A holokauszttagadás büntethetősége

Eszmefuttatásom kiindulópontja: a Magyar Hírlap 2002. augusztus 24-i számában egész oldalas interjú olvasható Bárándy Péter igazságügy-miniszterrel. Ebben az interjúban a miniszter egyebek mellett a büntető törvénykönyv küszöbönálló módosításával foglalkozik, s olyan változásokat is előre vetít, amelyek a korábbi izgatás tényállásának helyén a véleménynyilvánítás szabadságát az eddiginél erősebben fogják korlátozni. Mint az interjúban mondja: „Mára anynyira megszilárdult a demokrácia, hogy egy ilyen nagyon célzott, nagyon egy területre vonatkozó korlátozása a véleménynyilvánításnak megengedhető. Ez nem rejt komoly veszélyeket, viszont az emberi méltóság védelme megköveteli, hogy ne lehessen zsidózni, ne lehessen cigányozni és sem bizonyos olyan eseteket büntetlenül tagadni, amelyek tagadása jelentős embercsoportok érzelmeit érinti.” Az utóbbi passzust még egyszer idézem. Tehát: „ne lehessen (…) bizonyos olyan eseteket büntetlenül tagadni, amelyek tagadása jelentős embercsoportok érzelmeit érinti”. Aki nem tudja eleve, hogy miről van szó, az ebből a szövegből sohasem fogja megtudni. Aki tudja, annak eléggé nyilvánvaló, hogy az eufemisztikus és ködös miniszteri nyilatkozat szavai mögött az úgynevezett holokauszttagadás fogalma rejtőzik.
A fogalom lehetséges tartalma
Mi is a holokauszttagadás? Tudomásom szerint egy-két európai országban, Ausztriában, Németországban, Franciaországban törvény szabályozza ezt a kérdést. A megoldáshoz azonban nem kell ilyen messzire mennünk, hiszen a magyar közírók egy csoportjának, illetve egyes külföldi szerzőknek magyarul is hozzáférhető művei eligazítanak a holokausztra vonatkozó, kikristályosodott nézetekről. Az ezekben kimunkált tartalom legfontosabb tényállítási és minősítő mozzanatai a következők. A tényállítások: 1. A hitleri Németország a saját területén és az általa ellenőrzött területeken a zsidóság nagy részét fizikailag megsemmisítette. 2. A Harmadik Birodalom vezetői már a háború előtt vagy a háború elején eltökélték, hogy így fognak eljárni. 3. A zsidóság tömeges fizikai elpusztítására haláltáborokat állítottak fel, ahol céljuk megvalósítására egyebek mellett Cyklon B gázzal működő gázkamrákat használtak. 4. Ezáltal X millió zsidó ember pusztult el. A minősítő mozzanatok: 1. Ezt a borzalmat Európa és a világ – bár tudott róla – ölbe tett kézzel nézte, s ezért részes a bűnben és osztozik a morális felelősségben. 2. Minden olyan vizsgálódás vagy gondolkodás, amely azt kutatja, vajon maguk a zsidók nem járultak-e hozzá a holokauszt létrejöttéhez, a súlyos és eredendő antiszemitizmus jele, s ezért tilos. 3. A holokauszt igazi oka: mindenki, aki nem zsidó, zsigerileg, veleszületetten antiszemita, zsidógyűlölő, a zsidók elpusztítására tör (ezeket a nézeteket Elie Wiesel fogalmazta meg, de sokan mások is vallják). 4. A holokauszt a relatív lépésekben haladó világtörténelem transzcendens pontja, amely a történelmet az abszolútban horgonyozza le. Ettől kezdve a történelem minden tartalmát a holokauszthoz kell viszonyítani és mérni (eredetileg ugyancsak Elie Wiesel nézetei).
Az alkotmány szava
Ha a miniszter szavai valóra válnak, a Btk. minden bizonnyal ezt a kánont, ezt a tételegyüttest fogja részleteiben vagy egészében, konkrétabban vagy összevontabban tényállásba foglalni, és nyilvános tagadásához X év börtönbüntetést rendelni. Azaz lesz egy olyan történelmi esemény, amelyről tilos lesz másként véleményt nyilvánítani, mint ahogyan elő van írva. Aki a tilalmat megszegi, aki nagy nyilvánosság előtt a holokausztmeghatározástól eltér, szigorúan megbüntetik.
