Nyomom a gázt a kánikulai melegben a Balaton északi partján. Délután van. Az ég tiszta, a víz aluszik. Előttem a Tapolcai-medence bazaltoszlopos tanúhegyei és kúpjai: a Badacsony, a Szentgyörgy-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Haláp és a Szigliget hármas kúpja. Szundítanak ők is; süvegük csaknem belekornyadozik a tó tükörlapjába. Imitt-amott egy-egy bárányfelhő, a valamikori gőzhajók pipafüstjéhez hasonlóan kanyarognak az égen. Errefelé kanyargott barátaival a híres író is, a poharazás után az egyenest körnek nézve, így aztán minduntalan oda jutott vissza, ahonnan egyszer már elindult. Könnyen megesik az ilyen a Badacsony környékén, ahol Kisfaludy is kétség és hitetlenség között vergődött egy andalító színház színpadán.
Emlék a híres színházrendező is, aki a Balaton déli partján, az augusztusi csillaghulláskor átnézett a tó északi partjára, és a sok fénybogár pislákolásától megrészegedve eldöntötte, hogy odaát keresi majd széplelkű Annáját, amint piros rózsái között kívánatosan megjelenik; aztán fordult a szél, és színházi emberünk – még mindig a csillaghullás idején – átnézett a déli oldalra, és a sok fénybogár pislákolásától ismét megrészegedve eldöntötte: odaát keresi majd a nagy életet; s ez így ment a nyár végéig.
A hegyek után, a szétterpeszkedő tájon kihalt a határ. Pihenésképpen leállítom a motort, és nagyot nyújtózom, miközben észreveszem, hogy kissé távolabb, a „boglya hűvösében” emberi test formája rajzolódik ki. Belém bújik a kisördög. Mi lenne ha…, s már indulok is feléje. Hortyog, mint Arany Toldijában a szolgafiúk. Rárontok. „Hallja-e…” Felébred, hunyorog. „Mondja meg – kérdem expressis verbis –, mi izgatja most a legjobban?” Végigmér, az arca elárulja, hogy földöntúli jövevénynek képzel, nem szól semmit, megigazítja a fején a kalapot, hümmög egyet, aztán a szemembe néz. Látom rajta, hogy ébredezik. Megismétlem tehát a kérdést. „Hát az – feleli –, hogy mi derül még ki a miniszterelnökünk múltjából…, ha majd meghallgatják…” „Köszönöm” – mondom, kezet rázok vele, és már állok is odébb. Beülök az autóba, indítok. Addig bámul utánam, amíg a képzelet kikezdi a kísértetet.
Hát normális ország ez?! A parasztembert, ott a boglya hűvösében, a Balaton partján az izgatja, hogy…, ahelyett, hogy azt mondaná: mikor hozza az asszony az uzsonnát, vagy hogy erre téved-e Piroska abban a rövid szoknyájában.
De nem! Szegény Piroskák!
Most veszem észre, lehet, hogy rossz felé kanyarodik az út Balatongyörök határában?
origo.hu
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter
