnia az őszi önkormányzati választásokon. Senki sem ismeri, érti és tudja jobban a helyi közösségek érdekeit képviselni, mint az összefogás mozgalom csoportjai. Számítanunk kell rájuk, várják a nemes feladatot. Adjuk meg ezt a kiugrási lehetőséget számukra, mert megérdemlik. Itt vannak közöttünk a Lech Walesák, a Martin Luther Kingek, a Nelson Mandelák. Szólítsuk meg őket!
A szerző az Inconnu művészcsoport tagja