Megítélésem szerint egy effajta Btk.-tényállás az alkotmány 61. §-ának és a véleménynyilvánítás szabadságának kérdésével foglalkozó több alkotmánybírósági határozatnak súlyosan ellentmond. Idézek három idevágó szövegrészt. „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra (…)” MAlk. 61. § (1). Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog „a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi” [30/1992. (V. 26.) Ab-határozat]. Egy 1998-as határozat pedig kimondta: „A véleménynyilvánítás szabadsága – alkotmányos alapjogként – fokozott védelmet élvez, azt csak az emberi méltósághoz, a becsülethez, a jó hírnévhez való jogok védelme – mint külső korlátok – korlátozhatják” [33/1998. (VI. 25.) AB-határozat].
Megítélésem szerint az egyéni méltóság, becsület és jó hírnév és a fentebb felsorolt tételek tagadása vagy más állítással való helyettesítése között nem teremthető oksági kapcsolat. Azaz az alkotmány szerint lehetővé tett egyetlen korlátozásra ebben az esetben nem lehet hivatkozni. Nincs ma Magyarországon olyan zsidó ember, akinek a személyes becsülete, jó hírneve vagy méltósága attól függene, hogy valaki elfogadja-e David Cole állítását, amely szerint az Auschwitzban bemutatott gázkamrák közül legalább egy épület nem szolgálhatott ilyen célra. Nincs ma Magyarországon olyan zsidó ember, akinek a becsülete, személyes jó hírneve attól függne, hogy állítja-e valaki: a náci vezetők eredetileg nem elpusztítani, csak eltávolítani akarták a zsidókat stb. Ha a fenti tényállást a kormánytöbbség megkísérli a Btk.-ba beilleszteni, meggyőződésem, hogy ezt az Alkotmánybíróság meg fogja akadályozni, a tényállást alkotmányellenesnek fogja nyilvánítani.
Nagy kérdés: ha egyszer a holokauszttagadás tényállásának nincs alkotmányos alapja, továbbá ha tekintetbe vesszük, hogy Magyarországon nem dühöng a holokauszttagadás szokása, amit végre-valahára vaskézzel meg kellene fékezni, mi az értelme ennek a dolognak a kezdeményezők számára? Miért vetődik fel ez a kérdés újra meg újra? Természetesen először a jóhiszemű magyarázatok jutnak eszünkbe: a gyász, a halottak emléke, a jogos érzékenység. Miután azonban az eltelt fél évszázaddal a gyász frissessége és közvetlensége is elmúlt, a méltó emlékezést semmi nem akadályozza, a ténybeli állítások vitatása történészek dolga, a minősítő tézisek pedig igencsak ingatag lábon állnak, az effajta törekvések hátterében mégis elsősorban a gyásztól és a fájdalomtól elszakadó érdekvezérelt gondolkodás, haszonelvű gondolkodás húzódhat meg. Hogy az effajta gondolkodás nem példa nélküli, azt a tárgyilagos önszemléletben a magyar zsidóság előtt járó amerikai zsidó szerzők egyes művei is jól mutatják. Lássunk egy-két szerzőt és beszédes címet: Tim Cole: Selling the Holocaust (a. m.: A holokauszt kiárusítása), Routledge, New York, 1999; Norman G. Finkelstein: The Holocaust Industry (A holokausztipar), Verso, London–New York, 2000; Hilene Flanzbaum (szerkesztőként): The Americanization of the Holocaust (A holokauszt amerikanizálása), Johns Hopkins, Baltimore–London, 1999. (Megjegyzem: valakik elérték, hogy az itt felsorolt művek amerikai kiadói az írások magyar kiadásához ne járuljanak hozzá.)
