Németországban törvény (§. 194. Strafgesetzbuch) bünteti a nemzetiszocialista (náci) bűntettek tagadását; Magyarországon – ahol a közvélemény immár napirendre tért afelett, hogy egy kommunista titkosszolgálati bérenc miniszterelnökként a nyilvánosság szemébe hazudjon – nem. Gazdag István tehát büntetlenül leírhatja a Demokrata múlt heti számában megjelent A halott oroszlánról című gyér magyarsággal papírra vetett, Adolf Hitlert magasztaló, a Szentírást, a zsidóságot, a kereszténységet s az iszlámot megmocskoló „munkájában” a következőket: „A náci rezsim bestiális és a történelemben ismert minden más rendszert meghaladó elvetemültségének bizonyítékául a zsidók úgymond ipari méretű kiirtására (holokauszt), ennek sajátosan egyedi eszközére (gázkamra) és szimbolikus helyszínére (Auschwitz) szoktak hivatkozni. A tények azonban, mint tudjuk, makacs dolgok. Nem árt tehát, ha a tisztánlátás végett felidézzük néhányukat. Mindenekelőtt azt, hogy a Harmadik Birodalom összeomlása után a győztes hatalmak kezébe kerülő hatalmas mennyiségű dokumentum között egyetlen olyan sincs, amely a zsidók kiirtására vonatkozó parancsot tartalmazna. A holokauszt megtörténtét kizárólag a túlélők visszaemlékezései és az egykori tábori adminisztráció tagjaitól (gyakran válogatott kínzásokkal) kikényszerített tanúvallomások támasztják alá. (…) az egykori koncentrációs táborokban található gázkamrák egyike sem eredeti építmény, valamennyit a háború után építették a győztesek, nyilvánvaló propagandacélból.” A nácik szellemi kútmérgezésével éppoly kevéssé lehet vitatkozni, mint a kommunistákéval. Gazdag István „tényei” közé nem fér el az 1942. január 20-án a berlini Wannsee partján lezajlott konferencia, amelynek során a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője, Reinhard Heydrich jelenlétében döntenek a „zsidókérdés végső megoldásáról”. (Vö. Wannsee-jegyzőkönyvek, SS Reichssicherheitshauptamt, Berlin.) S persze arról sem hallott még, hogy Adolf Hitler 1939. január 30-án elmondott beszédében kijelentette, egy újabb háború eredménye „a zsidó faj megsemmisítése lesz Európában”. (Vö. A. Hitler: Reden und Proklamationen 1932-1945. Würzburg, 1962-63, II. kötet, 1058). Ami pedig a gázkamrákat illeti: 1943. I. 29-én jelenti az auschwitzi Waffen-SS központi építésvezetésének főnöke berlini elöljárójának: „A krematórium II. teljes erőbevetéssel, elmondhatatlan nehézségek és fagyok dacára éjszakai és nappali műszakok során elkészült. A kemencéket a gyártó Topf és Fiai cég (Erfurt) főmérnökének, Prüfer úrnak jelenlétében begyújtották, s azóta kifogástalanul működnek. A halottaspince vasbeton mennyezete a fagy miatt még alá van deszkázva. Mindez azonban nem játszik szerepet, mivel hullatárolásra addig is használhatjuk a gázkamrát.” A jelentés másolata a birtokomban van. Bármikor szívesen közreadom, jóllehet tudom, emberellenes ideológiák vallóit nem győzi meg az ilyesmi. Ám tudom azt is, hogy aki ma Magyarországon a nácik bűntetteit tagadja, holnap már a kommunistákét dicsőítheti. A Terror Háza Múzeum tanúságtétele szerint a nemzetiszocialista és a bolsevista terror egy tőről fakad: az erkölcsi nihilizmusból. Abból a gyilkos gyalázatból, amelynek hívei büntetlenül élhetnek köztünk és fertőzhetik hazugságaikkal a közvéleményt. Magyarország, vigyázz!
Gazdag Istvánt nem vádolom gyűlöletkeltéssel. De ország-világ színe előtt nácinak nevezem.
A szerző a Terror Háza Múzeum szakmai igazgatója
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter