Mindenkinek van egy története 1956-ról. (Aztán van, akinek több.) Már aki élt akkor. Valóságos is, és talán a fantázia szüleménye is. Mert ahogy egyre távolodunk e dicső napoktól, úgy kerül emlékezetünk ringlispílébe az is, ami csak megtörténhetett volna. A forradalomnak ez is a sajátja.
Ami most papírra kerül, nem a képzelet teremtménye. Nem is a fegyverek árnyékában fogant. Temetői pillanat volt már abban az időben, amikor exhumálták a 301-esben a halottakat.
Fájdalmas kötelesség volt. Minden modulációja azóta visszajár az októberi napokban. Nehéz napja barátnak, hozzátartozónak, anyának. Merész vállalkozás Kharón ladikján. A túlpart. Üzenet a túlnanról az innenre. Odaátról. Ahonnan még nem tért vissza utazó.
Sírásók hányták a földet, s már közel jártak a csontokhoz. S ahogy a felpúpozott lapát újabb és újabb rögöket hajigált felfelé, az őszi harmatban megcsillant valami. Egy barna kis fémgomb. Katonaing tartozéka lehetett, hiszen a sírban egy Ács Lajos nevezetű, valamikori honvéd pihent. 1956-ban tizennyolc éves volt, kivégzésekor huszonegy. Szeme színe kék, álla kerek, szemöldöke ívelt, homloka széles, fogazata hiányos, haja barna, arcformája ovális, az orréle egyenes; különös ismertetőjele: jobb oldalán sérvműtétből eredő heg – ez állt a kartonlapján a börtön annalesei között. Szervezkedés, előállítás és a harcokban való részvétel miatt kapta a halálos ítéletet.
Lehajoltam a fémgombért. S ahogy morzsolgattam az ujjaim között, eszembe jutott, mit meséltek Bogárról, a hírhedt ítélet-végrehajtóról. Szokása volt, hogy miután az áldozat már tíz-tizenöt perce lógott a kötélen, hozzálépett, és középső ujjával hirtelen, egyetlen mozdulattal végigszántotta a mellét, így pattintva le a gombjait. Aztán, határozott mozdulattal szintúgy, széttárta a szerencsétlen ember ingét, hogy az orvos megállapíthassa, bekövetkezett-e a vég. Mondják azt is, a helyzet szülte a gesztust. A praktikum. Mert mégsem állhatott oda a hóhér inget gombolgatni… Szép kis helyzet, szép kis praktikum.
A szokás, úgy látszik, megmaradhatott, és így került Ács Lajos deszkakoporsójába az ötvenes évek végén az a fémgomb, amely most itt van az íróasztalomon.
Jean Follin francia költő sorai: „Átkutatva néha egy-egy ócska göncünket, amibe elnehezült, s ha messziről is, de úgyis már halál-leste testünk nem fér be többé, kezünkbe akad valami finom gépezet hajtótengelye, amiről csak fejtörés után állapítjuk meg, mire is szolgálhatott. Soká ott forgatjuk ujjaink között, mialatt a távolban végbemegy egy történelmi naplemente.”
Nekem ez a fémgomb a történelmi naplemente kezdete. Igaz, csak sokára következett be a napfelkelte.
origo.hu
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye
