Sokszor és sokan hivatkoznak az angolokra, a BBC-re, mint valamiféle etalonra, például abban is, hogy az angol médiatörvény egy-egy paragrafusának módosításáról esetenként évekig vitatkoznak, s csak utána döntenek. Mi több mint tíz év óta vitatkozunk a közszolgálati médiumokról, de elsősorban a televízióról, ám még mindig nem jutottunk dűlőre annak szakmai értelmezésében, hogy mi is az a közszolgálati televízió, s megvalósításának melyek a legfontosabb előfeltételei. Változatlanul politikai csatározások dúlnak körülötte, érte, ellene, és e csaták mintegy hátvédjét jelentik az egyik oldalon az úgynevezett független médiaszakértők, akik biztosítják egymást arról, hogy az amerikainál is szélsőségesebben liberalizált médiamodellnél nincs jobb a világon, s nekünk is arrafelé kell haladnunk.
Mint Tar Lőrinc, aki megjárta a poklot, én is sok kérdésre választ kaptam tévéelnökségem idején. Szubjektív tapasztalataim is átszövik tehát a következő téziseket, amelyeket minimum meggondolásra ajánlok mindazoknak, akik felelősen kívánnak harcolni a nemzeti televízióért.
1. A magyar politikai pártok és a hangadó értelmiségiek gondolkodásában még nem történt meg a rendszerváltás, már ami a közszolgálati televízió funkciójának, mibenlétének értelmezését illeti. Az MSZMP hajdan volt kongresszusi határozataiban rendszerint fontos politikai hatalmi eszközként határozták meg a televíziót és a rádiót. Ez a mai napig így rögzült a pártok gondolkodásában, s időnként úgy tűnik, hogy csupán azt tudják elképzelni, hogy a változás annyi legyen, hogy most ők mondják meg, hogy kik legyenek a tévé kulcsemberei.
Az unióban, amelyhez csatlakozni akarunk, az egyik meghatározó demokratikus alapintézménynek tekintik a náluk nemzeti televíziónak nevezett közszolgálati médiumot, ahol természetesen van jelen a mindenkori kormány szándékainak tiszta, közérthető artikulálása, vagyis az eredményes kormányzást elősegítő lojalitás (nem a szervilizmus!), hiszen a többségi választói akarat így kívánja. Ezen elvből természetesen következik, hogy az ellenzéki pártok véleménye is egyértelműen megjelenik a képernyőn, hiszen ők nemcsak kontrollját jelentik a mindenkori kormánynak, de segítenek a polgárnak a folyamatok, intézkedések értelmezésében is.
2. A produceri irodák létrejötte egybeesik a magyarországi születő kapitalizmus időszakával, s a törvényi szabályozatlanság következtében ezek az irodák nem az európai demokráciák szigorú rendjét, inkább a vadkapitalizmus úttörő korszakát idézték. Jó lett volna ezt a szennyes időszakot elkerülni. De ez még nem kérdőjelezi meg azt, hogy a Magyar Televíziótól független produceri irodákra, gyártó műhelyekre szükség van. Akad olyan vélekedés, miszerint amíg egyetlen fillér is van az MTV Rt. kasszájában, addig a piócák nem szedhetők le a testéről. A Fenyő-féle reggeli műsor szerződését örök időkre kötötte meg az rt. megalakulása (1996) előtti tévé vezetése, de akkor született az Űrgammák-szerződés is. A futballmérkőzések közvetítési jogát reklámidőstül, szerkesztési felügyeletestül együtt adták el az rt. megalakulása előtt. A Gücülke című elhíresült rajzfilmsorozatot is megörököltem minden zűrös pénzügyével együtt, ami aztán leváltásom után a bírósági szakban szépen ellaposodott. A sor folytatható…
A harcot egyetlen televízióelnök sem tudja eredményesen megvívni tiszta kezű és szándékú kuratóriumi elnökség, felügyelőbizottság s természetesen a pártok hathatós önmérséklete és akarata, netán segítsége nélkül. Vannak tisztességes, korrekt produceri irodák is, amelyek azonban mindenkor nehéz napokat éltek át éppen azért, mert nem kívántak a „kéz kezet piszkít” játékba beszállni.