A lehetséges indokok
A holokauszttagadás Btk.-tényállássá emelése mögötti érdekek között sokan első helyre helyezik a világ zsidósága porladóban lévő nemzeti egyéniségének és öntudatának újraalapozását. Vagy így van, vagy nincs így. Ezzel nem kívánok foglalkozni. Egy másik – a magyar politikai életben is világos – ok számunkra sokkal fontosabb. Ismerjük a Tell Vilmos-történetet. A főtérre egy rúdra kiakasztották a helytartó kalapját, s aki ott elment, térdet kellett hajtania, kalapot kellett emelnie. Nos, az (alkotmányellenes) holokauszttagadás-tényállásnak ilyen helytartókalap-funkciója is lehetne. A Szent Korona büntetlenül gyalázható, a Szent Jobb büntetlenül gyalázható, a véleménynyilvánítás szabadságának birodalmába tartozik, a holokausztkánont viszont büntetőtörvény védi. Ezekbe az összefüggésekbe nem én helyeztem be a tervezett tényállást, hanem a törvénymódosítás kezdeményezői. Interjújában Bárándy – a „nemzeti” közép minisztere – a Szent Korona-gyalázás vagy a Szent Jobb-gyalázás elhárításának óhajáról nem szól. Természetesen a precedensteremtés sem lehetetlen indok. Czeizel Endre egyik könyvéről vagy egy évtizede olvastam a Magyar Hírlapban egy ismertetést. A könyv – az ismertetés szerint – arról szól, hogy a zsidók intelligenciahányadosa (IQ-ja, „ájkúja”) átlagban magasabb, mint a többi magyaré. Az ismertetés szerint nem alaptalan igény tehát, hogy azok töltsék be a vezető pozíciókat, akiknek a legjobbak a szellemi képességeik. Az iménti precedens alapján megalkotható lesz akár az „ájkútagadás” tényállása is. Ez is érintheti „jelentős embercsoportok érzelmeit”.
A legfontosabb lehetséges okot azonban valami másban látom. A Rákosi-rendszernek és a Kádár-rendszernek a lakosságot megfélemlítő eszközei közé tartozott a nagy negatív érzelmi telítettségű, súlyos elítélést tartalmazó fogalmak, mondhatni: fogalmi guillotine-ok, fogalmi villamosszékek létrehozása. Ilyen fogalmi villamosszék, fogalmi guillotine volt: a „reakciós”, a „nép ellensége”, a „klerikális”, a „kispolgári”, az „imperialista ügynök”, a „trockista”, a „titóista”, az „osztályellenség”, az „ellenforradalmár” stb. A megfélemlítés pedig abból állt, hogy az ellenfélnek-ellenségnek ítélt személyt igyekeztek tettei vagy szavai és a kivégzőfogalmak közötti verbális kapcsolatteremtéssel belökni a fogalmi villamosszékbe, a fogalmi guillotine alá. S mivel az emberi asszociációs rendszer a természeténél fogva úgy van felépítve, hogy benne bármi bármivel összekapcsolható, nem voltak elvi akadályok. A holokauszttagadás tényállása, a „holokauszttagadó” kifejezés maga is ilyen fogalmi villamosszékként, fogalmi guillotine-ként működne, s nem kétséges, akadnának bőven ötletes lökdösődők és taszigálók, függetlenül az igazságtól.
Kétlépcsős bevezetés lehetséges
Kétségtelen: abban, amit eddig elmondtam, az én oldalamon is több bizonytalanság van. Egyrészt nem ismerem az Igazságügyi Minisztériumban folyó munkák során kialakult holokauszttagadás-fogalom, illetve a tervezett tényállás tényleges tartalmát. Másrészt a Bárándy-nyilatkozatnak bizonyos dokumentumok ellentmondani látszanak. Az Igazságügyi Minisztérium 2002. augusztusi dátumot viselő munkairatában ugyanis, amely a Btk. készülő módosításait tartalmazza normaszövegekkel és indoklásokkal, egy árva szó sincs a holokauszttagadás tényállásáról. A miniszteri interjú és a munkairat dátuma alapján azonban kimondható: Bárándy Péternek az interjú adásakor a munkairatot mindenképpen ismernie kellett. Vajon mi ennek az ellentmondásnak a feloldása? Az egyik lehetséges magyarázat: az Alkotmánybíróság éppen az előzetes normakontrollt végzi, ezért – a helyzet lezáratlanságára való tekintettel – nem került be a tényállás az igazságügyi tárca iratába. A másik lehetséges ok: a szakmaiságot védelmező apparátus és a politikusok küzdelme a kormányban. Egy esetleges harmadik: elégségesnek tartják a készülő normaszöveg tételeit. A kapcsolatot az alkalmilag előforduló „holokauszttagadás” és a törvényszöveg között a feljelentői-ügyészi-ügyvédi rabulisztika van hivatva megteremteni. Én azonban – sajnos – egy negyedik lehetőséget sem tudok kizárni: a kétlépcsős bevezetés lehetőségét. Ehhez ide idézem az igazságügyi minisztériumi irat tervezett normaszövegét. Az irat szerint a Btk. 269. §-ában szereplő Közösség elleni izgatás tényállása helyére a következő szöveg kerül:

269. § (1) Aki nagy nyilvánosság előtt
(a) a magyar nemzet,
(b) valamely más nemzet, illetve nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen ellenségeskedésre vagy erőszakra hív fel, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki nagy nyilvánosság előtt
(a) faji megkülönböztetésre alapozott eszmét terjeszt,
(b) faji megkülönböztetésre felhív, vagy
(c) faji megkülönböztetésen alapuló tevékenységet támogat vagy feldicsér.
