Valóságshow stúdión belül és kívül

Úgy látszik, mifelénk óriási igény van a mesterséges valóságra. Mától ugyanis alig akad olyan kereskedelmi televízió e honban, amely ne közvetítene saját vagy vásárolt valóságshow-t, amelynek lényege, hogy a világtól elszigetelnek néhány önként jelentkező szerencsétlent, aki kíváncsi kamerák kereszttüzében él a darwini gondolat jegyében: a legerősebb-legügyesebb megmarad és gazdag lesz, a gyengék pedig elhullanak.
A nézők állítólag zabálják ezt a műfajt, talán mert ősi ösztönök moccanak a képrenyő előtt, vagy netán piaci igény van a megleshető zuhanyozásra. Azokban az országokban, ahol már túlestek az élőben közvetített Nagy Testvér-kór nevű betegségen, azt tapasztalták, minél nyersebb (alpáribb?) egy szereplő, annál nagyobb sztár lehet belőle. Nézze meg a valóságot! – hirdetik a programokat, de arról már nem szól a reklám, mitől lesz valós ez a szponzorált bútorokkal berendezett, rejtett kamerákkal telezsúfolt aranykalitka és a benne lepergő eseménysorozat.
Magyarországon kár volt költeni stúdiókra, idekint élni izgalmasabb, mint bármelyik inkubátorban. Elég volna akármelyik Kovács úrra rárakni a rádiós mikrofont és követni őt a kamerával, máris vérfagyasztó krimit, könnyes-kacagós komédiát vagy szociológiai mélyelemzést látna a nagyérdemű. És veretes magyar abszurdot, mely e háromnak elegye. A világ televíziói pedig könyörögnének a sugárzási jogokért.
Az én valóságshow-mban Kovács úr először elmenne a nagykövetségre amerikai vízumért. Ott elmondanák neki, hogy fizessen be hatvan dollárt az egyik kereskedelmi bankban, ahol azonban nem kérnek a dollárjából. Kovács úrnak döntenie kellene: sorban áll egy új kassza előtt és eladja a pénzt vételi árfolyamon, aztán kipótolja több száz forinttal, és egy másik sor után befizeti immár forintban, eladási áron; vagy kimegy a bank elé, némi átutalási költség fejében felvesz a készpénzautomatából magyar pénzt, és – újra sorban állva – azt fizeti be. Este a stúdióba meghívott szakértők azt elemezhetnék, hogy milyen nagyszerű magyar trükk az, hogy nem lehet bankban bankkártyával fizetni.
Kovács úr másnap bedőlne az egyik mobilcég ötpercenként sugárzott rádiós hirdetésének, és elindulna Bee-csomagot venni. Miután az ötödik boltban sem talál az agyonreklámozott telefonból, kér egy boltlistát, hogy időt spóroljon. A listán azonban olyan boltok is vannak, amelyektől már hónapok óta megvonták a jogot a keresett termék árusítására, s a változatosság kedvéért egyik üzlet sem hívható fel telefonon (este elemzés a magyar csodáról: mobiltelefoncég telefon nélkül). A nézettség növelése érdekében ebben a részben még lenne egy csavar: a mérges Kovács úr bemegy egy gyorsétterembe, hogy a benzinkutaknál évek óta gyűjtögetett okos pontjait levásárolja. Nem fog neki sikerülni: az agyonreklámozott szendvicsek közül csak egyesek ehetők le, a többit ki kell fizetni, újabb leehetetlen pontokat gyűjtve az okos plasztiklapra.
És akkor még nem is beszéltünk a politikáról. Magyar valóság, 2002. Lehet, hogy a stúdióba vonultak jártak jobban?