3. Hallgatom az egyik televíziós vitát, ahol az egyik kurátor azt állítja, hogy az MTV Rt. forráshiányos, a másik azt, hogy szó sincs róla, mert csak kiadástöbbletes. Meg kellene egyezni: jelenleg az MTV Rt. még mindig „pazarlóan” működik (mert a piócák rátapadtak, az elhelyezés korszerűtlen, csak költségesen üzemeltethető a ház stb.), ezért igaz, hogy a kiadás többletes, de ebben a politikusok felelőssége is kimutatható. Másfelől az MTV Rt. forrás-, azaz bevételhiányos is, amelyért szintén felelősök a törvényhozók. E tényt a vitatkozó politikusaink és a „független” médiaszakértők mindenkor szemérmesen elhallgatják. Színvonalas, a közszolgálatiság funkcionális, minőségi és morális feltételeinek is megfelelő műsorrendszert előállítani, amely ráadásul a nemzet önbecsülését is erősíti s nem csak értékőrző, hanem értékteremtő is, a jelenlegi törvény adta pénzmennyiségből nem lehet. (Egyszer vessük össze a különböző művészeti intézmények egy főre vetített költségvetési támogatását!)
4. A magyar médiatörvény megszületésekor már eleve be volt táplálva egy genetikai hiba; a médiatörvény a kereskedelmi televíziózás megteremtése érdekében született. A politikusoknak végre be kell vallaniuk, hogy a közszolgálati televízió egyeduralmának megtörése, a duális rendszer létrehozása mint rendezőelv hibás volt. Ráadásul a médiatörvény megszületése után hozott kormányzati és törvényhozási intézkedések is a kereskedelmi televíziókat segítették.
5. A vitákból az tükröződik, mintha a médiatörvény alapján a kuratóriumok elnökségének és egyáltalán a kurátoroknak csak az rt. gazdálkodásával kapcsolatosan lenne véleményezési, döntési kompetenciájuk. A médiapiac törvényei alól ki kell venni a közszolgálati televíziózást és rádiózást. Természetesen a közszolgálati, azaz nemzeti rádió, televízió is megítélhető abból a szempontból, hogy mennyire sikeres mint piaci vállalkozás, de mégsem ez a közszolgálati médiumok megítélésének elsődleges szempontja.
6. A magyar értelmiségnek végre konszenzusra kellene jutnia a közszolgálatiság fogalmát illetően. Tudomásul kell venni, hogy a kereskedelmi és a közszolgálati televíziók esetében a tulajdonosnak kell megfelelni. Csak míg az egyiknél egy tőkéscsoport a tulajdonos, a közszolgálati televíziók esetében a nemzet. Ebből az következik, hogy a nemzeti érdekek szolgálata a közszolgálatiság lényege. A nemzetnek mint sajátos kultúrát, lelkiséget hordozó közösségnek a fenntartása, megőrzése, építése a feladata a közösségi médiumoknak. A BBC ethosz (ethosz= erkölcsi érzék) lényegét én Anglia ethoszának eredményes és feltétlen szolgálatában látom.
A társadalom, a nemzet általános minőségi állapotáért, különösen morális minőségi állapotáért a közszolgálati médiumoknak is felelősséggel kell dolgozniuk. A kuratóriumoknak – bár ez a legnehezebb – azt kell megítélniük s ha kell, korrekciót kérni az intézmény vezetésétől, hogy ezt a minőséget milyen hatékonysággal szolgálta a médium.
A pártok képviselői előszeretettel szűkítik le a közszolgálatiságot a politikai kiegyensúlyozottságra. A politikai szemellenző mögül nem látnak másfelé. Ezt az álláspontot sürgősen meg kell haladni. Annak idején a pályázatomban leírtam, hogy több magyar nótát, magyar népdalt szeretnék a képernyőre vinni. Az egyik kuratóriumi elnökségi tag megkérdezte előzetes meghallgatásom során (1996-ban), hogy „ugye ezt nem gondolom komolyan”?
7. A sajtószabadság szajkózása helyett egyszer arról kellene vitatkozni, hogy az állampolgárok tájékozódáshoz való joga miként érvényesül a sajtószabadság örve alatt tobzódó gyűlöletkeltés, féktelen rágalmazások, regulázatlan, nemzetietlen (nemzetromboló) sárdobálás közepette. A polgárok érdekeit szolgáló tárgyilagos tájékoztatás elemi érdekeink közé tartozik, azaz ha a közszolgálati televízió azt mondja, hogy jön a farkas, akkor mindenki biztos lehessen benne, hogy tényleg jön. De akkor ne mondja, amikor nem jön.
8. Miért drága a közszolgálati műsor? Az egyik médiatanácskozáson, ahol a független szakértők rutinszerűen szidták a közszolgálati televíziót, megkérdeztem az egyik kereskedelmi televízió autentikus képviselőjét, hogy vállalnák-e a budapesti atlétikai Európa-bajnokság vagy az augusztus 20-i Szent Jobb-körmenet közvetítését? Mosolyogva mondta, hogy szó sem lehet róla, nekik az túlságosan deficites lenne.
A rétegműsorok fontos közszolgálati műsorok, mert lényegi közösségi kohéziós értékük van: egy közösség hitének, kultúrájának, azaz megmaradásának alapelemei. De lássuk be, a rétegműsoroknak sohasem lesz nagy nézettségük, ráadásul magas az egy nézőre vetített kiadás, és alacsony az egy nézőre eső reklámbevételek összege. Ez nem jó üzleti eredmény az rt.-nek, de nagy nyeresége a nemzetnek.
A regionális stúdiók, szerkesztőségek létét csakis pénzügyi mérlegelés alá vetni s létüket ez alapján megkérdőjelezni, több mint hiba. Európa a régiók Európája, az identitás minden állampolgár mentális jóllétének fontos eleme.
9. Egyetértek azon liberális nézetekkel, miszerint ha csak állami finanszírozású egy közszolgálati televízió, akkor nagy a valószínűsége, hogy függőségi viszony alakul ki a finanszírozóval. Éppen ezért a szellemi, politikai függetlenség legnagyobb pénzügyi, anyagi biztosítéka, ha a tévé több lábon áll. Az üzembentartási díj Európában általában meghatározó bevételi forrás, ráadásul erősíti a polgárokban azt a tudatot, hogy a közszolgálati televízió, rádió nem a hatalom szócsöve, intézménye, hanem az övék. A civil kurátorok is e gondolat mentén kell hogy felügyeljék a közszolgálati televíziót. Az üzembentartási díj megszüntetése tehát minden szempontból elhibázott döntés. Az, hogy átvállalja a költségvetés, nem más, mint szemfényvesztés. Mintha a költségvetés pénze nem az adófizetők pénze lenne. Nincs törvényi garancia a költségvetési automatizmusra: az Antall-kormány idején Csurka István vetetett el egymilliárd forintot a Magyar Televíziótól, a Horn-kormány idején Medgyessy Péter pénzügyminisztersége, László Csaba államtitkársága és Szekeres Imre költségvetési bizottsági elnöksége idején szintén az Országgyűlés vett el törvényes pénzeket (több milliárdot) az MTV Rt.-től. A médiatörvény megszületése óta egy év sem telt el, s máris megváltoztatták – az MTV Rt. hátrányára.
A televízió kereskedelmi (filmeladás, -szolgáltatás, -nyújtás stb.) tevékenységéből származó bevétel általában öt-tíz százalék között mozog. A fő bevételi forrás kétségtelenül az állami, költségvetési támogatás kell hogy legyen. A mi esetünkben a magyar közmédiumok tulajdonosi jogait a közalapítványok gyakorolják. Ebben az esetben feltehető úgy is a kérdés: az alapító, az alapítvány fő célkitűzéseit, feladatait teljesíteni tudja-e? Én azt állítom, hogy még akkor is kevés ez az összeg, ha az MTV Rt. optimálisan működik és gazdálkodik. Úgy kell kiegészíteni, hogy a nemzeti önbecsülésünknek megfelelő színvonalú és hatékonyságú műsorokat adhasson közre a magyar közszolgálati televízió, rádió. Az üzembentartási díjnak és a költségvetési támogató automatizmusnak ráadásul megvan az a hatalmas előnye, hogy a televízió programja, műsorpolitikája hosszú távra tervezhetővé válik. Nem kell egyik napról a másikra élni.