(3) A (2) bekezdés alkalmazásában faji megkülönböztetés minden olyan különbségtétel, kizárás, megszorítás vagy előnyben részesítés, amelynek célja a faj, a szín, a leszármazás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynek célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális téren vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapvető szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagy gyakorlásának csorbítása vagy megsemmisítése.

Ha ezt a szöveget (eltekintve egy helyütt hibás nyelvtani szerkezetétől és zavarosságától) az Országgyűlés elfogadja és hatályba lép, az így felszerelt Btk. maga fogja megakadályozni, hogy a később beiktatandó „holokauszttagadás-tényállással” kapcsolatban érdemleges nyilvános vita, netán politikai küzdelem folyjék. Akkor majd a tényállást egy egyszerű módosítással, zaj nélkül, fű alatt is be lehet vinni a Btk.-ba. A véleménynyilvánítás szabadsága elleni példátlan támadás miatti esetleges indulatokat pedig a zsidóság elleni – a fentiek értelmében büntetendő – indulattá fogják stilizálni.
A kockázatok
Jól tudom, hogy iménti eszmefuttatásommal nagy kockázatot vállalok. Természetesen nem az esetleges megtámadtatásra gondolok. Hanem arra: súlyos teóriámat egy miniszteri interjú elmaszkírozott, eldugott félmondatára építettem. S ez a tény, ez a félmondat vagy szilárd alap – mondjuk: sziklakő –, vagy sívó homok, amelyet egy-két nap újabb történései szétomlasztanak. Csakhogy: ha igazam van, akkor a véleménynyilvánítás szabadsága és vele a demokrácia elleni példátlan támadás készül, s ezt nem lehet elég hamar jelezni. Ha pedig kiderül, méghozzá hosszú távon, hogy tévedek? Nos, az a paradox helyzet, hogy a mai Magyarországon az ilyen természetű, a tényekben csak kevéssé megalapozott félelmek a helyzet általános jellegében (lásd a miniszteri interjút) nagyon is megalapozottak lehetnek.
*
Ma, bő két héttel a hivatkozott Bárándy-interjú után az igazságügy-miniszter újabb interjút adott, ezúttal a Népszabadságnak (2002. szeptember 11.). Ebben ismét a Btk.-módosításokról beszél. Témánk szempontjából fontos a következő mondata: „A holokauszt tagadása viszont nem tartozna e körbe, mert ez a személyiségi jogokat kevésbé érinti.”
Az amerikai zsidó szervezetek képviselőivel találkozó külügyminiszterről és MSZP-pártelnökről ugyanezen a napon (2002. szeptember 11., 23:30) a következőket jelenti az MTI New Yorkból: „A találkozón a zsidó szervezetek képviselőit Kovács László arról biztosította, hogy az új magyar kormány határozottan fellép a szélsőségek ellen. Új diszkriminációellenes törvény készül, amelyet feltehetően már az ősszel elfogad a parlament, illetve módosítani fogják a Btk.-t, például a holokauszttagadás tekintetében.” Jelenleg itt tartunk holokauszttagadás-ügyben. Hol?
A s