Nincs más út, mint a jobbközép unió

Sovány vigasz, az idő engem igazolt. 1993-ban a Pesti Hírlapban vetettem fel – az akkori baloldali médiatámadások miatt megkopott kormányszimpátiát látva –, hogy az 1994. évi országgyűlési választások előtt a jobboldali pártok egyesüljenek egy nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket megjelenítő néppártba. Az akkor meghatározó pártpolitikusok részéről elképesztő felháborodást váltott ki felvetésem, ki-ki saját pártján belüli pozíciója alapján volt elutasító.
Azután a választáson a polgárok sarokba állították a jobboldali pártokat, és 74 százalékos parlamenti többséget adtak a baloldal kezébe. 1994 nyarára szétmállott a politikai jobboldal Magyarországon, média és gazdasági erő nélkül, talajvesztetten kóválygott. (Vajon mikor készül gazdasági elemzés az 1990–94 közötti levezényelt privatizációról, amelynek során megizmosodott a spontán privatizációban már amúgy is felépített baloldali gazdasági háttérbirodalom?)
Bár közismert, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, a hazai politikai jobboldal ismét közel azonos helyzetbe hozta magát napjainkra, mint 1994-ben. Az okokról elemzések sora jelent meg, leginkább azok részéről, akik időben figyelmeztettek a veszélyre, a „bölcsek kövét tartók” azonban mélyen hallgatnak… Ám most már a jobboldal jövőjéről kell beszélni, és megtalálni azt az igazodási pontot, azt az alapkövet, amire építkezni lehet.
Magyarországon a rendszerváltozás előtt 1987 és ’89 között alakultak meg az ellenzéki pártok, s különböző politikai pályát futottak be. Mindegyiknek más és más az életgörbéje, ám sajnos mindegyikre igaz: hanyatló időszakban van. Az induláskor nagyon sok tettre kész, ám politikai értelemben akkor még amatőr politikus vette ki a részét a Kádár–Grósz-rendszer lebontásában, mára azonban igencsak beszűkült a politikai elit. Sokan tűntek el a politika porondjáról, mások cikcakkmozgásukkal „kiállították” magukat a küzdőtérről, és voltak olyanok is, akik az elmúlt időszakban megmérettettek és könnyűnek találtattak. Nagyjából 15 év telt el a pártok meg-, illetve újraalakulása óta, és ezen politikai szervezetek megcsontosodtak. Egy-egy embléma, név, székház, örökség birtoklása vált fő céllá a jobboldal néhány berkében, miközben napról napra fogy a pártok taglétszáma: a napokban egy budai taggyűlésen például az egyik párt egykor 1200 fős tagságból 69 fő jelent meg (!), hogy döntsön a 70 ezres lélekszámú kerület önkormányzati ügyeiben, egy Tolna megyei városban pedig a helyi szervezet kilenc tagja 5:4 arányban vonta meg saját, 12 éve sikeres polgármesterétől az újraindulás jogát személyes sértődöttség okán, majd elkezdtek keresni valakit, aki elindul a jobboldal színeiben… Egyszóval kiüresednek a szervezetek, s mondjuk ki őszintén, sokszor harmad-, negyedvonalbeli pártirodisták jelenítik meg az adott helyen az adott pártot.
Persze ebben közrejátszik az a szomorú tény is, hogy a hazai jobboldal gyakran véres leszámolásokat rendez önnön soraiban, igaz, a leszámolók is többségükben eltűnnek. Vagy például a jobboldal saját alapítóiról feledkezik meg az adott évfordulón, miközben a baloldal csapatjátékot játszik, s ha valakit le is cserélnek, azt politikai értelemben élni hagyják, hiszen később szükségük lehet rá. Jó példa erre egy 1998-as eset, mikor az MSZP egyik ifjú alelnöke keményen bírálta Horn Gyulát a választási vereségért, amiért az illető ma már nem alelnök, de a baloldal polgármesterjelöltje Budapest legnagyobb kerületében. Az MSZP káderpolitikája külön írást érdemelne, hogyan gondoskodnak egymásról vereség után, s hogyan hoznak helyzetbe régi munkatársakat választási győzelmükkor. Lenne mit tanulni a baloldaltól!
A pártstruktúrák megkövesedése akadálya annak is, hogy új szellemi erők kapcsolódjanak be a politikai közéletbe. Gondoljunk csak arra, hogy a ma első évfolyamos egyetemisták a rendszerváltozás utáni első szabad választáskor hatéves kisgyerekek voltak! Ők ma értetlenül olvashatják az egyik igen felkapott magyar író tíz évvel ezelőtti sorait arról, hogyan „gondozd a magyarodat”, s nehezen hiszik el, hogy az SZDSZ-es értelmiségiek üdvrivalgása közepette jelent meg. És persze szólni kell az Antall-i örökségről is, amelynek őrzőjeként sokan kiáltják ki magukat. Antall József pártjából ma nemigen beszélnek arról, hogy a néhai miniszterelnök uniópártban gondolkodott, számára mindig is a német modell volt a példa, s nem titkolta, hogy ebbe a jobbközép tömörülésbe a Fideszt is beleértette.
Felmerül tehát a húsbavágó kérdés: hogyan újulhat meg a hazai jobboldal? Forgácsolódott, vérszegény pártok infúziójával, lélegeztetőgépek bekapcsolásával, 1-2-3 százalékot majdan elérő pártocskákkal, vagy valami egészen újszerű képződmény létrehozásával győzhet újra? Tizenöt év politikusi tapasztalatával azt látom, hogy ismét az uniósodás a jobboldal jövőjének kulcsa, amelynek alappillérei a polgári körök mozdulni képes milliói és a pártok felett álló, megkérdőjelezhetetlen karizmával rendelkező Orbán Viktor. Antall József már akkor felismerte, hogy az új nemzedéket, a „frissen” gondolkodó fiatalokat be kell vonni a jobboldal politikai elitjébe. Mert ne feledjük, a Fidesz a fiatalok pártját, egy generációs tömörülést, a 35 év alattiak szervezetét jelentette. A létrehozandó unió Antall József tervének megvalósítását jelentheti napjainkban. Konfliktusok persze lesznek – mert ugyan igaz, hogy egy tábor – egy zászló –, de sokan, sok helyen nem nézik jó szemmel, hogy helyi, székéhez kapaszkodó pártaktivisták mondják meg, hogy ki állhat az unió zászlaja alá.
Az unió egyúttal egy fejezet lezárását is jelentené. Létrehozásától csak előre kell nézni, és megszűnne a jobboldal belső önmarcangolása: te az SZDSZ-ből jöttél, te MSZMP-s voltál, téged MIÉP-nagygyűlésen láttak, a másik ilyen-olyan kisgazda volt, a harmadik balos kereszténydemokrata, ismét te, mit kerestél az MDNP-ben… Prohászkával szólva: legyetek olyanok, mint a madár, amely alól ha kivágják a fát, még magasabbra röppen.
Az előttünk álló feladat egy új kohézió létrehozása, mert a következő országgyűlési választásokig nincs sok idő. A mágnes adott: Orbán Viktor. A többség már mellette áll.

A szerző volt országgyűlési képviselő