10. Mennyi közszolgálati televízióra van szükség, avagy hány indokolt egy olyan kis országban, mint Magyarország? Erre a legegyszerűbb válasz: amennyit csak elbír. Európában általában az a gyakorlat, hogy van egy széles tematikájú, több társadalmi réteget is megszólító csatorna, és emellett vannak a tematikus, avagy jól kitapintható karakterű csatornák is: mint például a gyerekműsorok csatornája, ahol a gyerekeket a nemzeti kultúra, a nemzeti önazonosság megélésére tanítják.
Az európai általános gyakorlatot követve én magam is több csatorna létét látom elképzelhetőnek, megvalósíthatónak: az alapcsatorna mellett megvalósítható egy gyerek- és művészeti, avagy ismétlő műsorrendszerű csatorna, egy hírcsatorna a helyi és a regionális televíziók közreműködésével, integrálásával. Külön fórumot kaphatna az országgyűlési, a kormányzati, azaz a törvényhozói és a végrehajtói hatalom, a politikai-közéleti csatorna.
Legyen-e párttelevízió? Ne. Legyen-e nemzeti, közösségi televízió? Igen. Európában természetesen van ellenkező példa is: Németországban a ZDF eredetileg szociáldemokrata televízióként alakult meg. A hangsúlyos politikai karakter nem vált be. Az olaszoknál van pártok szerint megvalósított televíziós csatornarendszer. Nem hiszem, hogy olyan pesszimistának kellene lennünk, hogy egyszer s mindenkorra leteszünk a politikai konszolidáció ügyéről, már ami a nemzeti sorskérdéseket illeti. Ennek megvalósulása csakis a „független” médiaszakértők triumfálását jelentené: ezzel egyszer s mindenkorra elérnék, hogy minimum 5:1-ről indulna az újabb médiamérkőzés, ahol természetesen nem a nemzeti televíziót képviselők vezetnének. Bár már – jellemző módon – az a hír járja, hogy a Duna Televíziót az SZDSZ-nek ígérték oda. Az MTV Rt.-t meg kettéosztják: a Bojtár utcába költöző részt kapja az MSZP, a Millenáris parkba költöző részt meg a Fidesz. Lehet, hogy tényleg ez a kerülő vezet a nemzeti, azaz a közszolgálati televízió megvalósulásához? Tényleg hátrafelé kell ahhoz lépnünk, hogy előbbre jussunk?
11. El kellene gondolkodni azon is, hogy a közszolgálatiság miféleképpen értelmezendő a liberális és a konzervatív avagy szocialista felfogás szerint. Bármely meglepő, úgy vélem, hogy – ideológiai alapon – a szocialista és a konzervatív gondolkodás nagyon gyorsan dűlőre tudna jutni a közszolgálatiság funkcionális értelmezését illetően, s ebből következően a közszolgálati médiumok milyenségét illetően is.
A liberális, ráadásul a nálunk honos szélsőségesebb liberális felfogást ismerve nehezen tudom elképzelni a megnyugtató konszenzus lehetőségét. Ha már most arra gondolok, hogy a jelenlegi kormány vezetése, meghatározó ideológiai irányultsága liberális felfogású, ráadásul az Országgyűlés kulturális bizottsága is liberális vezetésű, úgy nem hiszem, hogy a médiatörvény esetleges módosítása a lényegi közszolgálatiság biztosítása felé mozdulna el, sokkal inkább gondolom, hogy egy liberális, a piaci körülmények között értelmezendő gazdasági egységként kell majd esetleg a közmédiumokra tekintenünk. Mondom ezt annak ellenére, hogy 1994 második felében Fodor Gábor akkori kultuszminiszter is aláírta Prágában azt a nyilatkozatot, amelyet az európai kultuszminiszterek adtak ki s amelyben felelősséget vállaltak a közszolgálati televíziók működéséhez szükséges megfelelő szintű finanszírozás feltételeinek biztosításával kapcsolatban, a közszolgálatiság alapvető funkcionális feladatairól. S arról, hogy végső soron a közszolgálatiság lényege a közösségek, így a nemzeti közösségek tagjai identitástudatának erősítése. Ez utóbbi viszont nem más, mint a közösségek kulturális, morális, spirituális lényegének szolgálata.
A szerző az MTV Rt. volt elnöke
origo.hu
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye
